(NAPLÓJEGYZETEK 2005 ÉS 2006-BÓL)
2. Egy kis privát farsangot szeretnék mostan
Január 6. Vízkereszt van. Vagy amit akartok! Mit akarok én? Nevetni végre, nagy, felszabadító hahotával. Legalább néhány napra, néhány órára, néhány percre elfelejteni a kényszerképzeteimet, O. sógor tüdőrákját, látomásaimat betegségeimről (mint az isteni princípium gonosz részének mesterkedéséről), földöntúli „ellenséges agyakról“ s evilági álságokról, az ország, az uralkodás zsebtolvajairól, politikai perpatvarokról. Sebastian szeretnék lenni a Vízkeresztből, aki megvív a gügye vagy nagyon is rafinált lovagokkal, mindenkivel, alaposan helybenhagyja a bolond világot. A nyolcvanas-kilencvenes években, a Mittel-korszakomban mintha már sikerült volna nevetésre húzni a számat, aztán most megint beborulni látszik fölöttem az ég. De mondhatnék nyugodtan „fölöttünk“-et is: emberiségként is elfelejtünk nevetni. Miért vajon? Hogyhogy az olyan alapvetően tragikus világlátású drámaíróknak, mint Shakespeare és Molière sikerült kinevetni a korát, s nekünk nem sikerül? Mikor is nevetett magyar író utoljára úgy istenigazában? Örkény óta nem tudok hamisítatlan, bölcs és egzisztenciális nevetésről. Csak hígeszű, cinikus vagy gonosz röhejekről. Mi a magyarázat? Shakespeare egy másik vígjátékának Tévedések vígjátéka a címe. A tévedés = félreértés, a Vízkeresztben is, a Tévedésekben is mindenki félreért mindenkit. Hogy is mondta Hegel? A nevetséges olyan ellentmondás, amely által a jelenség látszólag megszűnik önmaga lenni… Mi már nem hiszünk, nem tudunk hinni a látszatoknak: túlságosan sokat tudunk ahhoz, hogy nevetni tudjunk. – De ez a Vízkereszt egyébként is elég komolytalan ünnep, több elemből van összetákolva. Az angol neve: Twelfthday, azt jelenti: tizenkettedik nap (tizenkettedik nap karácsony után), a vízkereszt név pedig természetesen a víz megszentelésére és Jézus víz általi megkeresztelésére utal, de utal Jézus egykori csodatételére: a víz borrá változtatására is. Az ünnep görög neve, az epiphaneia annyi, mint megjelenés, s Jézus születésére, más esetben megkeresztelkedésére, azaz a nyilvánosság előtt való megjelenésére céloz, a Három királyok féle elnevezés pedig a napkeleti bölcsek látogatását jelzi a gyermek Jézusnál. Egy ünnep, amely ennyi mindent jelent, valóban könnyen kiválthatja az emberből az elnéző mosolyt: Vízkereszt, vagy amit akartok! – S a Vízkereszt a farsang kezdetét is jelenti. – S ha akarom, még Szép Ernőt is. Meg engemet magamat is: Kérem, én már hetvenéves vagyok, de még soha életemben nem farsangoztam, nem játszottam: egy kis privát farsangot szeretnék mostan.
Január 8. Tegnap és ma Spiró György Fogságát olvasom, lapozgatom: élvezetes történelmi tablónak nézem. A konkrét téma: a Krisztus utáni évszázad. Helyenként mintha Wells regényes Világtörténelmét olvasnám, Huntington-i beütésekkel. Ez az, ez a helyesebb definíció: a Fogság pikareszk világtörténelem! Uri (a cselekmény központi figurája) művelt, zsidó pikaró. Mindenféle pluszokkal, extrákkal feltáplálva. Remélem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, Spiró elírta előlem régi, dédelgetett témámat: Jézus és a kereszténység, a zsidóság meghasonlása önmagával. Spiró hőse rokonszenves zsidó-keresztény Simplicissimus, aki zsidó-keresztény kevertsége folytán tud nevetni is, szeretni is. De a „civilizációk harcának“ a háttérben felrajzolódó világkontextusa (a leírt században még bőségesen vannak görög és római istenek is!) miatt mégsem pikaró-kalandok egyszerű sora ez a 770 oldalas hatalmas mű. Igényeiben egyértelműen valamiféle „világregény“. Csak bírjam türelemmel végigolvasni. Külső motiváció is sürget: elolvasásra odaígértem a könyvet a pozsonypüspöki Koller atyának.
Január 13. Nem könnyű a szeretetet könyörtelen megértésként működtetni – mondja valahol Mészöly. (Ebben a mondatban a szeretet emlegetése már eleve problematikus, mert hisz szeretet-e még az az érzés, amelyet „működtetnek“, de most nem erről van szó.) A nagybeteg O.-t hajnal négykor megint bevittük a kórházba, s tőlem csak ilyen olcsó bölcsességre telt: C`est la vie! Keresztény vagyok, de hajnal négykor, bódultan, az autó befagyott ablakát félálomban kapargatva, gémberedett kézzel, lélekkel nem könnyű a könyörtelen megértést szeretetként működtetni. Megértésből teszem a dolgom, mint a gép, de még pluszban spontán szeretetet is követelni tőlem! – C`est la vie! – Este itt volt A. és a férje (A. a beteg O. unokahúga), kedves, korpulens emberek, tele szeretettel. O. közben legalább négyszer volt kint a balkonon (csontkemény fagyban s betegen) cigarettázni. Az anyja rászólt néhányszor: Megfázol, s ne cigarettázz annyit! A. erre: Hadd tegye, ami jólesik neki! – Hogy is mondta Lévy doktor a cigánynak, aki a nagybeteg Krúdy Gyulának a kórházi szobában is a fülébe muzsikált: Csak húzza tovább, itt maga már jobb doktor, mint én. – Valószínűleg mindenki másként szeret, s az szeret a legkevésbé, aki csak a saját szeretet-formációját tartja szeretetnek.
Január 14. Nézem magam a tükörben: el vagyok nyűve. Az arcom szétesve, új formája van: eddig kerek volt, most ötszög. A homlokom azelőtt is szögletes volt, most szögletes lett az arcom alsó része is. A két oldalt lelógó pofazacskóim két külön szöget alkotnak, s a hegyes állam az ötödik szög. A pofazacskók szinte az arctól külön léteznek, hörcsögszerűvé teszik a fejemet. Igen, van az arcomban valami visszataszító, valami idegen, ami eddig nem volt. A kerek arc a kabbalában mély lelki, érzelmi életet, optimizmust jelent, az ötszög, a „boszorkány-pentagramma” a sötét ösztönök szimbóluma. A középkorban a „boszorkányok” távoltartására rajzolták a falakra, kapukra, később ezzel a jellel jelölték meg azokat a házakat, amelyekben „boszorkányok” laktak. Az arcom pentagrammája is azt jelenti vajon, hogy boszorkány lakik bennem?
Tőzsér Árpád
Megjelent a Tiszatáj 2014/10. számában
