KÖNYVHÉT – Papírváros újratöltve

ÜNNEPI KÖNYVHÉT – ZALÁN TIBORRAL ÉS EGRESSY ZOLTÁNNAL

A 83. Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvényei között a Tiszatáj folyóirat estje is helyet kapott. A Reök-palota előtti téren 2012. június 11-én a lap két állandó szerzőjével, Zalán Tiborral és Egressy Zoltánnal beszélgetett Virág Zoltán irodalomtörténész színházról, irodalomról, mesterekről, barátokról és Szegedről.

Az est címe – Műfajok határán – a szóba kerülő témák tágas mozgásterét ígérte, a beszélgetőtársak pedig az író-olvasó találkozók szigorú, sokszor kimért atmoszférájú hangulatától távol maradva már az első kérdésfelvetésektől ebben a szabadabb közegben találva meg helyüket beszélgettek az irodalommal, írással, témaválasztással kapcsolatos professzióikról.

A műfajok és műnemek határán kalandozó alkotókat beszélgetőtársuk az est címének ígéretéhez csatlakozva elsősorban a színházhoz kapcsolódó élményeikről faggatta. Az első találkozás pillanatát Zalán a gyerekkor egy, láthatóan nem először felelevenített, nosztalgikusan ironikusra hangolt eseményében jelölte meg, első színpadi szerepének, az abonyi műkedvelő kör órabábjai közt alakított huszár figurájának felidézésével. Egressy ehhez hasonló atmoszférájú emlékfoszlányai pedig elsősorban a patetikus dikciójú színjátszás elidegenítő élményéhez kötődtek. A színpadi szerzőként is jegyzett alkotók színházakhoz fűződő személyes viszonyát szondázó kérdésekre Egressy Zoltán elsősorban a darabjainak színpadra állításához kapcsolódó „szurkolói” viszonyát említette, Zalán Tibor a színházak izgalmas helyei közül a színészklubokat, az azokban születő személyes barátságok alakulását tartotta különösen fontosnak.

A szegedi színjátszáshoz nemcsak a helyi teátrumban színpadra állított darabjaik, hanem személyes kapcsolataik révén is sok szállal kapcsolódó szerzők korábbi munkáiknak a város színpadán készült interpretációiról is beszélgettek. Zalán A JATE Pincében bemutatott Ének a napon felejtett hintalóról című szövege, Egressy a Portugál és a Reviczky szegedi előadásai ürügyén beszélt a színdarabírás „kínjairól”. A formális hangnem teljes hiányát mutatja, hogy a színjátszással kapcsolatos emlékeik közt mindketten a színpadra állíthatóság problémáival szembesülő, a szöveget dramaturgiai szempontból is látó szépíró „fejlődésregényét” rajzolták meg akkor, amikor a darabjaik átdolgozott, meghúzott verzióival kapcsolatos munkáról is beszéltek. Egressy a Reviczky ősváltozatának csikorgó ritmusáról és terjedelmességéről, a szegedi bemutatóra gördülékenyebbé tett és erősen átdolgozott változat születéséről beszélt. Zalán dramaturgként szerzett tapasztalatainak gyakorlati előnyeit felvillantva a Békés Megyei Jókai Színházban sorra kerülő új feladatáról, a rendezésről és a közelgő olvasópróba „nyomasztóan közeli”, „ijesztő” élményéről számolt be a hallgatóságnak. A beszélgetést vezető Virág Zoltán a színpadi beszédmódoktól elválaszthatatlan irónia poétikai lehetőségeinek és a két alkotó ehhez fűződő vízióinak témáját is felvetette. Egressy egyik ezzel kapcsolatos, szellemesen felidézett élménye a Portugál lengyel műfordítása és a lengyel bemutató nyelvi humort nélkülöző, ám katarzist okozó előadása volt.

A moderátor mestereket, elődöket, szépirodalmi hatásokat kutató kérdésére válaszolva Zalán Tibor természetes módon a szegedi egyetemi évekhez, az itt szerzett kapcsolatokhoz vagy a szűkebb térséghez kapcsolódó élményeket, irodalmár barátokat említette, köztük is elsősorban Baka Istvánt és Sziveri Jánost. A főként színpadi regiszterekben és műfajokban gondolkodó Egressy Zoltán Szaggatott vonal című regényének születési körülményeiről, a rövidprózától a nagyformáig eljutó szöveghalmaz geneziséről is beszélt. Nem először hangzott el, de határozottan körvonalazódott a komolyan vehető szándék, amelyben Zalán Tibor a Papírváros című regényének folytatását ígérte a Reök-palota előtti téren összegyűlt olvasóinak.

Kovács Krisztina

 fotó: Diósi Imre (pepitamagazin.com)