Tiszatájonline | 2013. július 29.

Folytatjuk, de hogy?

AZ UTCASZÍNHÁZI ALKOTÓKÖZÖSSÉG A THEALTEREN
Maszkok, bábok, gólyaláb és mindez megspékelve egy jó adag improvizációval és gyerekkacajjal. Az Utcaszínházi Alkotóközösség öt napon át szórakoztatta a Roosevelt téri játszótérre látogató közönségét a Thealter Fesztivál keretein belül […]

AZ UTCASZÍNHÁZI ALKOTÓKÖZÖSSÉG A THEALTEREN 

Maszkok, bábok, gólyaláb és mindez megspékelve egy jó adag improvizációval és gyerekkacajjal. Az Utcaszínházi Alkotóközösség öt napon át szórakoztatta a Roosevelt téri játszótérre látogató közönségét a Thealter Fesztivál keretein belül.

Az alkotók különleges módszerrel dolgoznak. Egyrészt az itthon nem annyira jellemző commedia del’arte maszkjait vonultatják fel, amelyek egy olaszországi mester, Stefano Perocco munkáját dicsérik. Másrészt pedig nem kész jeleneteket hoznak, hanem interaktívvá teszik az előadást. Így egyik alkalommal sem lehet tudni, hogy egy-egy jelenet hogyan végződik, mindez az aktuális nézők fantáziáján múlik, amint az is, hogy az egy előadáson belül bemutatott három jelenet közül melyik kap befejezést az este során. No meg az is, hogy milyen címet kap, valamint, hogy melyik elem kerül a középpontba.

A Thealter Fesztiválon tett látogatásuk során az első három alkalommal a Hajótörés című 12 „fonásból” álló jelenetkoszorúból válogattak az alkotók jeleneteket. Ezekben a jelenetkezdeményekben emberi sorsokról, érzésekről, emberek közötti kapcsolatról, kommunikációról, vagy annak a lehetetlenségéről van szó. Mindezekért pedig nem kell a történelmen végiggyalogolni, semmiféle hajótörést sem megélni, a kortárs világból merítik az ötleteket. Olyan problémák kerülnek elő, amelyekkel találkozunk a mindennapi életünk során, mint a pénz, vagy az iskolai megaláztatás, a hazugság, a bűnözés. A jelenetek keménysége pedig a nézőközönség összetételéhez igazítható. Az első három nap során volt, hogy ugyanaz a jelenet került ’színpadra’, mégis más-más dimenziója domborodott ki, amikor a játszótér közelében, főként gyermekeknek szólt, mint, amikor a Tisza csendes folyása mellett az érettebb közönség hallgatta azokat.

A maszkok, amelyeket a jelenetek során használnak, másfajta színjátszást követelnek meg. Ez abból is adódik, hogy természetüknél fogva korlátolják a mimikát, viszont ezzel egy időben ki is teljesítik a testi kifejezésmódokat. Ez a megváltozott testhasználata sokkal erősebb gesztusokat követel meg a játszóktól, szélesebb és karakteresebb mozdulatokra van szükség egy-egy alak megjelenítéséhez, igazodva az aktuálisan viselt maszkokhoz. Az ilyen színjátszás a befogadótól is más megközelítést kíván, idomulnia kell mindehhez. Van egy hozzászokási idő, amíg elfogadja a darabot uralta konvenciókat. Ez a gyerekeknek sokkal könnyebben ment, sőt az egyik legszebb pillanata volt az Utcaszak előadásainak, amikor egy alkalommal a bánatában menekülő leányt követték a mászókára, a szereplőkkel együtt mozogtak, és részt vettek a gyerekek a játékban.

Mindezeket színesítették hangeffektusokkal, zenei aláfestésekkel, amelyek a jelenetek hangulatát is megadták.

A hét második felében a Hajótörés jelenetfüzérét hátrahagyva az alkotók egy sokkal szorosabb történethez fordultak, amely leginkább mesejátéknak nevezhető. Pinokkió történetét dolgozták fel, A mi Pinokkiónk címmel Simon Balázs rendezésében. Nem a teljes történet került a röpke óra alatt előadásra, csupán az egyharmada, és ez alkalommal is felkínálták a lehetőséget a gyerekeknek a folytatás kitalálásához, sajnos kevesebb sikerrel, mint a másik előadások során. Ez egy összetettebb előadás, mint a hét első felében látott befejezésre váró jelenetek, ugyanis itt a maszkok mellé társultak bábok is, ami szintén egy másik játszási módot követel magának, és feladja a leckét az alkotóknak is. Narrátor jelent meg a darabban, sőt a tündér szerepét maszk nélkül játszatták, ami szintén eltér az eddig használt színpadi nyelvektől.

Az Utcaszínházi Alkotóközösség sajátja volt, hogy az utca – ebben az esetben a játszótér barátságos közege és a Tisza-part már-már melankolikus és romantikus tere – megengedte színpad és  nézőtér egymásba mosódjon.

Vagdalt Krisztina