Tiszatájonline | 2014. augusztus 7.

Szálinger Balázs versei

Kérdezd meg magadtól, elszármazott,
Elköltözött, álmait hajszoló,
Mindig máshol jöttment fiú,
Eszedbe jut-e néha az apád?
Van egy apád, úgy él mögötted,
Mint egy ivartalan és elkötött
Senki, aki nagyétkű fiút nemzett,
De az a fiú elment,
És ha veled dicsekszik,
Nem tud otthon senkit se felmutatni.
[…]

Apa-monológ

Kérdezd meg magadtól, elszármazott,

Elköltözött, álmait hajszoló,

Mindig máshol jöttment fiú,

Eszedbe jut-e néha az apád?

Van egy apád, úgy él mögötted,

Mint egy ivartalan és elkötött

Senki, aki nagyétkű fiút nemzett,

De az a fiú elment,

És ha veled dicsekszik,

Nem tud otthon senkit se felmutatni.

Apaságában naponta cáfolódik,

Megszólítatlanul tartja magát

Mint egy poros háló, alád;

Ahogy te épülsz,

Minden nap büszkébb,

Minden nap keserűbb

Ember lesz az apád.

Nyilván gondoltál arra, hogy meghal.

Nyilván tudod, hogy épp idegenben

Leszel, amikor elér a híre,

Nyilván felkészülsz arra a hírre –

De arra gondolsz, hogy egy halálnak

Képei vannak?

Áll a szobában, mint egy zsák, eldől,

Lever valamit, valamit eltör,

Arcára esik, majd fölemelik

– gondolsz-e arra,

Hogy egy halálnak képei vannak?

Játszol-e, mondd csak, ezzel a képpel?

Nem kéne egyszer leülni vele,

S megígérni, hogy ott leszel aznap?

Halott porokból mindenféle úrnő

Halott porokból mindenféle úrnő

Olyan könnyedén áll össze újra,

Követhetetlen ritmusok mentén,

Hogy az egyszeri ember ledermed,

És azt kiáltja: mit képzelsz mégis,

Mért nem kellettem, mikor kellettél?

Négy-öt királynő egyazon táblán,

Ellenfél nélkül: csupa ellenfél.

Újra föltámadt királynők jönnek

Hullaszagúan, egymásra fújnak,

Csupa nőtestű Frankenstein hozza

A nagy munkával átlépett múltat,

És beköszönnek: most már vihetnél.

Romlott húst hoznak, és nem nevetnek.

Dallamot, csókot nem érdemelnek.

És mi, férfiak, s igen: királyok,

Várjunk: a harcban kiderül úgyis,

Hogy csak érzéki csalódás minden,

Minden simító ujj és kacsintás.

Amint az ellen eléjük ér,

ők

Halott húsuknál nem érnek többet.

A helyi ménes

A helyi ménest mindig körbecsaholni

És megdicsérni kell, a fogsort csak aztán

Mutassuk – azt is mint furcsa, idegenből

Hozott játékot, amivel kapcsolatban

Inkább tanácsot várunk a helyiektől.

De ez az első nap. Mert a helyi ménes

Jobbára gyűlöl, nehogy gyűlöletükkel

Vitába szálljunk: erősítsük meg őket.

Semmi szerénység: azzal meg ne alázzuk

Majdani népünk; semmi királyfiúi,

Nyakas vívódás: elbizonytalanítjuk.

Legyen világos, szükségünk van a népre.

S mikor rájönnek, hogy a gyűlöletüknek

Nincs felelősebb, vonzóbb célpontja nálunk,

Szinte rajongnak, és várják, hogy harapjunk.

Zárlat

A helyzet már csak puszta egyenlet.

Ahonnan semmi sem tudja kikaparni

Az Istent, az a hely a szerelem

Táptalaja: oda párocskák jönnek,

Agresszívak, makacsak, gyönyörűek,

S a környéket egy nap benépesítik.

Leböknek egy karót a senkiföldjén,

Éttermet alapítanak, abból élnek,

Két oldalán égetik meg a húst,

Köretnek megteszi majd a törődés,

Melynek hírére távoli földekről

Idegenek jönnek és odaszoknak.

És az étterem vonzáskörzetében

Munkahelyek pattannak ki a földből,

És a vendégek mind-mind megtalálják

A dolgukat az étterem körül,

Házakat húznak föl az ételillat

Egyre szélesebb felhője alatt,

Postát emelnek, és az ember kiteszi

A zászlaját: a környék megjelölve

Az ember és az Isten szent nevében.

Volt ott valami régen kiégett élet,

Vannak valami csontvázai régi

Szerelmeknek, valami ördög

Fognyomaival, valami halovány

Kétségeknek tűnékeny árnyai,

De ezeket nem veszik komolyan.

Van egy barátom, százszor végigélte

Van egy barátom, százszor végigélte,

Hogy ezerszer meghalok, s éltetett.

Minden egyes rohadt sorsfordulómnál

Hátat fordítottam volna magamnak,

De ő buszra ült, s a fejemet fogta

Mindig, mikor újra tizenhat éves

Lettem, mint egy megbolondult tizenhét.

Neki mondtam délután: minden úgy van

Kigondolva, hogy mindezt végignézze.

Nem ijedt meg, megengedte, hogy fázzon,

Lehúzzam az ablakot, és rágyújtsak,

S félálomban vezényelte le éppen

Fejembe vett költözésemet, míg én

Zenét hallgattam, s egy félliteres

Pálinkát öleltem, úgy van, helyette,

Aki félálmában egy senkit ünnepelt.

A Tiszatáj folyóirat 2012-ben a szomszédos országok folyóirataival együtt­működve elindította a Csomópontok átkötése című, fiatal lírát bemutató csereprogramját. A Tiszatáj eddig horvát és szerb válogatással jelentkezett, cserébe a Tiszatájhoz kötődő fiatal magyar költőket bemutató összeállítás megjelent vagy megjelenés előtt áll horvát, szlovén és a szerb folyóiratokban (és folyamatban van a román, a szlovén csere is). A válogatást mindig az adott folyóirat versrovatának szerkesztője végzi.A Tiszatáj Online most a külföldi lapokban megjelenő magyar anyagot közli. A sorozatot Szegő János bevezető esszéjével indítottuk útjára, melyet Áfra János, Balázs Imre József, Csehy Zoltán, Csobánka Zsuzsa, Deres Kornélia, Gerevich András, Győrffy Ákos, k. kabai lóránt, Kollár Árpád, Krusovszky Dénes, Lanczkor Gábor, Nemes Z. Márió, Orcsik Roland, Polgár Anikó, Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán, Szabó Marcell, Szálinger Balázs és Turi Tí­mea szövegei elé írt.