Gellu Naum versei
Amikor eljön az idő egymás szemébe kell néznünk majd kerülve mindenféle homályt mintha saját belső tájunk tükrét néznénk s egyszerre éreznénk magunkat öregnek és fiatalnak
és fájni fog majd az a borda amelyikből lettünk s melyből rajtunk kívül ablakok és sötét nővéreink születtek egyazon napon s mi mégsem ismerjük fel összetartozásukat
[…]
Ütközés
(Lovirea)
Mindig véres lett a halántéka, amikor az égbolt előtti hatalmas áttetsző ablaknak ütközött
olyankor visítva indult arra ahol szülőhelye erdői végződnek De egy idő után mindig visszatért hogy megvallja vágyik a megsemmisülésre ezért burkolózik nyugalomba s tehetetlenségbe
ez csak annyit jelent hogy soha nem tapasztalhatta meg egy döntés védelmező erejét
„miért jöttél” kérdeztem őt s ilyenkor esőktől penészes hajával és elformátlanodva zokogott csak az emberek mögé rejtőzve
aztán úgy tűnt elindul a depressziós mezőkön át és saját nemes és idegen voltát hasonlóan körülírhatatlan helyek felé vitte könnyedén
Boldog gyümölcs
(Fruct fericit)
Amikor eljön az idő egymás szemébe kell néznünk majd kerülve mindenféle homályt mintha saját belső tájunk tükrét néznénk s egyszerre éreznénk magunkat öregnek és fiatalnak
és fájni fog majd az a borda amelyikből lettünk s melyből rajtunk kívül ablakok és sötét nővéreink születtek egyazon napon s mi mégsem ismerjük fel összetartozásukat
és nézzünk a távolba is ahol már régóta megkövezve hevernek az árnyékok az alvó hárfajátékos halkan megpendíti hangszerét a zongorista pedig lefekszik és védve érzi magát zongorája belsejében Mindketten arról álmodnak viszont hogy boldog gyümölcsök amelyek a fán maradnak majd a vadászat után is mely során társaik lehullanak
végül is az akit legyőz saját szeme s úgy tér nyugovóra elutasíthat mindenféle ringatást ő az ellenvőlegény ki boldog hogy gyászt viselő menyasszonya karjaiba hullhat
Éjjelente néha
(Câteodată noaptea)
Éjjelente néha ott ragadtam a lokálokban
valami zenét kértem a zongoristáktól
ők azt mondták zene nem létezik (és ezt igen sajnáltam)
lassan hazaindultam tehát egy vizestömlőt
cipeltem a hátamon két-három kenyeret
egy drótra fűzve és egy könyvet is borítólapok nélkül
beléptem az udvarba hátraindultam a pajta felé
látni akartam ellett-e a négyszarvú kecském
a küszöbön ott várt valaki kendercsuklyával a fején
„hárman voltam én is” mondtam neki és ő bólintott
hogy igen hárman voltunk
Balázs Imre József fordításai
 Naum a kései román szürrealista költészet alighanem legjelentősebb alkotója. 1915-ben született Bukarestben, és filozófia szakos egyetemi hallgató volt ugyanitt, 1933 és 1937 között. 1938 és 1939 között Párizsban tanul, ugyancsak filozófiát – itt személyes kapcsolatba kerül a párizsi szürrealisták André Breton vezette csoportjával. 1944-ig három saját verseskönyvet jelentet meg. 1941-ben Gherasim Luca, D. Trost, Virgil Teodorescu és Paul Păun társaságában létrehozza a bukaresti szürrealisták csoportosulását, kiáltványokat, közös szövegeket is megjelentetnek románul és franciául. A kommunista hatalomátvétel után Naum sokáig fordításokból él. 1968-ban jelenik meg újabb jelentős könyve, az Athanor. Pályájának fontos állomása a Zenobia című regény 1985-ös megjelenése, amely újra nemzetközi sikereket hoz számára. (Németül, franciául, angolul és görögül is olvasható.) Megérdemelt írói elismerésben igazából 1990 után van része, számos romániai és külföldi díj kitüntetettje. 2001-ben hunyt el.Az itt közölt fordítások az 1990-es Malul albastru (A kék part) című verseskötet anyaga alapján készültek. |
Megjelent a Tiszatáj 2013/5. számában
