Tiszatájonline | 2013. április 23.

A nyelv mint tűzhely

BALLA ZSÓFIA ÉS BÁTHORI CSABA KÖLTÉSZETI DÉLUTÁNJÁRÓL
A XI. Debreceni Költészeti Fesztivál és a Fiatal Írók Szövetsége közös szervezésében 2013. április 11-én 18 órától, a Kölcsey Központ Art Kávézójában „Kalkulációk” címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésén vehetett részt a magyar líra mai irányvonalai iránt érdeklődő közönség […]

BALLA ZSÓFIA ÉS BÁTHORI CSABA KÖLTÉSZETI DÉLUTÁNJÁRÓL

A XI. Debreceni Költészeti Fesztivál és a Fiatal Írók Szövetsége közös szervezésében 2013. április 11-én 18 órától, a Kölcsey Központ Art Kávézójában Kalkulációk címmel  megrendezett kerekasztal-beszélgetésén vehetett részt a magyar líra mai irányvonalai iránt érdeklődő közönség. Korpa Tamás beszélgetett Balla Zsófia Babérkoszorú-díjas és Báthori Csaba József Attila-díjas költő, műfordítókkal.

A poétikus felvezetőből kiderült, hogy a moderátor 2012. decemberében látta először Balla Zsófiát és Báthori Csabát „testi valójukban, mint egy albumban”, ahogyan sétáltak Marosvásárhely városában, a Rózsák-terén. Rösernél, az antikváriusnál két éve szerezte meg Balla Zsófia első kötetét, mely a Forrás sorozatban jelent meg, A dolgok emlékezete címmel.

Korpa Tamás első diszkrét kérdése, mely inkább kéréssé módosult az volt, hogy meséljenek kölcsönösen egymásról. Balla Zsófia egy személyes életképpel mesélte el, hogy számára úgy jelenik meg Báthori Csaba, amint bemegy a szobájába és leül az íróasztalhoz, jegyzetel órákon át, a szobában mindenütt könyvek tornyosulnak. Báthori Csaba beszámolójából kiderült, hogy a pályája szempontjából jelentős József Attila kiadást 6 év alatt készítette el, és 2005 februárjában jelent meg József Attila születésének 100. évfordulója előtt. Számos felfedezés a magyar nyelv és a német nyelv furcsa különbözőségeiből és megfeleltethetőségeiből kettejük közös munkájának, kreatív együttgondolkodásának eredménye. Egy példa, ami emlékezetes maradt számára, az Eszmélet című József Attila vers ismert sorához kötődik: „Egy szálló porszem el nem hibbant”. A német nyelv elvont filozófiai szókincse József Attila fordíthatósága szempontjából előnyt jelent, a hibbant igében jelen lévő vonása, jelentésárnyéka a szónak, hogy elmozdul valami. Ebben a hibbantban, a lökött, az elmozdulás, a helyéről való elmozdultság van – Goethe szavaival élve – „beletitkolva”. Közös gondolkodás eredményeként jöttek rá, hogy a németben pontosan ugyanaz a szó fejezi ki a bolondot és az elmozdítást. Beavatást kaptunk a fordításról, arról, hogy a felelősség műfaja ugyan, de sosem a befejezettségé. Báthorinak 200 olyan nyers verset tartalmazó kötete is van, amit különböző nyelvekből fordított, a szavak szótári értelméhez közel maradva.

Ezek után Balla Zsófia első kötete került szóba, ami a Forrás sorozatban jelent meg, olyan kötetekkel, melyekben a korábbi nemzedék Bodor Ádám, Szilágyi Domokos, Szilágyi István, Lászlóffy Aladár képviseltette magát. Az említett költők versvilágához képest Balla Zsófia alakuló versvilága elüt, „társtalan” – az objektív tárgyias líra – ahhoz a kontextushoz képest, amiből vétetett, ráadásul a kötet ajánlását a ritka-társtalan Bajor Andor jegyzi és ez sem véletlen. Korpa Tamás Balla Zsófiát költői indulásáról faggatta. Balla Zsófia egyik mesterének Bajor Andort tekintette, akihez elvihette a verseit, ő pedig figyelmeztette a problémás rímekre, a gondolkodás döccenőire, bicegésére. Szóba került a költő-házaspár Újholdhoz való viszonya. Balla Zsófia számára meghatározó volt ez a kapcsolat. A versről való gondolkodást T.S. Eliottól és Nemes Nagy Ágnestől, az ő esszéikből tanulta, illetve a tiszteletreméltó, következetes, szerény tartásukból merített, miközben csodálatos életművet hoztak létre. Korpa Tamás Balla Zsófiától A nyár barlangja című kötetének életművében való elhelyezéséről kérdezte, nem véletlenül, hiszen a kötet a költőnő 60. születésnapján jelent meg a Kalligram kiadónál. Egy költő esetében általában az utolsó kötet a legfontosabb – állapította meg a költőnő – és ő a két legutolsót érzi a legfontosabbnak, A harmadik történet és A nyár barlangja, amivel azonosulni tud. Ha valaki meg akarja tudni mit gondol, akkor ezekben megtalálja a rá jellemző motívumokat. Deák Tamás esszéíró szerint minden költőnek négy nagy motívuma van, amit egész életén át variál.

Báthori Csaba meglepő, izgalmas gimnáziumi éveiről mesélt, arról az időszakról, amikor nagyon lényeges, hogy milyen szellemi műhely „kiszolgáltatottjává” válik egy fiatal. Elhangzott Jelenits István piarista tudós neve, akitől Pilinszkyt és Székely Magdát kapta kézhez. Fontos minta számára Nemes Nagy Ágnes, a költő és nem utolsó sorban az esszéista.

A műfordításhoz kapcsolódva Balla Zsófia vette át a szót, azt a választóvonalat említve, ami a korábbi gyakorlatot, a formahű fordítást és a mai gyakorlatot különíti el egymástól. A legnagyobb költők fordítói gyakorlata ráadásul meghatározta a közönség elvárásait is. Ma nem tudják vagy csak nehezen kezelik a formákat, lényegében már nem tekintik a költészethez tartozó megkerülhetetlen követelménynek. Az olvasói elvárás is készteti a műfordítókat, ami azt eredményezi, hogy nem feltétlenül kell az eredeti forma minden elemét megőrizni, a rímkezelés fellazul, esetleg a ritmust tartják meg. Példaként a mostanában született színdarabok, nagy verses művek fordításai formahiányára hivatkozott. Míg nagy költői műveket a köznapi kívánalomnak megfelelő nyelven fordítanak elveszhet a szöveg feszültsége. Szkhülla és Kharübdisz közötti hajózáshoz hasonlította a problémát, hiszen fontos tudni, hogy mennyit lehet a formán lazítani, elhagyni, melyek a képek, eljárások, mi az, ami megtartja a szöveg feszültségét és mégis közvetíteni tud a hevéből, az erejéből, mi az a vezérlő elv,  ami a verset elejétől a végéig gördíti, katarzist okoz, mi az a hatás, elem, amivel ezt el tudja érni a költő.

Egy izgalmas és már előzőekben említett kötet, A lírikus 123 epilógja kapcsán Korpa Tamás arról kérdezte Báthori Csabát, hogy honnan vette az ötletet, hogy ringbe hívja a szenvedélyes babitsi versvilágot? Mint kiderült az ötlet abból indult ki, hogy Báthori Csaba Ausztriába találkozott egy katolikus atyával, aki idézni akarta Babits, Jónás könyve című művéből a híres sort: „Bűnösök közt cinkos, aki néma”, de a kulcsszavak mások voltak: Bűnösök közt hibás, aki hallgat. Báthori ekkor jött rá, hogy a versben odaszögezett szavak nem tudják kifejteni a hatásukat, csak ha pontosan azokat a szavakat idézik, és ugyanez érvényes József Attila sokat idézett versrészletére is: „Dolgozni csak pontosan szépen/ ahogy a csillag megy az égen/ úgy érdemes.” Két célja volt, az egyik hogy rámutasson az eredeti vers tökéletességére és ezzel kifejezze Babits súlyos lebegését, axiomatikus fogalmazásmódját, a másik, amit legpontosabban Weöres Sándor szavaival lehet kimondani, hogy „a szavak elgurulhatnak”, vagyis Babits szavainak elmozdíthatóságát megmutassa, nyelvi tükröket elhelyezve a vers köré, rámutasson hogyan is lehetne még ezt a gondolatot kifejezni. Balla Zsófia egészítette ki, ezt a gondolatmenetet, megvilágítva a Báthori kísérletének lényegét, konklúzióját: a nagy a vers a torzításban is felismerhető.

Korpa Tamás nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy őt furdaló kérdést fel ne tegyen, ami előtt fontosnak tartotta elmondani, hogy Balla Zsófia Kolozsvárról származik, és ’93-tól él Magyarországon, Báthori Csaba pedig majd két évtizedet élt nyugati emigrációban, Ausztriában. Izgalmas részleteket tudtunk meg arról, hogy Balla Zsófia egyik kötetének kéziratát Méliusz József csempészte át Magyarországra (Eleven tér), Báthori Csaba jogi diplomát szerzett, és a linzi Johannes Kepler egyetemen is doktorált. Az utolsó kérdés tehát, az volt, hogy mennyire határozta meg őket a kisebbségi lét tapasztalata? A kisebbségi létnek meghatározó szerepét Balla Zsófia úgy írta körül, hogy a kisebbség mindig a többségi ellenében határozza meg magát, ugyanakkor nem lehet mindig szembefeszülni, hiszen így nem a saját törvényeit követve fejlődik az egyén és a közösség. Mindez fontos előnnyel is járt számára, mert többszínű, többnyelvű társadalomban nőhetett fel, többfelől nézhetett rá a saját kultúrájára, könnyebben utat talál a világirodalomhoz, az önkritikus személethez, ami elengedhetetlen. Báthori Csaba szerint a szellemtörténeti felfogás az idegen környezetben való létezést a magyar nyelv fenyegetettségeként éli meg, a nyelv halála felé sodorja az embert, de az idegen nyelv tükrében megmérve a magyar költészetet, az idegen nyelvekkel való barátságos érintkezés másféle lehetőségeket is lehetővé tesz. Rilke és József Attila példájával is alátámasztotta érvelését.

A beszélgetés záróaktusában a közönségnek is lehetősége nyílt kérdéseket feltenni, majd Korpa Tamás megköszönte Balla Zsófia és Báthori Csaba jelenlétét, hogy elfogadták a meghívást, „A vers legyen veletek” parafrázissal  bezárva a beszélgetést.

Frankóné Dézsi Gizella

[nggallery id=141]