Korszakok mennek, golyóstoll marad

BEREMÉNYI GÉZA KÖNYVÉNEK SZEGEDI BEMUTATÓJA

Hogyan lehet bő félórába belesűríteni egy több mint harminc évtizedet felölelő történetet, pár anekdotát és egy legendás versenylovat? Bereményi Géza tavaly megjelent Vadnai Bébi című könyvének szegedi bemutatóján kiderült. Aki a szerzővel beszélgetett és a poént – ha akaratlanul is, de – lelőtte: Veszelka Attila író.

A Somogyi-könytár 1. emeleti folyóirat-olvasójában tartott esemény Bereményi felolvasásával indult, aki mindjárt a legelején útbaigazítással is szolgált a közönségnek – ez most az a jelenet lesz, amikor az 1940-es évekbeli Budapesten Vadnai Bébi beleszeret Dr. Szemző Zoltán orvos hátába. Ebből a részletből ágazott ki aztán a beszélgetésnek azon fele, amely a könyv valóságalapját tárgyalta. Megtudhattuk például, hogy Bereményi egy apa nélkül felnőtt barátján keresztül jutott el ahhoz a Vadnai Évához, akiről címszereplőjét is mintázta, és aki egy éjszakába nyúló társalgás során mesélte el neki az életét, vagyis azt a háborús szerelmi történetet, amelyet ő ebben a könyvében megírt. Később, miután Veszelka Attila a Vadnai Bébi által megjelenített két korszak – 40-es és 70-es évek – fésűszerű összekapcsolását hozta szóba, Bereményi azt is elárulta, hogy elég sokáig érlelődött benne ez a téma, mivel időbe telt, míg rálelt az események közötti rejtett összefüggésekre.

Ezt követően a szerző bevallása szerint fiatalkorában feltehetőleg gyönyörű, férfiakat könnyen az ujja köré csavaró Vadnai törtető egyénisége és tettei mögött lappangó motivációkról esett szó, méghozzá úgy, hogy ezeknek a mozgatórugóknak a feltárása közben Veszelka több olyan példát is hozott a könyvből, amelyek szinte totálisan kiölték az izgalmat az egyes fejezetekből azok számára, akik még nem olvasták a művet. Félretéve ezt a nézőközönség részéről inkább derűvel kezelt momentumot, Bereményi kifejtette, hogy ahogyan az emberi cselekvéseket a való életben sem lehet egyetlen motiváció köré építeni, úgy Vadnai Bébinek sem csak egy bizonyos indíttatásból erednek lépései. A téma lezárásaként több olyan anekdota is elhangzott, amely gondolkodásra, a saját múltból táplálkozó tettek megértésére serkentették a látogatókat.

Körülbelül húsz perc elteltével, a történet különféle szálainak felgombolyítása után Veszelka a műhelytitkokról kezdte faggatni Bereményit, aki készséggel megosztotta a hallgatósággal, hogy ő még mindig golyóstollal ír, mivel ezzel a módszerrel könnyebben ki tudja szűrni a hibákat, mintha egy számítógép helyesírás-ellenőrző programjára hagyatkozna. Grafológiai szempontból azt is meg tudja állapítani, mint mondta, mely szavai lesznek kőbe vésettek egy-egy munkájában, a határozott, tiszta betűk ugyanis nála a tiszta stílussal egyenértékűek.

A rendezvény záróakkordjaként Veszelka Bereményi április 4-én bemutatott Kincsem című színdarabjáról kérdezősködött – hogyan lehet színházi előadás főszereplőjévé tenni egy lovat? Bereményi elárulta, hogy érdekes módon az „utolérhetetlen versenyló” meg sem jelenik a színpadon, őt ugyanis sokkal jobban izgatta azoknak a figuráknak a változásai és személyes konfliktusai, akik a legendás lóval – az életükben felbukkanó egyszeri csodával – kapcsolatba kerülnek. Összegzésképp Veszelka végül hozzá is tette, hogy ezek szerint, aki a színdarabot megnézi, bár a lovat nem láthatja, a lóságot viszont igen.

Szutorisz Szabolcs Bence

[nggallery id=375]