12.18.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
NAPI TANDORI

11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>

Farkas Arnold Levente, Kiss László, Szabó Réka Dorottya, Tóth Kinga versei

Fischer Egmont, Pál Sándor Attila, Schillinger Gyöngyvér prózája

FINIS (Böndör Pál 1947–2020)

Figyelem-projekt (Tanulmányok a figyelemről)
Gyimesi Tímea, Fogarasi György, Horváth Márta, Kondor Attila, Mikola Gyöngyi, Szabó Erzsébet, Szmeskó Gábor írásai

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Levelek Gdyniából
2012.05.08 - tiszatáj

AZ ÚJ LENGYEL FILM

A kortárs lengyel filmről szóló áttekintésünket kezdjük egy gyorsjelentéssel: 2012 elején a nézettségi listák csúcsain két saját gyártású film is szerepelt, közülük az egyik (Levelek M‑hez) kétmillió nézőt vonzott. Mindkét film romantikus szerelmi történet, mindkettőben fiatal és kevésbé fiatal sztárszínészek játszanak (néhány közülük: Jan Frycz Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjéből lehet ismerős a magyar nézőknek, Beata Tyszkiewicz is feltűnt magyar filmekben). Hogy Borys Lankosz nálunk is bemutatott filmjének címét idézzük, a nézettség persze csak az érem egyik oldala, ám szemléletesen mutatja a lengyel film társadalmi szerepét és kapcsolatát a közönséggel.

Az intézményrendszer

A gdyniai játékfilmszemle időpontjának 2010-es módosítása jelzi a filmgyártás állapotát: 2009-ben a szemle még a hagyományosnak tekinthető őszi időpontban került megrendezésre, hogy aztán átkerüljön május végére. A változás mögött bizonyos nemzetközi fesztiválok időpontjaihoz való szerencsésebb igazodás áll, ám nekünk most egy másik körülmény fontosabb: ősztől tavaszig összegyűlt egy szemlényi bemutatható anyag, azaz egy fél év alatt húsznál több nagyjátékfilm készült el. A szemle népe illetve néhány írásbeli megnyilvánulás azon­ban kissé elhamarkodottnak tartotta a gyártás felfutásával kapcsolatos győzelmi jelentéseket, és az általános vélemény az volt, hogy a filmek színvonala nem emelkedett lényegesen. Az elmúlt években a lengyel filmre tehát ez a sokarcúság jellemző: kasszasikerek a populáris műfajokban, bizakodás a szerzői és a középfajú alkotásokkal kapcsolatban, kritikai hangok, ha a minőség és a filmek nemzetközi szereplése kerül szóba.

A jelenleg érvényes, 2005-ben elfogadott filmtörvény így határozza meg az állam feladatát: „Az állam a nemzeti kultúra részét képező filmipar területén mecenatúrát lát el, ami különösen a filmgyártásban és a promócióban, a filmkultúra terjesztésében illetve a filmes kulturális örökség őrzésében nyilvánul meg.” Az idézett törvényi hely szempontunkból azért fontos, mert rámutat arra, hogy a filmgyártást a kormányzat a nemzeti kultúra részének tekinti, és ilyenként támogatja. A törvény második fejezete tartalmazza a Lengyel Filmintézet létrehozásáról szóló rendelkezést. A lengyel sajtóban moziminisztériumként emlegetett intézmény elnevezésének magyar megfelelője félrevezető lehet, ezért érdemes vázolni feladatköreit: a lengyel filmgyártás fejlesztése, a lengyel filmhez való hozzáférés szélesítése, a pályakezdő alkotók segítése, a lengyel film promóciója, a gyártás és a terjesztés támogatása (beleértve a határon túli alkotásokat), szakértői feladatok ellátása, a filmarchívumok fenntartásának segítése, a függetlenfilmes törekvések és a filmes vállalkozások segítése. Ha mérleget szeretnénk készíteni a központi támogatás immár hatéves új gyakorlatáról, akkor az egyik oldalon hallani azért kételkedő és bíráló hangokat, a másik oldalon viszont figyelembe kell vennünk a kétségtelenül meggyőző eredményeket – ezek legfontosabbika a lengyel film sokszínűségének megőrzése.

Film és közösség

A hazai film részesedése viszonylag állandó a jegyeladási adatokban, ez pedig három filmfajtának köszönhető. Az elsőt érintettük a fentiekben: a populáris moziról van szó, amely önmagában is tagolt jelenség. Rendkívül sikeresek a lektűrökből készült feldolgozások, amelyek többnyire romantikus komédiák; 2004-ben a leglátogatottabb lengyel film a Soha az életben, 2006-ban a Csak engem szeress ilyen film volt. Nem akarjuk túlhangsúlyozni a hasonló alkotások szerepét a nemzeti filmgyártásban, de azt látnunk kell, hogy a magyar filmipar nem tud folyamatosan négyszázezres nézőszámokat hozni egy-egy filmmel – a magyar és lengyel adatok nagyjából négyszeres szorzóval értendők, ha összehasonlításokat akarunk tenni. A másik termékeny műfaj a zsaru- és bűnfilmek, amelyek egy másik közönségréteget céloznak meg (Kopók, Fiatal farkasok).

Első látásra meglepőnek tűnhet, de a műfaji produkciókhoz soroljuk azokat a klasszikus irodalmi művekből készült feldolgozásokat, amelyek puszta létrejötte is azt bizonyítja, hogy a lengyel társadalomban megvan az igény a közösségi mítoszok újraélésére. A 2000-es évek elején lefutott egy adaptációs hullám, amely leginkább Sienkiewicz regényeit érintette, de azóta is születnek történelmi kalandfilmek: 2002-ben kétmillió néző látta Andrzej Wajda A bosszú című filmjét, amely Aleksander Fredro 1833-as drámájából készült – csak ijesztően sántító párhuzamot tudunk hozni, amikor azt mondjuk, hogy ez olyan, mintha nálunk Vörösmarty egyik művéből készült filmnek lenne ötszázezer nézője.

2007-ben készült el a Katyń, Wajda hatalmas történelmi tablója. A film a lengyel hadsereg elitjének drámáját, a tömeggyilkosság nemzeti traumáját a görög sorstragédiák távlataiba helyezte. A tabuizált téma feldolgozásának igénye rávilágított a lengyel film éppen Wajda által kialakított küldetésére: a lengyel film a világhírű mester pályakezdésének időszakától kezdve a nemzet lelkiismerete, a nemzeti problémák megtisztító szándékú kimondásának médiuma. Wajda nemcsak a filmes élet, hanem a lengyel kultúra egészének megkérdőjelezhetetlen tekintélye: újabb és újabb filmterveken dolgozik, saját iskolát vezet, az ország életének különböző kérdéseiben hallatja a hangját.

A populáris filmnek van egy olyan vonulata, amelyet ugyan közönségfilmek alkotnak, de ezek nem műfaji jellegűek – nálunk Tímár Péter nevét lehetne említeni ezzel a filmfajtával kapcsolatban. Lengyelországban az irányzatot Juliusz Machulski képviseli, akit a hazai közönség a Szexmisszió című régebbi munkája alapján ismerhet. Machulski alkotóként elképesztően termékeny, magánemberként hihetetlenül népszerű, filmjei pedig újra és újra visszaadják a reményt a nagy, derűs és a világ dolgaira érzékeny mozi létezésében. Munkái nem szűnnek meg gondolkodni és szórakoztatóan gondolkodtatni a kortárs életről – legújabb, Bölcsődal című filmje alatt a gdyniai szemle közönsége olyan nevetésrohamokat kapott, hogy alig lehetett érteni az újabb és újabb poénokat. A Bölcsődal vámpírfilm-paródiába ágyazott társadalmi szatíra, amelyben a munkaidőben részegeskedő állami alkalmazottak éppúgy meg­kapják a magukét, mint az egyház képviselői vagy az emléktárgyiparból élő haszonlesők. A film végén a sokgyerekes vámpírcsalád tagjai Varsó egyik főutcáján a kormányzati épületek felé veszik az irányt, hogy valamelyikbe beköltözzenek.

A szorosan értelmezett műfaji filmek és a klasszikus irodalmi művek feldolgozása mellett a maguk kategóriájában sikeresnek mondhatók azok a szerzői alkotások, amelyek az alkotói kísérletezést és látásmódot visszafogottabban adagolják, tehát valahol a populáris és a művészmozi közötti, egyébként nagyon széles sávban helyezkednek el. Az ebbe a kategóriába tartozó filmek különösen nagy szerepet játszanak a kelet-közép-európai országok termésében – Csehországban például a filmipar húzóágazatának számítanak. Egy hasonló alkotás Lengyelországban az elmúlt években nagyjából kétszázezres közönségre számíthatott (emlékezzünk, ez nálunk ötvenezer nézőt jelentene, ami tulajdonképpen valaha megegyezett egy hasonló jellegű magyar film eredményével). Két filmet említünk ezúttal: Marek Koterski Mindannyian Krisztusok vagyunk című munkáját, amely azért különleges, mert a rendező alteregójaként értelmezhető főszereplő fiát a történetben Koterski fia játszotta, és Andrzej Jaki­mowski Cselek című filmjét. A Cselek azért érdemel kiemelést, mert Kieślowski filmjei óta elsőként volt képes bekerülni Európa forgalmazási rendszereibe, azaz nem csupán az art­mozikban játszották. Magyarországon is szép sikere volt, ami rávilágít a régió országai közötti kulturális kapcsolatok kihasználatlan lehetőségeire. A szaknyelvben midkult filmnek nevezett alkotások közül néhány ugyanakkor jobban szerepel a társainál, ami különösen örvendetes, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a kedvező fogadtatás okait. Magdalena Piekorz Sebek című filmjére talán az irodalmi alapanyag és szerzője ismertsége sugárzott át – Woj­ciech Kuczok művei közül néhány magyarul is olvasható.

Művek és irányzatok

Ahogy a kelet-közép-európai országokban, Lengyelországban is nagyon erős a szerzői film mezőnye, a mögöttünk levő fél évtizedben született néhány kivételes alkotás. A morális nyugtalanság mozijának világ- és társadalomképéből eredeztethető az az irányzat, amelynek filmjeit az ügynevezett örök kérdések szenvedélyes vizsgálata jellemez. Dorota Kędzierzawska Ideje a meghalásnak, Małgorzata Szumowska 33 jelenet az életből című alkotását, valamint Magdalena Piekorz fent említett munkáját egyebek között azért emeljük ki, mert nálunk is vetítették őket a televízióban. Mindháromnak köze van valamilyen módon Krzysztof Zanussinak, hiszen a rendezőknek Zanussi vagy a producerük, vagy a tanárjuk volt. A lengyel film nagy visszatérője, Skolimowski nevét szóba hoztuk már, ezen a helyen a Négy éjszaka Annával (2008) című művét indokolt említeni.

A morális nyugtalanság moziját folytató irányzat filmjeit meghatározó metafizikai távlat hiányzik azokból az alkotásokból, amelyek azonban nagyobb hangsúlyt fektetnek a dokumentarista ábrázolásra, a tárgyi környezet hitelességére és a szereplők cselekedeteinek lélektani motiválására. A 2006-os fesztivál nagydíjasa volt Krzysztof Krauze és Joanna-Kos Krauze munkája, A Megváltó tere. A cím egy lézető varsói földrajzi helyhez kötődik, a film eseményei is sajnálatosan könnyen azonosíthatók: a családok elszegényedésével járó feszültségek, a hétköznapi élet egyszerre kicsinyes és megalázó apróságai. A Krauze házaspár filmje kisrealista látásmódot alkalmaz, ami megjelenik a Cselekben, Lukasz Palkowski Rezervátum című, Varsó Praga nevű városrészében játszódó filmjében és más alkotásokban. A magyar filmben sem ismeretlen ez a vonulat, elég Török Ferenc munkáira gondolni.

A kisrealizmus szemléletével nem elégszenek meg azok a filmek, amelyek a társadalomkép mélyítését az egyébként gyakran sokkoló történések közvetlen és szépítéstől mentes ábrázolásával valósítják meg. Przemysław Wojcieszek Made in Poland című filmjének főhőse a homlokára írt ’fuck off’ felirattal jelzi viszonyát a világhoz, Paweł Sala Macskás Teréz anya című filmje pedig egy anyagyilkosság hátterét igyekszik megrajzolni – mindkét filmet a 2011-es Lengyel Filmtavasz keretén belül mutatták be nálunk. Wojcieszekhez és Salához hasonlóan a fiatalok erős jelenlétét tanúsítja Sławomir Fabicki, akinek Tiszta haszon című filmje sok szem­pontból párhuzamba hozható Bogdán Árpád Boldog új élet című alkotásával.

A stilizációk széles eszköztárát felvonultató filmek különösen bonyolult és gazdagon tagolt irányzatokat alkotnak. Itt is említhetnénk a Bölcsődalt, hiszen Machulski egy közismert populáris műfaj világképét használja fel munkájában. Irodalmi vonatkozásai miatt érdemes idézni Xawery Żuławski Lengyel-ruszki háború a piros-fehér lobogó alatt című filmjét, hiszen Dorota Masłowska azonos című regénye kiváló magyar fordításban olvasható. A filmben egyébként többször feltűnik a regény tizenéves írónője. Az ifjabb Żuławski Magyarországon is járt néhány évvel ezelőtt, a pécsi Moveast fesztiválon Káosz című filmjét mutatta be. A Lengyel-ruszki háború többszörös ellenkulturális fénybe helyezi a lengyel nemzeti szimbólumokat és a lengyel történelem egyik mitikus fejezetét, a „visztulai csodát”. A film azért is fontos, mert a lengyel irodalom és film valaha rendkívül termékeny, de az utóbbi időben megszakadni látszó kapcsolatát veszi fel újra.

A magyar filmmel kapcsolatos kritikai megjegyzések között gyakorta szerepel, hogy a kortárs magyar film elhanyagolja a félmúlt (nevezetesen a rendszerváltás) és a nemzeti történelem témáját. Ugyanakkor a magyar film sem maradt teljesen adós a hasonló problémák feldolgozásával, gondoljunk csak Fekete Ibolya vagy Bollók Csaba munkáira a rendszerváltással és következményeivel, vagy Mészáros Márta filmjeire az utóbbi témakörrel kapcsolatban. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a lengyel filmben mindig is erős volt a figyelem az ország történetének sorsfordító eseményei iránt – erre épül a lengyel filmiskola. A szovjet megszállás elhanyagolt témáját érinti Waldemar Krzystek Kis Moszkva című 2008-as filmje. Különleges helyet foglal el ebből a szempontból Borys Lankosz: Az érem másik oldala (2009) című filmje, hiszen ugyan a kamaradarab formájában előadott szerelmi történetről van szó, de a kor ábrázolásának valamennyi tárgyi kelléke megjelenik. A film ugyanakkor társadalomtörténeti összefüggésbe helyezi a könyvkiadói munkatársnő és az autószerelői szakmát a belügyi szolgálattal felcserélő hős szerelmét: a film három főszereplőnője fokozatosan veszíti el a valahai polgári kultúra anyagi javait, miközben világosan kirajzolódik, hogy az államvédelmi szerveknél elnyert beosztás sokak szemében a társadalmi ranglétrán való felfelé jutás jele. A Katyń történelmi tablójáról már ejtettünk szót.

Két jó barát

Ha képet akarunk kapni arról, hogy a kortárs lengyel film milyen mértékben és módon van jelen Magyarországon, nem támaszkodhatunk a bemutatókat összegző filmlistákra. A mozi-hálózatba kevés film jut el, a művészmozik ugyan erejükön felül vállalják a régió filmjeinek terjesztését, de hatókörük sajnos a fővárosra és esetleg néhány nagyvárosra korlátozódik, a fesztiválokkal nagyjából ugyanez a helyzet; a közvetítőmunka súlypontja a budapesti Lengyel Intézetre és a Duna televízióra esik. Érdemes ebben a fejezetben is a legutóbbi eredményekből kiindulni: Jerzy Skolimowski 2011-es gdyniai nagydíjas filmje, az Ölésre ítélve szépen ment a Titanic fesztiválon. Remélhetőleg nem ez lesz a tavalyi termés egyetlen magyarországi bemutatója, ezt az előző évek tapasztalata mondatja velünk. Rögtönzött statisztikánk alapján a 2006-os évből három film jutott el hozzánk (Michał Kwieciński Statiszták című remek vígjátéka, a Tiszta haszon és A Megváltó tere), a 2010-es termésből Jan Kidawa Błoński Kicsi rózsája és Paweł Sala fentiekben említett munkája; a sor folytatása névsorolvasásba torkollhat.

Utóirat

Ha az ember a Ljubljanától Gdyniáig terjedő régió sajtóját olvassa, gyakran találkozhat válságjelentésekkel, esetleg az az érzése is támadhat, hogy a válság régiónk országainak alapállapota. Mégis azt kell mondanunk, hogy a lengyel film az elmúlt években nem teljesített rosszul: a műfaji kínálat viszonylag széles, elsősorban a populáris filmeknek köszönhetően a len­gyel mozgókép számos színészsztárt kitermelt, a filmtípusok közül a legtöbbet művelik az alkotók (ehelyt nem esett szó sem a rövid formákról, sem dokumentumfilmről, sem az egyébként világhírű animációról, sem a különlegesen izgalmas függetlenfilmről), a közönség továbbra is érdeklődik az új alkotások iránt, a szerzői film igyekszik frissen és kritikai megközelítéssel figyelni a társadalom folyamatait. Gdynia ugyan az ország legészakibb részén van, de történéseit ebből a távolságból is érdemes követni.

 Szíjártó Imre

Megjelent a Tiszatáj 2012/4. számában


Címke: ,
2020.12.04 - tiszatáj

GONDOLATOK BARTHA ÁGNES ZOMÁNC-ÖTVÖS-ÉKSZER MŰVÉSZETÉRŐL
A görögök a mű megvalósításának folyamatát is szellemi teljesítménynek tartották, Ferenczy Noémi szerint pedig: „minden mű visszaadja, sugározza azt az érzést, amivel csinálódott.” Nos, Bartha Ágnes munkáiban épp ez az alkotói extázis manifesztálódik. Az önfeledt játék, az anyagok sikeres megszelídítésének öröme ott ragyog minden munkáján. Ám az alkotó tudja: kiváló mesterségbeli tudás kell ahhoz, hogy az álom, a gondolat az anyagban megszólaljon… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2020.12.04 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS NEMES Z. MÁRIÓVAL
A poszthumanizmus változatai, Barokk Femina, Ektoplazma. Három kötet, amely részben vagy egészben Nemes Z. Márió nevéhez kötődik. E megjelenések kapcsán a költővel a poszthumanizmusról, nyelvről, képzőművészetről és a megjelent kötetiről beszélgettünk… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.03 - tiszatáj

A HAZUGSÁG SZÍNE
Lételméleti problémák boncolgatására tökéletesen alkalmas a tágabb értelemben vett bűnügyi zsáner. Hosszú irodalmi tradíciókra visszatekintő történelme során a műfaj több módosuláson esett át Chandler hard boiled-regényeitől és Simenon erkölcsfilozófiai fejtegetésétől Thompson pszichotikus antihősöket mozgató ponyvanoirjain át a grandiózusan perverz Ellroy-tablókig… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.01 - tiszatáj

KUTASI TÜNDE SZOBRÁSZMŰVÉSZ MŰHELYSZÖKEVÉNYEK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A bronz beavatott suttogása átszivárog a lélegzet-nyomok és időgyomok ágyásain, s belehelyezkedik a komponált idő-töredékek (helyspecifikus) zeg-zugaiba… Egy-egy sarok magába fordul, az ívek, a hasítékok, az éles gondolatok lecsendesednek… – Elmélkedik a leíró, miközben a művésznő portfólióját lapozva, belső lépéseket téve, kronológiát elvetve halad, így tekintve át az eddigi életmű kiemelt alkotásait… – NAGY ZOPÁN MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.01 - tiszatáj

Farkas Arnold Levente, Kiss László, Szabó Réka Dorottya, Tóth Kinga versei

Fischer Egmont, Pál Sándor Attila, Schillinger Gyöngyvér prózája

FINIS (Böndör Pál 1947–2020)

Figyelem-projekt (Tanulmányok a figyelemről)
Gyimesi Tímea, Fogarasi György, Horváth Márta, Kondor Attila, Mikola Gyöngyi, Szabó Erzsébet, Szmeskó Gábor írásai

Tovább olvasom >>>
2020.12.01 - tiszatáj

SZÖVEGDISZKÓ – SZÖVEGKLIPEK
A Tiszatáj online és a Homo Ludens Project bemutatja: A Szövegdiszkó egy színházi előadássorozat, pontosabban egy színházi performansz, amelyben az irodalom, az intermédiaművészet, a zene és a film műfaja keveredik. Fúzió, ahogyan ezt említeni szokták, akár ezen lap hasábjain is. Viszont a tél a hópelyhek és jégvirág helyett a karantént hozta el. Újra. Ismét bezártság, ismét korlátozások. Nem állunk le, mondogattuk egymás között, és lett kamera, lett kiaknázatlanná vált színházterem, és lettek lelkes alkotók […]

Tovább olvasom >>>
2020.11.29 - tiszatáj

VIDA CERKVENIK BREN: WHY DON’T WE DO IT IN THE ROAD
Van, aki tanítja, van, aki tudja, és van, aki csinálja: a 2019 tavaszán megjelent, Why dont’ we do it in the road: A personal guide to outdoor interactive theatre szándéka szerint mindezen halmazokat kívánja megszólítani. És hatékonyan teszi is: a szerző Vida Cerkvenik Bren a 2006-ban született neves szlovén előadó-művészeti csoport, a Kud Ljud alapítója és alkotója. A szabadtéri akciókban utazó csapat mindegyik projektje a negyedik fal lebontásán munkálkodó érdemi megmozdulás… – JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.11.28 - tiszatáj

PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA TURCZI ISTVÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
A Műhelyinterjú sorozatban magyar irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel beszélget Pánczél András az általuk végzett munkáról, céljaikról, eredményeiről. A sorozat rálátást biztosít a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás folyamatában részt vevő személyek és szervezetek munkájára. Bemutatja azt az egymástól leginkább függetlenül, jórészt civilek által működtetett tehetséggondozó rendszert, mely hozzájárul az irodalmárok pályakezdéséhez.

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő