Tiszatájonline | 2012. június 21.

Az apákról jót vagy semmit

A több szem többet lát hasznos közhely jegyében Lázár Bence András írása után közöljük Bartha Ádám recenzióját Deres Kornélia Szőrapa című kötetéről.
„Az apákról vagy jót, vagy semmit.” A Gólem (18.) című versben megfogalmazott gondolat lehetne Deres Kornélia első kötetének jelmondata […]

A több szem többet lát hasznos közhely jegyében Lázár Bence András írása után közöljük Bartha Ádám recenzióját Deres Kornélia Szőrapa című kötetéről.

„Az apákról vagy jót, vagy semmit.” A Gólem (18.) című versben megfogalmazott gondolat lehetne Deres Kornélia első kötetének jelmondata. A kérdés azonban az, hogy mikor mondhatunk „jót” egy olyan apáról, aki egy üvegházban él, eltávolodva (eltávolítva?) a családtól, még is folyamatosan hatást gyakorolva arra. „Az alakzatok aktívak, / rendszeresen összehúzódnak / és ismét kiterjednek.” (Vakolat, 32.) Így jellemezhető egyrészt a szövegekben felvázolt apa képe, másrészt a versszubjektum(ok) hozzáállása ehhez az apa-képhez. Az apa néhol távoli, szinte álomképként működő alakzat, máskor fájdalmasan közeli. Az apa közelségének és távolságának ez a harca fogja át az egész kötetet.

A trófea (19.) című vers mottójának választott Sylvia Plath idézet egyértelművé teszi az apával folytatott küzdelmet, azonban Deres Kornélia verseiben az apa nem egyszerűen a férfi, mint olyan, vagy a férfi-hatalom szimbóluma. Az apa képének feldolgozása, illetve a vele való küzdelem mibenléte sokkal inkább az apa hiányából fakad. Egy olyan hiányból, amely egy sajátos ott-létben testesül meg. Ezért központi kép a versekben az üvegház, amely egyszerre eltávolít és elzár, de mégis láthatóvá teszi, hogy mi folyik benne. A versszubjektum(ok) ezáltal a legkülönbözőbb nézőpontokból képesek megfigyelni az apát, illetve az apa hiányát. Ez a megfigyelés számos versben (Macival, 11; Lánybaba, 13.) egy olyan reflexív gyermeki pozícióból történik, ahonnan egyszerre látható a világot nem ismerő gyermekkor és az erre a világra már reflektálni képes felnőtt hangja is.

Az apa közelsége azonban végig negatív színben tűnik fel a kötetben. Amikor nem az üvegház eltávolító nyelvi közegébe van zárva, folyamatosan, nyomasztó fájdalommal telített alakzatként működik. „…akik körülöttünk élnek, mindig délben / a leggonoszabbak. Mikor még túlságosan épek.” (Mosatlan, 53.) Az apa távolsága az, amelyben ez a fájdalom sajátos módon fel tud oldódni: „Mióta külön élünk, jó húsz éve már, / veszélyesen közel kerültél hozzám. / Ha máshogy alakul, talán nem / tartalak meg eddig.” (Veszélyesen közel, 49.) Ez a távolság a leghangsúlyosabban az apa halálát tematizáló versben (Az ünnep, 25.) jelenik meg. Az apa halálával fájdalmas megkönnyebbülés keveredik egyfajta feloldozással. Megszűnik az apával való kapcsolatot átjáró bűntudat (Mint egy kopó, 33.), majd a vers zárlatában a krisztusi feltámadás mint negatív alakzat („Azóta minden tavasszal / imádkozom, nehogy újra / feltámadjon.”, 25.) szélsőséggé erősíti az apa szimbolikus távollétének vágyát.

„Az apákról vagy jót, vagy semmit.” – ha már elmentek, vagy üvegházba zárták őket. Deres Kornélia kötete a maga egységében és összetettségében olyan fájdalmas nyelvi és esztétikai élményt nyújt, amely a Szőrapát kiemelkedő első kötetté teszi.

Deres Kornélia: Szőrapa, JAK + PRAE.hu, Budapest, 2011., 54 oldal, 1490 Ft.