Tiszatájonline | 2013. július 27.

Csütörtök és irodalom a Mogyoróhegyen

A MÁSODIK NAP
Csütörtökön lassan és álmosan ébredt a tábor, a reggeli kávé megszerzése létfontosságúvá vált, hiszen a reggeli háromórás,- és ebéd utáni kétórás alkotói blokk után még három szakmai program volt kiírva estére. Előző este sokan hajnalig fönn voltak, beszélgettek, s aki nem, mert hamarabb visszavonult is könnyen fölébredhetett a késői ajtócsapkodásra, vagy a táborban mászkálók beszélgetésére […]

A MÁSODIK NAP

Csütörtökön lassan és álmosan ébredt a tábor, a reggeli kávé megszerzése létfontosságúvá vált, hiszen a reggeli háromórás,- és ebéd utáni kétórás alkotói blokk után még három szakmai program volt kiírva estére. Előző este sokan hajnalig fönn voltak, beszélgettek, s aki nem, mert hamarabb visszavonult is könnyen fölébredhetett a késői ajtócsapkodásra, vagy a táborban mászkálók beszélgetésére. Az ebből következő általános bágyadtság ellenére egy kisebb csapat bevette a Fellegvárat még a délelőtti műhelymunka kezdete előtt. Tizenegytől nyugalom szállt a táborra, a műhelyekben elkezdődött az elmélyült munka, de dolgoztak a tábor szervezői is, ki a büfé és étkezés körüli teendőket látta el, ki a volán mögé ült és fuvarozta a tegnap érkezőket, ki tudósítást írt, ki fényképezett. Szerencsére mindez meg is látszik a táboron, családias a hangulat, nyugalomban, fennakadás nélkül telnek a napok, a programok színvonalasak, és az is megtalálja a számítását, aki bulizni, beszélgetni akar hajnalig, de az is, aki esténként inkább pihenni szeretne. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy többen családostól, aprócska gyerekkel érkeztek. Szívmelengető, mikor egy irodalmi estet olykor gyerekek hangja szakítja meg egy-két másodpercre, amíg mindenki odakapja a fejét, hogy, jaj de aranyos! A délutáni programon volt is erre példa. Azután kaptak dedikált kötetet, majd jó lesz, ha megnőnek.

Ötkor kezdődött a délutáni program, ahol Oravecz Imrét Hansági Ágnes kérdezte. Az emberek a tűző nap elől közelebb húzódtak az árnyékos pad mögött ülő szerzőhöz. Hansági Ágnes hosszan, akkurátusan, lelkesen kérdezett, s bár a szerző nem mindig értette pontosan a kérdéseit, lelkiismeretesen válaszolgatott rájuk. Ahogy telt az idő, egyre inkább elkanyarodott a kérdésektől, amelyek láthatóan feszélyezték őt. Ahogy felengedett a döcögősen induló beszélgetésben, a közönségnek csak hátra kellett dőlnie, és hallgatni a történeteket Amerikáról, Amerikába kivándorló családokról, sorsokról. Izgalmas volt, ahogyan kibontakozott, hogyan fonódik össze valóság, képzelet, és kutatómunka során szerzett ismeretek halmaza az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj történeteiben. A szerző mesélt a migrációról, arról, hogy aki elmegy, megváltozik. Ugyanakkor soha nem tudja levedleni egészen az itteni, közép-európai beidegződéseket. Hiába találkozik kint olyan hihetetlen jelenségekkel, mint kedves rendőr, igazságos jogalkalmazás, kapcsolat és szimpátiafüggetlen munkahelyszerzési lehetőségek, igazán sosem szokja meg a jól működő demokrácia ezen elemeit. Legfeljebb a gyerekek, vagy az unokák generációjának van esélye beleszokni az új rendbe. Úgy alakult, hogy ő éppen ezek miatt a berögződések miatt repült vissza Magyarországra. Ugyanakkor, nem az jön vissza, aki elment – tette hozzá. Hansági Ágnes itt megjegyezte, hogy nagyon örül, hogy így alakult, és visszajött. Ezt a kijelentését sokan nyugtázták helyeslő fejbólintással

Rövid szünet után Korpa Tamás foglalta el a kérdezők helyét, s nemsokára beszélgetőtársa Kovács András Ferenc is csatlakozott, levéve széles karimájú kalapját, cigarettára gyújtva. Korpa Tamás bravúrosan vezette a beszélgetést, olyannyira, hogy a szerző több ízben elismerően nyugtázta a fiatal moderátor felkészültségét. Korpa Tamás egy, a szerzőhöz írt szabadversével kezdte a beszélgetést mellyel nemcsak megnyerte mind beszélgetőtársát, mind a közönséget, hanem ki is jelölte a témát és a teret, melyben a beszélgetés attól fogva zajlott. KAF alteregói valós személyként jelentek meg, s a szerző valósággal lubickolt szerepében. Nem felolvasta, hanem állva adta elő verseit, tiszteletét leróva Weöres Sándor centenáriumi évfordulója alkalmából. Beszélt színházi kötődéséről, s arról, mennyire szeret játszani a szó legtágabban vett értelmében. Mesélt a Tompa Gáborral közösen írt szonettkötetekről, anekdotázott, vérbeli előadóként lépett föl, számtalanszor fakasztva nevetésre a közönséget. Mesélt még a nyolcvanas évekről, mikor szilenciumra ítélt költőként gyerekverseket tudott csak publikálni, és a romániai Napsugárban közölt minden hónapban nemzedéke nagyjaival.

Késő estébe nyúlt a következő beszélgetés kezdete, számos résztvevővel. Öt kiadó, a Magvető, a Kalligram, az Európa, a Fórum és a Scolar mutatkozott be, olyan kérdésekre koncentrálva, amelyek az induló, felfedezésre váró szerzők szempontjából érdekesek lehetnek. A kései időpont miatt küzdeni kellett a kései időpont ellenére szép számmal megjelent közönség figyelméért. Lényegretörő és hasznos beszélgetés volt, amelyből kiderült, hogy ritkák a jó versfordítások, ezért jó fordítóra mindig szükség van, hogy az utcáról is be lehet kopogtatni egy kiadóhoz, ha elég jó anyaggal teszi ezt az ember, illetve, hogy mennyire kell eladhatónak lenni, és, hogy bizony a kiadók megveszik a szerzőket. Mindezek után nem sokkal elkezdődött az esti zenés, tábortüzes lazítás, s aki akart, retro rajzfilmeket nézhetett a tábor Makovecz által tervezett közösségi termében.

Káldy Sára 

[nggallery id=202]

Képek: bolla david kopy (www.facebook.com/fiatalirokszovetsege)