Migráció a köbön
A 3. Uránia Filmnapok szigorú szakmai szempontok szerint válogatott filmrepertoárral örvendeztette meg nézőit. Mintegy negyven dokumentum- és játékfilm, szakmai beszélgetések és egy világzenei koncert alkotta a sokszínű, a társadalmi-kulturális diverzitás kérdéseit feszegető-ünneplő programját […]
A migrációról való párbeszéd 2015 első hónapjában különös aktualitást nyert a párizsi események, az azt követő nyilatkozatok, elemzések, véleménynyilvánítások, társadalmi megmozdulások és a kitörő feszültségek tükrében. Noha a szervezők természetesen hónapokkal az esemény előtt kidolgozták a Filmnapok koncepcióját, s egyébként is távol állt volna tőlük, hogy egy tragédia körül kialakult médiahype farvizén úszva vonzzák be Nézőiket a moziba, a téma lázasan lüktetett a közbeszédben. Erre a legjobb bizonyíték a Filmnapok témájának akaratlan aktualitása.
Egy tematikus rendezvény mindig izgalmas és egyben nehéz kezdeményezés, hiszen a téma, amelyet igyekszik körbejárni a lehető legtöbb oldaláról, önmagában végtelen asszociációs láncot indít el szervezőben és látogatóban egyaránt. A program összeállítása tehát fokozottan tanúskodik az intézmény önképéről, a kommunikálandó image-ről és valós karakterisztikájáról, a fő irányvonalakról, amelyek meghatározzák szakmai tevékenységét. Milyen arcot mutat tehát az Uránia, milyen vonásokat azonosíthatunk a Filmnapok programja alapján?
A 3. Uránia Filmnapok szigorú szakmai szempontok szerint válogatott filmrepertoárral örvendeztette meg nézőit. Mintegy negyven dokumentum- és játékfilm, szakmai beszélgetések és egy világzenei koncert alkotta a sokszínű, a társadalmi-kulturális diverzitás kérdéseit feszegető-ünneplő programját. A filmtörténetet átfogó, a műfajgazdagságot kiaknázó összeállítás széttartását az a ki nem mondott üzenet akadályozta meg, miszerint az ítélkezéstől, demagógiától és aktuálpolitizálástól mentes Filmnapok nem leegyszerűsített válaszok sulykolására szerveződött, hanem olyan köztes teret kívánt létrehozni, amelyben vélemények, nézőpontok konfrontálódhatnak a migrációs téma körül.
A (film)művészet közvetett nyelvén sikerült a nézőkben derengő belső hangnak szavakat adni. A zongorán kísért némafilm, Fejős Pál emigrációban készített A nagyváros mostohái című filmjének francia inzertjei, Fábri Zoltán Magyarok-jának kerettörténete, A kis utazás közben felhangzó könnyfacsaró, hangos nevetés, vagy az Enni, inni, meghalni sajnos túl jól ismert problémái (néhány kiragadott példa a játékfilmek sorából) más és más úton hatottak gondolatébresztőként nézőikre. Egy 1928-as némafilm nem csupán az emigráns rendező képzelt, vagy sejtett beilleszkedési, érvényesülési nehézségei által mutat rá az elvándorlás időtlen, folyton ismétlődő nehézségeire. Egyúttal arra a közös örökségre is felhívja a figyelmet, amelyet a némafilm médiuma biztosított a kortárs moziközönség számára Európa és Amerika szerte, hiszen univerzális gesztusnyelve felülírja a nyelvi különbségeket. A Magyarok hátborzongató, feszítő identitáskérdése kimondatlanul visszhangzik tovább az álombeli erdőben: hol vannak a Magyarok? És mit keresnek itt a polákok? Kik laknak a barakkokban, a kerítés mögött, és persze miért? Vissza lehet-e térni az ismerős szülőfaluba, vagy el lehet-e hagyni az otthont egy új hazáért? Mit lehet, vagy kell tudnia a kisembernek a politika nagy kérdéseiről, milyen erkölcsi felelőssége van egy tanulatlan parasztnak, aki újságot sem olvas, és azt sem tudja, ki az a Hitler?Hogyan lehet autentikusan beszélni A kis utazás NDK-s építőtáboráról? Tudunk-e nevetni rajta, és ha igen, miért? Tud-e nevetni az a generáció, aki még maga is “építette a szocializmust”? Mit jelentett akkoriban elvágyódni, kifelé kacsintgatni, vagy a maradás mellett elköteleződni? Lehetett-e ettől a gondolattól függetlenül élni? És az Enni, inni, meghalni egzisztenciálisan sarokba szorított munkás bevándorlói számára van-e megoldás, gyors segítség az éhenhalás ellen? Lesz-e valaha is megoldás a bevándorlók problémáira? Kinek a felelőssége és feladata stratégiát kidolgozni a megsegítésükre?
A dokumentumfilm-válogatás relevanciája tükröződött az alkotások tökéletes témalefedettségében. Egy percig sem volt izzadságszagú, kényszeredett a vásznon pörgő művek beillesztése a programba, a sokak által kiemelt és ajánlott Hunky Blues Forgács Pétertől pedig szívmelengető fénypontja volt a hétvégének. A dokumentumfilmekből megismert történetek – ha nagyon leegyszerűsítve akarnánk fogalmazni -, azaz a valóság legtöbbször hihetetlenebbnek tűnt, mint egy-egy játékfilm fiktív történetei. Ezek a dokumentumok bizonyítékként szolgálnak arra az elképesztő sokféleségre, amelyet a társadalom produkál: a sorból kilépő emberekre, akik új utakat jártak be, határokat léptek át a legnehezebb helyzetekben és történelmi konstellációk között is.
A Filmnapok fontos pillanatai voltak a kerekasztal-beszélgetések. A diskurzust indító, a definícióalkotás igényével is fellépő interdiszciplináris beszélgetés (A migráció kora?) reflektorfénybe vonta a migráció egyik nagyon fontos jellemzőjét: nem csupán kortárs probléma. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindaz, ami most történik, valami egyszeri és megismételhetetlen, korszakos jelenség, amelyet nekünk kell megfejteni, megmagyarázni és megoldani, holott (és erre világított rá hat, a migrációt különböző diszciplínák körében vizsgáló szakértő beszélgetése) a történelem során mindig jelen volt az elvándorlás, a népek és népcsoportok tömeges vonulása, a kisebbségek exodusa, családok költözése. A migráció okozta kulturális diverzitás közvetve vagy közvetlenül, alapvető eleme mindannyiunk identitásának. A legfontosabb az, hogy hogyan beszélünk róla. Szükséges-e meghatároznunk egy bázist és egy izolált csoportot, aki el/be/kivándorol onnan/oda? Vagy lehetséges volna ezt sokkal inkább folyamatként és párbeszédként értelmezni, vizsgálni? A migráció kora? című beszélgetés résztvevői felszólalásaikban is modellezték ezt az új nézőpontot, hiszen szóba kerültek történelmi és szociológiai, filmművészeti és pedagógiai, valamint kultúratudományos szempontok, és egy olyan gazdag, kiterjedt diskurzus indult meg, amelynek csak az idő szűke szabott határokat.
A program záróakkordjaként pedig igazi örömzene hangzott fel a Díszterem falai közt: sodró folyamatzene, barangolás zenei stílusok és népi hangszerek segítségével a Meszecsinka Duó és a Freedom Café tolmácsolásában.
A 3. Uránia Filmnapok barátságos, elfogadó környezetet és párbeszédre nyitott közeget biztosított mindazok számára, akik ellátogattak a négynapos programra. Kíváncsian várjuk, jövőre mit hoz az Uránia Filmnapok.
Schöck Cecília
[Az írás az OTKA támogatásával készült, A másság terei. Kulturális tér-képek, érintkezési zónák a kortárs magyar és román filmben és irodalomban című, NN112700 számú projekt keretében.]
