Kumaraguru jó darabig azt gondolta, hogy a zenekar-alapítás a világ működésének jobbá tételének érdekében történik, csak évek múlva lett világos számára, hogy menekül. Apró falvakban, földbe süppedt nyomortelepeken alapította meg különös gonddal kigondolt, aprólékos rendszerezéssel kiválogatott tagokból álló zenekarait.
A zenekarok osztályzása során a felügyelet megbízása szerint Kumaragurunak precíz feljegyzéseket kellett volna készítenie, de mivel nem hitt az archiválás, a följegyzés létjogosultságában, rendre elsunnyogta a zenekarok dokumentálását, körülményes levelekben értesítette a felügyelet munkatársait az aktuálisan létrejött, létrehozott zenekarról valahol az utóiratban megjegyezve, hogy a hivatalos dokumentációt az út végeztével saját kezűleg juttatja a felügyelet birtokába.
A felügyelet archiválásért felelős szakértője már a második kumaragurui levél alapján gyanút fogott, hogy a dokumentációk valójában nem készülnek el, ezért két szakértőt bízott meg a felügyelet.
Maka feladata a nyomortelepek zenekar-alapításra fogékony tagjai közé való beépülés, a helyzetek mérlegelése és a dokumentációk határidőre való elkészítése volt, Berkinek pedig értesítenie kellett a felügyeletet Kumaraguru minden egyes lépéséről.
Két darahullás után Maka már négy nyomortelepi érdeklődő csoport bizalmát és vendégszeretetét élvezte, a feljegyzések rendre elkészültek a megalakult és a még megalakulás előtt feloszló zenekarokról, Berki meg a legkülönfélébb formákban eredt Kumaraguru nyomába.
Ha kellett, a kút mélyi vízfelszín alól figyelte Kumaraugurut, ahogy a vödröt felhúzva bámul a víztükörre, ha kellett, párás szagként követte a legeldugottabb nyomortelepek viskóiba.
Maka és Berki csak bogyószikkadásonként találkozhattak.
– Lófaszt se csinálsz – kezdte Maka, karikás szemekkel nézett Berkire. Berki áttetsző volt, nem volt benne semmi alázat, minden utasítást a legcsekélyebb kétely nélkül hajtott végre, soha nem látták enni, nem látták fáradtnak, még rendes bűze se volt. Maka bűzös volt, csimbókokban lógott róla a szag, szorgos volt, kaotikus.
– A Csobolyó keleti beömlésénél van – pöccintett ki fogai közül Berki két aknázómolyt,
– Vagyis?
– A hídnál kell lenned pirkadatra – a két aknázómoly már ott szkanderezett Berki vállán.
Maka dühöngve rúgta szét a lepecsényt, leszaggatta a rododendront, fújtatott. 238 zenekar alapításánál volt már jelen, beépült, megfigyelt, feljegyzett, tömködött, ahol lehetett. 238adszor is végighallgatta Kumaraguru idegesítően hatékony toborzó szövegét, végigülte az összes rohadt logótervező és névadó ötletelést, a kezdeti lépéseket, a feldolgozásokat, az első saját számok kínkeserves születését, a kiválásokat, a feltöréseket, a feloszlásokat, és még egyszer, egyetlenegyszer sem kérdezte meg tőle senki, hogy ő mit gondol, ő, Maka hogyan képzeli el a zenekar jövőjét. Végigélte azt is, ahogy Kumaraguru otthagyja az egyes zenekarokat, ahogy azok eleinte kétségbe esnek, aztán egymásnak, aztán mégis rájönnek, hogy Kumaraguru csak a kezdő lökést adta meg, még egy ideig függő viszonyban állnak a kumaragurui levelekkel, aztán valamelyikük kátrányból kifaragja Kumaraguru Sumasundram feketén fénylő szobrát, és akkor végre vége, békésen haknizó gyülevészetté züllik a zenekar, már csak néha napján idézik fel Kumaraguru nevét.
Borbáth Péter
