Él-e még Bánk?

KATONA DRÁMÁJA A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN

Azzal kezdődik a Szegedi Nemzeti Színház Bánk bánja, hogy két negyvennyolcas mentébe öltöztetett fiú sötét festékkel fölmázolja egy erre a célra leengedett falra: „ÉL MÉG BÁNK”. Ez egyébként hiteles, Katonánál maga a címszereplő üzeni háza népének. Hogy Bodolay rendező úr mit akar vele üzenni nekünk, az nem világos, hisz a szünetben aztán a feliratot szivaccsal lemossák, mire a néző joggal kérdezi: a nádor meghalt volna a két rész között?

De nem: jő megint. Ezért igazán kár volt összemocskolni Székely László homokszínű falait. A díszlet szimmetrikus múzeumhomlokzatot formáz, fönt timpanonnal, alatta korinthoszi oszlopok imitációval, amelyek nem érnek egészen a földig. A rivaldával párhuzamos lépcsősora előre és hátra mozog, szűkítve és tágítva a dráma terét. A konstrukció alig igényel kiegészítést, hogy a történet helyszínei létrejöjjenek. Csak az összeesküvőkhöz kell egy asztal és néhány szék, Gertrudisz irodájához pardon trónterméhez pedig egy hatalmas tükrös fal, díszes csillár, no meg a piros trónszék. Székely nagyvonalúan idézi 48, 56, és 89 szimbolikus múzeumlépcsőit (Előbbi kettőnél a Nemzeti, utóbbinál a Szépművészeti volt a történelmi kulissza.) Közben pedig a látvány klasszikus formái jól simulnak az archaikus szöveghez.

Bodolay úgy érzi, hogy Katona ma már nem él meg magában. Illyés Gyula után tovább korszerűsíti a szöveget, nem mindig nagy sikerrel. A magyarról magyarra fordításhoz – ha már mindenáron – szívesen vennénk például egy Tandori vagy Varró újjáteremtő nyelvi erejét. A rendező időről időre belekeveri a darabba a fölidézett forradalmak eseményeit. Ám nem értem, hogy 48-at miért játszatja el, és 56-ot, az utána következő boldog konszolidációt, illetve 89-et miért csak vetíti. A beidézett Petőfi-, Irinyi, Vörösmarty-szövegek pedig csak arra jók, hogy kizökkentsék a nézőt a dráma sodrából. Amint Bodolay elfeledkezik saját koncepciójáról, az eredeti dráma váratlanul működni kezd. Például a második részben Gertrudisz, Melinda, Bánk és Tiborc jelenete.

Világos az elképzelés: Katona József Bánk bánját manapság már nem lehet egy az egyben (értsd: korhűen, szöveghíven) eljátszani, valamit kezdeni kell vele. Bodolay változata nem győz meg érvényességéről. Esterházy Péter válaszolta egyszer az írásainak bonyolultságát firtató kérdésre: „Nekem nem célom, hogy bonyolultan írjak. Én csak el akarok mesélni egy történetet, s ennek során merülnek föl a bonyodalmak.” Nos, ebben az előadásban a bonyodalom sokszor mintha a cél lenne, azt nem a darabból olvasták ki, hanem kívülről aggatták rá, mint rosszul szabott kabátot. Pedig nem arról van szó, hogy darab problematikája ne lenne aktuális és friss. Éppenhogy túlságosan is mai, mindennapjainkba vág. Ma, mikor 2 millió magyar ember él a létminimum alatt, gyerekek tömegei éheznek, s amikor minden korábbinál gazdagabbak a gazdagjaink, van- aktuálisabb téma a nyomornál? Amikor a kriminalisztika megalkotja a megélhetési bűnözés fogalmát, lehet-e korszerűbb hős Tiborcnál? Ma, amikor a politikai diskurzus fő témája a hatalom gyakorlásának törvényes és erkölcsös kerete, magyarán szabadság vagy zsarnokság, képzelhetnénk-e érdekesebb szöveget a Katonáénál? Persze kevés, hogy mindez a darabban benne van, azt ki kellene bontani belőle. Helyette az villódzik a múzeumhomlokzat előtt: „Cinema City Meránia”. Az előadás nemzeti sorskérdések boncolgatása helyett a multik által sanyargatott szegény kis ország nevetséges üldözési mániáját kínálja.

Pontosan érezték ezt a nézők is. A szünetben sok tanácstalan arcot láttam, néhányan haza is indultak. A klasszikus Bánkot nem kapták meg, az pedig amelyet helyette kínáltak nekik, nem győzte meg őket igazáról.

Pedig néhány kitűnő színészt is láthatunk. Nagy Csongor Zsoltban megvan mind a nagyúri temperamentum, mind a haza sorsa felett érzett őszinte aggodalom, orgánuma sokszor hátborzongató nemességgel zendül meg. Ezt a fiatal Bánkot szívünkbe zárnánk, ám jobb volna, ha kevesebbet szaladgálna, többször maradna mozdulatlan. Ahogy Szabó Gabi Gertrudisza megszólal, az is szinte operai élmény. Benedek Mari az ő ruháját találta leginkább telibe: a térdig érő, elegánsan lebbenő élénkpiros szatén szinte viselkedik. A bizonytalanul mainak ható ruhakollekcióban a tervező a főalakoknál (amint azt tőle megszoktuk) az alapszíneket használja. Bánknak és Tiborcnak fekete jut (utóbbinak szürke kardigánnal), Melindának persze a fehér. Ebben a rendszerben Izidóra drámai funkcióját erősen túlértékeli egy karakteres királykék. Szabó finom eszközökkel bizonytalanít el bennünket, hogy az idegen országba tévedt királynőt nem kellene-e egy kicsit szánnunk magánya és kiszolgáltatottsága miatt. Jakab Tamás mintha azon az alapon kapta volna meg Tiborcot, hogy ő a társulat legőszebb és egyik leghűségesebb férfitagja. Az alkatától idegen szerepben azonban nagy színészi intelligenciával mozog, ízléses megoldásai akkor is megmelengetik a szívünket, ha nem rendít meg igazán. Kárász Zénó is fölhívja figyelmünket, hogy a színészet sokkal kevésbé alkat és életkor, mint inkább tehetség kérdése. Sorban Csaba Biberachja karakteresen lézeng világban, mellette még feltűnőbb, ahogy Barnák László Ottó szerepében tévelyeg tanácstalanul. Pataki Ferenc is reménytelen küzdelmet folytat a lázadó nagyúr, Petúr megformálásában. ÁVÓ-ra hajazó hosszú, sötétzöld bőrkabátja, lófarokba kötött haja sem ad neki elég súlyt és határozott karaktert. A lázadók jobb híján állandóan üres borosflaskákat hurcolásznak.

Az előadás előtti napon újra megnéztem a Bánk bánból készült operafilmet Kiss B. Attilával, Marton Évával és Rost Andreával, s ismét elámultam, hogy Erkel milyen finom és sokrétű zenei eszközökkel rajzolja meg Bánk szerencsétlen sorsú feleségének portréját. Egy prózai előadásban ezt az angyali, majd megbomló elméjű nőalakot a legnehezebb eltalálni. Gidró Katalin inkább tűnik bolondos kislánynak, mint egy olyan asszonynak, akinek a sors csapásai miatt összezavarodik a tudata. Mivel a dráma építményének a fele az ő vállán nyugszik, így hát erősen megrogy az épület.

II. Endre személyében nem egy a darabot lezáró Fortinbras érkezik.A király képtelen befolyásolni az eseményeket, maga is csak sodródik. A figurát a színlap szerint Báhner Péter ügyelő alakítja (vagy a király ügyel?), amit a néző egyáltalán nem ért. Illendő volna tájékoztatni a furcsaságról! A bizonytalanságot csak fokozza az a közelebbről azonosíthatatlan katonaköpeny, amelyet visel.

Nem él Bánk, nem igazán sikerült életet lehelni bele. Ha meg úgyis letörlik, akkor minek fölkenni?

Márok Tamás

[nggallery id=129]