Cserépelégiák

KÜRTI LÁSZLÓ: TESTI MISÉK

Nemcsak egy kész vers, de már egy jó verssor is annyiféleképpen strukturált, a hangrétegtől a filozófiai tartamig, hogy e nagyszámú rétegzettség a ténylegesen hangzó közlés, és a benne foglalt jelentésasszociációk között határtalan távolságokat nyit. A hamis olvasat és a műélmény például világokat választ el világoktól.

Mivel a legnagyobb vers sem egyéb, mint életcserép, az ember Kürti Lászlót olvasva óhatatlanul számot vet bizonyos költői viselkedésekkel. Töprengni kezd, csakugyan okvetlenül muszáj-e a cserepet még apróbbra zúzni, ha az élethez való teljesen hasonulás jegyében az egzisztálást és a lírai egzisztenciát tökéletes párhuzamban óhajtja kifejezni.

Hogy Kürti László a Testi misék cserépelégiának másodnyitányában eljátssza-e, amit eljátszott már a maga terén annyi költő: egy kicsit megtéveszt? Igen! „őszi ködök / ereszkednek, vegyülnek, foszlanak vissza / tárgyakká, kellékekké, délutánokká” – írja a láthatatlanban. Minden szó külön sugárkéve, pászma, valló szín. De e szavak kévéi a felsorolásban összefolynak. Úgy van: összefolynak, megkötnek, aztán válva elszilánkosodnak. Ez Kürti írásmódszere. Elhitetni, hogy egy nagy szomjú lélek megelégszik a féldecivel. Holott valójában sokkal szomjasabb intellektus. És bizakodó. Öreg ábrándok és illúziók pompás rombolója. Mégis: inkább lírizmusában, semmint lírai faktumaiban művész. „odavetett némasággal keresek véletlen hibákat” – mondja egy helyütt. Noha váltig ostromolja az övéit hangos, kényelmetlen költői igazságokkal, az okos költőből úgyszintén sokat megmutat.

Szeret implikatúrákban elköteleződni, s ezekkel kitámasztani a verset. De Kürti hullámhosszán maradva jelentékeny félreértése a dolgoknak, hogy (amint az egy rejtekhely összefüggéseiben fogalmaz) például a tenyerek buták. A lírai valóság keretei közt értelmezve a dolgot: az ember melyik testtáját tekinthetnénk egyszerre szolgaian és királyian becsesebbnek a tenyérnél? Lehet, hogy Kürti László túl fiatal, hogy belássa az efféle köd-testű és köd-inú szentencia viszonylagosságát? Mert hoz belőle még. (Mondjuk, pillantson rá Dylan Thomas E kéz aláírt című költeményére. Érdemes!)

Kürti a  füst jön című versében ukmukfukk kijelenti, hogy az irgalom: késleltetés. E poétainak szánt kinyilatkoztatás annyira mai indítékú és annyira interveniálhatatlan, hogy szinte kiszorítja a másféle olvasat lehetőségét: a bocsánat mindenesetre életóvó kupola, de különben akármi is az érett irgalom, csak éppen nem késleltetés.

A Testi misék bensőségét persze éppúgy megfaragja Kürti László, mint azt, ami tömör, képgazdag, verbális önkívületektől távoli verseiben kevéssé veritábilis. Érdekes, hogy ott a legerősebb, ahol érzéseit kilöki a véletlen csöndjébe. Ahol éppen csak kimetsz egy kis darabot a tapasztalatból. (Ugye, észben tartjuk, hogy az irodalmi rögzítés nem a személyiség biográfiai szókimondása, hanem a személyiség állandó újjászületését hangsúlyozza?) Kürti darabosan, szinte a véletlenek függvényében fogalmaz. Mint minden valamirevaló költő, a lehetetlent kísérti: egészen evilági, és egészen messzire próbál vinni.

A gondolattársítás glorifikálása (nemcsak lélegzik a szó, de szinte felavattatik s hajlik is), és a rejtett, képzelet-ingerlő, de kétségtelenül meglévő összefüggések – ez az ő költészetének alfája. Mintha minden egyes verssorának lejegyzése előtt azon töprengene, a logikának vagy a véletlennek adjon-e elégtételt. Kürti a Testi misékben voltaképpen hatalmas fesztivált rendez: a szó szerinti olvasmány, a szavak első jelentésének precedenseit kínálva tobzódik a gondolatátvitel remekebbnél remekebb lehetőségeiben.

Mindig minden; s pláne a líra mindig újrakezdődik. A mai költészet pedáns és hű folytatása a réginek, de csalfa játék is, kölcsönzött eszközök használata, eredeti kivitelezés, egyszóval: ma is, mint mindig, komplikált építkezés. Kürti Lászlót olvasva úgy tűnik, ő nem kevés variációt gondolt végig. Nem borzong a fogalmaktól, miközben szabad játékosa a metaforának. El tudja hitetni, hogy a valóság első síkja az ő erős földje. És képes megragadni az embert, ahogy ezen az első síkon túllendül. „én hozlak világra. / műtárgy, szobor, törékeny váza. / portékám vagy: anyagom anyagod” – mondja a műterem testhatáron című versében. Ez a bánataitól és egy kissé a nihilizmustól is megbódított szerző biztossága. Egy különös realizmus, amellyel meghatóan szembehelyezkedik a voltaképpeni realizmussal. Hallgassuk őt: „akad szívszabály, ami visszafordíthat bárkit / a rideg elme tekervényei elől” – írja a cigányszerelemben; most megint választékos, és okosan szelíd. Kérdés, hogy a kor, az irodalmi működés pozitúráin is átvágja-e magát?

Hol így, hol úgy szenvedi meg a hízelgő divatot és a pózba nem rántott egyéniség keserves és fenséges kalandjait. „fütyörészem a létezés megalázóan / kisszerű, tiszta pillanataiban”. (elvonókúra) Meg ne részegedjen újra: a tisztaságért nem lehet csak úgy lefutni az utcára – mintha az szerzemény vagy mese volna! A kis-, vagy nagyszerűség pedig egyedül a költőn múlik.

Tessék tudomásul venni: uralkodik a dolgok mélyén egy vágy, egy titok, és nincs költészet, amely ne e vágy szavakban történő megjelenítését űzné. Mivé törpül Shakespeare, ha elmeséljük, s mivé nő, ha megértjük? Ha nem a legnagyobb példa józanít, visszamarad az ember.

„terek helyett, csak tört helyek” – nem a legsugarasabb betájolása a költői illetékességnek.  De szó sincs itt kifogásról. Inkább lecke ez, és mély sóhaj, nekifeszülés, hogy az írás mégis teret nyerjen. Nem véletlenül ismétli Kürti a kötetfináléban, hogy „nincs, ami elsodorna gyónás- / rohamaimtól”. Íme, a szerephang és a gyónás vegyüléke. Rimbaud óta ezen töri a fejét a modern, elő-, utó-, vagy még utóbbi modernség: megértetlen, vagy megérthetetlen-e az élet. S mindebből a józanság gesztusával mit és hogyan kell bevallani.

Kürti László a gördülékeny, szélesen ölelő, érzelemteli verset, tehát egy régi iskola produktumait borzolja mondataival és mondatcsonkjaival. Ismeri a természetes hangot és a meghökkentést; épp kellően komplikált. Tényleg: csaknem valamennyi verse az egymás mellé helyezett, értelemfokozó gondolatcserepek révén valamiféle körlátkép szeretne lenni. Ki nem lépne a versből, rögzített nézetű költeményei azonban gyakran a hirtelen fogalmazás benyomását teszik. Túlvitt mesterkedése ez a tehetségnek? Akárhogyan is, nem körülügyeskedni kell a jelenségeket, hanem a mélyükre menni.

Kürti László már pontosan tudja, kicsoda ő. És minden bizonnyal előbb-utóbb számolni fog azzal a rémséges, egyszersmind gyönyörű ténnyel is, hogy az ember millió valóság edénye.

(Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2012, 100 oldal, 2000,- Ft)

Kelemen Lajos