04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Összefonódó sorsok
2014.06.30 - tiszatáj

DAVID LYNCH INLAND EMPIRE CÍMŰ FILMJÉNEK ELEMZÉSE MISZTIKUS SZEMPONTBÓL

Lynch 2006-os filmjének, az Inland Empire (IE)-nek szinte ugyanaz a koncepciója, mint a Mulholland Drive (MD)-nak, csak most még nyomasztóbb, egyben érthetőbb, mit akar elmesélni nekünk a Mester. Egyetérthetünk a rendező meglátásával, miszerint a digitális kamerával végzett munka jót tett az alkotásnak. A film egy sötét, színes rémálom. Egyik jelenetből a másikba kavargunk, a reálisnak tűnő terek imagináriussá változnak, és folyamatosan a néző is elveszíti a főszereplő Susannal a tájékozódási képességét, s vele együtt nem értünk semmit, nem találjuk a kiutat. Ez a „pozitív” életszemlélet bizonyára a transzcendentális meditáció (TM) hatása Lynch-nél, bár ezt ő tagadja.

Lynch állítása ellenére nemcsak az álomvilágaiban tud kavarogni, meg a lebukott női lélekrésszel tud foglalkozni. Lehetne kicsit férfiasabb is. Nem konkrét, hanem álomszerű, nőies képekben fogalmaz, amelyek puha lágyságukban rémisztőek. E világ bukása természetesen sokkal bővebb témát szolgáltat a Lynch-hez hasonlóan érzékeny embernek. Ugyanakkor kritizálhatjuk a Maistrót annyiban, hogy csak ezzel a témával foglalkozik, s ennyiben elveszítette azt a komplexitását, amelyet a korai kísérleti rövidfilmjeivel, valamint a Radírfejjel elért már. Ezzel pedig éppen az a fajta érzékenység sérül, amelyet Lynch-ben tisztelünk.

 

Inland Empire David Lynch

Inland Empire

 

A férfias, marciális, uralkodói beállítódás korrumpálódott oldala gondolkodik leegyszerűsítve. Lynch képi világa ebből kiutat mutat, de csak a negativitás, a bukás felé. Mi inkább azt mondanánk, hogy a nők által korrumpált férfiak miatt materiális a világ, és itt a nők (illetve a minden emberben benne lévő női oldal) általi elcsábíttatáson van a hangsúly. Az alapképlet világos: a nőnemű lélek lebukik a létforgatagba, majd visszaemelkedik a fénybe. Bár ez sem ilyen egyszerű, mert a visszaemelkedés inkább helyettesítő áldozat, s a lengyel lány visszakerül a szamsárába[1] (amikor haldoklik Susan, vért hány). Igaz, ő nem is a fényben volt, hanem egy másik bugyorban (szobában), ahová a Fantom dugta, s ahonnan csak passzívan szemlélte a filmet, azaz az életet. Ez a másik fő jelentésvonulata a filmnek: az élet olyan mint egy film (Shakespeare: a világ színpad, s mindenki szereplő rajta), hollywoodi módon, s egy rendező szemszögéből megfogalmazva: a film maga az élet. Ezzel az azonosítással Lynch a megélt élet illuzórikusságára hívja föl a figyelmet.

A filmen belüli létsíkok tagozódása: a fény, amely megvilágítja a főcímet, illetve a film végén Nikkit. Majd a forgó lemez jelképezte samsarikus világ síkja, amelynek lejátszásából megtudjuk: „a világ leghosszabb rádiójátékát” fogjuk látni-hallani. A forgó lemez körkörösségbe zárt hosszadalmassága és önmagába kapcsolódó körei (spiralitás, bár a lemezen ez síkban ábrázolódik, azaz kör alakú) a film hosszadalmasságát, egybefonódó sorsait, a létforgatagot idézi meg. Ebből bomlik ki homályosan a múlt bűne, a megrontott lengyel lány, s a Fantom, a megrontó aktusa. A bűn: a szexualitás, pontosabban a kurválkodás. A lengyel lány, az elveszett lélek nézi végig innentől kezdve az egész filmet, amit mi is nézünk. Majd a transzcendens szint nyulait látjuk, akik közül az egyik (férfi) lejön segíteni a női léleknek, s mint pszichoanalitikus hallgatja végig a kurva-Susan zavaros történetét. A nyúl által kinyitott ajtón, átjárón keresztül a Fantom is átcsúszik a múltból a jelenbe, azaz megkísértheti a Susant leszúró nőt. Ezután következik a beavató boszorkány, aki meglátogatja Nikkit, és belebűvöli a film egész történésébe, de ontológiailag a fény alá helyezzük közvetlenül, mivel az utolsó esztrád jelenet előtti kép is vele és a megbékélt Nikkivel (megváltott lélekkel) zárul.

A filmen belül több szerepsíkot különböztethetünk meg. A legelső sík Nikki Grace-é, aki megkapja a szerepet, és próbál a stábbal. A második Susan, az alakított nő síkja, a harmadik a kurváé. Mind a három sík folyamatosan, szakadás nélkül folyik át egymásba: a film elején Nikki/Susan még gazdag, a filmbéli párja, Billy udvarol neki. Majd az „Axxon N” feliratú ajtón történő első belépés után beszorul az alsó középosztálybeli lepukkant feleség szerepébe. Már itt is áttűnnek a harmadik, legalacsonyabb szint kurvái, s ebbe a szintbe ágyazva kap szerepet a lengyel vonal. A lengyel szintből bontakozik a Gonosz alakja, a Fantom, aki az elveszett és később kicserélendő lány férje/szeretője/elrablója.

A szánkjában[2] a női oldal, a természet (prakriti) játékának szemlélője a purusa, a férfias szellem. Az IE-ben a történések szemlélője már nem a férfi, a szellem, hanem az elveszett lány, azaz a samkhya kategóriái alapján a prakriti szemléli önmaga játékát. Mivel a prakriti, az anyatermészet a cselekvő oldal, ezért nincs személytelen, kívülálló szemlélője a filmnek, hanem csak a történésekbe belegabalyodott, azokkal együtt szenvedő, az események alakulásától függő sorsú női típusú személyiség van. Ezért sírja, aggódja végig az elveszett lány a filmet, amelyet az általunk nézett filmben néz végig. Az elveszett lány és a néző között vont párhuzammal Lynch azt állítja, hogy mi magunk is belebonyolódtunk a természet játékába, s nem vagyunk képesek függetlenedni attól, hatása alatt állunk.

Még közvetlenebb jelentésre lefordítva, ez azt jelenti, hogy a mozi, a filmipar, Hollywood olyan illúzióvilágba szőtte az embert, melynek manipulációjából nincs menekvés. Lynch-nek ezt a kritikáját sok kritikusával ellentétben egyáltalán nem találjuk elbagatellizálhatónak, sőt nem lehet elégszer elismételni, a néző agyába sulykolni. Végeredményben az IE azt sugallja, hogy a filmipar hangadó és ízlést befolyásoló gyára, Hollywood elveszítette a kívülálló, tudatos reflexió végső lehetőségét. A szenvedő együttérzés maradt, de ez nem építő jellegű, mert az elveszett lelkek nem látnak a maguk sorsára, legföljebb annyira, amennyire a manipulatív tévé engedi.

A film témája tehát: a női lélek bukása és visszatérése. Ám van itt egy nagyon nyugtalanító jelzés: a film végén a fénybe álló Nikki nem tud mit kezdeni a fénnyel. Vagyis az igazi szemlélő fölismeréssel, a transzcendencia, a kívülállás és végső kilépés, illetve valódi szellemiség mozdulatával szemben teljesen lebénult és tehetetlen az elnőiesedett lélek. A fény is színházi reflektor, s Nikki nem a valódi felismerés fényébe áll ki, hanem csak „a színpad a világ” reflektorfényébe. Könnyű megoldás lenne és gyomoridegünket is föloldaná, ha ezt a képet Lynch elfogultságára és filmes szűklátókörűségére hivatkozva elhessegethetnénk. Csakhogy Lynch azt mondja: a női lélekrész nem tud mit kezdeni a fénnyel. Csak áll benne egyedül. Vagy rosszmájúan: a férfi Lynch nem tud mit kezdeni ezzel a lélekrésszel. A Radírfejben legalább a férfi és a nő egyesül a fényben. Az IE fénye pedig színpadi fény – nincs kilépés a szerepekből, a színi előadásból. A transzcendens szint (nyulak) is szerepet játszanak – erre utal a közönség nevetése. Ugyanakkor a film zárójelenete is a régi, posztmodern Lynch-et idézi, a zenés-táncos jelenet fricska az egész filmre, ami akár azt is sugallhatná, hogy Lynch sem veszi komolyan a saját filmjét, illetve reflektál rá.

A transzcendentális meditációba gabalyodott Lynch nem tud mit mondani a fényről, csak a sötétségről, jóllehet a hagyományos metafizikák mindegyike rengeteg információt ad a fényről, annak ontológiájáról. Ez egyben a TM kritikája is: a Lynch által olyan nagyszerűként propagált módszer nem tud mit kezdeni a lélekkel, mikor beviszi a fénybe. Ha egyáltalán oda viszi. Mert ha igen, akkor Lynch talán több információt is el tudna mondani segítségképpen a nézőnek, hogy ő is megtalálja a fényt. Az igazi aktivitás a fényben kezdődik, onnan jön. Nem céltalan és néma ácsorgás.

Nevetséges, hogy a pornó, a szexualitás a fő gonosz, a probléma. A bűn okaként ez Lynch minden filmjében előkerül valahogy. Csakhogy Lynch szinte mindig összekapcsolja a pornográfiával a nemiséget. Ez egyrészt teljesen hamis, másrészt a nemiség szakralitását minden hagyományos társadalom ismerte. Abban igaza van Lynch-nek, hogy a kapitalizmusban a nemiséget kihasználják, illetve az emberek kiszipolyozzák magukat a nemiségen keresztül, de ez csak látlelet a mai emberiségről, nem a végső szó az emberről, illetve a szexualitásról.

Lynch kritikusai azt vetik szemére, hogy túlcicomázza, túlbonyolítja filmjeit. Ebben egyáltalán nincs igazuk: a rendező életműve ismeretében kijelenthető, hogy jóllehet szereplői homályosan nyilatkoznak meg, a művész maga nagyon is világosan beszél, csak ismerni kellene munkásságát, s magát az IE-t alaposabban kellett volna megnézni. Az nem elég, ha kijelentjük, hogy „misztikus” a mű, erre bárki rájön, ha csak felületesen nézi a filmet. De mit jelent az, hogy misztikus, és miben áll Lynch misztikája – erre kellene fényt deríteni. Ehhez azonban alaposan kell nézni a filmet, s nem utolsósorban tisztában kellene lenni a nyugati metafizikával. Mielőtt mélyebben belemennénk a lynch-i misztika elemzésébe, rögzítjük, hogy e fogalom alatt a szó eredeti görög jelentésének megfelelően a titkosat, a rejtélyeset, a nem nyilvánvalót értjük.

Lynch nem túlbonyolítja a filmet, hanem kísérletezik. Egyik képet a másik után, egyik történést, sorsot a másik után vetíti egymásra (gyakran használja is az áttűnést). Az egyik képből asszociatíve, de mégis nagyon tudatosan bomlik ki a másik, s emiatt nem az idő szukcesszív logikája határozza meg a film idejét, hanem az imagináció előre-hátra ugráló képteremtő ereje. Az időben ide-oda ugrálás azonban nem zavaros (legföljebb a filmbéli szereplők számára), hanem a hurokszerű bezáródás struktúráját alkotja. Ahogy a lemez forog körbe-körbe a világ leghosszabb hangjátékát létrehozva, úgy fonódik egymásba a múlt és a jövő, hogy a közte zajló mindig adott jelent elillanó illúzióként törölje el. A néző emlékezetében a kezdeti és a befejező fény között egymásra vetített, egymásba mosódó sötéten színes lidércálom képeinek benyomása marad meg.

Mi a célja Lynch-nek a nyomasztó hangulat megteremtésével? Itt a régi gnosztikus téma bujkál, amit legtisztábban a Radírfejben fejt ki rendezőnk. A világ rossz, egy gonosz istennő uralma alatt áll, aki a belezárt lelkeket szadizza. (Már ezért sem hisszük el neki a TM-ről áradozó kijelentéseit: filmjei tökéletes ellentétei állítólagos pozitív meditációs tapasztalatainak. Vagy ez a meditációs módszer félrevezető, vagy ő végzi rosszul, vagy egyszerűen hazudik a Nagy Lódító, s filmjei az igazi kikacsintások. Mindenesetre a TM és filmjei között fönnálló szakadékot maga a Mester is érzékeli.) Ez az istennő nem mindig jelenik meg Lynch filmjeiben, de a korai Nagymama, a Radírfej Radiátor Hölgye, az Elefántember végső befogadó csillagos ege, a Dűne Paddisah császárának lánya, amint a csillagos ég előtt beszél, képileg erre utal. Maga az a tény is alátámasztja kijelentésünket, hogy a nőiség férfira nézve elveszejtő ereje Lynchnek szinte mindegyik filmjében jelen van.

 

Eraserhead David Lynch

Radírfej

 

A konkrétan megjelenő gonosz szinte mindig férfi (Twin Peaks [TP]: Bob; Lost Highway [LH]: Eddie; MD: hajléktalan a gyorsétkezde mögött, IE: Fantom), ám a tragikus történések mögött mindig a ciklikus idő áll, ami mindig a nőiséggel kapcsolatos, a magát létrehozó és regeneráló maternális matériával (Bachofen). Ezt az IE-ben a lemez körbeforgó korongja szemlélteti. A bezáró istennő többnyire láthatatlan, hol vágyott (Nagymama, TP), hogy gyűlölt-vágyott (LH), hol főszereplő (LH, IE). A láthatatlan vagy jelzésekben megnyilatkozó istennő szeret rejtekezni (Heracleitos), és ebben ragadhatjuk meg közvetlenül a misztika jelentését Lynch művészetében.  A férfi ájulásig szerelmes és kiszolgáltatott ennek a nőnek – ennek ellenére az IE férfiai ütik-verik a kéznél lévő hölgyeket, de csak azért, mert vagy uralkodni akarnak rajtuk, vagy mert nem az igazi társuk. Ez az istennő, magába hurkolódó idő, az emberi lélek ellensége. Sehová sem vezet a természet útja, hacsak a megsemmisítő halálba nem.

Az istennő elöli menekvésnek két útja van: a materializmus és a teljes szakítás az evilággal. A materializmus, Mammon megtestesítője Lynch utolsó három nagyjátékfilmjében a pornó-, illetve a hollywoodi filmipar. Innen nézve már egészen mást jelent a Hollywood-kritika: nem pusztán a film Babilonjának képisége és a történetei hamisak, hanem az, amit képvisel, tágul a sátáni evilág metaforájává. Lynch filmjeit átitatja az eredendő idegesség, rosszkedv, a tehetetlenségből fakadó csömör. (Ezt legjobban a LH első háromnegyed órája érzékelteti.) Az emberek lelkiismerete rossz. De mitől? Az ember idegen önmaga számára, ami a minduntalan megjelenő tudathasadásban, konkrét megkettőződésben (az IE megháromszorozódásban) jelentkezik. Az ember belevetett a magányos, kitaszított létállapotba – ebből a létérzésből fakad az a bizonyosság, hogy az evilágot teremtő és uraló istennő gonosz.

Az eredendő bűnt nem a lélek követte el, hanem találja magát a bukott ontológiai állapotban. A bukásnak nem a lélek az oka, hanem rajta kívül, fölötte álló erők. Persze ezt a témát Lynch a gnosztikus megoldások teljes skáláján variálja a jó Nagy Anyától (Nagymama), az önmagát aláejtő istenen át (Radírfej) a fent említett változatig (TP, MD, LH, IE). A lélek az alábukott állapotot rossz álom formájában éli meg, amelyben nem emlékszik a bűnére, csak halvány sejtések formájában, melyek egyik változata a nyomott hangulat, a rossz közérzet. A lélek bűnös állapotát Lynch erkölcsileg is érti (prostitúció), de ez csak következménye, fenoménje eredendően kizsákmányolt, kisajátított léthelyzetének. Ez az a misztikus tartalom, amely Lynch filmjeinek alaphelyzetéül szolgál, s ebből a – pejoratíve értett – misztikus, álomszerű tudatállapotból próbálnak menekülni a szereplők — s rajtuk vagy a TM-en keresztül Lynch.

Ebbe a szó szerint és átvitt értelemben is nyomott állapotba tökéletesen beleillik a féltékenység érzelme. „Az irigységgel kapcsolatos gyűlöletet a szeretet tárgya iránt féltékenységnek nevezzük” (Spinoza). Lynchnél csak a férfiak féltékenyek, a nők sosem. Mert a nők a gonosz és bezáró anyatermészet emberi megtestesülései. A férfi azonban összekeveri a nő iránti szerelmét, az istennő utáni vágyakozást, a transzcendens fény iránti intellektuális szeretettel. A férfi kerül a kiszolgáltatott lélek szerepébe, akitől a vágyott és elérhetetlen nő elszívja az életerőt (Radírfej, LH). A MD-tól kezdődik a mítosznak az az értelmezése, melyben a férfi már csak mellékszereplő, s a lélek kiszolgáltatottsága addig fokozódik, hogy csak a női lélek marad a színen, s önmagával meghasonlottként ez a lélektípus (anima) csábítja magát egyre mélyebb bugyorba (MD). Az IE annyiban más a MD-hoz – de a korábbi alkotásokhoz – képest, hogy az előbbi happy enddel végződik — már amennyiben – ahogy a fentiekben jeleztük – boldog ez a vég.

Hiszen látszólag minden helyreállt, apa fiával hazatér, az elveszett lány megkerül, csók és örvendezés. (Hogy ez a fiú honnan került elő, az nem derül ki, de valószínűleg az elveszett lánnyal nemzett gyermekük, hiszen Susan bevallja a pszichoanalitikus nyúlnak, hogy az ő gyermeke meghalt. Mindez csak azt támasztja alá, hogy nem Nikki/Susan az igazi feleség, hanem a lengyel színből megismert elveszett lány.) Minden folytatódik úgy, ahogy korábban volt: boldog családi élet az ízléstelenül berendezett ház illúzióvilágban. Nikki a fénybe fagyott, a nyulak számára is minden kiderült végül („I’m going to find out one day” – mondja az egyik nyuszi). Csakhogy a happy end mögött bújik a férfiasság, a transzcendens szellemiség, a valódi cél elvesztése, s így a Lynch által fölvázolt örömbe számunkra üröm vegyül. Pedig a hagyományos metafizikák üzenete az, hogy „mindez nem Te vagy”.

 

Lost Highway David Lynch

Lost Highway

 

Befejezésképp elemzésünk tárgyává Lynch 2007-es The air is on fire című színtiszta dark ambient hangzóanyagát tesszük, mivel ez nagyban fedi az IE zenéjét, amellett, hogy a 2007-es kiállításának zenei aláfestése. Többször fölcsendül a nyulak színének zenei motívuma, melynek hátterében távoli hajókürtök búgnak föl a transzcendencia hangokon keresztüli megjelenítéseként. A zene komorságát sötét tónusokkal éri el a művész, aki úgy vall a sötétségről, és a látás terén a fekete színről, mint ami a misztikumhoz vezet, mert a túlvilági felé nyit kaput. Bár a kompozíció egésze a háttérzene kiegészítő jellegét mutatja (halk, elmosódott), mégsem ekként kezeljük, tudván, hogy Lynch számára a hangok, a hangmérnöki munka, s Badalamenti közvetítésével a zene elsőrangú szerepet visz. Most, hogy az IE zenei anyagát nem Badalamenti készítette, még fontosabbnak véljük a hangzóanyag szerepét, ezért vállalkozunk elemzésére.

„A levegő tűzben áll” – ám az elemtan hagyományos értelme itt egyáltalán nem igazít el, mert ez a zene egyáltalán nem tüzes, inkább vizes. Levegőssége tágas tereiben nyilvánul meg. Lynch korábban imádta megjeleníteni a tüzet (Wild at heart [WH], TP, LH), ám ez a MD-ból és az IE-ből hiányzik. Az IE zenéje nem aktív, nem gyors, nem lendületes, nem világos, amit a tűztől elvárnánk, sokkal inkább settenkedő, sunyi, visszahúzódó, meditatív, üres és sötét, s ezek a víz elemhez tartozó tulajdonságok. A mély és tompa zenei tónusok jól rímelnek a film sötét képeihez és történetéhez. A cím és a tartalom ellentmondása azonban Lynchnél nem ritka: rendezőnk mást mond ki szavakkal, mint amit filmjein, képein látunk, zenéjében hallunk. Nem véletlen, hogy a transzcendencia követei mindig rébuszokban beszélnek, de ehhez Heracleitosnál találunk szellemtörténeti adalékot, aki szerint „A delphoi-i jóshely ura nem mond kis semmit, csak jelez” (B 93).

Az elhallgatás és félrevezetés technikájának két oka lehet Lynch esetében, s egyik sem Apollon jóslatot adó funkciójából fakad: 1. szándékosan elrejti igazi mondanivalóját; 2. Lynch maga sincs tisztában ezzel az ellentmondással. A két föltevést nem hagyjuk meg elválasztottságában, mert összefügg egymással. Ha az első föltevés igaz, akkor annak oka abban áll, hogy Lynch nem meri kimondani nyíltan a közönség előtt azt a borúlátó véleményét, amelyet a világról és a posztmodern ember metafizikai lehetőségeiről gondol, bár ezt művei napnál világosabban tükrözik. Ám emögött a művész eredendő, alkati depresszivitása, a sötétséghez való vonzódása áll.

Ez átvezet a második föltevéshez. Lynch mindig azt vallja magáról, hogy nem sötét világnézetű, hogy alkotásai és kedélyállapota nem függ össze. Sőt, ő maga derűs, mert a TM fölszabadítja, alkotóenergiáit megnyitja. Ezt egyszerűen nem hihetjük el neki, mert egyrészt egy derűs ember nem fog minduntalan depressziós műveket alkotni, másrészt, ha az alkotás nem ágyazódik a művész lelkébe, nem annak szerves folytatása, akkor mi biztosítja a kifejezettek hitelességét, miért fogadjuk el, hogy műveinek hatása van ránk? Ha lélek és műalkotás elválasztott, akkor milyen erő váltja ki a katarzist, a fölismerést vagy bármiféle érzelmet az unalmon kívül? Sokkal inkább az a gyanúnk, hogy a TM csak álca Lynch számára elfedni démonait maga elől, sőt lehet, hogy maga a TM vitte őt bele ezekbe a sötét dimenziókba (félreérthetetlen Lynch munkásságának a nyolcvanas évek közepétől fokozatosan végbemenő egyre komorabbá válása), illetve e meditációs módszer ezeket a Lynchben eleve meglévő dimenziókat föltárta, de nem világította át. Művészünk tehát ködösít, mikor a témával ellentmondásban álló címeket, riportokbeli megnyilatkozásokat ad, mert metafizikai megcsúszását, sötétbe zuhanását fedi el – alapvetően önmaga elől.

A hangzóanyag meglepő rokonságot mutat Lustmord lemezeivel. Utóbbi azonban nem ködösít – bár riportjaiban ő sem árulja el igazi inspirációs forrásait Lynchez hasonlóan, a számok címei azonban egyértelmű utalások Lovecraft műveire. Véleményünk szerint Lynch is jobban tenné, ha tisztázná maga előtt, ki/mi az inspirátora, merthogy nem valami fényes istenség, az biztos. Persze szimpatizálunk Lynch pesszimiszmusával, mert abban igazat adunk neki, de bohókásnak találjuk – számunkra – átlátszó mimikrijét. Üdvözöljük Lynchnek azt a törekvését, hogy a lélek sötét mélyrétegeiben vájkál, de furcsálljuk, hogy ezt nem akarja – nem meri? – tematizálni. Ennek oka vagy a TM fölületessége vagy Lynch kulturális-társadalmi meghatározottsága, magyarán nem rendelkezik azzal a fogalmi készlettel, amellyel elemezhetné azt, amit kiábrázol. Talán erre vezethető vissza az a törés, amely Lynch önértelmezése és alkotásai között tapasztalható, s amelyet a Maistro nem hajlandó fölismerni, reflektálni.

Drimál István

Képek forrása: www.andsoitbeginsfilms.com

 


[1] a születések körforgása (szanszkrit)

[2] hindu filozófiai irányzat


Címke: , , , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő