Nagypál István: Stefcio hagyatéka

Biciklizések a tó körül

7

indulnom kell, hogy le ne késsem

a tizenegy évemet, felénél se

tartok és peregnek a sorok, félek,

hogy nem tudok visszaemlékezni

a fehér-mézzel teli apró szájakra,

beléjük csepegtetett nedvemet,

sorok között áthajló tekintetekre,

fiatal fényes arcokra, és testekre

8

selyemruhák a táskákra dobva,

fürdőzés közben elhagyott

tangák, gatyák a bokorban, és

felfújt gumimatrac a vízben,

mint megannyi aszott emlék,

úgy úszik el most tekintetem

a tóról a nemek közt nincsen

szellem, testek folynak össze

9

sosem ültünk asztalnál, nem volt

atya, fiú, szentlélek, apa volt meg

anya, esetleg én, meg az asztalon

gőzölgő húsleves, előtte nem

mondtunk el semmit sem, vasárnap

sem volt, ültünk, ha éhesek voltunk

és ettünk, boldogok voltunk, mert

szabad volt, szabad ezt mondanom

10

drága Stefcio, mondd meg, ha

tudod, hányan értek hozzád,

és hányat nem akartál, és lett

volna olyan, akit te érintettél

volna meg igazán, tudod, hogy

minden dolog érdekel, nincs

ami visszakozna, nincs ami

letenné a feltartott kezemet

15

amikor a rózsaszín iszapossá

vált, és amikor nyomottá tett

a nyomorult életem, húszezer

forintom eladom, mert meg-

kapom, mástól, hogy égjen

bennem a vörös színek egyike,

akkor tanultam meg igazán

gyűlölni, földön fekve, rúgva

16

azt mondom magamnak: bűn-

ös vagyok, bántottam azt,

aki egykor kezemet simította

kedvesen és könnyezve

szállt fel a vonatra, Rimavska

folyó mellé, sírás és sírás

és szorongás mellett élt velem

gyászba borultam el, istenem

Belenyúlni érdemes

19

sirathatom ifjúságom, de ha

ezzel hencegek, még kabátra

sem lesz elég legközelebb,

mert ha nincs félelem a hideg

ellen, nem lesz újabb jeges

havazás-emlék a párkányon,

amit újra megnézhetek és

amibe ismét belenyúlhatok

20

aki fél, az mer gyalázni, és

ha hiszed, ha nem, nem

fél használni a kezét, mert

a keze – nem fényes és

nem is arany – alatt bármi

elfér, egy másik kéz, egy

másik fej, hajdan egy láb,

jobbra nem tudja használni

21

aki dús, az szeret táncolni,

van miért a hasát mozgatni,

a jó vacsora, ha jól készítik

elő, tálalva adják a kékülő

ajkak elé, nem lesz többé

morgás, mert az morog,

aki benyalja a hideg-szókat,

a szépülő hús-tájra figyel

22

a hajó elindul a rab szigetről,

elindul nehezék nélkül egy

másik „rabra”, fogoly-katlan,

kopár domboldal, rozsdás

fekete csillék közötti séta a

munkatábor fogcsikorgásai

hallatszanak vissza, munka

nélkül maradt kikötő: üres

Leírhatatlan öröm

23

örülj, fiam, a fiatalságod szerint,

hiszen, az öröm addig tart ki,

mint egy mese, nem hosszabb,

kesztyűbábbal játszol nekem,

figyeled, ahogy neked nevetek,

egymást rohanjuk le, ki tud

előbb és nagyobbat nevetni,

bolond, aki nevet és jól van

24

nem tudom merre vannak már

a kisfiúk, akikkel együtt bújt

el kislány és kisfiú a bokorban,

a szavak temetni mennek már

gyereket és gyerekeket, hogy

ne lássák a sorstalanság üde

derűjét, a kihűlt szavakba

meneküljenek, a föld alá

25

vigadjon a kisfiús-szív, adjon

isten hozzá békés férfias-kezet

rendkívül nagy férfias-kezet,

férjen el benne kalács, cipó,

falatnyi betegség, maroknyi

félelem, a boldogság meg

mint egy frissen sült forró

gőze szálljon, amíg tart az ég

Megjelent a Tiszatáj 2014/3. számában