Kertben lebegni és elveszni Angliában

December 5-én Szegeden mutatta be Bicskei Gabriella Puha kert című kötetét a Milleneumi Kávéházban. Az eseményen Bencsik Orsolya könyvön belüli és kívüli kötődéseikről beszélgetett a szerzővel és a kötet illusztrátorával, Sagmeister Peity Laura képzőművésszel.

A bemutatón a közönség ízelítőt kaphatott abból, ahogyan a Puha kert szövegei és illusztrációi egymásra rímelnek, illetve ahogyan Gabriellát és Laurát megragadták a hasonló témák. Az illusztrációk több sorozat termékei, amelyekkel harmonikusan összeilleszthetők a szövegek. A térképek és a kert mindkettejüknél meghatározó, gyermekkori emlékekből táplálkozó motívumok, amelyeket apák és nagyapák ültettek az akkor még kislány fejekbe. Az állatok megjelenésében és a korok összemosásában is hasonló párhuzamot lehet felfedezni náluk, amit a felolvasás alatt a projektorral vetített képek is szemléltettek. Évek óta tartó barátságuk mozgatórugói azonban nem közös témáikban keresendők, hiszen az egy újvidéki albérletbe tett váratlan látogatással, egy Bada Dada interjúval kezdődött a kilencvenes években.

A kertek és tájak Vajdaságtól Angliáig nyúlnak, a középkorból a gyermekkoron át a jelenig, ahol a narrátor kiléte sincs rögzítve. Ahogy a helyszínek, úgy az “én”-ek is folytonosan váltakoznak, mégis visszatérnek, hiszen az összes szöveget egyes szám első személyű narrátor meséli el. A három részre osztott kötet novellái olvashatjuk folytonosan, vagy külön-külön is, összeköthetünk egymással bizonyos szövegeket, sőt intertextusok vadászatára is elcsábulhatunk.

Bicskei Gabriella szövegeinek működésében a modularitás kérdése az egyik legérdekesebb. A beszélgetés során a narrátori identitás lebegtetésében és a térképek, terek, helyszínek szövegek közti összemosódásában Deleuze-Guattari rizóma elméletének nyomait fedezhettük fel. A narrátor „én”-ek és a megszólítottak egymásnak mesélnek egymásról és másokról, kapcsolataik hálója beláthatatlanul szövődik. A helyek ezzel szemben konkrétak. Magyarkanizsa környéke felismerhetően tárul fel az arra ismerős olvasóknak, miközben bejárható azok számára is, aki azt sosem láthatták. A tér mégis torzul, ahogy a vajdasági vidékről angliai pubok piros falai közé érkezünk.

A kutyák, macskák, eltemetett legyek, szerelmesek, gótok, varázslók és alkimisták után a félelmetes növények és a humor is megjelentek a zárásul felolvasott részletben. Az estet spontán alakuló dedikáltatással toldotta meg a közönség, mielőtt a szerző és csapata elindultak volna dél felé, ha térképek nélkül is.

Urbán Anikó