„Csoda nélkül nincs karácsony”
BESZÉLGETÉS SZABÓ T. ANNÁVAL
„Nekem nagyon fontos a karácsony, mert kézzel fogható kapcsolatom a csodával, gyerekként éppen ezen az ünnepen történt meg először. Most pedig a saját gyerekeimmel újra élem azt, hogy milyen fontos a csoda…”
BESZÉLGETÉS SZABÓ T. ANNÁVAL
„Nekem nagyon fontos a karácsony, mert kézzel fogható kapcsolatom a csodával, gyerekként éppen ezen az ünnepen történt meg először. Most pedig a saját gyerekeimmel újra élem azt, hogy milyen fontos a csoda…”
Gyerekként az angyalt vártam, felnőttként pedig a kisdedet várom, a gyerekeimen keresztül pedig az angyal érkezését lesem. Amióta gyerekeim vannak, még a feltámadásra, az újjászületésre emlékező húsvétnál is fontosabb a szenteste és a karácsony – mesélte Szabó T. Anna költő, akivel „Az ünnep azé, aki várja” című versének sorait megidézve beszélgettünk a várakozás időszakáról, a szenteséről:
Az ünnep azé, aki várja
Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?
Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
„Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.
És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.
– A várakozással és a közös ünnepléssel megalapozzuk a karácsony valódi hangulatát. Ezt a hagyományt gyerekkoromból hoztam. Ha várjuk a karácsonyt, ugyanolyan ünnepi lesz a rákészülési idő is. Nagyon nehéz lelassulni, megállni és türelemmel lenni. A karácsony az elengedés ünnepe is, egyszerűen kellene viszonyulni hozzá. Gondoljunk csak arra, hogy a kisded egy istállóban jött a világra, nagyon puritán környezetben. Nálunk nagyon szép rituáléja van már a karácsonyi készülődésnek is. Advent első vasárnapjától egy olyan gyertyát égetünk, amelyen 24 szám van. Minden este meggyújtjuk a méhviasz gyertyát, majd a közös éneklés után elfújjuk, ami ugyan szomorú, de ennek is van egy nagyon különleges illata és hangulata. Az én lelki felkészülésem szempontjából nagyon fontos ez a rituálé ma is, élő gyertyalánggal, énekhanggal.
Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
– A férjem mesélte, hogy ő tényleg látta gyerekkorában a kulcslyukon keresztül az öröm angyalát, hatalmas, kék szárnyakkal. Ez az angyal érkezik el hozzánk szentestén. Közös énekléssel várjuk, elhozza az ajándékokat a karácsonyfa alá.
Az öröm angyala…
– Weöres Sándor írta arról, hogy mindennek van angyala, így például a fáknak is. Az örömnek és a nyugalomnak is van angyala, van öröm és nyugalom csodája is. Azt hiszem, az öröm csodáját könnyebb előteremteni, mint a nyugalomét.
Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.
– Soha nem értettem gyerekként, hogy édesanyám miért nem nézi velem az ablakból a hóesést. Csodálatos volt, merengtem az ablak előtt, a háttérből pedig a Bojtorján karácsonyi albuma szólt. Édesanyám közben sürgött-forgott a konyhában, készült az ünnepi menü. Mi ezt ma már úgy szoktuk megoldani, hogy előző éjszaka főzünk és sütünk, hogy szentestére minden kész legyen. Gyújtunk egy gyertyát, a gyerekek már alszanak, így ők sem zavarnak bennünket, nyugodtan készülünk másnapra.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?
– Ez a mi lakásunk! – kiáltott fel a fiam, amikor elolvasta az iskolai ünnepségre készülve a verset, boldog volt, hogy ráismert az üvegajtónkra. Ez egy nagyon rejtélyes ajtó, homályos az üvege, bent mozgás és fények vannak, de nem lehet igazából kivenni az alakokat. A szép, tiszta karácsony a biztonságérzetemhez, a világgal szembeni bizalmam megalapozásához járul hozzá. Ez nem csak nálam van így. Jékely Zoltán gyermekkori karácsonya szintén egy szentség. Hogy ezt megtartsuk felnőttként, az egy igen nehéz küldetés.
Jékely Zoltán: Angyalfia
Habár csak egy-egy pillanatra érzem igazán,
valami mégis itt lüktet közöttünk
s fájó örömmel ostromol meg újra:
a Legnagyobb Szív, mely embert éltetett.
Ez a fény is Belőle árad, végső fokon,
s mégha tükrözés is csupán két gyermekszemen:
engem is átjár és betölt. Maga a Kegyelem.
Hogy mégsem hallhatom s érezhetem örökké:
tisztátalan kevélységem a vétkes.
Sárból kunkorodó hüllőfejére
nem győzök elégszer rátaposni!
Tóth András Tozzi
Fotó: Dobó László
