Csobánka Zsuzsa versei
Messzebbre nem vihet, aki szól.
A két sarkon már jártam,
kiollóztak belőlem mindent a térítők körei.
Se széle, se hossza beszéd.
Passzátszél repít, eladni visz.
Csapadékos területnek mondják,
a függőlegest emlegetik.
[…]
Légcsere
A szitálásról eddig mindent elhittem.
A szél, mely tarajosra korbácsolja a betont,
hazafelé jelenésnek tűnt.
Az ablak magasan van.
Jelenéshez nincs köze, halálfélelem.
Lisztet szórok, ne kelljen betűzni,
de mindig kifeslik valahol.
Röfög az isten, aztán dől csak el.
A résen visszamászok.
Lisztes lábnyomból ne igyanak erdők,
eddig is rengeteg volt, kit bújtattam.
Aki visszafelé, az mintha nem is lélegezne.
Ami benntart, az mintha maga is máshol.
Erősen fúj a szél.
Poláris front
Messzebbre nem vihet, aki szól.
A két sarkon már jártam,
kiollóztak belőlem mindent a térítők körei.
Se széle, se hossza beszéd.
Passzátszél repít, eladni visz.
Csapadékos területnek mondják,
a függőlegest emlegetik.
Mesebeszéd.
Csak az elfekvők látják higgadtnak a napot.
Ne vessen ráncot
Ahogy kimúlt, a tetem köré gyűltek.
Magamban bíztattam őket, szálljanak beljebb,
hogy a halál végre ne vegyérték legyen.
De erre elhallgattak, maguktól vetették le a hártyát.
Láttam gyerekeket, csipesszel kezükben közeledni,
azokban több kegyelem volt.
Megjelent a Tiszatáj 2013/2. számában
