Tiszatájonline | 2013. szeptember 17.

Bicskei Gabriella: Puha kert

RÉSZLET
Valami kelés lett a lábán, ami nem gyógyul semmiféle kenőcstől, így beszerez egy gyógyfüveskönyvet, és pár év alatt kuruzslóvá képezi magát. Nagyapa múzeumát is kiüríti, hogy ott száríthassa a gyógyfüveit. Csak ő hívja múzeumnak, haragszik nagyapára, amiért ott gyűjtötte össze a világ összes kacatját […]

RÉSZLET

1.

Valami kelés lett a lábán, ami nem gyógyul semmiféle kenőcstől, így beszerez egy gyógyfüveskönyvet, és pár év alatt kuruzslóvá képezi magát. Nagyapa múzeumát is kiüríti, hogy ott száríthassa a gyógyfüveit. Csak ő hívja múzeumnak, haragszik nagyapára, amiért ott gyűjtötte össze a világ összes kacatját. Nagyapa fafaragó mester, az indiántábor és a vár a kedvencünk.

Néhány éve, a munkából hazafelé menet, áthívtam az egész részleget, tudtam, hogy nincs otthon senki, és megmutathatok nekik mindent, még a meztelen nőszobrokat is. A lányokat leszámítva, mindannyiunkat inkább egy vetkőztetős naptár érdekelt. Addig hajtogattuk a lapjait, míg levetkőztettük a fényképet, a nő egy ágyon feküdt szétterpesztett lábakkal. Éppen sikerült, amikor belépett nagyapa, állunk a múzeumban, nézzük a képet, ő meg vörös fejjel mered ránk, mi meg a nő lába közére. Nagyon dühös lett, elkergetett mindenkit, a naptárt pedig azonnal bedobta a kandallóba.

Másnap visszamentem a múzeumba, de semmit sem találtam a helyén, átrendezett mindent, a várat a legfelső polcra tette, hogy még székre állva sem érhessük el, bosszúból a naptárért. Ekkor lett vége a barátságunknak.

2.

Megöregszel, befelé fordulóvá válsz, és egyre többet emlegeted a halált, azt mondod, nemsokára kint fogsz lakni a temetőben. Igazán megrémítesz ezekkel, így minden este lefekvés előtt, a paplan alatt megkérem Istent meg a többieket, hogy vigyázzanak rád. Aztán imádkozok nagyanyáért, minden családtagért, a kutyákért, a macskákért külön-külön. Hiába fektettek le időben, még másfél órát nem alszom, mire végigmondom a sok könyörgést, macskából és kutyából is sok van nálatok.

Van egy kép, egy kertben készült, állványról fényképezted. A fűben guggolsz, én meg a lábadon ülök sárga nadrágban. Összeszorítjuk a szemünk, hunyorgunk, mert szembe süt a nap; a háttérben, a bokrok között bujkál a Rajna, a mi kutyánk. Gyakran járunk ide, a fényképész barátodhoz, Fórizshoz.

Előző nap vittél le a völgyekbe is, felültettél a biciklidre, a járás felé indulunk, verőfényes májusi délelőtt, hét ágra süt a nap, elhagyjuk a temetőt, végigmegyünk a nyárfáson, porfelhőt hagyunk magunk után. Útközben pár tanya, majd jön a szikes kamillás, ahol mindig havas a föld. A tó felé vesszük az irányt, közben leszállunk, hogy meglessük a madarakat, gémeket mutatsz, meg vízipatkányokat, a réten áthúzódó csatorna földfalában laknak, és a lábunk alatt is járataik vannak, fel kéne térképezni az egész hálózatot, ezt mondtad akkor. Jól ismered a madarakat.

Mire a völgy határába értünk, eleredt az eső, villámlott, később jégeső lett belőle, így nem jutottunk el a célig, visszafordultál csuromvizesen, de nem törődtünk akkor semmivel, egy ilyen kaland után dalolva bicikliztél velem hazáig. Egyedül nagyanyától tarthattál, az meg is tiltotta, hogy még egyszer magaddal hozz, akár ide, Fórizsékhoz is.

Gyakran jövünk a barátodhoz, itt hívatod elő a képeidet, mert fényképész vagy és bátor kalandor.

3.

Ebben a múzeumban tartja nagyanya a gyógyfüveit.

A hajnövesztő keveréktől már térdig ér a hajam, nagyanya barátnője, Hanna néni fonogatja. Azt mondja, olyan leszek, mint te, Zsófi. Emlékszem, még nyolcvan-egynéhány éves korodban is naponta fésülgetted, fontad derékig érő szőke hajad, az meg csak nőtt világnak. Senki nem láthatott kibontott hajjal, talán elvétve nagyanyáék vagy Hanna néni, mert ő gyakori vendég volt a háznál, szinte a családhoz tartozott.

Korán megözvegyülsz, húsz-egynéhány éves korodban, nagyapa apja, Jakab fiatalon eltűnik a háborúban, te meg itt maradsz egyedül. Azt mesélik, mielőtt meghaltál, kijött hozzád Angelo doktor, megvizsgált, majd felnézett az ágyad fölött lógó fiatalember képére, és nagyot sóhajtva csak annyit mondott, ha ezek most találkoznak, majd mondja neki az ura, hát, Zsófikám, nem éppen így hagytalak itt.

Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.

4.

Sok rémtörténetet hallasz nagyapád családjáról, ezért elátkozottnak hiszed az egészet. Ezen gondolkodsz munka közben az udvaron, majd fellopakodsz a régi lóistállóból nyíló padlásfeljárón, hogy titkos rejtekhelyeden továbbgondolhasd a hallottakat. Éveket mászkálsz és gubbasztasz odafenn, lépteid nyomán elveszel, és nézed, hogyan szűrődik be a fény egy törött tetőcserépen, megvilágítja az utat a porfelhőben. Tele a padlás kacattal, régi képeslapok, levelek, nem is érted, miért nem a múzeumban őrzi mindezt nagyapád. Ezeket olvasva, újabbnál újabb történeteket gyártasz családod elátkozott szereplőiről, ahol már kezdetnek a családfő elveszett, és maradt utána egy házsártos özvegyasszony, aki élete végéig várta eltűnt kedvesét.

Később meghalt a lánya, Panni, nagyapád húga is, meg a másik testvérének a veje, majd Panni unokája repülőgép-szerencsétlenségben. Ezeket mind számon tartod, és elhatározod, ott a padláson, már te bizony nem állsz be ebbe a sorba, ezért imádkozol esténként a paplan alatt.

A múltkor meg azért jöttél fel ide, mert arra számítottál, hogy végre összefuthatsz Zsófival, Jakabbal, bárkivel, aki valaha itt élt a házban, már nagyapád nagyapjáék is itt éltek és haltak meg. A padlásra senkit nem hoztál magaddal, még a macskák sem tudják a rejtekhelyed. Nagyanyád is tiltja, hogy idejöjj, utólag tudod meg, félt, hogy leeshetsz, vagy ha nem te, akkor egy meglazult tetőcserép. Előtte azonban borzalmas titkot sejtettél, itt tartják fogva Jakabot, fent kísért Zsófi szelleme vagy bárki más.

Régebben, ha kerülted a gyárat, mindig itt rejtőztél el. Nem volt kedved a munkához, sokszor a tájukra sem néztél hetekig, itt üldögéltél délutánonként, itt olvastad el A Karamazov testvéreket is.

A törött tetőcserépen most is ugyanúgy szűrődik a fény. Lámpa nélkül is lehet olvasni.

 

Bicskei Gabriella: Puha kert 

Az újvidéki Forum és a JAK+Prae.hu kiadó a 2013-as könyvhétre egy igazi különlegességgel csalogatja a kíváncsi olvasókat. Bicskei Gabriella első kötete, a Híd Könyvtár és a JAK-füzetek darabjaként, a Puha kert töredékes, szilánkos tudatregény. A hősök különböző időkben kóborolnak, marják és nyalják egymást, misztikus történetekbe bonyolódnak, keresik a kiutat, a másik tudatában, a saját undergroundjukban. Csók, zene és látomás és indulat gabalyodik egymásba a Puha kertben.

Bicskei Gabriella 1975-ben született a vajdasági Zentán, élt Szegeden, Pécsett, Angliában, Afrikában, Amerikában, Ausztráliában, Ausztriában és az Antarktiszon. Huzamosabb ideje azonban az egykori fürdővároskában, Palicson él. A Puha kert az első kötete, melyet Sagmeister Peity Laura atmoszférikus képei tesznek vizuálisan is vonzó kiadvánnyá. A kézirat bekerült a 2012-es JAK-kendő prózapályázat döntőjébe.

„»Csúnya dolgokat találunk ki, le is írjuk őket. Ilyenkor igazán léteznek« – vallják be a többes számú, regényes első személyek a Puha kertben. Bicskei Gabriella, aki a nevükben szól, az alkimisták megszállottságával játszik a kegyelemre, a reményről még csak nem is beszélve. Talán ezért kapott egy esélyt, hogy igazabbra hazudja a higanyt az aranynál” – olvashatjuk a Németh Gábor tollából származó fülszövegben.

„[…] a szerkesztők szürreális víziókkal és könyörtelen átváltozásokkal teli, pszichoanalitikus olvasási metódust előhívő szövegegyüttesnek neveztek, »mintha Csáth varázslója elveszett volna az aranylövést jelző hallucinációkban«. A könyv a magyar irodalomba is üde színfoltot hozhat azáltal, hogy néhány darabja a külföldi tartózkodást tematizálja, és betekintést enged nemcsak a vendégmunkás-létbe, hanem a londoni underground világba is” (Berényi Emőke: Cerberus és a kétfejű fenevad).