Poligám fantáziák a Madách Színházban

BESZÉLGETÉS SZIRTES TAMÁSSAL

Ha közép-európai zenés színház, akkor Madách Színház, ha pedig Madách, akkor Szirtes Tamás Kossuth-díjas rendező, igazgató jut a hazánkban élő színházkedvelő közönség eszébe. Az elköteleződéstől való félelem gyökereiről, poligámiáról, férfi és nő között zajló játszmákról az október 26-án és 27-én debütáló új magyar musical, a Poligamy kapcsán beszélgettünk.

Amikor új produkcióban gondolkodott, bizonyára több opció is szóba jött. Miért éppen a Poligamyra esett a választása?

A Madách Színház életében a 2009-ben meghirdetett musicalpályázat új szakaszt nyitott. Számos tehetséges fiatal alkotó jelentkezett, és  a pályázat győztesinek – Bolba Tamásnak, Galambos Attilának és Szente Vajknak a Csoportterápia című műve azóta is a Madách Színház egyik sikerdarabja. Ezt követte a másik sikeres magyar ősbemutatónk, az Én, József Attila című musical. Ezek az eredmények jelölték ki a Madách Színház elkövetkezendő éveinek fő irányát. Azon fogunk dolgozni, hogy minél több sikeres új magyar mű szülessen.

Az elmúlt években tehát létrejött a Madách Színház körül fiatal alkotók egy csapata, akik ambiciózusak, tele ötletekkel, és alkalmasak a musicalírás bonyolult és nehéz feladatára.

Mihelyt egy sikeres mű elkészül, minden alkotó szembesül a Nagy Kérdéssel: És mi a következő? Ezzel a problémával valamennyi jelentős szerző találkozik, ahogy emlékirataikból tudjuk, Puccinitől kezdve Verdin keresztül egészen Webberig.

Szente Vajk és Galambos Attila számos ötlettel kerestek meg. Felmerültek klasszikus darabok esetleges megzenésítése, és régi magyar musicalek újrafeldolgozásai is. Én azonban arra beszéltem rá őket, hogy miután „tudnak mául”, azaz jól értik és érzik a mai nyelvet, a mai élet ritmusát, ismerik az emberi viselkedési mintákat, ráadásul remekül eligazodnak a 21. századi karakterek között, akkor ezeket az adottságaikat kell használniuk és ennek pedig új magyar mű megalkotása felel meg.

Vagyis adódott, hogy egy kortárs témát feldolgozó darabra essen a választás…

Pontosan. Ráadásul – és ezt tapasztalom is mai témájú musicaljeink előadásain – az emberek ebben a műfajban is örömmel látják viszont színpadon saját korukat, saját problémáikat. Az is igaz, hogy a zenés színház szívesen visz színpadra nagy színes meséket, mint például a Macskák vagy a Mary Poppins, de a zenés műfaj nagyon alkalmas arra is, hogy találkozzunk saját életünk problémáival, nézzünk szembe önmagunkkal.

Közel másfél éves alkotói időszak következett, és elkészült Orosz Dénes Poligamy című filmjének zenés színpadi változata.

A világ musicalszínpadain trend, hogy filmek adaptálódnak színpadra. Úgy érzem, nincs ellenére, hogy a Madách Színház is ezen a mezsgyén haladjon a jövőben.

Tehetséges és sikeres gondolat, hogy filmből – musicalt. Számos előnye van. A filmkészítés során jelentős dramaturgiai munkákat már elvégeztek. Egy jó filmcím továbbá vonzó lehet a nézők számára. Az emberek számára már nem idegen a történet, a cím hallatán jó emlékek idéződhetnek fel, így a színházi adaptációt is várakozással fogadhatják.

Mennyiben lesz más a musical a filmhez képest?

Bár a film kardinális kérdést vet fel, de megoldást nem ad. A Poligamy musical változatának megírása során az egyik fő feladatunk az volt, hogy megtaláljuk a nyitott kérdésre adandó választ.

A kérdés egyébként mély emberi vágy igényét hordozza, amely egy mellérendelő szintagmával foglalható össze a legtömörebben: férfiak és poligámia. Van, aki elismeri, van, aki tagadja, azonban be kell vallani, minden férfi fejében megfordul a poligámia gondolata, még akkor is, ha önmagát elkötelezetten monogámnak címkézi. Elnézést, ha ezt most nem fejtem ki jobban, mert akkor el kellene mesélnem a történetet, amit nem szeretnék.

Hogyan zajlott az átdolgozási folyamatok?

A legfontosabb a történet zenés színpadi szerkezetének megteremtése volt. Meg kellett találnunk a szólók, kórusok, duettek, tercettek, illetve a zenés jelenetek helyét. A szerzőknek mindehhez kitűnő érzékük van Az alkotófolyamat aztán eljutott arra a pontra, amikor a rendezői szemlélet válik meghatározóvá. Ekkor léptem be én a folyamatba. Jelenleg közeledünk a bemutató felé, a próbák teljes gőzzel zajlanak.

Ez mind a rendező, mind a produkcióra készülők részéről óriási energiát, állóképességet kíván. Hány órát töltenek próbákkal?

Általában a színházi próba naponta négy órát tart. Azonban a bemutató előtti két hétben dupla próbákat tartunk, ami kétszer négy órát jelent. Ez megerőltető és intenzív szakasz számomra is és a színészek számára is. Azért, hogy minden apró részlet megfelelően kidolgozzunk, keményen meg kell dolgozni.

A Poligamy a kötöttségektől, felelősségtől, és a komoly kapcsolattól való rettegéssel szembesíti a nézőt. Kétségkívül aktuális jelenség…

Az elköteleződéstől való félelem ősi érzés. A félelem, az önállóság feladásához kapcsolódó fenntartások korunkban csak erősödnek. Ez a konfliktus a legmarkánsabban az első párválasztásnál, első házasságnál, vagyis tulajdonképpen az első igazi elköteleződésnél jelenik meg, és jelentős korszakváltásnak éljük meg az első gyermek vállalását is.

Vajon miért sír a nő, miért fél a férfi?

Az ember felelősségi köre ekkor kitágul. Már maga az összeköltözés is nagy felelősséget jelent, nem beszélve a házasságkötésről, a gyermekvállalásról. Egy fiatalember ekkor döbben rá, hogy mostantól már nem csupán önmagáért, saját testi és lelki egészségéért, anyagi jólétéért felelős. Az addig jól felépített, kényelmes életbe beengedni valakit, felvállalni egy másik embert, jelentős mértékű önfeladást követel.

A férfi és női életritmusok is különbözőek…

Valóban. A férfiak később érkeznek meg az elköteleződés vállalásához, mint a nők, ez pedig a párkapcsolatokban számtalan konfliktus gerjesztője. Láthatjuk azt is, hogy milyen sok párnak bomlik fel az első házassága. A mi darabunk tulajdonképpen ezt az első döntés előtti állapotot elemzi. De az is meglehet, hogy az elköteleződéstől való félelem akár a teljes életen keresztül tartja magát.

Igen, nem csupán húszas, harmincas éveikben járó fiatalokat érintő állapot ez, de akkor mégis melyik az a korcsoport, amelyiknek a leginkább ajánlja a Poligamy-t?

Elsősorban fiatalokat várunk, de meggyőződésem, hogy a negyvenesek, ötvenesek, sőt, a hatvanasok között is lesz majd olyan, akiket szíven üt a darabban egy-egy elhangzó mondat vagy szituáció.

Kiss Ramóna játssza a darab egyik Lilláját. Hogyan esett rá a választása?

A szerepeket – mint mindig – castingon osztottuk ki, nem volt ez most sem másképp. Meggyőződésem, hogy a musicalszerepek megfelelő kiosztásához a casting a megfelelő eljárás. Ez olyan szűrő, amelyik a lehető legpontosabb információt ad egy-egy színészről. Nem volt az elmúlt években olyan casting a Madách Színházban, ahol ne éltünk volna meg pozitív meglepetéseket és sokszor csalódtunk azokban, akiket biztos befutónak gondoltunk.

Kiss Ramónát is e metódus alapján választottuk. Nem kell őt bemutatni, hiszen az egész ország ismeri. Tudtam róla, hogy hosszú ideje játszik komoly szerepet egy kereskedelmi csatorna tévésorozatában. Hallatlanul ambiciózus, rokonszenves fiatal hölgyet ismerhettem meg személyében. Olyan dolgokat csinál most a darab kedvéért, amiket talán életében még soha.

Mint például?

Táncol, amit eddig csak jókedvéből tett.

A darabban több olyan fiatal művész is látható lesz, aki még nem szerepelt a Madách Színházban. Ez a koncepció a jövőre nézve is érvényes?

Régóta vallom, hogy a sikere többek között a folyamatos megújulásban rejlik. Vonatkozik ez arra a művészi körre is, akik énekesként, színészként, táncosként színpadra lépnek. Optimális, ha ez a kör folyamatosan bővül. Az elmúlt tíz évben bemutatott darabjainkat tekintve látható, hogy előadásról-előadásra kerülnek be új arcok, akik mind csak gazdagítják a Madách Színház nyújtotta művészi élményeket.

London, 1982, Macskák musical. Ekkor látta először Webber nagysikerű darabját. Mondható, hogy mérföldkő volt ez az ön életében?

Mindenképpen. Fantasztikus, addig sosem látott élmény volt. Nem hittem volna, hogy mindaz, amit ott, akkor láttam, lehetséges színpadon. Magyarországon a musical műfaja a nyolcvanas években még jóformán ismeretlen volt. A perfekcionizmusnak, a tudásnak, a felkészültségnek, az emberi teljesítőképességnek ilyen széles spektrumát még nem láttam azelőtt színházban. A musicalben az a csodálatos, ahogyan a színpadon az emberi képességek és erők összeadódnak. Azon az estén is ezt lehetett látni. Érezhető volt, hogy mindenki számára, aki azon az estén fellépett, az előadás a legfontosabb. Közös cél vezérelte a csapatot, és ezért mindent beleadtak.

Mi kellett ahhoz, hogy a Macskákat később a Madách Színházba hozza? Kapcsolati háló, esetleg szerencse?

Elsősorban az az ember kellett hozzá, akinek a képe az irodám falán lóg: Ádám Ottó. Húsz évig volt a Madách Színház igazgatója. Legendás prózai rendező volt, mestere a színészi játék fortélyainak. Tudta, hogyan kell elemezni, megfejteni az egyes darabokat. Másfajta színházi esztétikát képviselt, mint a musicalek világa, de amikor a Macskák hanganyagát és műsorfüzetét megmutattam neki, tanúbizonyságot tett, fantasztikus intuíciójáról. Megérezte, hogy ennek a műfajnak nagy jövője van Magyarországon is. Ha pedig ez így lesz, miért ne a Madách Színház legyen az első? – kérdezte.

A szakmai kapcsolaton túl baráti viszony is létrejött az évek során Andrew Lloyd Webber és ön között?

Nagyon jó szakmai viszony van közöttünk, amelyet közös munkáink esetében akár barátinak is lehet nevezni. Webber nagyon szereti a Madách Színházat, szereti a munkáimat is, sokat volt nálunk. Remélem, ez a jövőben is így lesz.

Televíziós nyilatkozataiban leginkább az a lenyűgöző, hogy bár kimondja a negatív kritikát, mégis olyan elegáns formában teszi mindezt, hogy senkinek nem okoz vele maradandó lelki károsodást. Nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem: hogyhogy nem lett önből egy Puzsér Róbert?

Én azt gondolom, hogy az ember úgy bánjon embertársaival, ahogy szeretné, ha vele bánnának. Abban hiszek, hogy mindenkinek jár esély, jóindulat, az ártatlanság vélelme, és a tehetség védelme. A mi exhibicionista szakmában – bár ez nem mindig nyilvánvaló – igen sok gonddal küzd amúgy is mindegyikünk. Az ember a legtöbbet önmagával küzd, legnagyobb ellenfele is önmaga. Már az is nagy győzelem, ha képesek vagyunk legyűrni saját gyengéinket, bizonytalanságunkat, gátlásainkat, szorongásainkat. Nem érdemes mindezt mesterségesen megnehezíteni, ráadásul a jó szó mindig csodát tesz. Én pedig hiszek a jó szó erejében.

Jónás Ágnes