06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Ül a senki földjén, zöld pólóban, kócosan…
2014.03.05 - tiszatáj

BÖLCSÉSZ ESTEK SOROZAT: ZALÁN TIBOR

előbb
előbbre mozdul
mozdul el
elmozdul
mozdul oda
oda onnan
onnan mozdul
mozdul el
elmozdul
mozdul utána
után

(Zalán Tibor: Bejárás)

Valami elmozdul, mozdulni látszik megint, előbbre mozdul, mint egyetemi éveim alatt a ki­lencvenes évek végén, (persze, mindenkinek saját fiatalkora a legigazibb) amikor fény­csövek és redbull helyett még József Attila-előadások meg felolvasóestek voltak a JATE klubban, és nem akart senki elhúzni egy hajóra, Tinóditól Torinóba, abban a szent minu­tában, mihelyst végre letudhatta a régimagyar szigorlatot. Volt olyan fogalom, hogy BTK-s, és az akkor nem a Béna Töketlen Költőjelöltet jelentette, hanem a szó szoros értelmében vett bölcsészt, aki, annak rendje és módja szerint iszik is, ha kell, ámde, és elsősorban éjjel ír, nappal olvas, szóval, művel és művelődik, miközben nem sulykolják belé úton-útfélen, hogy büfészakos, élhetetlen, és már csak idő kérdése, hogy egy londoni mekiben sütögesse a húspogácsát. Amikor, nem is olyan régen, megtartották az első Bölcsész estet a Grand Caféban, az futott át az agyamon, hogy ide nem teszi be olyan a lábát, aki letarolja a mara­dék humán műveltség csíráit is lassan, de biztosan kocka alakká tömörülő agyunkról, ha­nem, olyan védett hely ez, ahová időnként a kis sörünkkel, hosszúlépésünkkel, mint agyon­szekált férjek a tévészobába, békességben elvonulhatunk. Nem olyan nagy dolog végül is. De azért nem is kicsi. Olyasmi érzés, mint a focimeccsen, ahol nincs más körülötted, csak a te csapatod szurkolótábora.

A harmadik bölcsész est vendége Zalán Tibor volt. Zalán Tibor laza. Nem csak megjátssza, hanem tényleg az. Éppen annyira engedi el a dolgokat, amennyire érdemes, valahogy sta­bi­lan áll a saját kis szigetén, és onnan messziről, a megfelelő távolságból, az örök outside­rek nyugodt derűjével szemléli a távoli kontinensek nyűgét-baját. A szigeten szerintem alap­vetően trópusi az éghajlat. Közepén az őslakos bennszülöttek Húsvét-szigetekre emlé­keztető, hatalmas sziklatömbökből kifaragott sírkövei. Ez van a központi helyen; a halál és a halálra való emlékezés. („borókafenyők alatt énekeltek a csontok, szétszórtan és ra­gyogva…”) A sziget összes többi pontja összeköttetésben áll a temetővel, jobbra-balra kes­keny ösvények futnak ki belőle, hogy átszaladva a párás esőerdőn, végül az óceán végtelen vizéhez vezesse­nek. A part forró homokja korábbi tutajkészítések nyomait őrzi; földbe dö­fött kagylóhéjakat, félbehasított kókuszdiókat, melyekkel egy időben különféle vízi eszkö­zöket igyekezett esz­kábálni, hogy megszabaduljon szigetbeli magányától, és visszataláljon valamelyik aktuális civilizációba. Aztán, miután közvetlen közelében süllyedt el egyszer egy utasszállító hajó, s hetekig gyönyörködött a víz felszínén úszó halottak márvány erezetű nyakszirtjében, rájött, hogy a sziget lehetőség, s már nem próbált meg menekülni többé. Lehetőség arra, hogy örök kívülálló maradjon, hogy semelyik birodalomnak ne legyen az állampolgára, hogy ne kelljen szöknie süllyedő hajóról, hogy ne legyen üveges tekintetű vízi hulla, hogy ne örüljön senki a halálának, hogy ne kelljen senki halálának örülnie. Azért áll most ott, ahol, és onnan szól át hozzánk, a túlparton lévőkhöz.

Mert másképpen talán úgy lehetett volna, mint Lázár Ervin, amikor Hallama Erzsi háza felé tartva, jó pálinka reményében, meg akarta úszni a kilométeres kerülőt, és nekivágott a Nyu­gati pályaudvar sínjei fölött futó csatornakötegeknek. Nem tudta, hogy ahol kúszott-mászott, az valójában szennyvízcsatorna volt, s mire megérkezett,  teste összes pólusa el­viselhetetle­nül magába szívta a Pest-Buda minden ülepének termékét magába sűrítő, pe­netráns csator­naszagot. Szép metafora, mondta erre Zalán Tibor. Éppen, mint a hetvenes–nyolcvanas évek: átjutottunk ugyan, valahogyan, kúszva-mászva, de közben nyakig sz…osak lettünk. (Hát akkor már inkább a sziget, gondolom.)

Nagyon büszke kisdobos volt pedig, később aztán KISZ-titkár is, éppen ezért gondolt bele, hogy valamilyen szinten azért ő is a kommunizmus áldozata. Kilépése után – ez elég nagy visszhangot keltett – évekig munka nélkül lézengett, s valamilyen okból erős, zsigeri ellen­állás támadt fel benne az ellen, amiben él. A zsigeri dolgoknak az a lényegük, hogy nincsen rájuk magyarázat. Valami elkezd furcsa lenni, mintha évek óta szegycsontig fejre húzott uborkásüveg, amely hirtelen ezer darabra hull szét; mi pedig félve, émelyegve új, csupasz fejünkkel csak pislogunk ijedten, összerezzenve minden apró zajtól, elhúzódva a valóság ed­dig sosem tapasztalt intenzív érzésétől, szagoktól, hangoktól, illatoktól.  Onnantól, hogy nincs dunsztosüveg, már nem megy a tagság, nem megy a bólogatás sem. (Nem lett ellen­zéki, semmi se lett, csak éppen egy ideje dunsztosüvegmentes.) Nemsokára megérkeztek az apró zaklatások, aztán meg a hosszú ideig tartó munkanélküliség, ám a tudatos ellenzé­kiség, a borzalmas kétségbeesés igazán akkor vett csak rajta erőt, amikor belépőt kapott a Zárolt Kiadványok tárába.

De aztán jöttek az enyhet adó versek a Tiszatájnak (meg Ilia Mihálynak), az első bőrcipő az első honorból, s onnantól meg csak írni, írni, írni, meg inni, inni, inni, hol a Búzában, hol a Béke Tanszéken, hol az Eötvös Kollégiumban, esténként pedig főleg a JATE Klubban, a név­változtatás (Lipákból Zalán), a tornacipőt mezítelen lábon viselő Sziveri és a kemény­szavú Baka-barátság, az esti ivászatok, a mindenkitől különbözni vágyó avantgardizmus, a jazz zongora kísérte versolvasó happeningek, a Symposion Szőcs Géza-botránya, lányok, csajok, asszonyok, a tartós munkanélküliség, a tartós kemény munka a Kortárs szerkesz­tőjeként, huszonévesként dönteni Csorba-, Weöres-kéziratokról, a kilépek/belépek, a nem lépek be sehova, a rendszerváltozás, a rendszer nem változása, a nincs miért izgulni, a most már min­den rendben lesz, a jól kellene éreznie magát, mégsem érzi jól, a magyar író etikai köteles­sége dilemma, az ő generációja elveszett generáció, a nem tudom versekben meg­oldani az ország gondjait vívódás, az aki nem csatlakozik be sehová, azt meggyilkolják alap­helyzet, problémák a kollégákkal („sohasem lesz Kossuth-díjad, te rohadék…”), a hol ide, hol oda billenő igazság, melyet neki kötelessége jelezni. A menthetetlen magány.

Ül a senki földjén, zöld pólóban, kócosan. A senki földje az a hely, ahol nincsenek ellensé­gek, mert azok valahol a túlparton vannak. „És – bár ezt várták volna tőle sokan – a zajos költői pályáról nem tért át a még zajosabb politikaira, épp ellenkezőleg – most… fordult igazán befelé, verseiben megjelent a csend. Kívül lenni, a visszhang csendjében. Ennyi most a prog­ram. Beérkezés helyett a megérkezés. Mert a megérkezés néha azt jelenti, kívül kerülni min­denen, ami nem legbelül van.” (Baka István Zalán Tiborról)

Valami nem mozdul.

 (Bölcsész estek sorozat: Beszélgetés Zalán Tibor költővel.
A beszélgetőtársak: Czeglédi András esztéta és Gyenge Zoltán filozófus)

Váraljai Anna


Címke: , , , , , ,
2021.06.23 - tiszatáj

AZ ARTÉR EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
Art-art: összetart!
Az Artér Egyesület immár több, mint 15 éve alakult Budafokon. Tagjai olyan művészek, akik különböző szálakon kötődnek Budapest XXII-ik kerületéhez. A hivatásos alkotók szakmái az alábbiak: festő, grafikus, szobrász, keramikus, ötvös, divattervező, textiltervező, fotográfus, üvegtervező, formatervező, építész, illetve restaurátor […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.23 - tiszatáj

– MONDJA CSUZDI ESZTER, A SIMÁNDY-ÉNEKVERSENY EGYETLEN MAGYAR GYŐZTESE
A Szegeden tanuló vajdasági szoprán, Csuzdi Eszter lett az idei Simándy-énekverseny egyetlen magyar győztese. Temesi Mária növendéke nemcsak az aranyéremmel járó félmillió forintot kapta meg, hanem koncertezni hívták Moszkvába, és további különdíjakat is nyert… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.22 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A kiállítás címe, Magánélet, nem sokkoló, csak tényt közöl. Miközben kísérlet(ek) tanúi vagyunk. Sajnos nem csak tanúi, a mi bőrünkre is megy (és ment) a játék. Soha eddig meg nem élt helyzetbe kerültünk, valamennyien. Váratlanul csapott le ránk a vírus, a karantén, a ránk kényszerített bezártság, a reménytelenség, az egyedüllét, a kettős, vagy többes magány, amiből semerre se léphettünk ki […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

OPERARAJT-PROGRAM INDÍTÁSÁT JELENTETTE BE ÓKOVÁCS SZILVESZTER
A szegedi Simándy-verseny tapasztalatai nyomán ötven énektanárral 2022-ben országszerte elindítanák a tehetségfejlesztő Operarajt-programot – jelentette be a vasárnapi díjátadó gálaesten a zsűri elnöke, Ókovács Szilveszter. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeretné, ha több fiú választaná ezt a pályát, és trendivé tenné az éneklést… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
Szabó Gábor tanulmánykötete a mikrohistória és az újhistoricizmus létrejötte óta igen intenzíven gyarapodó emlékezet-diskurzuso­kat bővíti kortárs magyar regények, rövidprózák, esszékötetek és Petri György lírai munkásságának mélyreható elemzésével. Első látásra is kitűnik, hogy Szabó nemcsak a legszűkebb és legelitebb kortárs kánon kínálatából válogat, hanem egy-egy szerző kevésbé előtérben lévő szövegével, vagy az idő próbáját még ki nem állt műveivel is előszeretettel foglalkozik… – KISS A. KRISZTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SIMÁNDI KATALINNAL, A LEGENDÁS TENORISTA LEÁNYÁVAL
Több mint két évtizeden át Simándy József özvegye képviselte a családot a legendás tenorról elnevezett szegedi énekversenyen. Jutka asszony köszöntőt mondott, díjat, ajándékot adott át, igyekezett segíteni a fiatal operaénekesek pályakezdését is. Halála után részben egyik leányuk, Simándi Katalin vette át ezt a feladatot, akivel a pénteki döntők szünetében beszélgettünk… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.19 - tiszatáj

ÁRAMSZÜNETTEL ZÁRULT A MARATONI SIMÁNDY-VERSENY
Négy kategóriából négyben déli szomszédaink énekesei győztek a szegedi Simándy-versenyen, pontosabban a II. korcsoportban Temesi Mária növendéke, a szerbiai Padéról indult Csuzdi Eszter, a szegedi művészeti kar hallgatója szerezte meg az első díjat. A győzteseket a vasárnapi díjátadó gálakoncerten hallhatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

SHIVA BABY 
Forma és tartalom ritkán olvad ilyen hibátlan egységbe. Sőt, Emma Seligman kritikai hozsannákkal útra bocsátott dramedyjéhez még nagyszerűbb bravúr köthető: a járványidőszakban piacra dobott művek talán legtökéletesebbje, plusz megoldásai bármelyik filmtörténeti irányzat díszére válnának… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

DARVASI LÁSZLÓ: PÁLCIKA, A DETEKTÍV
Darvasi László az első Pálcika-könyvében már megteremtette azt a színes, kedves és élettel teli mesevilágot, amely otthont ad a második kötet, A nagy Gerbera-nyomozás cselekményének is. Habár a könyv folytatás, a szerzői előszó összekapcsolja annak előzményével és el is választja tőle: „Ez most egy új mese” – így a szerző. A második kötet önmagában is megállja a helyét, bár ha valaki ezzel a kötettel ismeri meg a Pálcika-világot, annak valószínűleg egy picit fészkelődnie kell, mire a beszélő, izgő-mozgó tárgyak között kényelmesen elhelyezkedik. Mert itt megesik, hogy Pálcikának ceruzákat kell kivallatnia, az ereszt Endrének hívják és szereti heccből az emberek nyakába csorogtatni a vizet, és különös szerelem születhet egy fogpiszkáló és egy kutyatej virágocska között… – KATONA ALEXANDRA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)