Aki Móriczot lopja

BESZÉLGETÉS GRECSÓ KRISZTIÁNNAL

A családias, beszélgetős estén anekdoták, tanácsok és poénok is röpdöstek az ELTE BTK előadójában. Grecsó nyíltan, lazán, de határozottan mesélt életéről, munkásságáról és új terveiről a rá jellemző iróniával.  Az írót Szabó Tibor Benjámin és Németh Dorka kérdezte az ELTE BTK Magyar SzHÉK és a FISZ közös rendezvénysorozatának második állomásán.

Író, költő, újságíró, szerkesztő népi író-kompatibilis életrajzzal. Vidékről jött, ami önmagában nem meglepő egy írónál. Édesapja annyi olvasott, hogy ki kellett jelentkeznie a helyi könyvtárból, mert minden köteten átrágta magát. A balett-táncos testvér viszont már érdekes fejlemény, bár ha azt nézzük, hogy apuka lila hajjal mászkált, akkor ez sem furcsa. A kezdetetek: a szegedi deKon-csoport vagy a Diákírók, diákköltők sárvári találkozója (csak az evangéliumot kell átírni, hogy valaki tag lehessen), ahol végre megmondja valaki, hogy írók márpedig vannak. Őszintén és szellemesen beszélt erről az időszakról. Megtudhattuk, hogyan került be az egyetemre úgy, hogy nem tett egyetlen sikeres felvételi vizsgát sem, mesélt arról mi inspirálta, mi érdekelte és persze arról is, hogy mindenáron író akart lenni.


Németh Dorka

De aztán mégiscsak Pest lett belőle: sárkányok ellen Sárkányfű, az ELTE mint Alma Mater, és az az író generáció születése, akiknek a nevével ma is sokszor találkozunk. Valamint az első kötet. A grecsói tanács ezzel kapcsolatban az, hogy nem szabad megsértődni. Határozottan adott tanácsot a jelenlévő fiataloknak, bíztatva őket arra, hogy legyenek nyitottak, kérdezzenek, és ne hagyják magukat lebeszélni semmiről.


Szabó Tibor Benjámin

Majd kérdezték a Bárkabeli munkájáról, ahol nagyon jól érezte magát, hiszen ahogy mondja: „Soha olyan lusta nem voltam, se olyan keveset nem írtam.” Persze csak ironikusan, hiszen hiányzott a vidéki légkör. Hiába „beszélnek Pesten a házak”, ahol „rövidítve van az idő”, de írni róla és élni benne két különböző dolog. Úgyhogy egy kis menekülés után (berlini ösztöndíj) szabadúszó lett, ami ugye az eufemizált munkanélküli, majd jött a Nők Lapja, amely 40 nő között valódi lélekvesztő és önismereti teszt volt. De ezzel együtt a sajtóban is ismertté vált, egyszerre vált prózaíróvá és közéleti publicistává, akinek a véleményére kíváncsiak. Manapság azonban inkább író szeretne lenni. Pesten. Szavaiból kivehető, hogy még mindig idegenkedik egy kicsit a várostól: feszültséget érez benne. Mert más itt és más otthon, de nemcsak neki, hanem azoknak is, akik nem tősgyökeres pestiek, mert nincs átfedés a két világ között. Ezt a szakadékot érzi zavarónak, valamint azt, hogy az ember nem tud és nem is akar kapcsolatot a városával.


Grecsó Krisztián

Most az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztője és élvezi, még akkor is, ha prózamérgezésben szenved, hiszen egész nap azt olvas. Lelkesen újít, próbálja felrázni a rovatot. Ráadásul ez ösztönzi az írásra is, bár azt mondja, most kétségbe van esve és néhány írását borzasztónak nyilvánítva halálra ítélt. De élénken vizsgálja az írói technikákat, például Móricz narrátorát „lopja is, mint egy őrült”.

Anekdoták a szegedi egyetemi évekről, egy kis gyermekkor, az első szárnypróbálgatások, munka újságíróként és művészként, a grecsói életszemlélet és egy kis irodalomelmélet. Semmi sem maradt ki a beszélgetésből.  Ő pedig lelkesen mesélt és adott tanácsot a fiatalabb generációnak, és arra kért olvassunk, legalább az ÉS-t.

A sorozat következő beszélgetése május elejére várható.

Dancs Eszter