(NAPLÓJEGYZETEK 2005 ÉS 2006-BÓL)
1. Szent Pál mint Lenin (2.)
December 29. Közeledik csendesen, eseménytelenül az új, a 2006-os esztendő. Tegnap bent voltam a Kalligramban, hoztam egy csomó könyvet, köztük Kibédi Varga Áron rendkívül érdekesnek ígérkező naplóját, címe: Két év, három ország, 2003–2004. (Na, a címe az lehetne valamivel érdekesebb!) Egy szerény világfi élete. Nincs még egy könyv, amelyben ma Magyarország és a nagyvilág, s főként a magyar és a világkultúra ennyire együtt lélegezne! Kibédi Varga Áron egyszerre van jelen három országban, Magyarországon, Hollandiában és Franciaországban (az országok szellemiségében, irodalmi és kulturális rendezvényeiken, intézményeikben, kávéházaikban, utcáikon), naplóját hatalmas, megbízható és mindig működő műveltséganyag, kitűnő megfigyelőképesség jellemzi, ő maga nagy természetességgel, a legkisebb gátlás, megilletődöttség nélkül szól hozzá világtörténelmi eseményekhez, történésekhez és történetekhez, jelentős személyiségek, írók, politikusok kijelentéseihez, egyszóval a világirodalomhoz és világtörténelemhez. – S nem egyszer vitára indít. Egy példa: Szent Pál úgy, ahogy mi nemigen ismerjük: a kereszténység ideológusaként és frontembereként. Kibédi Varga Leninhez hasonlítja, igaz, Alain Badiou francia filozófus nyomán: „… forradalmat, új nemzetközi vallást teremtett a semiből. Az apostolok között ő az egyetlen, aki Jézust nem ismerte, leveleiben Jézus életéről és tanairól alig esik szó…“ Az ő „…tanításának köszönhető, hogy a kereszténység világvallás lett“. Igazat adni valakinek (Badiou-nak) csak azért, mert amit állít, jól hangzik, mert frappáns – kockázatos dolog. Pál a kereszténységet mint „nemzetközi vallást“ nem a semmiből teremtette, hanem éppen Krisztus életéből és tanaiból. Leveleiben lépten-nyomon Krisztusra hivatkozik: „Vagy nem tudjátok, hogy akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg?… Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Jézus Krisztusban.“ „Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok… Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.“ Igen, a művelt és pragmatikus törvénytudós a korábbi életéből, gyakorlatából jól tudja, hogy csak az működik tartósan, aminek szervezeti keretet adunk: ő teremti meg (térítéseivel, vallásközösségek létrehozásával) a kereszténység szervezeti alapjait, de ennek a szervezetnek a krisztusi tanítás: a szeretet, a hit és a remény az alapja. Vagy talán nem ő írta a világirodalom leglángolóbb szeret-himnuszát?
Szólhatok az emberek
vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom
Ő nevezte Jézust először Krisztusnak, azaz „felkentnek“ is. – S itt meg kell jegyeznünk: a téves népetimológia Krisztus nevét a „kereszt“-tel hozza összefüggésbe, s itt a szláv „krьstъ“-ből származó magyar „kereszt“ és „keresztény“ kifejezések is félrevezetők, mert belőlük kiindulva azt gondolhatnánk, hogy e szavak Jézus keresztjére, kereszthalálára utalnak, holott éppen fordítva van: a „krьstъ“ is a görög khrisztoszból származik, amely szó olajjal, krizmával felkentet jelent. (A „krьstъ“-nek a szláv nyelvekben is csak később alakult ki a „kereszt“ jelentése.) A khrisztosz jelzővel a görögök eredetileg a nagy feladatra kiválasztott jeles személyeket illették. Szent Pál, a görög nyelv és irodalom kitűnő ismerője, maga is remek stiliszta, sokáig a görög nyelvű Antióchiában tevékenykedik, ott nevezi először (s később általánosan) Jézust Khrisztosznak, azaz felkentnek.
December 31. Szomorú Szilveszter! A Szomorú vasárnap… kezdetű közismert dal állítólag Freud Sontagsneurosejának a versbe faragása. Hó van, csend van, unalom van, könny csak az italom, kenyerem a bánat. Üres szentimentalizmus, giccs, nótában, nótán kívül… Pap, koporsó, ravatal és gyászlepel egyelőre még nincs. De petárdákat se látok-hallok. Az utóbbi években minden Szilveszterre jutott egy haláleset. A mostani kivételnek látszik. Illetve ahogy vesszük: Pozsony és Nagyszombat között a nagy hóviharban állítólag hatvan autó összefutott, öt halott is volt. Az utak gyalázatosak, ha az autós beparkol valahova, akkor ott is marad, mert a hó kerékagyig ér, a kerekek helyben forognak. Ki most egyedül van, az a hóbörtön kozmikus magányából is megtapasztalhat valamit. A magános Szilveszter a Tragédia eszkimó-színe kicsiben. A társadalom ilyenkor visszatér ősállapotába. Csak Vico körforgáselméletében bízhatunk. Hogy a hanyatlás, a káosz után az Új Év felívelést hoz. Egyelőre a kerekek helyben forognak.
2006. január 1. Az Új Év első napján vissza Az ember tragédiájához! Tegnap felhívott Dr. Samu István (az ideggyógyász, az egykori „balassagyarmati hős“, aki mellesleg földim és barátom), ő már készpénznek veszi, hogy 17-én megyek Gyarmatra. Elő kell hát vennem megint Az ember tragédiáját, mert egyelőre még fogalmam sincs, hogy mit fogok mondani róla a szerző születésének 183. évfordulóján, Balassagyarmaton. Ahol Madách joggyakornokoskodott, majd később tiszteletbeli jegyző és még később országgyűlési képviselő lett. Lapozgatok a nevezetes műben, s az első sorok, amelyeken megakad a szemem:
Éva:
Ha úgy akarja Isten, majd fogamzik
Más a nyomorban, aki eltörűli (mármint a bűnt és a nyomort, T. Á.),
Testvériséget hozván a világra.
Ez bizony Vergilius-hatás is lehet:
Újraszületve, az évszázak roppant sora tárul.
Eljön a Szűz ismét, már jön Sáturnus uralma,
Már a magasságból küld új ivadékot a mennybolt.
Lehetne mit mondani tehát erről az esetleges hatásról is. S arról is, hogy ha Madách ennyire hitt Krisztus és a kereszténység megváltó-hatalmában, miért hagyta le történelmi tablójáról Jézus és a kereszthalál motívumát?
Január 3. Az ünnepek után egy halom lap az asztalomon, felbontatlanul. Felbontok egy Népszabadságot: a máskor az élet fájaként zöld, friss rovatok most unalmasak, izgalom nélküliek. Az élet is lehet szürke, nemcsak a teória. Romsics Ignác és Szegedy Maszák Mihály megint feltették néhány értelmiséginek a klasszikus kérdést: Mi a magyar? Olvasom a válaszokat – a válaszok is szürkék. Érdekesebb, hogy kiket szólaltattak meg az immár klasszikusan unalmas ügyben Kolozsvárról, Újvidékről és Pozsonyból, ki most az „ügyeletes magyar“ Erdélyben, a Délvidéken, a Felvidéken? Változás ebben az „ügyben“ sincs: Kányádi, Végel, Grendel.
Tőzsér Árpád
