Oláh András versei
döntened kellett mi fájjon inkább
a magány vagy a veszteség
tetőtől talpig átvizsgáltál
minden épnek hitt javaslatot
a csalétek én lehettem volna
de a vesztes mindenképpen te maradtál
[…]
elmartad magadtól
elmartad magadtól mert hazugságaival
mérget égetett a szívedbe
egy jelentéktelen kis szajha
hullámtörőin fennakadva talált vigaszt
döntened kellett mi fájjon inkább
a magány vagy a veszteség
tetőtől talpig átvizsgáltál
minden épnek hitt javaslatot
a csalétek én lehettem volna
de a vesztes mindenképpen te maradtál
félve vonszolódtál a semmibe
hogy a létezést kiérdemeljem
hogy felnevelj apa nélkül
hogy lehessek bélyeg a sorsodon
– könnyen cáfolható gondterhelt öröm
fénykép
hisz még el sem követtük megírt bűneinket
– a nővér arcát látom magam előtt
amint a kórházi ágyon fölém hajol
fátyolos tudatom mélyén sorban állnak a hátsógondolatok
szomjas villám nyilall belém
magasan ágaskodó fájdalom
engedem hogy ráhibázzon
a dermedt csönd elnyomja a varjak fekete károgását
jaj nem nyithatsz be így
mikor Isten épp a szívünkben hallgatózik