Dezsőék a falon

KÖNYVHETI NAPLÓ, BUDAPEST, JÚNIUS 9. VASÁRNAP

Ezen a napon került sor arra a gerillaakcióra, amelynek során jelen sorok szerzője néhány óra erejéig megszökött a Vörösmarty térről, hogy alámerüljön a Palotanegyed bérházainak szivárványos történetében.

És persze abban, miként kapcsolódik mindez az irodalomhoz, ugyanis vasárnap délelőtt fél 11-kor a Vörösmarty tömegnyomora helyett ezúttal a Fiatal Írók Szövetsége különleges programját választottam. Tettem ezt egyrészt azért, mert a FISZ és az Imagine Budapest közös projektjére tavaly minden létező jegy elkelt, és a visszajelzések áhítatosak voltak, részben pedig, mert sajnos ez volt az utolsó irodalmi séta a Palotanegyedben (ez itt a reklám helye: azért az Imagine Budapest többi programjának is érdemes utánanézni, mert ha mind ilyen színvonalú, mint ez volt, biztosan nem érhet senkit csalódás). Szóval úgy véltem, alaposan megbánnám, ha nem mennék el – utólag pedig már teljesen biztos vagyok ebben.

A Rádió épülete előtt Stella Szonja, az Imagine Budapest projektvezetője vár bennünket, és kezdi kalauzolni a maroknyi csapatot. Elsőként megtudhatjuk, hogy a Nyugatosok közül csaknem mindenki járt és dolgozott a Rádióban, s míg Kosztolányit meglepte és csalódással töltötte el az üres stúdiószoba látványa, ahol a falnak kellett felolvasnia, és nem lehetett biztos benne, hallják-e, addig Örkény, a híres 56-os rádióközlemény szerzője („Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal…”) évekkel később a saját szövegére sem emlékezett pontosan, amikor 56′-os szerepvállalásáról faggatták. Megszemléljük az egykori képviselőházat, sajnálkozunk szegény képviselőkön, akiknek a mai Olasz Intézetnek helyet adó épületben kellett szoronganiuk, majd Jókai és Laborfalvi Róza szerelmi fészke következik a Bródy Sándor utcában, ahol a fáma szerint a színésznő szárnyasokat is tartott (egy hagyományos pesti bérházról beszélünk). A Horánszky utca elején Szabó Lőrinc, Mikes Klára és Korzáti Erzsébet hármasának tragikus története elevenedik meg, hogy hogyan lett a  költő által először „deszkakerítés”-nek titulált Erzsikéből az olthatatlan szenvedély tárgya, aki csak 25 év után, önként vállalt halálával tudott kiszakadni a gyötrő háromszögből. A csodálatos Emich bérpalotában, az Atheneum Nyomda otthonául szolgáló épületben a lélegzetünk is eláll az épségben megmaradt kocsiszín, a márvány ülőfülkék, a cselédlépcső kovácsoltvas korlátja és az öntött vaskapu láttán – nem csoda, hogy a századforduló nagyjait nem csupán hivatalos viszony fűzte a kifinomult Emich családhoz. Benézünk Mikszáth és Mauks Ilona sok évtizedes szerelmének színhelyeire, az egyszobás legelső és az impozáns utolsó közös lakás között hatalmas a különbség, történetük pedig visszaadja a zsivány Szabó Lőrinc által elragadott hitünket a férfihűségben. Egy másik gyönyörű kis belső kertből Pilinszky egykori szobájára láthatunk rá, innen járt iskolába, majd a Lőrinc pap téren a századeleji kocsmavilágba tekinthetünk be, ahol Krúdy volt a legnagyobb lókötő, Ambrus Zoltán kizárólag kávéházakban és éjjel írt, Kosztolányi és Karinthy pedig bárhol felbukkanhatott egymásba karolva és hátrafelé járva. Ők egyébként többször is „megjelennek” a séta során, Kosztolányi nyakában elmaradhatatlan sárga nyakkendője lobog, Karinthy inge pedig kilóg a nadrágjából – a kedves múltidézés az Imagine Budapest remek ötlete, két fiatal színész apró jelenetekben idézi fel az egykori nagyságokat. A túra következő állomásai a Reviczky utcába vezetnek, ahol visszaemlékezhetünk a Babits és Szabó Lőrinc között lezajlott „menyasszonyátadásra”, melynek annyira talán nem is szenvedő alanya Török Sophie volt, valamint megtudjuk, hogy Babits házában tanyázott az egész irodalmi (éjszakai) élet, majd a költő halála után csak egy kapualjjal mentek odébb, a Reviczky utca 7-ből az 5-be: Karinthyékhoz. Itt felidéződik Karinthy és Böhm Aranka  viharos házassága, az irodalmi elit „vérfertője”, a híres Hadikos kávéházi esték, ahol mindenki jogot formált mindenki feleségére, majd Karinthy utolsó évei és agyvérzése, amit közvetetten szegény Aranka okozott egy újabb veszekedéssel. A séta a Baross utca 4-ben, Kosztolányiék lakóhelyén ér véget, ahol rendkívül felkészült és lebilincselően mesélő túravezetőnk még egy meglepetést tartogat: a régi ház falán egy kézi kivetítőből burleszkjelenet elevenedik meg, szereplői pedig nem mások, mint a Kosztolányi-család: Dezső, Harmos Ilonka és a fiuk, Ádám. Az egyperces etűd sztoriját nem igazán sikerül kihámoznunk, de a hatás így is frenetikus, hiszen nem minden nap kerül az ember egy házba Kosztolányiékkal. A Kálvinon búcsúzunk el Stella Szonjától – ezúton is köszönjük az élményt -, én pedig a magam részéről nem hagyhatok ki egy gombóc kókuszfagyit, amit Karinthy tiszteletére fogyasztok el (mert állítólag ő javasolta egy pesti cukrásznak, hogy próbálja meg kókusszal ízesíteni a fagylaltot).

A Vörösmartyra épp akkor érek ki, amikor az Oroszlános kútnál Tarján Tamás a tüneményes Ferdinandy Györgyöt faggatja Mélyebbre című kötetéről (közben fél füllel hallom a slammereket a Vörösmarty szobor előtti színpadról), majd Sajó László Magyar versek-jeés Vörös István Gagarin avagy jóslástan alapfokon-ja után megérkezik a Könyvhét EP és Tóth Krisztina mellett legnagyobb várakozással körülvett szerzője, Térey János és a Moll című új kiadvány. A Kráter műhely és a Kossuth Rádió Irodalmi Újság-ja után a Kaláka zenél, de a Rájátszás (költészet popritmusban) című programot már sajnos nincs erőm megvárni, a délelőtti többórás séta után először érzem, hogyan tud fizikailag is igénybe venni az irodalom. Holnapra már csak a Göncölszekér együttes koncertje marad a Vörösmarty téren, aztán bezárja kapuit az idei Könyvhét – szerencsére szárazon maradtunk, és sok új élménnyel gazdagodtunk. Összefoglalva a program javuló tendenciát mutat modernség tekintetében (ez azért fontos, mert az ellenkezőjét sokszor és sokan vetették már a szervezők szemére), ez pedig a közönség összetételében is megmutatkozik: ennyi fiatal talán még sosem nyüzsgött itt, mint idén. Az összművészeti programok és a szerzők egyre közvetlenebb hangvételű bemutatkozása üdvös irány, amit a következő években is jó volna megtartani és még hangsúlyosabbá tenni.

Kalapos Éva Veronika