Tiszatájonline | 2013. december 2.

Mesterek és mesterek

ZONGORAMŰVÉSZ-GENERÁCIÓK KONCERTJE A ZENEAKADÉMIÁN
A koncert rendhagyónak nevezhető: célja a Zeneakadémián művésszé cseperedő zongoristák négy különböző generációjának bemutatása, és a közöttük megrajzolható személyes és szellemi kapcsolatok láthatóvá tétele volt […]

ZONGORA­MŰVÉSZ-GENERÁ­CIÓK KON­CERTJE A ZENE­AKADÉ­MIÁN

A nagy előadói hagyománnyal rendelkező zenekultúrákban az előadóművészi és a zenepedagógusi pálya gyakorta összefonódik: a hangszer legnagyobb ismerői és virtuózai nemcsak saját produkciójukkal válnak a zenetörténet részévé, hanem a kezeik alatt formálódó legtehetségesebb növendékeiken keresztül is.  Különösen olyan országokban, mint amilyen Magyarország is, ahol a zenei élet a kezdetek óta egyetlen (vagy mint az orosz és lengyel példa mutatja: legfeljebb két-három intézmény) köré összpontosul, s emiatt elkerülhetetlenül egyfajta belterjesség jellemzi, a múlt legjelentősebb mestereinek szellemisége és oktatói módszere akár a jelenig is elérhet – a leghíresebb konzervatóriumokban és akadémiákon minden időpillanatban találkozik, s párbeszédet folytat egymással a hagyomány és a jövő.

Márpedig a tradícióhoz és a személyes „példaképek” tiszteletéhez máig oly erőteljesen ragaszkodó zeneművészetben a saját gyökereit kutató, majd művészi ars poeticájának szélesebb nyilvánosság előtti megfogalmazására is „rákényszerülő” pályakezdő számára jelentős erőt és önbizalmat jelenthet az, hogy – ha közvetve is, de – követőjévé vagy növendékévé válhat olyanoknak is, akiket legfeljebb csak elbeszélésekből, tankönyvek lapjain és a kottapapíron keresztül ismerhet.

A budapesti Zeneakadémia lassanként másfél évszázada a különböző zenész-generációk legfontosabb találkozóhelye: a 20. század csaknem valamennyi jelentős hazai muzsikus-egyénisége, legyen előadóművész, pedagógus, karmester vagy zeneszerző, megfordult itt. Tanárként, mesterkurzusok résztvevőjeként, diákként – és, nem utolsó sorban, előadóként. Az idén újjávarázsolt Liszt Ferenc téri épület ugyanis köztudomásúlag koncertközpontként is funkcionál.

Az egykori és jelenlegi növendékeket majdhogynem naponta láthatjuk fellépni a Zeneakadémián. Mégis ritkán láthatunk olyan koncerteket, amelyek kiemelnék az intézmény fentebb említett kettős funkcióját. A Dráfi Kálmán nevével fémjelzett Zongoraművész-generációk. Dráfi Kálmán és vendégei elnevezésű koncert már csak ezért is rendhagyónak nevezhető: célja a Zeneakadémián művésszé cseperedő zongoristák négy különböző generációjának bemutatása, és a közöttük megrajzolható személyes és szellemi kapcsolatok láthatóvá tétele volt. Ha számításba vesszük mindazokat is, akik hosszabb-rövidebb ideig mesterei voltak a műsor hat fellépőjének, imponáló névsort állíthatunk össze, amelyből akár az is kiderülhet, hogy a jelen legnagyobb ígéreteiig vezető szálak végső soron (a Dráfi Kálmánt oktató) Kadosa Pálig, sőt – Vásáry Tamás révén – Dohnányi Ernőig és Kodály Zoltánig érnek.

A koncert további érdekessége, hogy a közönség nemcsak szólóműveken keresztül, úgymond az emlékeire hagyatkozva „tanulmányozhatta” a fellépők stílusa és játékmódja közötti összefüggéseket, hanem két zongorára írott és négykezes darabokon keresztül is. Igaz, a közösen előadott kompozíciók jobbára könnyedebb hangvételű, fényesebb, játékosabb alkotások voltak (pl. Schubert Katona-indulója vagy Brahms op.39-es Keringői). E művek karakterükben ugyan kitűnően ellensúlyozták a szólóban megszólaltatott, mélyebb lélegzetű, s sokszor sötétebb tónusú tételeket (Liszt: Obermann völgye; Rachmaninov: op.16/3-as h-moll Moment musical), de a közönség és ez előadók számára is inkább az együttes játék örömeinek bemutatását és a „megpihenést” szolgálták.

A klasszika és romantika tizenhárom népszerű, sokat játszott művéből összeállított esten a legidősebbeket az idén nyolcvan esztendős Vásáry Tamás képviselte. Közte és a koncert legifjabb résztvevője, a vele Mozart két zongorás szonátájával (K. 375) bemutatkozó, 1995-ös születésű Váradi László között több mint hatvan év a korkülönbség. Merész, ám semmiképp sem meggondolatlan lépés volt ez az akadémia zongora tanszékének jelenlegi vezetőjeként is ismert házigazda, Dráfi Kálmán részéről, aki két tovább kivételes fiatal tehetséget, a húsz esztendős Gyöngyösi Ivettet és a vele egykorú Medgyesi Zsoltot is meghívott a vendégei közé.

Nem kisebbítve a műsor további – idősebb – közreműködőinek az érdemeit, kijelenthetjük, hogy ez a koncert ő hármójukért jött létre: hogy megmutathassák a nagyterem széksorait zsúfolásig megtöltő nagyszámú érdeklődőnek, játékuk már most kiforrott és egyedi, képességeik alapján pedig rövidesen a nemzetközi élvonalban a helyük. Sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyikük már most oda soroltatik: a szólóban Chopin egyik virtuóz szerzeményét (Andante spianato et Grande Polonaise brillante, op.22.) zongorázó Gyöngyösi Ivett egészen elképesztő könnyedséggel, s közben mégis stílusosan és minden pillanatban a megfelelő dinamika megválasztásával játszotta a legkomplexebb és technikailag leginkább embert próbáló részeket is. A Dráfi Kálmánnal és Vásáry Tamással is kapcsolatban álló ifjú művésznő számtalan versenygyőzelmet és díjat követően, mostanság kap egyre több szereplési lehetőséget Budapest és a világ koncerttermeiben; sikeres jövője aligha kétséges.

Lehengerlő produkciója közben az ember fel-felpillantott a nagyterem megújult reliefjeire és elégedetten nyugtázhatta, hogy az építész ars poeticája e vasárnapon találkozott a programfelelősével: tartsuk meg a múltból a legértékesebbet, de adjunk elég teret a jelennek is.

Ignácz Ádám

Fotó: Gyöngyösi Ivett, Dráfi Kálmán (fotó: Fejér Gábor – zeneakademia.hu