Tiszatájonline | 2014. december 18.

„Megszűnik létezni a kutatás számára”

BÍRÓ-BALOGH TAMÁS AZ ÚJABB RADNÓTI-FEJLEMÉNYEKRŐL
A nyomtatott Tiszatájban és a Tiszatáj Online-on is többször publikáltál filológiai cikkeket, tanulmányokat Radnótiról, többek között Radnóti által írt dedikációkról, levelekről, illetve könyvtára fennmaradt darabjairól is, egy újabban felbukkant neki szóló dedikációt közreadva. A napokban a Hír 24 portálon megjelent cikked szerint azonban hamisított tételek lehetnek a Radnóti-hagyaték elárverezett darabjai között…

BÍRÓ-BALOGH TAMÁST KÉRDEZTÜK AZ ÚJABB RADNÓTI-FEJLEMÉNYEK KAPCSÁN

A nyomtatott Tiszatájban és a Tiszatáj Online-on is többször publikáltál filológiai cikkeket, tanulmányokat Radnótiról, töb­bek között Radnóti által írt dedikációkról, levelekről, illetve könyvtára fennmaradt darabjairól is, egy újabban felbukkant neki szóló dedikációt közreadva. A napokban a Hír 24 portálon megjelent cikked szerint azonban hamisított tételek lehetnek a Radnóti-hagyaték elárverezett darabjai között. Egy precedensértékű bizonyítást adtál, ezáltal gyanút ültetve vevők, kereskedők és érdeklődők, irodalomkedvelők fülébe, hogy ezután a szemüknek, azaz az árverési tételeknek, aukciós katalógusoknak sem hihetnek.

10303451_738162686221434_375941146230238020_n– Találkoztál Gyarmati Fannival? Ismerted a könyvtárát?

Radnótinét nem ismertem személyesen, soha nem jártam nála. Amikor pár évvel ezelőtt a Radnóti-dedikációkat rendeztem sajtó alá, gyakran telefonoztunk egymásnak, ilyenkor sokat segített munkámban, a címzettek beazonosításában, a háttértörténetek felderítésével, és egy baráti közvetítő által elküldte a Jóság antológiába írt Radnóti-beírást másolatát. Többször beszéltünk egy esetleges látogatásról, de ez mindig meghiúsult, mert mindig azt a hírt kaptam, hogy Radnótiné rosszul van, most nem tud fogadni. Úgyhogy én vagyok, illetve már csak lennék a legkíváncsibb arra, hogy mi volt a könyvtárában pontosan. Pár fotó készült a lakásában, amikor látogatókat fogadott, ezek a fotók előbb-utóbb felbukkannak a Facebookon. Jó pár könyvet be lehet azonosítani a gerincükről – de ez persze nem pótolja azt, hogy kézbe is vegyük őket. Erre pedig már nem lesz lehetőség. Talán ezért is nézem a hagyaték sorsát csakis szakmai szempontból, és ezért gondolom úgy, hogy a hagyaték kezelésénél az arra kijelöltek és arra hivatottak teljesen jogszerűen, de némiképp szakszerűtlenül jártak el. Más szempontokat vettek figyelembe.

– Mi lehetett Radnótiné könyvtárában?

Egy író özvegyének könyvtára legalább négyes rétegzettségű. Elsősorban magába foglalja az író könyveit, azok közül egyrészt az azonosítható tulajdonosúakat (az írónak dedikáltakat, az író ex librisével vagy tulajdonosi névbeírásával ellátottakat, vagy az író által széljegyzetelt példányokat), másrészt az író által birtokolt más köteteket is, amelyekben semmiféle megkülönböztető jelzés nincs. Másodsorban pedig természetszerűleg magába foglalja az özvegy könyveit is, ugyanebben a felosztásban: a neki dedikáltakat stb., és a jelzés nélkülieket egyaránt. Amennyiben katalógus nem készül az adott könyvtárról, a jelöletlen könyvpéldányok utólagos beazonosítása lehetetlen.

– Mi lett Radnóti könyveivel?

A költő magánkönyvtárának java része – paradox módon annak biztonságba helyezése miatt – megsemmisült. Ahogy Radnóti monográfusának könyvében áll: „Radnóti nagy gonddal gyűjtött könyvtára a háborúban elpusztult. Magyarország német megszállása után barátjuk, Karig Sára, a kiváló műfordító, ládákat szerzett akkori munkahelyéről, a Somsics cégtől, és a könyvek nagy részét a cég budai telepének pincéjébe vitték. 1945 tavaszán azonban a Duna kiöntött, és a könyvek elpusztultak. Könyvtárából az maradt meg, amit lakásában hagyott.” De hát éppen ezért értékelődik fel mindaz, ami megmaradt. Ráadásul a kutatás számára sokszor nem a kereskedelmi-gyűjtői szempontból legértékesebb könyvek a legfontosabbak. Egy író olvasottságáról és műveltségéről ugyanis elsősorban nem a neki dedikált könyvek árulkodnak, hiszen ezeket kapta, az esetek legnagyobb hányadában vélhetően kéretlenül. Egy író műveltségéről inkább azok a könyvek tanúskodnak, amelyeket ő vett magának, és amelyekben így – értelemszerűen – nincs szerzői kézjegy. Lexikonok, szótárak, szakkönyvek, ezer más dolog – amelyek csak akkor azonosíthatóak, ha valamiféle följegyzés maradt róluk (pl. naplójegyzet vagy egy levél tanúbizonysága), de az esetek túlnyomó részében az azonosítás alapja maga a konkrét példány, ami az írói könyvtárban fönnmaradt.

RMA-ded-külön-e1384802824575

– Hogy látod a hagyaték sorsa körül kialakul vitát?

Az interneten kialakult egyre dagadó médiahecc meglepő jelenség volt, mert egy végül is kulturális ügynek nem szokott ilyen visszhangja lenni. Mindenkinek véleménye volt az ügyről. Erről, ennek okairól szépen szól Vári György a Népszabadságban. Az pedig, hogy a Facebook-pártok politikai kérdést csináltak belőle, kifejezetten visszataszító és gyomorforgató volt: éppen olyan célra akarták halála után kihasználni Radnóti Miklósnét, amilyenben életében sem vett részt soha. A hagyaték sorsa, amennyire tudom (és tudhatja bárki a nyilatkozatokból) egy jogilag teljesen rendben lévő ügy: volt egy végrendelet, amelyet teljesen szabályosan és ellenőrizhetően hajtottak végre. Senkinek – sem magánszemélynek, sem politikai pártnak – nincs beleszólása Radnótiné utolsó akaratába. Ezt meg kell érteni, és el kell fogadni. Radnóti Miklósné akarta így.

– Akkor tényleg nem lehetett semmit tenni?

Úgy nem, ahogy az internet népe akarta volna. Ugyanakkor a közgyűjteménybe helyezett szellemi javak köre mégis talán bővíthető lett volna. Legalább a Radnótinak dedikált kötetek és azok a képzőművészeti alkotások, amelyeket személyesen Radnóti kapott, mindenképp közgyűjteményi megőrzésre hivatott darabok. Itt van például a Beck Judit-önarckép, amit november végén adtak el egy galéria aukcióján. Erről még Radnóti is írt naplójában, 1941. május 7-én: „[Ortutay] Gyulától egy hatalmas, kétkötetes Rilkét kaptam, verset is írt hozzá, Fannitól aktatáskát, Judittól önarcképét.” Ezt a Radnóti által is feljegyzett születésnapi ajándékot talán érdemes lett volna megőrizni – az életrajz, a Beck Judit-epizód ismeretében meg különösen.

Beck önarckép

– És mi a véleményed a magántulajdonba kerülésről?

Több helyen is olvastam a nyilatkozatok között, MTI-hírben és interjúban egyaránt, hogy a hagyatékból származó és árverésen magántulajdonba kerülő tételek nem vesznek el, hanem megmaradnak a kutatás számára. Nos, számtalan példa mond ennek szögesen ellent. Egy magántulajdonba került könyv bármikor újra gazdát cserélhet, útja követhetetlen lesz, és előbb-utóbb szükségszerűen nyoma vész. Megszűnik létezni a kutatás számára. Sok ilyen példát ismerünk. Aztán jó esetben majd felbukkan valamikor. Tíz, húsz, ötven, száz év múlva. Mert hát az ember a magántulajdonával azt csinál, amit akar: ha akarja, megmutatja a kutatónak, ha akarja, nem. Ha akarja, széttépheti, tűzbe dobhatja, nem muszáj vigyáznia rá. Nagyon sok könyv kerül ki külföldre, ami gyakorlatilag ugyanaz, mintha megsemmisült volna.

– A Radnóti-hagyaték sorsa sajátos eset?

Nem. Sajnos a Radnótiék könyvtárának szétaprózódása egyáltalán nem egyedi példa. Lehet látni, hogy szóródnak szét más írói könyvtárak is. Jóformán nincs árverés manapság, amelyen ne szerepelne pár darab mondjuk Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs vagy Rába György könyvtárából. Egy-két éve Domokos Mátyás és Lakatos István könyvei szóródtak ugyanígy szét. Ma már inkább az a kivétel, ami egyben marad, vagy amiről készül katalógus.

– Tudsz olyan konkrét kötetről, amely még került elő a hagyatékból?

Az aukciókon eddig elárverezett hagyatéki tételek is hoztak már a legszorosabb kutatási területemhez, a Radnóti Miklós által írt dedikációkhoz kapcsolódó újdonságokat. Szám szerint kettőt. A Gyarmati Fanni szüleinek dedikált Meredek út, illetve a neki szóló ajándékozási bejegyzéssel ellátott Szegedi Kis Kalendárium igazi nóvum a gyűjtésemhez. Viszont például az a Jóság antológia, amelybe Radnóti egy egész oldalas dedikációt írt az akkor még menyasszonyának, és amelyről annak idején másolatot is kaptam, s így felvehettem a gyűjteménybe, még nem került elő. Azaz lappang még valahol, feltehetőleg valaki magántulajdonában. Aztán vagy előkerül, vagy nem…

Jóság ajánlás

– Említetted, hogy több hamisítvány is felbukkant/felbukkanhat?

Úgy tűnik, hogy az, amiről bizonyítani lehetett, hogy nem Radnótiné hagyatékából származik, és mégis ráütötték az igazoló pecsétet, az csak figyelmetlenség miatt történt. Mondjuk így sem sokkal jobb a helyzet, mert az eset azt mutatja, már nemigen lehet hinni a pecséteknek. De régebben is volt már példa, a mostanitól teljesen függetlenül: a Vaterán nem egyszer lehetett állítólag Radnótinak dedikált példányra licitálni. A kereslet mindig megszüli a kínálatot.

– Az árveréseken a dedikált példányok a keresettebbek, azok érnek el nagyobb leütési árat.

Igen, ez természetes. A legnagyobb gyűjtői érdeklődésre mindenkor a dedikált példányok tarthatnak igényt. A szerzői kézjegy ereklye értékű. Azonban az utóbbi időben az irodalomtörténeti kutatások is előszeretettel alapoznak ezekre a rövid dokumentumokra. És akkor itt most Lengyel András kutatásalapozó dolgozataiból kéne idézni. Idézem is: „A dedikáció-sorozatok ugyanis megragadhatóvá és értelmezhetővé teszik egy-egy író úgynevezett kapcsolathálójának (network) körét és struktúráját. Az egy adott írótól származó dedikáció-sorozat elsősorban az író preferenciájáról, az egy adott írónak szóló dedikációk pedig a »címzett« írótársadalmi beágyazottságáról és elfogadottságáról nyújtanak fölvilágosítást”, és ez utóbbi sorozat „elsősorban nem a címzett preferenciáiról árulkodik, hanem arról a körről, amelyben neki – a legkülönbözőbb okokból – jelentősége volt. Azaz, egy sajátos presztízstérképet ad. Egy második síkon azonban ez is árulkodik a reális kapcsolatokról. S e kapcsolathálózat belső rétegzettsége, irodalmi és szociológiai jellemzői lényeges vonásokkal gyarapíthatják az irodalom történeti-szociológiai megértését.” A legutóbbi árverésen az említett Szegedi kis kalendárium leütési ára hétmillió forintig szaladt föl, ehhez még jött 15 százalék árverési jutalék, ami azt jelenti: valakinek megért nyolcmillió-ötvenezer forintot, hogy ez a valaha Radnóti által a feleségének adott pár lapos kis füzetke az otthonában, a birtokában legyen.

Nyolcmilliós tétel

– A Radnóti által írt dedikációkat már ismerjük. Mi a helyzet a neki írottakkal?

Ha lehet, pontosítanék: a Radnóti által írt dedikációk egy részét ismerjük. Amikor 2010-ben megjelent a Lengyel András szerkesztette utolsó múzeumi évkönyvben a gyűjtés, akkor négyszáznál valamivel több ajánlást ismertem. Az időközben eltelt pár év alatt közel száz dedikációt sikerült még erre rágyűjtenem, így most közel ötszázat sikerült regisztrálni. Ez az anyag, ha minden jól megy, jövőre önálló kötetben is megjelenik. A Radnótinak írottakból viszont – pár eddig fölbukkant és néhány most árverésre bocsátott példányon kívül – alig ismer valamit a kutatás. Ehhez is jelentősen hozzájárult volna egy esetleges katalógus, amit még akkor kellett volna felvenni, amikor az állomány még egyben volt, a Pozsonyi úti lakásban. Ezt a lehetőséget kihasználatlanul szalajtották el, soha többé nem lesz rá módja az irodalomtörténetnek. Mert a Radnóti-könyvtár sorsa mégis leginkább szakmai kérdés.

(A szerk.)

Az idézetek helye: Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Bp., 2005. 309., Lengyel András: A dedikáció-kutatás lehetőségei. Irodalomismeret, 2001/1–2. 67–71. illetve Uő.: Gáspár Zoltán irodalmi kapcsolathálózata. Könyvtára dedikált köteteinek történeti-szociológiai elemzése. In: Irodalom- és művészettörténeti tanulmányok 1. Szerk.: L. A. Szeged, 1997. 23–48. – Radnóti Miklós: Napló. Sajtó alá rend.: Radnóti Miklósné. Bp., 1989. 161.)