„csak magamat kell minden pillanatban figyelnem…”

BESZÉLGETÉS FEKETE GIZIVEL

A Szegedi Nemzeti Színház a közelmúltban mutatta be Hermann Broch A bűntelenek című regényének egyik fejezetéből íródott drámáját, a Zerline, a szobalány naplóját. A zajos sikert aratott előadás főszerepét Fekete Gizi, a színház társulatának vezető színésznője játszotta – Klatka Eszter beszélgetett vele.

Kisebb-nagyobb kitérőkkel immáron több mint harmincöt éve Szegedhez kötődik. Mit jelent Önnek a város, a színház?

Mindent! Számomra mindent Szeged és a szegedi színház jelent. Már akkor is nagyon szerettem, amikor fiatalként itt voltam, de abban az időben az életem úgy alakult, hogy nyolc évet Zalaegerszegen töltöttem. Ezt nagyon megköszönöm a Jóistennek meg a sorsnak, mert nagyon komoly nevelésben, oktatásban és sok jó szerepben volt részem. Remek szerepeket játszottam e nyolc év alatt.

Ott született a kisfiam, ott éltünk, nagyon kellemes volt, de ennek ellenére nagyon boldogok voltunk, amikor az egész család visszajött Szegedre. Azt hiszem, hogy most már el sem tudjuk Szeged nélkül képzelni az életünket, olyannyira, hogy ha a gyerekeim hazajönnek, igazi hazájuknak tekintik ezt a várost. Tehát nem csak a szüleik otthonát látják benne, hanem a várost magát is otthonuknak tekintik. Mindig úgy jönnek haza, hogy végre itthon vannak, ami számomra nagyon jó érzés.

Említette a Ruszt-féle színházat Zalaegerszegen. Ha jól tudom, őt tekinti a legnagyobb mesterének, tőle tanulta a legtöbbet a pályán. Meséljen egy kicsit erről!

Ez nem azt jelenti, hogy egyedül ő volt a mesterem. Szinetár Miklós osztályában végeztem a Színművészeti Egyetemem, ahol Babarczy László volt a tanársegédünk. Tőlük is rengeteget tanultam. Nekem az egész egyetem egy hatalmas iskola volt, egy hatalmas előrelépés az életben. Nem csak a színházról tanultam sokat, hanem magáról az életről is. Utána innen Kaposvárra kerültem Zsámbéki Gábor igazgatása alá, ahol Ascher Tamás rendezte az Állami Áruházat. Ez volt az első nagy bemutatkozásom. Akkor még csak negyedéves voltam az egyetemen, mégis én játszottam a női főszerepet. Ebben az előadásban partnerem volt Vajda László, Koltai Róbert és Pogány Judit is. Utána Osztrovszkij Erdő című művében Akszjusát játszottam szintén Kaposváron, amit Szőke István rendezett. Ezután költöztem Szegedre, itt találkoztam Ruszt Józseffel. Ő vitt el engem, illetve az egész családomat az akkor induló zalaegerszegi színházba. Az ott töltött nyolc év alatt szerepek garmadát kaptam meg, ebből egyet emelnék ki, ami nagyon meghatározó volt, mégpedig Madách Az ember tragédiája. Persze nagyon sok olyan szerep volt még, amit nagyon boldogan és szeretettel játszottam, A csodálatos mandarin, vagy A három nővér Tatjánája.

Mi volt Ruszt módszere, amivel rabul tudta ejteni a színészt és a nézőt is egyaránt?

Hatalmas zsenialitás volt, ami belőle áradt. Fantasztikus színészvezetést használt. Soha nem akart különlegesen modern, vagy különlegesen nyakatekert, abszurd, vagy valami furcsa előadást létrehozni. Magát a művet, a mű gondolatát szerette volna eljuttatni az emberekhez.

Milyen nehézségekkel kell szembesülnie ma egy fiatalnak, aki színházi pályára adja a fejét?

Sok nehézsége van. Ma egy fiatal, ha a színházi pályára lép rengeteg buktatóval kell, hogy szembenézzen. A színház bármely területén dolgozni irtó nehéz, sokkal nehezebb, mint amikor én kezdtem a pályát. Úgy gondolom, hogy akkor még több volt a törődés és a gondoskodás egy-egy fiatal felé. Egyrészt a pályakezdő jobban el tudott igazodni, magát jobban el tudta helyezni abban az adott hierarchiában, abban az adott világban, abban az adott színházi közegben, ahova éppen csöppent. Másrészt több figyelemmel fordultak a kollégák felé. Én nagyon szeretem a fiatalokat és nagyon szívesen foglalkozom is velük, illetve szeretek segíteni nekik, ha kérik. Ám az, hogy egy-két színész odafigyel a fiatalokra, az még nem elég. Engem Ruszt valamikor még úgy nevelt, úgy indított el a pályán,  hogy azért játszom ezt a szerepet, hogy három év múlva el tudjam játszani azt a szerepet. Tehát tudatosan készített fel, majd állított rá egy bizonyos szerepkörre. Ma ez már nincs így.

Nemrégiben mutatták be Sándor János rendezésében a Hermann Broch Zerline, a szobalány naplója című művét, ahol a főszerepet, Zerline-t alakítja. Milyen volt a Sándor Jánossal való közös munka?

Amit ő csinál, az számomra „A színház”. Sándor János ugyanúgy, ahogy Ruszt József is, a színház lényegét, a gondolatiságot tükrözi a munkáiban. Soha nem akar külsőséges eszközökhöz nyúlni, nem akar senkit becsapni. Sem önmagát, sem a közönséget, sem a színészeket. Nagy tehetséggel, hatalmas tudással, teljesen tisztán és becsületesen, a művet hozza létre a színpadon. A mögötte álló életmű magáért beszél. Dolgoztam már korábban is vele, a Chicago-t rendezte, amiben Morton Mamát játszottam, vagy a Régi nyár című darabban Máriát alakítottam, illetve két évvel ezelőtt Görgey Gábor Mikszáth Kálmánról szóló darabjában az író feleségét formáltam meg. Ez a mostani Zerline azonban a koronát jelenti számomra. Nem csak az én színészi életemben, hanem úgy érzem, hogy a Jánossal való közös munkáinkban is. Azt hiszem, hogy mindketten a legjobb formánkat hoztuk benne, éppen ezért úgy gondolom, hogy ez a hatalmas siker, ami ezt az előadást övezi, ez a mi közös sikerünk.

Milyen nőnek tartja Zerline-t? Van-e hasonlóság Ön és a karakter között?

Muszáj volt egy csomó hasonlatosságot kibányásszak magamból, mert különben nem tudtam volna eljátszani. Nagyon nagy bajban vagyok, ha nem találok közös szálat. Itt találtam, de legyen ez az én titkom, hogy hol és miben.

Azt hiszem, hogy Zerline pont olyan gyarló, olyan nagyszerű, mint egy ember. Egy igazi nő, aki mindent megélt, sok mindenen keresztülment, bölcs, buta, szép, csúnya, okos, számító, időnként jóságos, időnként gonosz. Pont amilyenek vagyunk.

A színész számára mindig nagy kihívás, amikor egyedül kell életet teremteni a színpadon, egyedül kell uralni azt. Mennyire más egy ilyen jellegű előadást játszani, mint egy nagyobb „társas-játékot”?

Annyiban más, hogy itt egyedül nekem kell másfél vagy két órán keresztül lekötni a néző figyelmét. A dráma, és ezzel együtt a néző figyelme is, az elejétől a végéig az én kezemben van. Ez iszonyú nagy kihívás. Számomra ez jelenti a szakma csúcsát, nagyon boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom. Évek óta vágytam már rá, hogy az Egyedül című Kaló Flórián-darab után újra monodrámát játszhassak. Talán éppen ezért is jött létre 2008-ban az önálló estem, merthogy vágytam erre a fajta kihívásra. Így most nagyon nagy örömmel élem meg, hogy ezt a Zerline-t csinálhatom.

Ez az előadás, mint említette tulajdonképpen egy nagy monológ. Mégis van egy partnere a színpadon, az albérlő, akit Barnák László alakít. Milyen módon segítette, esetleg gátolta ez a játékban?

Először nagyon örültem, hogy nem egyedül kell majd állnom a színpadon, hogy lesz ott valaki, aki még segít. Aztán egy kicsit ijesztő is volt, mert plusz feladatot éreztem benne. Úgy éreztem, hogy nem csak saját magamra kell figyelnem, hanem itt még meg kell felelnem valami másféle elvárásnak is. Laci behozta a fiatalok lendületét, egyfajta fiatalos ízt, egyfajta fiatalos életigenlést teremtett meg a színpadon, még a színészetben is. Nekem folyton figyelnem kellett rá és együtt kellett játszanom vele, mert ő mindig ott volt mellettem. Ez később egy fantasztikus szövetséggé alakult át közöttünk. Nagyon jót tett az, hogy egy nagyon erős kontrollt éreztem felőle. Mivel Laci rendezőalkat, így egy a Jánosétól eltérő rendezői kontrollt is kaptam. Végül rájöttem, hogy csak magamat kell minden pillanatban figyelnem. Így teremtődött meg ez a mi hármasunk, ami megadta ezt az itt létrejövő Zerline-t.

A Korzó Zeneházban nem először lép színpadra. Nagyon eltérő közeget jelent ez a nagyszínház, vagy akár a Kisszínház nyújtotta játéktérhez képest? Milyen módon befolyásolja a játékát a néző közelsége?

Azt tudom mondani, hogy ez más. Úgy érzem, hogy ezen a helyen nem csak fizikálisan, de lélekben is közelebb kerülök a nézőkhöz. Ugyanakkor azt mondom, hogy teljesen eltérő a nagyszínházban vagy a Kisszínházban játszani. Nem tudom, melyik áll közelebb hozzám, nyílván egy adott előadáson belül mindig az, amelyiket éppen csinálom. Minden helyen én én vagyok, és azt hiszem, hogy az a fajta színészet, amit képviselek, helyszíntől függetlenül mindig ugyanazzal az értékkel bír.

Melyik közönségréteget vonzza leginkább a Broch-darab? Kiket kívánnak megszólítani ezzel az előadással?

Mindenkit. Talán a második előadáson volt nagyon sok fiatal nézőnk, akik ugyanolyan figyelemmel és szeretettel fogadták az előadást, mint a premierközönség. Nem gondolom, hogy különbséget kellene tenni a fiatalok és az idősebbek között, mert aki szereti a színházat, az irodalmat, a különleges pszichologizáló dolgokat, a mozit, az ilyenfajta művészetet, az biztosan élvezni fogja ezt az előadást is. Én nagyon várok mindenkit, aki erre kíváncsi.

Milyen feladatok várnak még Önre az évad hátralévő részében?

Már elkezdtem próbálni a Mária főhadnagy című operettet, ahol Mária főhadnagy nevelőanyját fogom alakítani, majd tavasszal Füst Milán Boldogtalanok című nagyszerű drámájában fogok játszani egy szép szerepet.

További sok sikert kívánok, köszönöm szépen a beszélgetést!

A beszélgetést Klatka Eszter készítette

[nggallery id=110]