Tiszatájonline | 2014. szeptember 22.

Egy kanál tánc

INTERJÚ JURONICS TAMÁSSAL
A jó alkotás egy folyamat eredménye. Figyelni kell a részletekre, és a részgondolatokból, apró elemekből összerakni az eltervezett ívű művet. Persze tele van kreatív pillanatokkal, de csak az misztifikálja túl ezt, aki nincsen benne. Nálam az alkotás nem egy spirituális révületben bekövetkezett ihlet eredménye. Elsősorban gondolkodom […]

INTERJÚ JURONICS TAMÁS
KOSSUTH-DÍJAS KOREOGRÁFUSSAL

– Feltehetek néhány villámkérdést?

– Persze, nyugodtan!

– Hagyomány, vagy újítás?

– Újítás. De ezt kiegészíteném. Újítás a hagyomány tiszteletében. Egy vízöntő mi mást mondjon?

– Siker, vagy alázat?

– Siker. De egyik nem zárja ki a másikat. Sőt.

– Szabadság vagy felelősség?

– Szabadság. És szerelem.

– Ösztönösség, vagy kifinomultság?

– Ösztönösség.

– Koldusok közt király, vagy királyok közt koldus?

– Királyok közt király, olyan nincs?

_MG_9824– Azt mondod, újítás a hagyomány tiszteletében. Ez nálad hogyan valósul meg? Amennyire én látom, előszeretettel nyúlsz populáris zeneművekhez, amelyek széles közönség számára ismertek. Új köntösbe bújtatod a klasszikusat. Van ebben népnevelő szándék?

– Egyrészt: szeretem a klasszikus zenét. Másrészt pedig nem csak populáris dolgokat csinálok. Elég erőteljesen nyitok a kevéssé ismert zeneszerzők felé is. Idén mutattuk be Unsuk Chin dél-koreai származású, Berlinben élő zeneszerzőnő egyik művét, akit szerintem nagyon kevesen ismernek Magyarországon. Pár éve Thomas Adés két művét koreografáltam meg, akit szintén nem sokan ismernek, ő egy nálam fiatalabb világhírű kortárs zeneszerző. Vagy Arvo Pärt nevét is említhetném. Ezen kívül persze vannak húzó darabok, bár például a Tavaszi áldozat még a mai színházba járó ember számára is meghökkentő, durva, erőteljes darab. De csináltunk Csajkovszkijt is. Azon kívül, hogy nagyon szeretem ezeket a zenéket, régebben az volt a szándékom, hogy bebizonyítsam, a kortárs tánc formanyelve alkalmas a nagyszínpadok megtöltésére, nagyívű koreográfiák megalkotására. De ez ma már nem célom, hiszen már sok évvel ezelőtt bizonyítottá vált, hogy működik a dolog.

– Olyannyira, hogy számos díjad mellé májusban Seregi-díjat nyertél. Hogyan hat rád a siker, és mit jelent számodra az alázat?

– A sikerhez hozzá lehet szokni, sőt függőjévé is lehet válni. Ha kevés a visszajelzés, és az ember nem elég okos, akkor könnyen érezheti, hogy: mi van, már nem vagyok olyan jó? De egyébként meg nem ez a fontos. Teszem a dolgom, ezt jó esetben néha elismeri a szakma, vagy valamilyen kör, ami jó dolog persze, de nem ez a lényeg. A darabokat nyilván nem ezért csinálja az ember. A Seregi-díj pedig egy nagy elismerés, Seregi László a táncművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az ő nevével fémjelzett díjat megkapni nagy megtiszteltetés.

– Volt már alkotói válságod?

– Nem tudom… De biztosan volt. A koreografálás egy szakma. A jó alkotás egy folyamat eredménye. Figyelni kell a részletekre, és a részgondolatokból, apró elemekből összerakni az eltervezett ívű művet. Persze tele van kreatív pillanatokkal, de csak az misztifikálja túl ezt, aki nincsen benne. Nálam az alkotás nem egy spirituális révületben bekövetkezett ihlet eredménye. Elsősorban gondolkodom, a gondolatokat fűzök egymáshoz, építkezem: dramaturgiát alakítok ki, látványt építek, mozdulatokat rakok össze. Megvannak a folyamatnak különböző részállomásai, amelyekhez érteni kell. Nem azt mondom, hogy nincs benne intuitív rész, sőt! De rengeteg szakmai fogást kell alkalmazni. Az intuitív rész pedig, bár fejleszthető, leginkább képesség kérdése.

– Honnan szerzel inspirációt? Úgy tudom, világlátott ember vagy.

– Minden hat rám. A külföldi trendekkel annyira nem vagyok képben, ez abból is adódik, hogy nem vagyok rajongó alkat, vagy majmoló alkat, hiszek abban, hogy lehet sajátot, és mást csinálni. Van, amikor az ember inspirálódik bizonyos motívumokból, de ez bármi lehet: egy videoklip, egy, festmény, egy könyv, zene, bármi.

– Sokat játszol a társművészet adta lehetőségekkel is.

– Igen, a táncban különösen sok a lehetőség. Egyszerre tud képzőművészet lenni, zeneiséggel párosulni, drámákat is el tud játszani és bármilyen absztrakcióra is képes. A tánc az csodálatos.

– Mennyire fontos, hogy egy táncos jó színészi képességekkel rendelkezzen?

– Fontos. De az a lényeg, hogy jó táncosok legyenek, és aztán, ha szívből táncolnak, akkor az arcuk is meg fog mozdulni. Én táncteremben koreografálok, nem otthon a nappaliban készülök elő. Mostanában sokszor bevonnom a táncosokat is a koreografálásba. Ebből táncszakmailag érdekes, produktív megoldások születnek. Őket egyáltalán nem zavarja az a nyolcféle másik gondolat, amiket én folyamatosan fejben tartok az egész művel kapcsolatban. Az egész egyébként nagyban arányérzék kérdése. Ami a néző számára olyan balanszot tud létrehozni, hogy a hatás emberinek, érzelmesnek, őszintének tud hatni. Azt szeretem, ha egy táncos azt tudja éreztetni, hogy természetes, hogy ő teljes személyiségével ott van a színpadon. A zene nem szólhat külön. A nézőnek azt kell éreznie, hogy a zene a táncos lelkéből árad, hogy Stravinsky azért írta a zenét, mert mi úgy akartuk – ami persze nem így van, de a nézőnek így kell éreznie. Ha külön értékeli a zenét, és valakik táncolnak rá, akkor ott valami elveszett.

– Főzésnél sem jó, ha egy ételben nagyon dominánsan érződik egy-egy fűszer íze.

– Igen, sőt, van egy ilyen gasztronómiai irányzat is, amikor egy kanálba bele kell sűríteni egy egész ízvilágot. Egy falatban benne van a szakács minden mesterségbeli tudása. Ez a szakma. Miután megtanultad, utána már nem kell rajta gondolkodni. Az autóversenyző is gyakorol, aztán kimegy a rallypályára és 200 km/órával átszáguld az úton és nem gondolkozik. Ott van a kezében a tudás, a pillanatnyi megoldásokat szinte ösztönszerűn végzi.

– Szereted a sebességet?

– Már kevésbé. Régen persze szerettem, de már nem annyira fontos. Egyébként az alkotásban is megfontoltabb vagyok, az improvizációt például nem igazán szeretem. Ha valaki felküldene a színpadra, hogy na, akkor most koreografálj valamit, azt azért könnyedén megoldanám, de nem ez az én módszerem.  Ennél általában felkészültebb vagyok.

– Sokszor hangsúlyozod a szakmai felkészültség fontosságát. hogy amit csinálsz, az minden elemében aprólékos, profi munka legyen. Hogyan látod a kortárs alkotásokat, a független szférában uralkodó trendeket?

– Profi, nem megosztó, hanem integráló művészetet próbálok csinálni. Ma nagyon sok művész kifejezetten provokációra törekszik, vagy arra, hogy szűkebb rétegeket szólítson meg. A társulatom számára más célokat tűztem ki. .

– Ért már kritika emiatt?

– Igen, manapság divatos odamondósnak lenni. Nekem ez nem célom. A független szférában egyébként nagyon jó dolgok születnek. Jelentős előrelépés lenne, ha intézményi keretet lehetne biztosítani pár régóta jól működő társulatnak, de ezt nem engedi a jelenlegi finanszírozási rendszer.

– Azt olvastam a honlapotokon, hogy a Szegedi Kortárs Balettnek is meggyűlt a baja a jelenlegi magyarországi finanszírozási rendszerrel. A Szegedi Nemzeti Színház több tízmillió forinttal tartozik a társulatnak. Szándékosan nem regisztráltátok magatokat a kiemelt nemzeti kategóriában. Mi ennek az oka? Hogyan látod a táncművészet helyzetét ma Magyarországon?

– Az elmúlt 20-25 évben rengeteg változás történt Magyarországon. A tánc területén viszont bizonyos alapvető strukturális változások nem történtek meg. Régen a színházak tánckara egyszerre volt balett együttes és tánckar is. Később kortárs együttesek alakultak ugyan, létrejött bizonyos pezsgés a szakmában, azonban a kortárs tánc mai napig nem integráns részei a színházi finanszírozási rendszernek. Az a táncos, aki kortárs táncosnak képzi magát, nem akar operettekben táncolni. Még mindig nem felnőtt státuszú a tánc Magyarországon. Azért mondom el mindezt, mert a színházzal foglakoztak a törvényalkotók, de a tánccal csak ennek vonatkozásában. Pedig szerintem ki kell dolgozni egy hosszú távú koncepciót, amit ha egységesen képvisel a szakma, akkor keresztül lehet vinni a politikai akaraton. Le kell szakadni a színházi rendszerről. Miközben a döntéshozói szándék és az elképzelés jó, a megvalósítás végül mégis a teljes visszarendeződés felé tart. Másik fájdalmam, hogy bár európai szintű táncosaim vannak, mégsem tudok nekik akár kelet-európai szintű fizetést sem adni.

– Te a szerencsések közé tartozol. A következő évadra több bemutatóval, igazi ínyencségekkel is készülsz.

– A Szegedi Kortárs Balettel Alexander Balanescu Insomnia című darabját mutatjuk majd be. A zeneszerzővel az együttesnek személyes kapcsolata van, így reméljük, hogy létrejöhet majd egy olyan előadás is, amikor a művész személyesen játszik. Ezen kívül most kezdek majd dolgozni egy, a Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája közös produkciójában megvalósuló nagy balett koreográfiáján.  A József-legendát a Richard Strauss-év kapcsán mutatjuk be. Szintén a Művészetek palotájában a Budafoki Dohnányi Zenekarral együttműködve készül majd Carl Orff Catulli Carmina-ja. De legelőször augusztus végétől Eszenyi Enikővel dolgozom az első világháború 100. évfordulója alkalmából, a Magyar Dal napjára készülő, magyar katonadalokból összeállított művel.

– Ha bármit koreografálhatnál, mi lenne az?

– Van egy tervem, ami remélem, hogy egyszer megvalósul, de azt nem árulom el.

– Titok?

– Titok.

 Káldy Sára