Tiszatájonline | 2014. február 13.

Othello, az idegen

SHAKESPEARE: OTHELLO
Ifjúsági bérlet: Shakespeare előadást néznek a gyerekek – mégpedig kiváló előadást – a Szegedi Nemzeti Színházban. „A néger nincs kifestve!” – mondja az egyik kissrác a szünetben. „Vannak ilyen négerek is” – feleli a társa. Igazuk van. A szegedi Othello-nak alighanem csak a segge fekete… – Horváth Péter kritikája

SHAKESPEARE: OTHELLO, A VELENCEI MÓR

Ifjúsági bérlet: Shakespeare előadást néznek a gyerekek – mégpedig kiváló előadást – a Szegedi Nemzeti Színházban. „A néger nincs kifestve!” – mondja az egyik kissrác a szünetben. „Vannak ilyen négerek is” – feleli a társa. Igazuk van. A szegedi Othello-nak alighanem csak a segge fekete.

oth-1Miről szólhatott az Othello Shakespeare korában? Alighanem ugyanarról, amiről ma. Az emberi kicsinységről. „Örökkön háborog a tenger / örökkön zúgnak a lombok / örökkön fájdalmas az ember / örökkön kicsik a dolgok.” – írta József Attila. Ma már tudjuk – fájdalmas tudás ez –, hogy nem csak a dolgok, mi magunk is kicsik vagyunk. Kevesek, gyengék, gyávák – kisvalakik. Tökmagjankóként néznénk Herkulesre, ha volna Herkulesünk. (De csak Gripenünk van.)

oth-2Kicsik Velence önkormányzati képviselői. Saját köreikből származó katona helyett sietnek idegen zsoldost küldeni minden veszélyes helyre, hogy a városállam hatalmát biztosítsa a periférián. Kockáztassa ő a (fekete) bőrét a nemes köztársaságért.

Kicsi Jago (mindannyiunk belső ismerőse). Hadnagy szeretne lenni, ezért hazudik, csal, bujtogat, ármánykodik. Minden galádságra képes, hogy a vágyott tiszti állást (amelyre érdemtelen, ezt a darab világosan megmutatja) megszerezze. (De hát melyikőnk vallaná be, bármely elutasításkor, hogy nem a körülmények a hibásak (féltékeny ellenfelek, rosszakarók, ostoba törvények, stb.), hanem mi magunk érünk csak annyit, amennyit?)

Kicsi Othello is. Pontosabban: más. Ha igazi velencei volna, nem akadna fenn azon, hogy a felesége megcsalja. De ő más kultúra neveltje. Keleten nincs divatban a velencei „erkölcs”, ott a hűtlen asszony nem palotát kap, hanem köveket. (Gyengébbek kedvéért: halálra kövezik.) Más a vérmérséklete is – ezért is alkalmas a hadi feladatokra. Ő biztosan nem adja el Velencét egy tál lencséért, miként azt egy született velencei tenné. (Történelemóra: nézd meg az itáliai városállamok XVI. századi háborúit!) Ő nem köt saját zsebére az ellenséggel alkut, ő harcolni fog. Hűségével, bátorságával vívta ki megbecsült helyét a köztársaságban. Fekete (lásd: cigány, néger, zsidó, liberális buzi, stb.) létére látszólag befogadta a helybéli demokrácia. Látszólag, mert velencei lány azért mégse jár neki. Botrány, hogy Desdemona saját jószántából megy feleségül – egy mórhoz. Nem véletlenül van a lány apja (mellesleg „demokrata” tanácsúr) annyira kiakadva. Othello minden hódítása közül erre lehet a legbüszkébb. Tudja – mert mindenki érezteti vele –, hogy noha törvény szerint a helyiekkel egyenjogú polgára Velencének, ez a házasság mégis mindenki szemében szálka. Egy gyüttmöntnek (ugye, kedves szegedi polgártársaim?) mindent azért mégse szabadna… EZÉRT sikerül Jago-nak elhitetnie vele, hogy a felesége megcsalja – egy született velenceivel. Ráadásul háború van. A Velence által korábban megszállt Ciprust támadó török hajóhad ugyan elpusztult a viharban, de a derék ciprusiak nem örülnek a hazájukban ideiglenesen állomásozó velencei csapatoknak. (Lehet, hogy török „fennhatóság alatt” jobb életük lenne, s nem csak kurváiknak futná divatos, drága öltözékre.) Othello-t feszült, háborús közegben, tüntetések és tivornyák közt, a megszállt terület rendfenntartójaként éri a támadás. Figyelmének nagyobbik részét leköti a katonai feladat. De kicsi ő is – túl könnyen ül fel Jago-nak. Nem Desdemona-ban kételkedik igazán, hanem saját magában. Önbecsülése törékeny. Nyilván nem jár neki egy velencei nő hűsége, gondolja (jogosan), ezért véli, hogy minden bizonnyal megtörténhet, hogy…

Kicsi Desdemona „társalkodónője”. Férje fallokrata terror alatt tartja, mégis engedelmes hitves marad, mert hát ugye „a család szentsége” mindenek fölött…

És kicsik mind a többiek. Kicsik, mint mi.

Egyedül Desdemona olyan, amilyennek lennie kellene mindannyiunknak. Becsületes, önzetlen, tiszta, bátor. Nyilvánvaló, hogy ebben a világban nincs helye.

Erről szól az Othello című Shakespeare darab, nem a féltékenységről, mint olyanról.

*

oth-3Bodolay (nincs keresztneve) rendezése érett, tiszta, pontos, komoly, átgondolt, eleven, hatásos, bátor. Elsődleges (?) érdeme, hogy megmutatja: hol, milyen közegben zajlik a történet. („Valahol Adidas és Szarajevó közt” – írta hajdan Esterházy Péter.) Minden szereplője a helyén van, színészei legjobb arcukat mutatják. (Nincs jobb arcuk. De nekünk, nézőknek sincs. Nem Párizs vagyunk, nem Berlin, hanem Szeged. Ez a mi színházunk. Játszhatna benne Brad Pitt is, nincs akadálya. Városunk teljes éves költségvetéséért talán hajlandó lenne hozzánk egy darabra elszegődni. (Hányan tudnánk angol-amerikai beszédét érteni?) Hogy Pataki Ferenc nem akkora színész, mint Brad Pitt? Hogy Kárász Zénónál akadna a világon alkalmasabb színművész a feladatra? Biztosan. De mindketten nagyszerű művészek, és azt játsszák, amit kell. Patakinak talán jobban áll Jago, mint Kárásznak a mór. De Jago szerepében mindannyian otthonosan éreznénk magunkat. Őt ismerjük otthonról. Othello keményebb dió. Neki érzelmei vannak. (Nekünk ritkán adatik meg, hogy érzelmeink legyenek.) Ezért is tűnik a mór idegennek. Nem értjük őt. A darab (és az előadás) éppen ettől a szereposztástól működik. A két színész nem egy zavaros vágyálmainkban és félemlékeinkben élő Jago-t és Othello-t alakít, hanem minket, drága barátaim. Nem róluk szól a darab, hanem rólunk. És ez – valljuk be – kellemetlen ebben az előadásban.

Kellemetlen és felemelő.

oth-4A díszlet remek, a ruhák undorítóan nagyszerűek. (Csak egy megjegyzés: lehet nálunk trikót kapni az Árkádban ezernyolcszáz forintért, de ahhoz nagyon hasonlót árulnak harminchatezererért is. Az igazán divatos cuccok árát százezrekben mérik. Na most Cipruson van, akinek csak egy ócska melegítőre futja. Van, akinek van pénze, van, akinek nincs. van, akinek van Ízlése, van, akinek nincs. Vegyük észre. Othello velencei díszruhája – borzalmas. Az újgazdag katonának nincs ízlése. Egyébként is: cigány. (Bocsánat: néger.) Neki a deszantosok gyakoroló ruhája áll jól. Az való neki.)

Egyébként az előadás teljes látványvilágában van valami nagyon mai, nagyon ismerős, nagyon lerobbant, nagyon összevissza – háttérben a gyönyörű tengerrel. Az nem az ember műve. Azt nem sikerült (még) elpusztítanunk.

oth-5Mindazonáltal az előadás (szakmai szempontból nézve) nem hibátlan, de erről elsősorban a fiatal szerző tehet. Sékszpir Vilmosunk szereti elcseszni a darabjai végét. (Mintha száz oldalból az első kilencvenet saját magának írta volna, az utolsó tízet viszont a királynénak, bizonyítva: Erzsébet Angliája a föld legnagyszerűbb helye, itt mindenki elnyeri méltó büntetését, van rend, erkölcs, hit – vagy amit akartok.) A végén túl sok a halál, és túl sok a melodráma. Lehet, hogy az ő korában ez még elment, ma már inkább mosolyogtat, mintsem megrendít. Ezen még Szász Károly fordításának feltűnően tehetséges, névtelen magyarítója sem tudott segíteni. Rendező legyen a talpán, aki ezt a vége nyolc percet jobban megoldja. Bodolay biztosan áll a talpán. Formátumos pasas. Biztos kézzel húzta a szöveget érthetőre, maira, gondja van rá, hogy minden mondat mögöttes jelentése is világos legyen. Erős, átlátható szituációkat teremt. Színészei mindig a helyükön vannak.

oth-6A „kisszerepek” alakítói bármely más világot jelentő deszkán is megállnák a helyüket. Kiválóan megrajzolt karakter mindegyik. Nem ők tehetnek róla, hogy az előadásnak nincsenek „nagy pillanatai”. Ez, kérem, egy olyan előadás, amelyben épp úgy nincsenek nagy pillanatok, ahogy a villamoson se áll meg a levegő, ha felszáll az ellenőr. A kisembereknek kis pillanataik vannak. (Mégis megkockáztatom azért, hogy a híres kérdés elhangzásakor (Imádkoztál-e az este, Desdemona?) megállna a kés a levegőben, ha volna kés és volna levegő.)

Gidró Kati meggyőző naiva, ártatlanságát készséggel elhisszük neki. Mint egy pihegő kisgalamb, olyan. Hogy mit talált benne ellenállhatatlannak a feltehetően nagytermészetű mór

(ezeknek a feketéknek ugye akkora farkuk van, mint ide Lacháza) – hát azt azért csak találgatni lehet. Mi inkább Rodrigo-val érzünk együtt: jó, jó, ha visszaadja a neki küldött ékszereinket, akkor lehet szó a dologról… Nekünk, személy szerint (és ez már végképp nem a kritika tárgya) egy érzéki nőstény jobban konveniálna, és talán jobban stimmelne a vérpezsdítően titokzatos és buja Desdemona névhez is… De itt megint a keresztnév nélkül rendező érdemének tudjuk be a döntést. NEM féltékenységi drámát mutat az általa festett játék.

Rólunk szól. Mindennapi döntéseinkről.

*

oth-7Hogy az előadást meghívják-e a pécsi (vagy akármilyen) fesztiválra, tökéletesen érdektelen. Az embernek, persze, jól esik minden elismerés, még az is, amelynek értékéről egyébként lesújtó a véleménye. Én a magam részéről ezzel mégis úgy vagyok, ahogy Woody Allen mondja: sose lépnék be abba a klubba, amely hajlandó volna felvenni a tagjai közé. (Persze, belépnék, ha nagyon kapacitálnak)

Örülök, hogy láttam a szegedi Othello-t, élveztem minden percét, a haverom ez a Sékszpír Vili. És Bodolay is megérdemelne egy keresztnevet. (Mondjuk, lehetne Géza, mint a Bereményi.)

Horváth Péter DLA

[nggallery id=302]