„Élvezetet jelent számomra ölni és meghalni a színpadon…”
BESZÉLGETÉS NÉMETH KRISTÓFFAL
Épphogy bemutatták Agatha Christie És már senki sem, korábbi címe a Tíz kicsi néger című krimijét a Játékszínben és Frederick Knott színdarabjának magyar adaptációját a Rózsavölgyi Szalonban, a Játékszín igazgatójának egészen jövő nyárig tele a naptárja. Németh Kristóf mindkét produkcióban fontos szerepet vállalt […]
BESZÉLGETÉS NÉMETH KRISTÓFFAL
Épphogy bemutatták Agatha Christie És már senki sem, korábbi címe a Tíz kicsi néger című krimijét a Játékszínben és Frederick Knott színdarabjának magyar adaptációját a Rózsavölgyi Szalonban, a Játékszín igazgatójának egészen jövő nyárig tele a naptárja. Németh Kristóf mindkét produkcióban fontos szerepet vállalt. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.
– Avass be egy kicsit – anélkül, hogy lelőnéd a poént – a február 27-én debütált Gyilkosság telefonhívásra című krimi színpadi változatának cselekményébe!
– A cselekményhez tartozó háttértörténet a következő: a darab főszereplője a Szervét Tibor által alakított Tony Wendice. Kiöregedett wimbledoni tenisz sztár, aki szép és gazdag feleségével él. Egy napon megtudja, hogy felesége megcsalja őt. Ekkor fordul meg a fejében egy olyan gondolat, ami aztán a darab egész cselekményét alakítja. A cselekményhez képest egy évvel korábban meglátja az általam játszott Joseph Swant, akivel annak idején – az előtörténet szerint – iskolatársak voltak, noha csak látásból ismerték egymást. Swan ügyes házasságszédelgő, rendre hagyja el azokat az idősebb, jómódú hölgyeket, akiktől már megszerezte vagyonukat. Ekkor rendszerint tovább áll, majd nevet és címet vált. Wendice mindezzel tisztában van, hiszen hosszú ideig figyeli minden mozdulatát. Hogy miért? Mert ördögi tervéhez, nevezetesen, hogy feleségén bosszút álljon, Swant tartja a tökéletes alanynak. Eldönti, őt használja fel, hogy magának alibit teremtve bérgyilkosként alkalmazza őt. Rablógyilkossággal, házasságszédelgéssel, egy gazdag hölgy megölésével és kirablásával zsarolja meg, hogy rávegye őt a tökéletesen megkomponálta bűntényre. Nem pusztán a bosszú munkál benne, hanem a felesége végrendeletbeli vagyonának megszerzése is, amelyből részesedést kínál cserébe felesége megöléséért. Swan végül rááll a dologra. Jelzem, hogy ekkor találkozik először egymással a két szereplő, és ennek a találkozásnak már a néző is részese. A darab legakciódúsabb jelenete tehát a gyilkosság, melyet Swan követ el Wendis feleségén, a Danis Lídia által alakított Margot-n. Csakhogy az emberölési kísérlet nem várt fordulatot hoz… Összességében egy pontos alapműből nagyon átgondoltan és pontosan megrendezett darab ez, amely többek között Dicső Dániel rendezői munkájának köszönhető.
– Mi jelentette számodra a kihívást az általad játszott Jonathan megformálását illetően?
– Egy szerep elvállalásakor több dolgot is mérlegelek. Egyrészt élvezetet jelent számomra ölni és meghalni a színpadon, hiszen az ölés, a halás a legteátrálisabb lehetőségek egy színész számára. Másrészt, a jó sors úgy hozta, hogy egyazon hónapban két krimiben is szerepelhetek: egyik ez, a Rózsavölgyi Szalonban bemutatásra kerülő Gyilkosság telefonhívásra, a másik pedig saját színházamban, a Játékszínben Szirtes Tamás, a Madách igazgatójának rendezésében február 15-én debütált darab. Míg az előzőben negatív hőst játszom, a Játékszínbeli Tíz kicsi néger-adaptációban pozitív karaktert formálok meg. Két azonos műfajú darabban két, egymással teljesen ellentétes jellemmel felruházott karakter bőrébe bújni, nagy adomány. A kitűnő kollégák és a helyszín is motivált. Dicső Dániellel az ugyancsak a Rózsavölgyiben bemutatott Párnakönyv című darabban dolgoztam, akkor Földes Eszter volt a partnerem. A Szalon vezetőiről csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen a Zimányi Zsófia által összetartott gárda most is remek házigazdának bizonyult.
– Most először játszottál együtt Szervét Tiborral. Hogyan hangolódtatok egymásra, milyen volt a közös munka?
– Valóban először játszottunk együtt. Danis Lídiával a Gyulai Várszínházban már volt szerencsém fellépni, Szűcs Péter Pált a Budapesti Kamaraszínházból ismertem, Őze Áronnal pedig nagyon régi és kedves múlt köt össze bennünket, hiszen nem keveset játszottunk együtt elsősorban az Óbudai Társaskörben. Szakácsi Sándor mindkettőnk szakmai életének meghatározó alakja volt. Szervét Tibor volt tehát a kakukktojás, akit én távolról mindig is csodáltam és nagyra tartottam, úgy is, mint filmszínészt, és mint a Radnóti Színház művészét is. Tulajdonképpen valahol mindig vágytam arra, hogy jobban megismerhessem őt, hogy a szakmában összehozzon minket a sors. Amikor megtudtam, hogy a Gyilkosság telefonhívásra darabban vele játszhatok, természetesen nagyon örültem. Már az első próbák alkalmával kiderült, hogy egy húron pendülünk, és nagyon is egy nyelvet beszélünk mind szakmai, mind privát értelemben is. Mély emberi és magánéleti dolgokról egyaránt igazi cimboraként tudtunk beszélgetni, ennek a közös hangnak köszönhető, hogy a próbák hihetetlenül oldottan zajlottak. Két olyan karaktert kellett felépítenünk és összehangolnunk, amelyekbe saját élményeinket, az ún. megéltséget is be kellett építsük. Nagy toleranciával bíró, tökéletes próbafolyamat volt a miénk.
– Krimiről, nyomozásról van szó, tehát adódik a kérdés: mennyire igényli a darab a néző szellemi aktivitását?
– A darabra nyilván nem képzett nyomozók ülnek be, éppen ezért nagyon kell segíteni a néző dolgát. Színpadi értelemben nagyon pontosan kell egyértelműsítenünk azokat a dolgokat, melyektől a krimi hiteles lesz. A Rózsavölgyi Szalon által kínált speciális tér remek lehetőséget ad a nézőnek arra, hogy aktívan vegyen részt a darabban. Az asztalok közötti teret is bemozogjuk, így olyan, mintha a közönség abban a nappaliban ülne, ahol a cselekmény játszódik.
– Említetted a Játékszínben nemrég bemutatott Tíz kicsi néger-adaptációt, amely És már senki sem címmel fut. Agatha Christie nem csupán kiváló író, hanem remek pszichoanalitikus is. Szellemi, fizikai és lelki értelemben mennyire vett igénybe a darab?
– Mindannyiunkat nagyon. Ebben az előadásban nekünk, színészeknek rendkívül összehangoltan kellett együtt dolgoznunk. Olyan ez, mint egy jól megkoreografált táncest, ahol mindennek taktusra pontosan kell működnie, mindennek a helyén kell lennie, ez pedig őrületes önfegyelmet és koncentrációt igényel. Ember legyen a talpán, akit az összpontosítás – legyen az buszvezető, mérnök, tanár – naponta 8-10 órában nem terhel le. Amennyiben a tizenegy színészből akár csak egy is indiszponált lett volna a próbákon, nem ért volna semmit az egész. Szerencsére ilyenre nem volt példa, ezért büszke vagyok a kollégáimra. A darab ráadásul fizikailag is próbára tett, ugyanis három felvonáson keresztül kell aktívan játszanom. Ami a lélektani megterhelést illeti, olyan amplitúdókat kellett a próbafolyamat során önmagamban felszínre hozni, amelyek megléte nélkül az egész történet hiteltelen lett volna.
– Az előadás során alkalmazott különleges képi és zenei effektek hogyan járulnak hozzá a befogadáshoz?
– Olyan világítástechnikai szakemberrel dolgoztunk együtt, és olyan technikát vásároltunk, ami korábban a Játékszínben egyáltalán nem volt. Számítógép által vezérelt, profik által beállított effektrendszerről van szó. Az ilyet általában nagy zenés, látványos előadásoknál szokás alkalmazni. A gyors vágásokkal dolgozó technika segítségünkre volt abban, hogy a színpadi előadásnak fekete-fehér filmjelleget adjunk. Ettől vált a színpadi produkció egy hollywoodi szuperprodukcióhoz hasonlóvá. A zene legalább annyira volt fontos, mint az előbb említett, különleges technikával létrehozott képhatások. Szirtes Tamás igazgató úr javaslatára Gulyás Leventét bíztuk meg a zeneszerzéssel, aki a darabot meghatározó, állandóan visszatérő Tíz kicsi néger gyermekdal hangjaival remekül bánt. Aki már látott horrorfilmet, jól tudja, hogy egy gyermekdal az előadás kompozíciójától függően egyaránt tud lenni kedves, mosolyogtató ugyanakkor vérfagyasztó is. Erre törekedtünk, így lett még hitelesebb a krimi. Egyébként az előadás minden egyes rezdülését pontos zenei aláfestés kísér.
– Akik olvasták a Tíz kicsi négert, tisztában vannak a cselekmény végkifejletével. Nem tartottál attól, hogy ez esetleg hátrányosan hat majd a nézettségre?
– Kevesen tudják, hogy az alapregény, a film, valamint a színdarab története és végkifejlete különbözik egymástól. Agatha Christie mindhárom esetre más-más lezárást dolgozott ki, ráadásul Galambos Attila új magyar szövegével óriási szerencsénk volt: mai, vadonatúj, fantasztikusan jól mondható szöveget írt számunkra, ami ugyanakkor konzervatívan ragaszkodik az eredeti stílushoz. Friss, vidám, legkevésbé sem poros, szellemesen mondható szöveggel dolgozunk.
– Milyen az, amikor hasonló instruál hasonlót, vagyis hogyan élted meg igazgatóként a közös munkát a szintén igazgató Szirtes Tamással?
– Már az olvasópróbán jeleztem a kollégáknak és Tamásnak, hogy reggel nyolctól tízig igazgató vagyok, tíztől délig pedig éppolyan alázatos színész, mint bármelyik másik kollégám. Furcsa, ambivalens helyzet volt ez, de úgy gondolom, sikerült disztingválni. Kollégáim is megerősítettek abban, hogy nem merült fel igazgató-színész szerepzavar a próbákon. Egyébként a Rózsavölgyi szalonban is hasonló helyzettel találtam szembe magam, hiszen Őze Áron és jómagam is igazgatók vagyunk a magunk színházában, mégis Dicső Dániel volt a rendező. Ilyen helyzetekben nem illendő igazgatóként viselkednünk. A profi világban ez így működik.
– Egy teljes évig nem vállaltál szerepet a Játékszínben. Mi volt ennek az oka?
– Egyrészt világos volt, hogy nem lesz időm játszani, amíg fel nem épül az, amit a Játékszínben meg szerettünk volna valósítani. Tudtam, ha bármi olyasmit elvállalok, ami elvon engem az igazgatói és üzletemberi feladataimtól, akkor hibázni fogok, és ezt nem akartam. Másrészt igen rosszul vette volna ki magát, ha egy színész, akinek megszűnt a saját színháza, és belevág egy magánvállalkozásba, még szerepbabérokra is igényt tartott volna. Paktum volt, hogy egy évig nem játszom, csak így sikerülhetett színészkollégáimnak jobbnál jobb szerepeket biztosítani és megteremteni az egzisztenciális biztonságot a háttérmunkatársak számára is.
– Mik a további szakmai terveid rendezést és szerepeket illetően?
– A következő hetek a Játékszín 2014/2015-ös évadának tökéletesítéséről szólnak majd. Úgy tervezem, hogy egy ideig ismét nem osztok magamra színházi szerepet. Ami a Tíz kicsi négert illeti, elkezdjük vele járni az országot: megyünk vidéki városokba, készülünk a Posztra is. Külföldön Szlovákiában, Csehországban és Erdélyben is bemutatjuk a darabot, de nyitni kívánunk London felé is. A terveimet és a programjaimat jövő nyárig látom előre, de őszintén szólva már most időzavarban vagyok. De mi végre lenne ez a sok munka, ha az ember néha nem állna meg élvezni a gyümölcsét, pláne, ha az embernek van egy hatéves kisfia. A fiamra szánt időt, a tudatosan előre megtervezett közös programokat soha, semmi pénzért nem akarom eladni senkinek.
Jónás Ágnes
Fotó: Németh Kristóf a Gyilkosság telefonhívásra olvasópróbáján (szalon.rozsavolgyi.hu)