Tiszatájonline | 2014. június 17.

Káldy-Nagy Gyula könyvének bemutatója

A SZEGEDI SZANDZSÁK TELEPÜLÉSEI, LAKOSAI ÉS TÖRÖK BIRTOKOSAI
A Csongrád Megyei Levéltár gondozásában megjelent kötetet a szerkesztő, dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója mutatta be. Beszélgetőtárs volt a témában dr. Heka László egyetemi adjunktus, a házigazda szerepét pedig Marjanovics Dusán, a szegedi horvát magyar nemzetiségi önkormányzat és a Dugonics András Egyesület elnöke látta el […]

A SZEGEDI SZANDZSÁK TELEPÜLÉSEI, LAKOSAI ÉS TÖRÖK BIRTOKOSAI 1570-BEN

2014. június 13-án a Somogyi-könyvtár olvasótermében a 85. Ünnepi Könyvhét keretében a Csongrád Megyei Levéltár gondozásában – a Dél-Alföldi Évszázadok sorozatában – megjelent kötetet a szerkesztő, dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója mutatta be. Beszélgetőtárs volt a témában dr. Heka László egyetemi adjunktus, a házigazda szerepét pedig Marjanovics Dusán, a szegedi horvát magyar nemzetiségi önkormányzat és a Dugonics András Egyesület elnöke látta el.

A híres magyar turkológus, Káldy-Nagy Gyula, Szeged városának és tágabb környékének korábbi népességi és gazdasági viszonyait térképezi fel a török szandzsák-összeírások segítségével, hatalmas kutatómunkát végezve. Az oszmán birodalomban a házhelyek, a mezei káposztás kertek és szőlők kivételével minden föld a kincstáré volt. A szandzsák-összeírások alapján határoztak arról, melyik település jövedelmét szedeti be a kincstár, és melyek beszedését engedi át szolgálatuk idejére a katonai és polgári tisztségviselőknek, vagy a várak őrségének zsold helyett. A szegedi szandzsák 1570. évi összeírásának egyik jellegzetessége,  hogy a Szeged és környékén levő pusztákon a szállások gazdáinak nevét és marháik számát helységenként összegezve nyilvántartásba vették, a másik említésre méltó jelentősége, hogy elősegítette megérteni, egyes falvak és puszták az előző összeírásokból miért maradtak ki, ugyanis ezek voltak a „defteren kívüli” települések, vagyis a kincstárat megkárosítva a település összeírás során, szándékosan kihagyták őket, hogy azután később ezek adójának beszedésére becsült összeg alapján, pénzbeszedők kapjanak engedélyt.

Blazovich tanár úr felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy büszkék lehetünk arra, hogy Szeged volt az egyetlen város az oszmán birodalom európai felén, mely a szultán uralma ellen az első évtized letelte előtt (1552-ben) fellázadt Tóth Mihály szegedi főbíró kezdeményezésével.

A kötet bemutatása során dr. Blazovich László tanár úr részletes történelmi áttekintést nyújtott a hallgatóságnak Szeged és környékének népességi, népvándorlási adatairól, bemutatva a kötet mellékletében található, a helynevek azonosítására és a települések meghatározására segítséget nyújtó térképet, melyet a tanár úr tervei alapján Kratochwill Mátyás szerkesztett és rajzolt.

Szeged városában az 1522. évi tizedösszeírás szerint 1449 család lakott, az első török összeírás alkalmával, 1546-ban 1345 családot vettek nyilvántartásba. Ekkortájt Szeged tehát a közepes európai városoknál is népesebb volt és ha nem érik kisebb-nagyobb csapások, hamarosan nagyváros lehetett volna. 1560-ban azonban, amikor a szandzsák-összeírás alkalmával mindenkit nyilvántartásba vettek, Szegeden már csak 689 családot találtak.

Szintén itt került megemlítésre a horvátok (dalmaták) betelepülése Szegedre és környékére és ennél a pontnál kapcsolódott be a témába dr. Heka László tanár úr, kinek nagy érdeme, hogy alapos levéltári és szakirodalmi búvárkodással feltárta és felmutatta a horvátok (dalmaták) jelentőségét Szeged történelmében (A szegedi dalmaták [bunyevácok] története, Bába Kiadó, 2009.), és ezzel nemcsak pótolta az addigi mulasztásokat, hanem számos meglepő új eredményt is hozott a várostörténeti kutatásba. Különösen értékes a dalmata családok és a város történetében jelentős szerepet játszó személyiségek lexikális felsorakoztatása.

Heka tanár úr történelmi visszatekintésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a horvátok (dalmaták), minden bizonnyal már 1687-ben nagy számmal jelentek meg Szegeden, ahol már korábban is éltek egyes horvát lakta területekről (Raguza, Dalmácia, Bosznia) származó horvátok. Már 1535-ben Milován György szláv nyelvű gyóntatót említik meg a források, ez alapján feltételezni lehet, hogy Szegeden és környékén már akkor éltek szláv nyelvű katolikusok is. A városba a 17. században a törökök telepítették be a bunyevácokat. „A török, amikor a bácskai földeket a harcokban kitűnt katonáknak jutalomképpen kiosztotta, keresztényekkel igyekezett azokat megműveltetni, a keresztényeket pedig csak az általa meghódított országokból hozhatta” fejti ki a tanár úr. Az új jövevények (dalmaták) betelepítésével növelte a behajtandó adót is. A szegedi dalmaták fénykora a 18. sz. 30-as éveiben kezdődött. Ekkor „dalmát” nyelven hitszónoklatokat tartottak, iskoláikban ezen a nyelven oktattak, azonban már a század végén megszűnt a dalmát nyelvű oktatás és hitszónoklat is. A dalmaták átvették a magyar nyelvet és asszimilálódtak. Az egykori szegedi dalmaták egyik hányada átköltözött Szabadkára, manapság már csupán egyes családnevek őrzik a dalmaták hajdani létezésének emlékét.  Leszármazottaik között található pl. Dugonics András, Vedres István, vagy a Siskovics, a Bajalics és a Dejániovics család tagjai.

Dr.Blazovich László és dr.Heka László tanár urak egyetértettek abban, hogy Káldy-Nagy Gyula könyve nagy jelentőséggel bír az adott történelmi korszak feltárásában, de a munka még nem befejezett, bizonyára további kutatások fogják gyarapítani ismereteinket erről a meglehetősen zűrzavaros és kevés könnyen használható írott adattal szolgáló időszakról.

Sobol Heléna

könyvhét2