Christian Uetz versei
NEM TUDOK MEGLENNI NÉLKÜLED, neked hála.
Nem tudok létezni veled, mert vagy.
És amíg szükségünk a létezés,
a szerelem nemlétéből semmit sem fogunk föl.
Amíg önmagunkra vagyunk utalva,
és amíg smsekre, mailekre és látásra kényszerülünk,
a semmi szerelemből nem fogtunk fel semmit.
[…]
| Darvasi László: A szerelem valami más Christian Uetz versei elé Christian Uetz svájci költő, 1963-ban született, ma Zürichben él. Tanult filozófiát, komparatisztikát, ógörögöt. Számos verseskötet, regény és irodalmi díj birtokosa. Írt rendhagyó szépirodalmat Federerről is, aki épp a minapi győzelmével hajtott végre történelmi tettet Wimbledonban. Uetz majd félezer föllépést tudhat magáénak. Játszik, kísérletezik a nyelvvel, ír Slam Poetry-t is. Igazi performer, a kilencvenes évek közepén láttam először fölolvasni egy hatalmas kelet-német művelődési házban, hol korábban Honecker pártfőtitkár nevét skandálta a nép, és ami akkor éppen tele volt kelet-német háziasszonyokkal, őszhajú nyugdíjas bácsikkal. Szent megdöbbenés, megannyi eltátott száj, kikerekedő szem fogadta Uetz performanszát, aki hadarva, kiáltozva, őrjöngve és megszelídülve adta elő a verseit, a szövegeit. Mintha vihar tört volna a békebeli NDK hangulatát idéző teremre. Ez a kis válogatás – Báthori Csaba költő értő tolmácsolásában – igazán csak ízelítő Uetz izgalmas életművéből. Mennyire látszik e néhány szabadvers kapcsán is a filozófiai, nyelvelméleti stúdiumok sokasága. Olyan, mintha hideg lenne e szövegekben. Hideg nyelvi fémek, elemek, hideg következtetések. Hát nem. A logika hűs puzzle darabkáit rendre átsüti a lélek fájdalma. A költő a szerelmet szétszereli, újra és újra az értelem, a logika áldozatává teszi, hideg tekintettel boncolja, egzisztenciális létélménnyé avatja, univerzálisra növeli. De a legaprólékosabb vizsgálat, a legáthatóbb röntgensugár után is marad valami fájdalmas kimondhatatlanság, valami nyugtalanító megoldatlanság, mintha az emberi lét csupán a föloldhatatlan ellentmondásaiban lehetne pontos és egyértelmű. Ami van, eljátssza a nincset, a nincs eljátssza a vant, e két erő közt pedig szeretni akar az ember. A költő, aki nyelvész, analitikus, gyilkos és áldozat. Nekem Petri szerelmi lírája jutott eszembe, meg persze az is, hogyha most Szabó Lőrinc olyasféle tapasztalatú költő lenne, mint amilyen Christian Uetz, talán így írná meg Semmiért egészen című, kíméletlen és megrendítő darabját. |
Hét vers
1
NEM TUDOK MEGLENNI NÉLKÜLED, neked hála.
Nem tudok létezni veled, mert vagy.
És amíg szükségünk a létezés,
a szerelem nemlétéből semmit sem fogunk föl.
Amíg önmagunkra vagyunk utalva,
és amíg smsekre, mailekre és látásra kényszerülünk,
a semmi szerelemből nem fogtunk fel semmit.
Mialatt úgy vés egymás bőrére a sors és
cserél másikunk lélegzetére és vált másikunk hangjára,
hogy közben érintés nélkül érintkezünk,
semmit nem fogtunk fel a szerelemből,
és felfogjuk, hogy semmi a szerelem.
2
A SZERELEM VALAMI MÁS, mint szépség és gyönyör.
Szépség az és gyönyör, de szépség és gyönyör
szépség és gyönyör útján csábít szépségre és gyönyörre,
ami nem szerelem, s ami nem létezik.
S ami nem szerelem, az nem létezik.
A szerelem akkor kezdődik, ha elvész a szépség, a gyönyör.
Ha undorban és csömörben születik
az alázat mélyén.
3
DE AMI EGYETLEN, az hullámokban érkezik:
lebegő rengés az, kettőnket
egymásba úsztat. Valódi repülés az:
lélekvesztők vagyunk a világegyetemben.
Dallam talán? Vagy nyögés és jajszó?
Meghalás és közben ébredés:
mintha először ébrednénk valóban.
Áthat minket utolsó porcikánkig:
elúszunk minden pórusunkkal.
Akik megszülettek, szorítják, szívják, látszólag sebesre
dörzsölik egymást,
de ez csak sértett csoda, csillagok közt lelt
halál születés előtt.
Mert olyan meghitt, hogy alig tudjuk elviselni,
ami az érkezéssel múlik el.
Miközben én írtam, és te olvastad, mindezt
megéljük,
bár nem halunk bele, és belehalunk,
bár meg sem éltük.
4
ISTENI dolog,
hogy nem akarsz engem,
hogy megörökítselek, bár nem akarom;
és nem tágítok tőled,
bár szeretnék;
sőt egyre keményebben tapasztalom nemszeretésed,
egyre sziklakeményebb ajándékodat.
De mostantól fogva én sem tudlak kívánni szavakkal;
és végül csend a végtelen becsületszó,
az egész maradék.
5
HA VALAKI mint te, egyszer éjszaka arra ébred, hogy halott,
valami különöset álmodik,
és furcsán Senkivé zsugorítja magát,
de nem olyan Senkivé, aki semmi, hanem aki minden:
egy angyal, mindenki mindenese.
6
AMIT MEGMONDTAM, megmondtam,
hogy ne beszéljünk róla, amíg meg nem halok,
amikor nem csak szó lesz, hanem igazság,
s amikor minden szótlanul szólal.
És most a szavak egyre inkább megigazulnak.
Kétszeresen igazabbak.
Egyrészt, mert mind több a nem múló idő,
másrészt a sorrendjük miatt:
a legforróbb a legutolsó.
7
És ha most holt vagyok, boldog vagyok,
hogy mindent megmondtam neked,
és nem bánok semmit.
És ha most holt vagyok, túlboldog vagyok,
hogy nem mondok neked semmit többé;
és fellelkesülök,
hogy itt vagy velem,
és te élsz.
Báthori Csaba fordítása
(Megjelent a Tiszatáj 2013/9. számában)
