04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet, […]

>>>

2013.12.12 - tiszatáj

LÁTÁSCSAPDA – BESZÉLGETÉSEK EL KAZOVSZKIJJAL

A lejegyzésre készülő és a beszélgetőtársak közötti egyenlőtlenségen alapuló beszélgetések, vagyis az interjúk általában hamar feledésbe merülnek. Azokat az interjúkat jegyezzük meg, ahol a beszélgetésen túl valami többlet adódik: amikor a beszélgetés átér vallomássá, olykor vallatássá, vagy egy szenzációs adat hirtelen kibukkan. És még ilyenkor is igen kevés marad a beszélőből. Ennek az az oka, hogy az írott beszédben nagyon kevéssé van jelen az átlagos ember.

A Látáscsapda című kötet válogatott beszélgetéseket közöl a 2008-ban elhunyt orosz származású magyar festővel, El Kazovszkijjal. A Cserjés Katalin és Uhl Gabriella szerkesztésében és az El Kazovszkij Alapítvány (továbbiakban EKA) égisze alatt kiadott kötet 1980 és 2008 között megjelent interjúkat tartalmaz. Földényi F. László nekrológjával indul a könyv, Keserü Katalin hosszú, eleddig publikálatlan beszélgetése 1991-ből külön érdekesség, El Kazovszkij két saját szö­vege – Panoptikum-motívumok és egy filmleírás – pedig fontos adalékok. A szerkesztők mindezt informatív lábjegyzetekkel kísérik (talán kissé túlinformatív: megtudjuk például, hogy Kazovszkij kedvenc játéka hétéves korában „egy kb. 40 cm hosszú, szürkészöld színű, műszőr krokodil volt”, vö. 156 lábjegyzet). Ez a kötet a második az EKA életműsorozatában, az első könyv Kazovszkij orosz verseinek publikálása volt. Az EKA kuratóriumában a művész életműve, úgy tűnik, gondos kezekben van. Jelen pillanatban sikeresen lavíroznak az emlékműépítés Szküllája és az információszolgáltatás Ka­rübdisze között.

Mi értelme egy beszélgetéskötetnek? Azt hiszem, semmi. A beszélgetés egy élő dolog. Könyvben olvasni unalmas. Ka­zovsz­kij esetében azonban minden máshogy van. El Ka­zovsz­kij beszélgetéseiben teljesen otthonos. Nemcsak profi beszélgető a szó társasági értelmében, vagyis beszélgetésben él, hanem a beszédben kétségbeesetten otthon van. Úgy beszél, mintha írna. Általában pontosan fogalmaz, és amit mondd, azt már előtte sokszor átgondolta, vagy legalábbis úgy tűnik. Kétségbeesetten teszi ezt, mert a nyelv – a magyar nyelv – alapvető tapasztalata szerint „fal.” A beszélgetés Kazovszkij lételeme, merthogy erőviszony. A beszélgetőtársaknak hol alárendeli magát, hol azonnal felülkerekedik.

Kazovszkij számára a halál, az élet, a szerelem, a nemi szerepek, a végtelen a kulcskérdések, minden egyéb másodlagos. És ha végigolvassuk a kötetet, akkor minden egyes oldalon ez a kérlelhetetlen tömörségű gondolkodás, a mélység és a magasság pillanatnyi változásai (hogy minden egy és mégsem az, hogy ki vagyok én és ki volt ő, hogy mi a hit, hogy mi a szerelem, hogy mind meghalunk) hasítanak bele a mindennapokba. Kazovszkij visszatérő szava a „gömb” avagy az acélgömb, a sima felületű, guruló súlyos golyó. Ez ő, de így jellemzi az emberi viszonyokat is.

A kötet szerkesztőit dicséri, hogy sikerült úgy összerendezni az anyagot, hogy még egy ennyire monomániás művész esetében se unalmas. Persze Kazovszkij témáinál fogva sem lehet az. A beszélgetésekből látszik igazán, hogy képzőművészeti alkotásai csupán személyisége egyetlen oldalának termékei. A kötetből kitűnik, hogy Kazovszkij elsősorban megszállott önelemző. A beszélgetések a műveknél is erősebben mutatják meg, milyen egyedi lény. És itt akad egy probléma. Kazovszkij konzekvensen tagadja a művek megismerését az alkotói pszichológián vagy alkotói személyiségen keresztül (213.). Vagyis ezeken a beszélgetéseken keresztül, a kazovszkiji logika szerint, a művekhez egy fikarcnyit sem kerül közelebb az olvasó. A gondos művészettörténészek ebben talán nem hisznek. Talán jogosan. Bárhogyan is legyen, a beszélgetéseken keresztül mindenképpen közelebb kerülünk Kazovszkij életéhez. És itt ez a nagy mutatvány, aminek végrehajtására az EKA vállalkozott: hogy ha a lélek elszáll (és ez a jobb lehetőség, mint az utolsó interjúból kiderül, mert van hova szállnia), maradjon itt valami.

Én azt gondolom, hogy a Nappali Házban 1991-ben megjelent interjú a legérdekesebb. Itt Kazovszkij, zseniális beszélgetőpartnereinek – Kalmár Melindának és Ungváry Rudolfnak – köszönhetően, minden addiginál és talán minden későbbinél mélyebben elemzi önmagát, a nemi szerepeket, vagy alkotói habitusát. Itt mondja el a nyilvánosság számára talán a legtisztábban, hogy egy szerelmi helyzetben csak egy idős meleg férfi szerepében tudja elképzelni magát, vagy itt tárul fel a szellemi és az anyagihoz való viszonyának megfordítottsága. Az interjúkban természetesen a beszélgetőpartnerek személyisége is látszik. Palugyai értetlensége, Babarczy kíváncsisága, Szikszai bennfentessége, Rényi tudományossága, Váradi őszintesége, Rádai alázata. Ahogy haladunk az időben, Kazovszkij kuriózumból elfogadott, majd jegyzett, később becsült, végül ünnepelt művésszé válik, így a beszélgetések is az élethelyzetnek megfelelőek. Kazovszkij megdöbbentően mély baráti kapcsolatot ápolt a magyar értelmiség budapesti tagjaival – Pilinszky, Földényi, Szilágyi, Margócsy, Szüts, stb. Ezek az emberek elsősorban irodalmárok, a nyelv művelői. Nem véletlen, hogy Kazovszkij irodalmárokkal talán jobban megértette magát mint festőtársaival. Hiszen költő szeretett volna lenni és a festményeiből is először az idea, vagy egy mondat, vagy egy cím van meg. A látvány ugyanis nem érdekelte. Csak a képi nyelv (94.).

Kazovszkij gyermeki alapfelismerése, hogy meg fog halni. És nem akar meghalni. Ez az egzisztenciális harc nem csak pillanatnyi (hiszen sokan átesnek ezen, kinövik, elfelejtik), hanem minden egyes napot meghatároz. Állandó halálfélelemben él, de ez a félelem egyenes, szikár, és belátó. „Mi menthetne meg a halálfélelemtől? Csak a hit.” (116.) A hetvenes években Magyarországon, de talán világszerte, a halállal való foglalatoskodásnak reneszánsza volt. A magyar kontextusban a politikai elnyomás talán belejátszott, hogy az absztrakt kérdések divatosak voltak. Sokan sokféleképpen foglalkoztak a halállal, egyesek a halál megzabolását tűzték ki célul, mások saját halált akartak produkálni majd reprodukálni, és ismét másokat, például Kazovszkijt is, a halál egy önálló világ felépítésére sarkallta, melyben a hit hiánya volt a legszomorúbb elem.

Aztán – noha Kazovszkij fenséges – az is kiderül, hogy óriási poénokat rejtett el szóban, képben, vagy gesztusban. Például Galathea, a panoptikum résztvevője, a „legoptimistább mítosz”. Kissé hiányolta is, hogy a humort nem veszik észre (180.). A beszélgetések rávilágítanak Kazovszkij esendőségére is. Például úgy emlékszik, hogy 14 éves korában jött Magyarországra (32.), azonban 16 volt ekkor. Vagy állítja, hogy a művészet haszontalan (100.), de mégis ő használja a teremtett bálványokat. Végül, hogy imádja a punkot, mert az extázist keresi benne, a színházat, és meg is találja. Nem érzékeli ellentmondásként, hogy a Hattyúk tavát a punkok kiröhögik. Kazovszkijnál nem a felületes ellentét, hanem a színpadiasság közössége számít.

Végül engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Az a megtiszteltetés ért, hogy valamiféle barátságot tarthattam Kazovszkijjal. Még egy kiállítását is megnyitottam. Az utolsó két-három évében mindketten sokat utaztunk, így ritkán találkoztunk. Az utolsó telefonbeszélgetésünk valamikor 2008. június végén volt, a kórházból hívott, örömmel újságolta, hogy a Wagner-napokra kivitték. Azt kérte, hogy ne látogassam meg, majd találkozzunk, ha kijön megint. Volt benne remény. A halála kalkulálható volt, én mégsem erősködtem. Amikor olvasom a vele készült beszélgetéseket, szinte látom, ahogy gesztikulál, rázza láncait, és kissé orrhangon, nevetve visszakérdez a halálról.

 Mestyán Ádám

(Szerkesztette: Cserjés Katalin és Uhl Gabriella, Magvető Kiadó, Budapest, 2012. 344 oldal, 3490 Ft) 

 

Megjelent a Tiszatáj 2013/11. számában


Címke: , , , ,
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.22 - tiszatáj

INTERJÚ JÓNÁS ZOLTÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Jónás Zoltán előadóművész, kultúraszervező, az erdélyi, felvidéki és észak-magyarországi egyetemeket összefogó Kortárs Hangon irodalmi pályázatának és műhelyének alapító főszervezője beszél a tehetséggondozásban szerzett tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő