Tiszatájonline | 2014. február 18.

Kozmikus egység

ROZSDA ENDRE-KIÁLLÍTÁS AZ MNG-BEN
A Magyar Nemzeti Galéria harmadik emeletén Rozsda Endre születésének századik évfordulója alkalmából az EEM és a francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium fővédnöksége alatt, a Rozsda Endre Baráti Kör és többek együttműködésével Az idő ölelésében címmel retrospektív kiállítás tart nyitva március 2-ig […]

ROZSDA ENDRE-KIÁLLÍTÁS AZ MNG-BEN

A Magyar Nemzeti Galéria harmadik emeletén Rozsda Endre szü­le­tésé­nek szá­zadik évfordulója alkalmából az EEM és a francia Kul­tu­rá­lis és Kommuni­ká­ciós Minisztérium fővédnöksége alatt, a Rozsda Endre Ba­ráti Kör és többek együttműködésével Az idő öle­lé­sé­ben címmel retro­spektív kiállítás tart nyitva március 2-ig.

Tartalmával teljesen szinkronban, annyira gyönyörködtető a kiállítás megrendezése, a vá­logatás bősége és minősége, hogy már most megemlítem a három kurátor nevét: David Ro­senberg (független kurátor, Párizs), Kopeczky Róna (a Ludwig Múzeum kurátora) és a fo­tográfiai anyag kurátora Baki Péter (a Kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum igazga­tója). A sok remek szakember közül engedtessék meg, hogy kiemeljem Nagypál Sándor nevét, aki a világítással tette az élvezhetőségi értéket magas színvonalra, őszinte örömömre!

Rozsda Endre viszonylag szerencsés módon élte végig a XX. század vérzivatarait, szemben Ámos Imre vagy Radnóti sorsával. Hogy ez a szerencséjének, elvont lelki alkatának, mindkettőnek, esetleg egyébnek köszön­hető, most nem célunk megfejteni.

1913-ban Mohácson született jómódú zsidó polgári családban, és nagyon korán megmutat­kozott tehetsége. A mintegy száz festményt, grafikát és fotót felsorakoztató tárlat szépen bemutatja a festő alkotói korszakait, az ezekben megnyilvánuló művészi-módszerbeli eltéréséket, mégis a tár­latot megtekintő az első 1937-es Önarcképtől az utolsó 1977-es Krisztusi önarcképig egy – az életművön végigvonuló – alapazonosságot és egységet is felfedez. Egység a festő filozofikus, a világtól nagyrészt elforduló, narcisztikus személyiség jegyeket mutató önazonosságában.

1930–36-os korszakban a tárlatrendező a motívumokról ad tájékoztatást. A vándorfestő, a városi festő és a műteremben alkotó művész a vidéki táj, a szoba egy kijelölt pontjának szinte fotós szemszöge és a műteremfestő klasszikus szemlélete látszik. A Marianne című kép (1930) harsány színei és erős kontúrjai, a Csendélet kalappal  kékje-szürkéje és vonalai és – a számomra legkedvesebb – a Nagy kőfaragó (1934) furcsa látásmódja, szépséges pasz­tellszínei, a mozgás a statikusság hihetetlen egysége talán a legjellemzőbbek.

A kiállítás különböző korszak és stílusjegyeket bemutató tömbjein átível a festő önarckép­hez való erős vonzódása. Az 1939-es Önarcképen ismét megjelenik a furcsa fejtartás (ha­sonlóan a legelső képéhez), kissé keményebb színekkel, vonásokkal, már a tekintettel mintegy kapcsolatot tekintve a külvilággal.

1936–1943. Szürrealista éjszaka. Első párizsi korszakában a hangsúly a gesztusokra és a kalligráfiára helyeződik. A francia szürrealizmus hatása amúgy Rozsda-módra hat is meg nem is. Talán a címben megemlített egység annak a következménye is, hogy Rozsda Endre embernek és festőnek töretlen szuverenitással teszi a világ elé alkotásait, és ez bizony kor­szakain, életeseményein is átível.

Az 1939-es Ketten egyedül című képe a kozmikus magány gyönyörű megjelenítése, mind színeiben, mind kompozíciójában egyedülálló. Az 1941-es Terített asztal absztrakt megfor­málása is erőteljesen magán viseli a festő jellegzetes látásmódját. Maga ezt úgy fogalmazza meg, hogy hagyja, megjelenjen szemei előtt a téma, a motívum a kép, nem racionális úton közelíti meg a képi megfogalmazást.

1945–48 Európa hajnala megnevezésű alkotói korszaka a magyarországi társadalmi hely­zettel szinkronban reményteljességet mutat, és az európai iskola megalapításában való részvétele is azt mutatja, hogy tőle idegen társadalmi szerepet is vállal. Ebben a korszakban megjelennek festészetében a nyüzsgő részletek, a színek világosodnak. A késői szabadkőműves korszakának festői motívumai már itt is jelen vannak, még nem teljes kibontakozá­sukban ugyan, de már jellegzetesen. Legszebb alkotás a Torony című 1947–48-as festmény, szinte megnevezhetetlenül gyönyörű szín és forma világával.

1956-ban Párizsba emigrál és nem is tér vissza Magyarországra.

1954–70-es korszakát az emlékek dominálják. Absztrakt és figuratív képei nem egymás el­len működnek, hanem egymást erősítő, egymást bővítő eszköztár áll a művész rendelkezé­sére. A korszak érdekességei Apa és fia fiákeren (’954), Lány mintás ruhában (1955), Danton 1789 (1959). Egy tus- és papírmunka: A hold című ugyancsak a különbözőség az egységben gondolatát erősíti a nézőben. A Robbanás a katedrálisban című kép már teljesen a késői – a „minden egész eltörött” filo­zófia jegyében született előfutár kép.

Csillagképek cím alatt a kiállítás rendező zseniálisan jelenítik meg néhány fontos festő ba­rát képét, érzékeltetve, hogyan hatottak és nem hatottak Rozsdára. Meglepetésként tűnik fel hirtelen a néző elé Csontváry Önarcképe; nem is sejtjük, mit is keres a tárlat fo­lya­mában, majd a felismerés örömével nyugtázhatjuk, nagyon is a helyén van. Picasso, Max Ernst, André Masson (Föld alatti felfalás 1956) képei sokat segítenek a festői fejlődéstörténet nyomon követésében.

Az 1969–1999-es Beavatás című korszak lényegében a szabadkőművessé válás, ennek nyo­mán a szimbólum-rendszer megjelenése a nagyméretű képeken. Színek és vonalak kaval­kádja, mégis egyfajta töredezett kozmikus rend, az idő megragadása a korszak vezérfonala. A képek megértéséhez jóval több idő szükségeltetik, mint amennyit egy tárlatlátogatás le­hetővé tesz, de meg kell említeni néhány, már nevében is vonzó alkotást. Több fényt (1976), A halál (1992), Sors (1981), Fénydal Bartók Bélának (1976) és a Kékszakállú herceg vára (1965–’979). Szavakkal megragadhatatlan festmények ezek, technikájukat tekintve szinte azonosan zsúfoltak, vibrálóan színesek, tömény-értelműek.

Az egész festői életművet, ahogyan a kiállítás utolsó, Gondolatok címmel jelölt, szakaszát a felszín és mélység kettőssége, az idő mint központi téma és Rozsda alapfilozófiája – szemlélni, és nem ítélkezni – hatja át.

A ritka lenyűgöző kiállítás március 2-ig tekinthető meg.

Fürth Éva

[nggallery id=305]

Képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria