Slam poetry műhely

PION ISTVÁNNAL ÉS SIMON MÁRTONNAL A RONGY KOCSMÁBAN

Azt hittem, rutinos vendég vagyok a Rongy kocsmában, a Káldy-Kovács Sára által szervezett FISZ Klub Szeged esteken. Úgy gondoltam, tudom, hogy körülbelül mire számíthatok. Kezdés előtt bementem, hogy megnézzem, ezúttal milyen témájú díszlet fog a beszélgetés keretéül szolgálni. Be az ajtón, el a pult és az asztalok között, egészen hátra, a berendezett sarokig. Értetlenül álltam a látvány előtt. Se világítás, se dekoráció, semmi. Megfordultam és észrevettem középen egy asztalt, rajta egy ismerős lámpát. Akkor értettem csak meg: ma nincs kitüntetett tér a helységen belül. Ma [2013. április 22. – a szerk.] a kocsma teljes területére szükség lesz, és a teltház, ez a sok-sok fiatal mind ugyanazért jött: megnézni Pion Istvánt és Simon Mártont, meghallgatni, hogy a két fiatal költő mit mond Kúti Gergőnek, a moderátornak.

Az est, mint mindig, ezúttal is a házigazda rövid bevezetőjével kezdődött. Sára elmondta, hogy az egész rendezvénysorozat azt az üzenetet hivatott átadni, hogy létezik fiatalos, „menő”, korszerű, esetenként az aktualitásokra is reagáló irodalom. Mint megtudtuk, a mai alkalmat azzal fűszerezte meg, hogy moderátornak egy gimnáziumi tanárt választott.

A beszélgetés a két fiatal költő két frissen megjelent kötete körül forgott. Pion István az Atlasz bírja, Simon Márton pedig a Polaroidok szerzője. A Kúti Gergő által választott témák ugyanazokat a kérdéseket járták be mind a két interjúalanynál. A kötetek külleme, az irodalmi hagyományhoz való viszony, a szövegek újszerűsége, a műfaji besorolás, illetve egy-egy reprezentatív rész értelmezése kerültek porondra. Érdekes volt látni, hogy a körülbelül azonos kérdésekre érkező eltérő válaszok hogyan rajzolják meg a beszélgetés távlatait. Gergő bemutatta, hogy a közös nevezőből hogyan indul el egyik és másik szerző, ki milyen ívet vázol fel, és hogyan lesz az azonos alapból végletesen eltérő, egyedi forma és tartalom. A beszélgetés végére úgy érezhettük, hiába érzékeli Márton a haikuk felől érkező évszázados hatás súlyát, hiába látja István a családlírában mutatkozó évtizedes magyar hiátust, valójában mind a ketten bensőséges lírát írnak, melyet áthat a kifejezőerő és az újszerűség.

Felteszem a két költőt mégsem ezek a jófajta líráról általában elmondható, alapvető relációk ültették egymás mellé, hanem a slam poetry. A beszélgetés után a meghívott vendégek előadókká váltak, és szűk egy órán át tartó slammelés vette kezdetét. Komolyság és humor, nagy témák és napi aktualitások keveredtek ebben az új műfajban, mely pár éve hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ami különösen meglepett: a két költő úgy tud hangsúlyosan előadható szövegeket létrehozni, hogy mindeközben a forma tömörsége nem csorbul, az alkotások minősége pedig akár néma olvasással is élvezhetővé válik. Ez volt a felolvasott versek egyik bravúrja. A másik, talán még megdöbbentőbb momentumot a hallgatóságra gyakorolt erőteljes hatásban láttam. Ennek a két fiatal költőnek sikerült szövegeket felolvasva teljes csendet és figyelmet szereznie. Kivívták az érdeklődést, és megnyerték a közönséget. Ez viszonylag könnyen megy egy könyvtárban, de itt elnémult tőlük egy kocsma.
Egy hagyományos kötetbemutató rendezvényen aligha történik meg, hogy a közönség több, vállalkozó kedvű tagja fejezi be a műsort a művészek helyett. Itt ez is megtörtént.

Természetesen a műhelymunka sem maradt el. Itt is átlagon felüli szerző volt jelen, már ismerős arcok és most bemutatkozni vágyók egyaránt. Költőink egyrészt technikai tanácsokkal látták el az írni vágyókat, másrészt olvasásra, gyakorlásra és komoly irodalmi műveltség megszerzésére buzdították őket. A tanácsok hatásosságát igazán akkor figyelhettem meg, amikor a felvetett témák az est után továbbgyűrűztek, életre keltek, és újabb beszélgetéseket eredményeztek.

Búcsúest volt ez, mellyel véget ért a FISZ Klub Szeged rendezvénysorozata erre a tanévre. Jutalomjáték is volt, egy évad megkoronázása. Várjuk az őszt, és a folytatást.

Busch Péter

Kép: www.facebook.com/rongykocsma