Tiszatájonline | 2014. november 27.

Horváth Péter: Úr ír

– és néha olvas is.
Kőrösi Zoltán nemrég megjelent új regényét, a Szívlekvárt. Rendkívül olvasmányos, izgalmas, remek könyv, az újabb-kori magyar próza olyan – számomra felejthetetlen – csúcsaira emlékeztet, mint amilyen Fejes Endre Rozsdatemető-je vagy Kertész Ákos Makra című regénye volt […]

KŐRÖSI ZOLTÁN: SZÍVLEKVÁR

– és néha olvas is.

Legtöbbször persze olyasmit, ami az úr dramaturgi és rendezői munkájával kapcsolatos: hangjátékokat, friss drámai zsengéket, forgatókönyv-vázlatokat, régi tanítványok prózai próbálkozásait, közben egy-két olcsó krimit vagy agymosásra való lektűrt.

Igazi irodalmat viszont ritkán.

(Milyen az igazi irodalom? Mondjuk úgy: felkavaró. Lebilincselő. Nem tolakodó, hanem valamiképp: megengedő. Külső és belső kalandra vivő.)

Nos, a héten egy ilyen könyvet olvastam:

Kőrösi Zoltán nemrég megjelent új regényét, a Szívlekvárt.

Rendkívül olvasmányos, izgalmas, remek könyv, az újabb-kori magyar próza olyan – számomra felejthetetlen – csúcsaira emlékeztet, mint amilyen Fejes Endre Rozsdatemető-je vagy Kertész Ákos Makra című regénye volt.

Ezzel, persze, elárulom magam.

Kedvelem és elismerem az elmúlt évtizedekben született magyar posztmodern prózaműveket is, de hozzám igazán közel mégis a „realistának” nevezhető alkotások állnak. Olyan művek, amelyek – minden divatos vagy divatjamúlt, valós vagy képzelt nehézségek ellenére, mégis – megpróbálnak a „valóságról” tudósítani. (És valóság alatt most nem a filozófiai szempontból tárgyalható valamit értem, hanem azt a mindennapi életet, amelyet valamennyien élünk hétfőtől vasárnapig. És amiről naponta mesélünk egymásnak így, úgy, piacon, otthon, munkahelyen, kocsmákban vagy éppen maroktelefonon. Tódítunk időnként, máskor bizonyos részleteket elhallgatunk, vagy éppen kiszínezünk… A valóság – ezek szerint – a velünk és bennünk élő idő.

Természetesen tudom, hogy a huszonegyedik században az urak nem úgy írnak, ahogy – mondjuk – a tizenkilencedik vagy huszadik században tették, noha az olvasói szokások lassabban változnak az időben az „írói szokásoknál”. A könyvtári kölcsönzések kimutatásai szerint a „realizmus” még mindig kenterbe veri az egyéb esztétikai megfontolásokat. Mióta a világ – világ, az ember szereti történetekben viszontlátni magát.

Kőrösi Zoltán új műve közép-kelet-európai jelenünk mellett közelebbi és távolabbi múltunkról mesél – egyrészt dokumentum erejű történelmi hitelességgel, másfelől érzékletesen, érdekesen és (egye fene, leírom még egyszer) izgalmasan rajzolja elénk a beszélő nevű Magyar család alakjait, akik az elmúlt másfél évszázad fényekkel, árnyakkal, katasztrófákkal és bűnökkel teli útvesztőjében bandukoltak, bukdácsoltak, győztek, vesztettek, akartak, szenvedtek, örültek és szerettek – lehetőségeik szerint, a maguk módján. Az ismeretlenül is ismerős regényalakok közül szépségesen kiemelkedik egy orosz nő. A kommunizmus véres, gigászi torzóját majd egy évszázadon keresztül  építve és pusztítva megalkotó szovjet rendszer minden álmát és rettenetét elszenvedő asszony minden szerelem ellenére gyermektelen marad, és mégis, mintha valamennyünk dajkáló dédanyja volna…  Megkockáztatom: az ő alakjában halhatatlan figurát teremtett az író.

Szívszorító családregény.

A szívszorító, persze, manapság gyanús jelző, mintha valami szégyellni valóan érzelmes, netán szentimentális tartalomra utalna, pedig Szívlekvár csak annyira érzelmes, amennyiben a címe az. Benne van ugyanis a szív szó. (És a lekvár. Mondhatni: benne vagyunk a lekvárban.) A szerző szerint még mindig van szíve az embernek, és ez a szív arra való, hogy mindent kibírva pumpálja bennünk az éltető vért tovább és tovább. Érzelmek jönnek és mennek, vágyak, vonzalmak emelnek és nyomnak, hegeket, repedéseket hagyva maguk után. A repedések vonalai a falakon épp úgy felismerhetőek, mint a tenyerünk rovátkáiban vagy az arcunkra rajzolódó ráncokon. Ám ez az idő szőtte vonalrendszer olyan, mint egy térkép, amelyen többféle út vezet egyik pontból a másikba. Vagy mint egy mágneses rezonancia felvétel rajzolata, amelynek nyomán az egyik orvos gerincsérvet, a másik másféle elváltozást diagnosztizál. Többféle múlt? Többféle valóság? Többféle magyarázat? Többféle tanulság? Bármelyikünk megvizsgálhatja a saját családi legendáriumát: sokféle változat lenyomatát találja a meseszőttesben, attól függően, melyik rokoni ág mentén követjük végig a történet fonalát…  A különbségek dacára egy vonatkozásban minden változat egyfelé mutat:

Ahogyan a felmenőink, úgy mi is meg fogunk halni előbb-utóbb.

A majdani nyughelyünk fölött nyíló kórók, vadvirágok, gyümölcsös bokrok, mérgező tüskéjű indák főzetéből készül az utódainkat éltető szívlekvár.

1251344_4Libri Könyvkiadó 

2014

432

3990 Ft