04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Juhász Ferenc: Lepkék. Pillangók. Szitakötők. Emberiség.
2013.08.16 - tiszatáj

 

Ó, gyermekkorom, kamaszkorom vad és szerelmes csatangolásai,

sorsomban ihlet-mezők, létemben fájdalom-kutak, szívemen

otthoni félelem-gyászból, rettegés-lázból fehér szitakalapok,

mint keményített horgoláscsipke-kalapok, jajtalan fehérhab-

koszorúk lázból és magányból. Szegény anyám, szegény napszámos-anyám,

mosónő-anyám, kalászos tavaszi fűszál-anyám, vékony, szenvedés-

kopott, köhögve véres szerelem alá gyűrt anyám, mint az Idő-keresztre

függőlegesen kötözött vadméh-horda belepte fehér liliomszál,

te Szent Gyönyörűségem, Mama, ott ültél a kamillavirág zsongó földi

tejút udvaron a disznóól előtt egy széken mosolyogva, a kínt az elmúlásba

nyomva, hasadban sovány kis tested magzatburkában a harmadik

fiúval, Jancsikával és hasad olyan volt a szűzhártya-vékony vászonruha

alatt, a háziasszonykötény fodortalan meggörbített címere alatt, mint egy

gyönyörű óriás strucctojás, emu-tojás, őskori Moa-tojás, az emberiség-

előtti kor futómadaráé, a gázlómadár hatalmas ős-asszonyé, de hát mit

tudtál te vékonyláng munkásasszony a Föld-őskor gigászi sziklapáncél-

lényeiről, az ősgyík páfránymocsár időről, a titáni sárkánymadár-bőrlepedőről,

a fára-mászó gyémántszikraköteg gyíkmadárról, meg a kétméteres őscsigáról,

akinek háza, mint egy középkori vár föl-nem-szentelt templomkupolája.

Ültél a széken az udvaron és én néztelek. És boldog voltam, mert

néztelek. És én boldog voltam, hisz néztelek, hisz tested olyan vékony volt,

gyertyaláng-vékony asszony, mint a nyitott koporsó melletti gyertyalángé,

mint a Húsvét-oltári gyertyalángé, mint a Nagypénteki lilára-bélelt

koporsós, koponyás templom örökmécsese, mint a megvalósított áldozat,

és hasad olyan volt, mint fehéren a zöld fűszálra ragadt házas csiga, mint

az újszülött fehér kisbárány az áldozati hit-őskor asztalon és aprócska

emlőid már készülődtek tejet szüretelni. Jaj, Mama, Mama, Mama.

Aki sose láttad, de gondolatban elnézted gyerekkorom és kamaszkorom

vad és szerelmes csatangolásait erdőkben, hegyekben, szőlőkben,

nádasokban és réteken, búzaföldeken, vértenger puhalágy pipacs-

táblákon, tavaszkor, nyáron, ősszel, télen, vihardörgésben, lila

éj-ökrendezésben, korcsolyázható ólmos-esőben, csöndes hó-dadogásban

és sikolynász fehér szemfedő-köteg égből-zuhogásban, ha sütött a nap,

ha hullt az eső, ha csámpásan, bandzsán villogott a lila hab-köpet nyári

vihar, mint egy csillag-halál-fekete bivalyszarv. Hányszor feküdtem ágaskodó

kamasz ágyék-gyíkkal a tavaszi zöld fűmezőben, a lehevert tajték-kalászú

fűben, a zöld fű-koporsóban asszonyra-vágyakozva, nőre, szűzre, szűzvesztettre,

szüzesség-szétszakított barnakóc-felhős szent barlangkapura! És fölöttem és

köröttem a Lepkemennyország, a Pillangó-túlvilág, a gótikus kódex-íráshoz

hasonló Szitakötőlátomás feledhetetlen, boldog, könnyű angyaltest-molekula-

súlyú halandó szép szabadsága. Mert a lepkék, pillangók, mint fanyélre kötözött

hímzett, festett apró selyemzászlók a középkori vas-csaták páncélruhás és

páncélcséve-ászkacsizmás, rovarpotroh-ízelt páncélkesztyűs lovagok kezében,

a dörgő, dühöngő ezüstös vascsata fölött a szélfújta, celofán-düh rázta

tavaszi kertvirágzás színes selyempapír-csillag, gyertyafénycsöndes szirmai,

bolyongtak, libegtek, lobogtak, örvénylettek és hangtalanul suhogtak fölöttem,

a Lepkemennyország kavargó csodahímzés-selyemszerkezet emlősállatok,

halak, ragadozóállatok, földbefúródott bársonylények, békák, levelibékák,

varangyok, milliófajta énekes és gyászmadarak, hullaférgek, gennyköpet

sárga tüdőbaj-rigók, a páncél-lóruhájú középkor fölött libegett, kavargott,

mint a lassú, eperfalevél-nagyságú hókristály pihés havazás. Gondtalanul,

boldogan, vagy boldogtalanul? Mit tudom én. És a kék, sárga, piros, fekete

szitakötők, törzsük elején a kettős gyöngygolyó-hólyag látó-herékkel úgy

ültek, ragyogtak a fűkalászon, virág-szirmos növénykoponyán, nádlevélen,

mint jégcsapok a nádtetős ház náderes-csöveinek végén a csillogó, ragyogó

jégcsapok. A négy hártyaszita-szárnyú ízelt és ragadozó gyémántceruzák

teleírták ifjú szívemet csönddel és reménnyel.

Olyanok voltak, mint a színes angyalcsontok.

Ó, igen! Ott feküdtem a tavaszi, nyári fű-ágyban, a zöld

eleven koporsóban, s a testemmel lehevert, fejemmel,

hátammal, fenekemmel laposra gyötört fűszálak süllyedt

törzsvonalai sárgák és fehérek voltak, mint a halcsontváz,

aranyvonalak és krétavonalak kusza és testhő-párás zöldszagú,

földszagú koporsóalj teknőlapálya, és meztelen, szőrtelen

ágyékomon piros gyík ült ágaskodva, lihegéstelen meredéssel,

olyan volt, mint a fiatal virágzó gesztenyefa összetett-szem

mézes rügye, a hajtogatás-viráglelkű szíve, mézes és enyves,

mint az összeragadt angyalok ágaskodó vörösbarna hagymafej-

bóbitája! S az állatszirom-kavargás láthatatlan kristály-izma,

gyémántköteg, üvegkéve izomrángása volt a szél, a szél, a szél!

Ó, a szél, a szél, a szél!, mint hatalmas lágy celofánhajó úszott,

lebegett, hömpölygött ernyősen, buborékosan a tó-táj fölött,

a Lepkemennyországot, az állati sziromözön bujaságot és

tisztaságot átszőve, magába keverve, az átlátszó pöfeteg-gomba

szél, a termékenyítő spórákat, mint szilárddá fagyott spermalövedék

folytatás-vágyat köpködő szél. És a széldüh folyékony üvegsodrásban

kék, zöld, piros, fekete, sárga, barna legyek sodródtak, hemperegtek,

alig-mérhető-súlyú darazsak, a nádbuga barna sörényű miniatűr

rovar-oroszlánok, pettyes apró szárnyas párducok, aranycsík bőrmellényű

kis szárnyas tigrisek, meg mozaik-zsiráf gyönyörű gyönyörgyász lepkék,

az iker birsalma szem-arcú, pihés sárga birsalma-fejszemű szent

borzalmak és bizalmak! Szárnyas csöpp mítoszi élet-monstranciák!

Ó, lepkék, lepkék, lepkék, pillangók: Lepidopterák! Röpködő púdervirágok!

Ti nyaló-szívó készülékes pödörnyelvűek, amelyeket a gége alá fölcsavarva

hordtok, mint egy kis színes csigaházat, ó, ti szépséges csigaház-szakállas

dupla-szárnyú állatszirmok, túlvilági kedveseim szent festőpaletta-

szárnyú szerelmeim és szeretőim! Ti színes pikkelyekkel borítottak és

némán jajgatva szépek, mint a gyerekszülés! Két összetett szárnyatok

a látásháló-diók fölött két feketeásvány pontszemetek is van. Ha

gyermekkoromban futva tenyérkanyar piros kapkodással megfogtalak

titeket: szárnyatok hímpora ujjaimra és tenyerem bőrléc-örvényeiben,

tenyérvonal hálózat-vályúiban szikrázott és senyvedt, mintha asszonyi

púderdobozba nyúltam volna, mohó kamasz, szerelemre-izzó kölyök.

És megkopaszodott szárnyaitok millimikron érrácsa barnán feszült, mint

egy teniszütő húr-rácsozata, mint fehérmuszlin szemfödő, amin áttetszik

a halott archüvelye, hajzata, arcán ellapult bajusz-szőre! Ti, tíz

potrohszelvényűek, ti szivárványszőrösek, világmindenség-pikkelyesek,

ti kétivaros szaporodásnak, vagy szűznemzésnek, ti dimorfizmusosak

ti nektárt, mézet, fanedvet evők, szürcsölők, ti szárnyas gyönyörű hébérek,

templomzászló-szárnyú csodálatos lopótökök, ti lobogó lebegők,

miniatűr rács-szerkezetű festékcímer szárnyatokon, csápjaitok szent

aranycsillagain ül a nem-mérhető-súlyú Világösszeg-teremtő. Akár az Isten.

Ó, Mama, Mama, Mama: szeretted-e a lepkéket,

akik ott keringtek, lebegtek körülötted szőlőkapálás

közben, krumpliszedéskor. Ott bolyongtak és lobogtak,

mint a nyári hóesés, őszkezdeti havazás, napelem-szárnyú

púderparázs, lélegzetkönnyű kettősszárnyúak. Láttad-e

őket, vagy csak a porhanyó földet láttad, amit kapáltál, s a

zöld csipkerongy-levéltollazatú bor-tehenek kövér, nehéz

borostyán-golyófürt tőgyei közt, mint az öngyújtó villám-

páfrány szikra-kévebomlása: zöld sáskák pattogtak, suhogtak

rózsaszín, nyitott esernyő-belsejű hártyaszárnyakkal, zöld

gyémántszilánkok, s a szőlőszemekben az erek, magok, mint

a petróleumlámpa üvegcilindere, rézsisak-égő kupolája, a téglásan

kivágott rézcsipkehorgolás kalapjának lángtalan kanóca, a

petróleumba mártott és a szent folyadékkal átitatott esti láng-adás!

Ó, Mama, Mama, Mama! Én mindig néztelek és azt hiszem

láttalak is napszámos-cseléd, kőműves-tróger-mosónő anyám:

amikor még béke volt és ott ültél könnyű, gyűrt nyári ruhában

az udvaron, a disznóól előtti kerítés mellett a fehér széken és áldott

terhed csodálatos hasadban, mint egy szőrpihés óriás sárgadinnye, ott

ültél mosolyogva, fejeden svábosan, csigaházasan tekert kendő-konttyal,

én meg lábaid előtt ültem mezítláb, kis klottgatyában és térdeim,

mint a rózsaszín porcelán-diók, a villanyoszlop fekete, olajjal átitatott

fehér porceláncsigái. És Papa is józan volt és mosolyogva fényképezett,

mert volt egy magnezit-gejzír-robbanású állványos, három kaszáspók-

lábas fényképezőgépe. És mosolygott anyám és mosolygott apám, anyám

gyönyörű, csodavárás-hasában talán még a magzat is mosolygott mocorogva.

És néztelek a háborúban te csodaszép, naiv Szűz Mária-utánzat fiatal

asszony és néztelek nagymosáskor, vasaláskor, szilvalekvárfőzéskor,

paradicsomfőzéskor és a nagy rézüstben fortyogó, hólyagzó, pöfögve

buborékzó lila, vagy lángnyelv-belső vértollú élet-masszát, holnap-

csírát kavarni kellett óriás fakanállal. Mama, én mindig néztelek: mikor

haldokoltál és petrezselyem-rózsalevél-finom orrodon műanyag sárga

oxigén-készülék volt, mint egy domború kis üvegálarc-rácsos-tátika

oroszlánszáj-virág a népmesében. És néztelek a koporsóban: a biai katolikus

temető ravatalházában, amikor nekem megmutatni téged a hűtőszekrényből

kihoztak: feküdtél feketén, mint egy összenyomott-szárú fekete körző,

felsőajkad műfogsorod fölé húzódott, mint egy óriás szőrhullám sárga hernyó,

alsó ajkad protézisedről lehúzódott, mint a vihargyász naplemente és olyan

voltál, mint az elpusztult katonaló csontrács-vigyorgás feje a tóparton a

háborúban. Baltával faragtam fagyott timsókék combhúsát: levesnek. De

te nem ettél belőle vékony könnytelen asszony, Anyám, aki tanítónő

szeretett volna lenni: de semmi pénz a tanulásra, csak árva szegénység. Szegénység!

És mit tudtál te az Emberiségről Boldogtalan Szent Édesanyám!

Tudtad-e miért lett, mikor lett, miből lett a taréjos páncélharang-köpenyes

tojást-fogó gigászi sárkánygyíkok után, hogy majd jaj-képlet legyen Isten után.

Tudtad-e, hogy te is Emberiség vagy az Emberiségből. Én is Emberiség

vagyok az Emberiségből. Én bűnös. Te bűntelen. És Emberiség

volt az a tizenöt-éves szerelmes kisfiú is, aki a tehervonatot

húzó villanymozdony elé ugrott a Herceghalmi vasúti kanyarban,

mintha egy pirosbelű körte lehull a körtefáról, az alacsony zöld

pikkelyvilágról. Mi tettük koporsóba fej-nélküli testét,

mi mostuk le kamasz-fejét János bácsival, az őshuszár-bajszú,

csontos vasmunkással a Kis-utca egyik sváb-házának udvarán:

öreg diófák zöld felhői alatt, tömött, vaskos szikragyász dáliák

mellett ülve kis sámlikon, mezítláb és János bácsi láb-nagyujjainak

körme olyan volt mint, a csámpáson szirmossá széttaposott sárga

lópata. Előttünk a gyepgyáva-földön fehérzománc lavór és kékzománc

veidling és véres volt a víz, paradicsomlé-sűrű vörös és véres volt a kezünk,

a fekete szálkaszilánkos öreg vasasé, meg az én bűnös kamaszkezem, csurgott

körmeinkről, gyásztalan ujjainkról a vizes vér, a vérselyem kútvíz,

a bánattalan árva cselekvésben. Én a kamaszfiú fejét hajánál fogtam,

mint egy titáni, lucskos könnyező vérvirág óriáspókot, szeme hol

kinyílt, hol becsukódott, szemhéjai, mint bársonyból való zöldnarancs

kagylók, hibátlan szája, a nyitott vérbársony-bélésű halálgödör, mint

a végtelenség kelyhe, és fogsora, mint apám kis herfli-harmonikájának

fehérgomb hangbillentyűzete, mint egy gyermekzongora, vagy Mozarti

csembaló hangkalapács klaviatúrája, nyakcsonkjából, a véres húscafat-

koronából, mint egy hólyagosan lebegő virágmedúzából a csaláncsipesszel mérgező

harangláb-szoknyafüggvények: kilógott a kiszáradt rovarpotrohhoz hasonló

szelvénycső-porcogós gége, lógtak a mozdonykerékkel a fiú-nyak roncsszilánk

függönyrojt vörös cérnacsengői, és porcelánkemény fülei a hanghártyákig

süllyedő csigaház-tekervényben alvadt vér vörös dugóval teltek, mint a

telihold sárga szikla és porsivatag világmagánya és virágmagánya. És véres

volt kezünk, könyökig véres csuklós karunk, és szemgolyónk fehérje, a látó-

tojás véreres, vérhajszálhálóval gömbköpenyes és könnytelen, mint a háborúban!

És nézett a rózsabokor aljáról a fekete macska zöldegres-aranyszemekkel.

Aztán a fejnélküli testet fölöltöztettük, koporsóba tettük a vasárnapi szoba-

asztalra, a gyermekláncfű-fejet a vállcsontok közé helyeztük, s szagos virág-

koszorúval fontuk be a roncs-iszony pirhána-sebgyűrűt. És néztük a halottat

halál-egyszerű bámulattal. A koporsót én is vittem vállamon a temetőbe!

Ó, te szegény, meggyötört, megalázott, árva, szerelmes, rovarközöny-gyász Emberiség!

Minek is lettél? Miért is lettél, miféle teremtés-akarat kérte, hogy legyél?

Hogy legyél a Paleozoikum, a Mezozoikum, a Kainozoikum után, a Kambrium,

Ordovicium, Szilur, Devon, Karbon, Perm, Triász, Jura, Kréta után a Kaledóniai,

Variszkuszi, Alpi hegyképződés után, az ősászkák, kagylólegyezők, csigák,

páncélos halak, tengeri sünök, ősharasztok, ősszitakötők, őspáfrányok, pikkelyfák.

pecsétfák, kőszikla-levéltaraj-állatkaktuszok, ősmadarak, világtonna-Dinoszauruszok,

sárkánymadarak, páfrányfenyők, őskagylók, állat-liliomok, párosujjú patások,

őslovak, ős-szarvasok, repülő őshüllők, Mastodonok, ős-rinocéroszok, őstatuk:

Glyptodonok, Mammutok után. Miféle lét-teremtő akarat, Isten-tudat, vagy

Isten-nélküli önteremtő gyászgazdag anyag-hódolat akarta, hogy ember legyen.

Aztán az emberből Emberiség, jóságból kevesebb, bűnből több a Mindenség Térgömb Időben.

Ó, lepkék, pillangók, szitakötők! Akik már voltatok az

ember előtt, az Emberiség-nélküli korokban. Ti színes, árvácska-

halálfejes, könnyű, hosszú, csápvillás-fejű mosolyvirág-szép

púderpikkely-zászlók, a csápvégeken a halló-hagymával, szagló-

könnycseppekkel! És ti gyémántbunkós színes zománc-esernyőnyakak,

négyszárnyú ragadozó fényceruzák: pirosak, feketék, zöldek, tojáshéj-

fehérek!: mit tudtok ti a világról és mit tudtatok ti a világról, a Földről,

a nem egészen golyó alakú, de kicsikét inkább tömzsi körte-formájú

égitestről, amelynek tömege 5.976. 10 24 kg. 5978 millió tonna.

Amin csodaláng vízsörényű tengerek, óceánok. Lobogva és zizegéssel

sziszegve légi tántorgók, dupla-szem cilinderes kristálykések, nemző-

gyönyörűek és lángcsóvaként gyilkolók, csoda-meteoritok, szárnyas földi

csillagok! Gombostűfejnyi agyatok mit tudott és mit tud az életről és a

halálról, a 4,5 milliárd éve képződött Földről, amelyen lángoló

erdőként ragyogás-csipkeként tántorogtok, gomolyogtok, amíg

pernyeronggyá elégtek, de előbb petegyöngyöket okádtok potrohfar-

ivarszervetek szalmaszálként kidülledt végzetes szent tojáscsövéből. És te,

sovány-asszonymáglya, korán-árva, kétszer-árva anyám, aki már

elkorhadtál a biai katolikus temetőben, s aprócska csontjaid és asszony-

szép, emberszép koponyád beleolvadt a fehér és piros svábkeresztes,

ecetfás és nyárfás halotti talajba, tudtad-e, hogy miféle gyötrelmes

gömbön élsz, mikor még éltél. Hogy mi volt előtted és előtted-előtt

11 milliárd éve és mi történt itt a Földön mielőtt megszülettél.

Ó, Mama! Te csak azt tudtad mi a szegénység, az árván elfogyasztott

elnyomás, a tüdőbaj, a részegség a férjben, a szülés-sikoly és a

temetés-gyalázat, a háború és a szív-vacogtató rettegés, a napszám,

a halálfélelem és a véres szülőágy, amikor a bába nagypocakú

vékony testedből kihúzott s én ott lógtam szőrösen, apró lábamnál

fogva véresen, orrlikaimban a magzat-takonnyal, mint egy újszülött

lepke, mint egy sárga szövevény-tüskés, rózsatönk lábú hullám-

hernyóból a pillangó meteorparázs élet-bizalma. Nem tudtad Mama,

hogy mennyi vér, iszonyat, üvöltő és zenés hódítás, birodalmak

könny-tócsává olvadása, népirtás, keresztre feszítés, inkvizíció,

keresztes-háború, gyermek-keresztesek vasas és mezítláb-vonulása és

döggé-pusztulás, nomád és civilizációs üldözés, fenyegetés,

népirtás, éhség-földrészek emberganéjjá rothadása, szarszagú és

húgyszagú középkor, újkori gyilkosság-szélmalom, vízimalom-

víz-zuhogása bánat, egyházi bűn, fenséges förtelem, terror, járvány,

éhség-gyomorpokol volt ez a hozzádig-érő Emberiség-történelem.

És csak öreg fiad kérdezheti már az évmilliók óta materiális időt:

miért volt mind ez, miért lett az ember, miért lett az emberből

Emberiség? Minek a gyász, és minek a pompa, minek a láz, és minek

a művészet, és minek a verset nemző ihlet-örök munka, minek a kezdet

és minek a vég? Amíg föl nem robban szíve, mint Hirosima fölött az atombomba!

 

Megjelent a Tiszatáj 2011/4. számában


Címke: , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő