Tiszatájonline | 2015. február 3.

Marsall László, Petőcz András, Szigethy Gábor, Szokolay Sándor Weöres Sándorról

A baráti vacsorákat baráti együttdolgozások követték. Csordogált a vörösbor a poharakba, a professzor kezében olasz nyelvű Petrarca-kötet, a poéta kezében papírlap, a magyar nyersfordítás. Elhangzik olaszul, magyarul a vers, követik a magyarázó-értelmező kiegészítések, a poéta rákérdez egy-egy szóra, furcsa mondatszerkezetre, de többnyire hallgat […]

 

Az alábbi részletek felidézik a 2003. június 22-i Weöres-konferenciát az Írószövetségben. Segítségükkel  közölhető Marsall László néhány gondolata (sajnos, ő már nincs köztünk); Szigethy Gábor egy-két mondata (a fordítás ügye kevés figyelmet kapott a 2013. őszi szegedi konferencián). 

 N. L. J.

1. Marsall László nem lehetett jelen a magyar Írószövetségben, a 2003-as konferencián. Levélben kért engem, hogy olvassuk föl Három találkozás Weöres Sándorral című írását. Ebből betűhíven idézek:

Egy kiemelt második alkalommal Sándor megkérdezi:

Nálad hogy fészkelődnek a szavak, míg vers lesz belőlük?

Mondtam valamit a nyugtalanságos állapotról: az ember váratlanul kiesik a köznapiságából, és hirtelen bepottyan-bezárul a „most írnom kell” másvilágába. (Valahogy így.)

Mire Ő: miközben beszélgetek veled, vagy akárkivel, közben is jönnek a verssorok. Mintha valami vízesés zuhogna a háttérben.

–  És a vers-zuhatag szavaira is emlékszel?

– Ő: Az nem fontos. Ott állandó a jelenidő. Elmerül – fölbukkan újra. Az ő dolga.

És emlékszel a veled beszélgető szavaira is?

– Ő: Azokra is. Csakúgy mint az imént mondtam.

Létezik tehát kétpólusú figyelem, koncentráció?

– Ő: Sőt! Többpólusú is. Valakiben-valamiben jelen lenni – akár közel hozzá, vagy

távol – az rutin dolga. A sokfelé hasadt és mégis jelenlévő Én-nél, Ego-nál, – az ellenőrzött skizofréniánál nincs egészségesebb állapot. Nem gondolod? Mondd csak, te, aki röplabdázol, nem érzed, hogy a pályán mögötted, melletted hol állnak-vannak a társaid? És honnan, kitől-hová röpül a labda?

Igen. Idő multán ez valóban rutin dolga.

– Ő: Ugy tetszik, hogy a sokat gyakorlott – eredetileg tudattalan észlelési formák nemigen különböznek.

2. Petőcz András külföldi tartózkodása miatt írt levelet. Címe: Ezüsthídon. Köszönet Weöres Sándornak; ebből idézek:

… a versnek nem csupán mondandója, tartalma van, hanem teste is van, anyaga van, amit formázni lehet, alakítani kell. Hogy a vers alapvetően anyagból épül, betűkből, szótagokból, szavakból áll össze, és hogy ilyen módon zenei hatása is van, valamint képzőművészeti aspektusa is lehet. És az is lehetséges, ugyanakkor, hogy maga a szerző, a költő is kicsit zenésze a szavaknak, de egyben akár szobrásza is, és hogy ez alapvetően egy új, egy másfajta hozzáállást igényel a vershez. Nem feltétlenül csak azt a hozzáállást, amit általában középiskolában tanítanak, hogy a költő, mint alapvetően szociális, társadalmi lény, versben fejti ki véleményét emberi kapcsolatokról, politikáról, világhelyzetről stb., hanem azt a hozzáállást is igényli, hogy azonosulni tudjunk a formálás örömével, hogy élvezni tudjuk, miként egy igazi szobrász, hogy a kezünk agyagot formál, és ebből az agyagból egyszerre szobor lesz, valami, ami születése után része a környezetének, ami azzal igazolja saját létét, hogy van, a térből helyet követelt magának.

3. Szigethy Gábor jegyezte le, hogyan folyt Kardos Tibor és Weöres együttes munkája a Petrarca-fordításkor:

A baráti vacsorákat baráti együttdolgozások követték. Csordogált a vörösbor a poharakba, a professzor kezében olasz nyelvű Petrarca-kötet, a poéta kezében papírlap, a magyar nyersfordítás. Elhangzik olaszul, magyarul a vers, követik a magyarázó-értelmező kiegészítések, a poéta rákérdez egy-egy szóra, furcsa mondatszerkezetre, de többnyire hallgat, ceruzával áthúz egy szót, egy sort, mellé-fölé ír egy találóbbnak, pontosabbnak, érzékletesebbnek ítélt-érzett kifejezést.

Szerencsém volt: ott ülhettem az asztalnál.

A CCCXLIII. szonett szövegét preparálta a poéta és a professzor.

Ripensando a quel… Ha visszagondolok…

– Lehet úgy: ha emlékszem? – kérdezi Weöres Sándor, a professzor bólint, az első sor fölé ceruzával odakerül a megtalált szó.

– Mi az, hogy aranyos fejre, amint lehajlott?

Al chinar l’aurea testa… szó szerint…

– Áhá – és már szalad a ceruza a papíron: hajló szőke hajra – így jó lesz? Te, Tibor, mi az, hogy édességgel töltött el?

– Egészen pontosan: megédesít engem… m’addolciva…

– Jó, legyen mézzel töltött

(Dolcezza ch’uom mortal non senti mai – olvasható a CCCXLII. szonettben; magyarul:édesség, mit halandó ember nem érzett soha. Weöres Sándor fordításában: beszéde megtölt halandó-nem ízlelte mézzel!)

Megmentsen engem hajnali időben – te, Tibor, ennek így semmi értelme nincs magyarul!

– A hajnali álom nem álom, de valóság az antik gondolkodás számára, tehát ha Petrarcának hajnalban jelent meg álmában Laura, az azt jelenti…

– Értem: halnék, ha le nem szállna hajnalonta hozzám…

Így szóról szóra, sorról sorra…

4. Szokolay Sándor is levelet küldött Sejtések és bizonyosságok Weöres Sándor költői nagyságáról címmel:

Első oldala méltatás, a versón pedig műlista olvasható, az Op.4-től az Op. 170-ig: dalok, gyermekkantáta, oratórium, meseopera, szólókantáta, női kar, vegyes karra és fúvósötösre, monológ mezzoszoprán szólóra, triptichon vegyeskarra… A méltatásból idézek.

…A szenvedélyes kísérletezés mestere! – Tündérmesék angyali-finomságát váratlan picasso-i álarcok maskarái közé bujtatja. Homo ludens-i lénye saját kénye-kedve szerint mulatja magát. Amit elvét, azt bűvészi ügyességgel röppenti helyére. Egyéniségét jól rejti, hiszen nincs rá szüksége. Versei nélkülözik a lelki helyszíni közvetítéseket. Formajátéka költői csínytevésekben lubickol. Mérhető eredménnyel túltesz a feltárulkozók hatásain!…

Bízom abban, hogy az olvasó tíz év múltán is örömmel találkozott az idézett gondolatokkal.

 Nagy L. János

Van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből…

Weöres Sándor és az idő 

Kerekasztal-beszélgetés, Szeged, 2013. október 18.

A résztvevők a megszólalás sorrendjében: Ilia Mihály irodalomtörténész, Máté Zsuzsa irodalomtörténész, Pál József irodalomtörténész, Sipos Lajos irodalomtörténész, Szörényi László irodalomtörténész, Tóth Péter irodalomtörténész, majd a beszélgetést vezető Nagy L. János nyelvész. Sajnáljuk, hogy Sipos Lajos irodalomtörténész megszólalásainak a szerkesztett változatát akadályoztatása miatt nem adhatta le. Pál József a beszélgetésben kifejtett gondolatait önálló tanulmányban közölte: „et anni tui non deficient” Időről és időn túliról Weöres Sándor költészetében. Tiszatáj, 2013/12: 61–68.

A bevezetőt Pál József irodalomtörténész, a SZTE rektorhelyettese mondta el. Ilia Mihály Weöres szegedi látogatásairól, a költőhöz fűződő személyes emlékeiről beszélt. Lőcsei Péter számos vasi – és tágabban dunántúli – adalékkal helyezte új megvilágításba Weöres lírai gondolatait, Máté Zsuzsanna Weöres jelenség-idő / teljes-idő szembeállításával foglalkozott. Nagy L. János az Örök pillanat és az Öröklét című Weöres-szövegeket elemezte. Szörényi László a költőre és Bata Imrére is emlékezett. Keszei Ernő cikke a kombinatorikus alkotótechnikát tárgyalta a Téma és variációk és a Tenger felhő csillag szántás kezdetű szövegekben.