Mégsem bolond a poéta?

SZILÁGYI MÁRTON
KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL

Talán az legfőbb tanulsága a Ráció Kiadó által szervezett estnek, hogy az irodalmi mítoszok lerombolásához kell egyfajta kajánság, ahogy Margócsy István fogalmaz. Mert enélkül lehetetlen hozzányúlni a kánonhoz tartozó szerző életművéhez.

Lassan tíz éve létezik a Ligatúra-sorozat, amelynek célja valóban nemes: irodalomtudományi munkáknak biztosít terepet, így vehet a kezébe az olvasó olyan különlegességeket, mint Scheibner Tamás tavalyi munkája, A magyar irodalomtudomány szovjetizálása. Most pedig itt van Szilágyi Márton Csokonai-életrajza (A költő mint társadalmi jelenség), már ha lehet ezt egyszerű életrajznak nevezni. Szilágyinak, aki az ELTE BTK XVIII-XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetője, tíz éve van benne a könyvben, közben lett belőle doktori disszertáció, tulajdonképpen két legyet ütött egy csapásra. Könyvét egykori tanárával, mentorával, kollégájával és főnökével, Margócsy István irodalomtörténésszel együtt mutatta be.

úgy tűnik, nincs mese, érdekel minket a „nádas házba szorult kozmopolita”…

Mindössze azt nem értem, hogy a könyvbemutató helyszínén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban miért kellett ennyire befűteni, bár legyen ez a legkevesebb. Annak ugyanis igazán lehet örülni, hogy több tucatnyian eljöttek, úgy tűnik, nincs mese, érdekel minket a „nádas házba szorult kozmopolita.” Aki talán nem is szorult nádas házba, és nem is élt annyira rosszul, mint ahogy az a köztudatban él. Margócsy ezt tartja a Szilágyi-könyv egyik legfőbb erényének. Hogy a szerző utánamegy a dolgoknak, és megkérdőjelezi az olyan állításokat, amelyek nem állnak biztos lábakon. Csak a kedvencemet említem, miszerint Csokonaiéknak még a nádtetős háza is leégett. Ami igaz is, csakhogy akkoriban minden házat náddal fedtek Debrecenben. Kiemeli még, hogy az utóbbi időben elkezdődött valami, az irodalomtudomány lebontja a marxista szemléletet bizonyos életművekről, és egészen újszerűen tud hozzájuk viszonyulni.

Margócsy a XIX. századi szerzőkről beszél, akik esetében a recepció hajlamos volt a kort is az adott személyhez igazítani, példaként hozza a monográfia címeket, ahol a költő neve után rögtön ott állt, hogy „és kora.” Az embernek az az érzése, hogy egy szemináriumon van, ahol a Petőfi-kutató nemcsak az est témájáról beszél, hanem közben vázolja Csokonai későbbi megítélését, irodalmát. Mindezt humorral átszőve, mialatt a látogatónak könnyen eszébe juthatnak az egykori irodalomórák, ahol aztán Csokonai volt a sikertelenség, a nélkülözés mintapéldája. Holott Margócsy szerint már az is pozitívan értékelendő, hogy sikerült kiadnia a Diétai Magyar Múzsát.

maga a szerző számolt be az életrajz geneziséről: hogyan foglalkozott vele tíz éven keresztül, hogyan utazott le Debrecenbe…

Végig ott lóg a kérdés a levegőben, Margócsy folyton kitér rá, hogy kell-e egyáltalán együtt kezelni a műveket az életrajzzal. És A költő mint társadalmi jelenségben szerinte az a jó, nem veszi adekvátnak, hogy az oeuvre egyenesen következik a pálya bizonyos mozzanataiból. Legfőképpen azonban hatalmas teljesítmény, folytatja Margócsy, ami már magából a jegyzetek számából is látszik.

Nem vita volt a könyvbemutatón főként arról hallhattunk, miként lehet elhelyezni Szilágyi művét a Csokonai-recepcióban, végül maga a szerző számolt be az életrajz geneziséről: hogyan foglalkozott vele tíz éven keresztül, hogyan utazott le Debrecenbe, és hogyan ért el arra a pontra, amikor hiába olvasott el egy újabb tanulmányt, azt érezte, már mindent leírt, amit erről a témáról mondani tud.

De talán az a legmeglepőbb: Csokonai nem élt akkora szegénységben, mint tanítani szokás. Ezt is Szilágyi derítette ki. A kérdés már csak az, lesz-e majd olyan, hogy Csokonait nem a költészet szegénylegényeként tartjuk számon.

Gera Márton

Szilágyi Márton A költő mint társadalmi jelenség – Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói című kötetének bemutatója

Petőfi Irodalmi Múzeum

2015. február 4.