06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Ami megtörténhetett volna, és ami nem, és mégis…
2012.12.09 - tiszatáj

CZEGLÉDI ANDRÁS: UKRÓNIA ÉS SZÍNHÁZ

Nem kis érdeklődéssel ültem be Czeglédi András ukrónia-előadására. Már csak azért is, mert halványlila gőzöm sem volt arról, mi is az az ukrónia.  Ráadásul, azt ígéri előadásának a címe, hogy összefüggést fogok fölfedezni ukrónia és a színház, a színjátszás között.

Miután Pribojszky Edit és Józsa Péter jóvoltából kellően megtöltöttem a pocakomat friss és ropogós pogácsával, a morzsákat pedig leöblítettem egy pohár pacsai újborral, kedvvel ültem be a jeles filozófus, 2000 folyóirat szerkesztő szemnyitogató egyetemi órájára.

Nos, ez az előadás sem okozott csalódást, ahogy kollégája, Gyenge Zoltán filozófiai fejtegetései is erős tetszést arattak közel egy hónappal ezelőtt. Most is telve az Ibsen Stúdió, fiatalok, kevésbé fiatalok, egyáltalán nem fiatalok – mindez arra mutat, hogy ezeken a színházi mindentudás-egyetemeken nincs vatta, nincs kényszerített hallgató, kényszerű hallgatás.

Azonban, és, de, valamint és egyébként is, mi az az ukrónia? – teszem fel magamnak a kérdést, pár nappal az esemény után. Nem könnyű definiálni, még nehezebb át- és megélni, de ha az ember rászánja magát, azt hiszem, megéri (ha teljesen nem is megérti – ez csak a rossz rímelés kedvéért sikerült itten ennyire magyartalanulra…).

Idézzük Czeglédi Andrást! „Az ukrónia gör. átvételű modern kifejezés, az utópia mintájára képzett neologizmus. Az ’u’ fosztóképző a görögben: az utópia esetében a toposzra, a helyre vonatkozik, az ukrónia esetében pedig a kronoszra, az időre. Utópia: Sehol-föld; ukrónia: semmikor-idő.”

Mi ez, ha nem a költészet terepe, avagy a színpadé, akár mindkettőé. A semmikor-idő a mindenkor ideje, ahogy a mindenkor ideje is csak a semmikor-idővel definiálható. A versnek nincs ideje, ahogy a zenének sem, időbeni terjedelme van, és időtlenségi kiterjedése. Egy Shakespeare-darab akkor is ukronikus, ha nem farmerben játsszák, külsődleges jelekkel kiragadva a maga idejéből. Ibsen és Szophoklész kosztümben vagy a nélkül, karral és/vagy kar nélkül is aktuális, jelenben ható, múltról leváló, jövőben elhelyezkedő. Ha jól értem, amit a filozófus mond(ott).

Megint Czeglédi András: „A voltaképpeni ukrónia jóval későbbi, mint az utópia – és jóval kevesebb is akad belőle. Charles Renouvier 1876-os regényére vezethető vissza a szó, Renouvier találja ki az ’ukrónia’ fogalmát. Az ukrónia egy olyan u-kronoszt, semmikor-időt jelenít meg, amelynek révén elbeszélhető a múlt és a jelen, de nem úgy, ahogyan ténylegesen megtörtént, hanem úgy, ahogy megtörténhetett volna. Mintha csak az ukrónisták, az ukróniák szerzői folyamatosan szemük előtt tartanák Arisztotelész híres megkülönböztetését költészet és történetírás között: a Poétikában Arisztotelész abban látja a különbséget, hogy a történetíró mindig az egyedi faktuális, megtörtént eseteket mondja el, míg a költő az általánosat: azt, ami valószínűség vagy szükségszerűség alapján megtörténhetett volna; s éppen ezért mélyebbnek és filozofikusabbnak látja utóbbi, vagyis a költő tevékenységét.

Az ukrónia nem másra tesz kísérletet, mint a kettő ötvözésére: egyfajta poetikus történetírásra – tagadva ezzel azt a közkeletű elképzelést, hogy érdektelen a „mi lett volna, ha?” mint történeti kérdés.”

Beszél és én töprengek. Mi lett volna, ha… mondjuk, egy vonatot nem kések le egy különös, később tragikusnak feltűnő, estén egy színész barátom miatt… Mennyivel másabb lenne most az életem, s hogyan írhatnám meg, ha megírni tudnám a meg nem történtet, ahogy a megtörténtet sem… Ha, s ha talán. Vagy a lepke-effektuson például. Nem azon, hogy egy lepkeszárny-elmozdulás viharrá fokozódhat, hanem azon, hogy ha most nem ezen az előadáson ülök, akkor nyilván egészen másként alakulna a további életem. Más időben léteznék, más magyarázataival az életemnek. Azon tűnődöm, hogy a véletlennek milyen szerepe lehet, van az ukróniának. Avagy, az ukrónia nem maga-e a véletlen, vagy a véletlenbe sodrása a kauzálisnak, mindegyben definiálható vak sors, kronológiáját veszített egyetlen történet sokfélesége…

Ismét Czeglédi András. „De talán nem azonnal és érzéstelenítés nélkül Arisztotelésszel demonstrálandó, hogy mi is az ukrónia. Lássunk egy képet, amely érzékletessé teheti, hogy mi az ukrónia kiindulópontja és leglényegibb sajátossága.

Mit látunk a képen?

– egyrészt egy CD-borítót (még a sorozatszám is ott a sarokban)

– másrészt egy kínai képzőművész alkotását, ill. annak repróját; Csu Kar Kui

– és harmadrészt, igen, a legtriviálisabban: egy kínai gyermek Jézust és egy kínai Szűz Máriát

 Az ábrázolás meglehetősen ikonikus: Mária úgy ül ott, ahogy egy Mária szokott, a kicsiny Jézus meg úgy áll, ahogy kell; mindkettőjük feje körül ott az obligát glória. A rózsafüzér Mária nyakában már-már túlhangsúlyozott, az egész kép első látásra erősen barokkos benyomást kelt. (Tkp. a rózsafüzér mint ikonikus kellék is a barokk szülötte.) Nos, igen kései barokk alkotásról van szó, lévén hogy a festmény 1997-ben készült (Csu Kar Kui kortárs alkotó).

Tehát adott egy az európai barokk mintákra erősen hajazó, azokat követő, a megtévesztésig követő olajfestmény, amely ugyanakkor az istengyermek és Szűz Mária egész témáját áthelyezi kínai kontextusba (emberábrázolástul, ruhaviseletestül), s mindezt egy kortárs festő teszi. Na, ez az ukrónia tökéletes képi megelevenítése.”

A képhez zenét is hozott az előadó. Bizonyos értelemben kínai zenét, más megközelítésben egy kortársi kísérletet a barokk zenei megfogalmazásra. Egy letűnt világ rekonstruálására tett kísérlet ez, tudható, „a XVII. századi Pekingben az éppen megjelenő jezsuiták hatására formálódó keresztény közösség tiszteleti zenét, Mária-vecsernyéket adott elő.

Minden vitatott: mit, hogyan és mivel adtak elő; az egyetlen igazán biztos pont, hogy egy Matteo Ricci nevű jezsuita szerzetes az alapító atya: ő az első európai, aki a középkor óta eljut Pekingbe, s ő hozza létre az ottani jezsuita közösséget; Ricci alapvetően nem muzsikus, s roppant nehéz eldönteni, hogy mi az, amit ő komponált, s mi az, amit átvett kínai zeneszerzőktől. De még évtizedekkel később is következő a helyzet: adott néhány különös partitúra (az Európán kívüli világban Kína ama ritka helyek egyike, ahol hagyományosan rögzítették a ritmust és a dallamot is), európai, kínai, európai átiratos kínai, kínai átiratos európai. A neofita, az újonnan megtért kínai keretek között van néhány muzsikus, de ők értelemszerűen a kínai hagyományt, hagyományokat ismerik. Az udvar eunuchjai között ugyan akadnak néhányan, akik tanultak európai dalokat, s némi nehézséggel elő is tudják azokat adni, ám ők nem keresztények. A misszionárius szerzetesek egyike-másika ért ugyan az énekléshez vagy valamilyen hangszerhez (ja, igen: nincs semmiféle rendszeres utánpótlás európai hangszerekből, elsősorban kínai hangszerek állnak rendelkezésre) – de hát ez így nyilván nem eredményez valamiféle jól szervezett kórust.

Ráadásul kénytelenek adaptálódni a környezethez – s ez különösen a Mária-vecsernyékre van erőteljes (negatív) befolyással. Ugyanis míg a megszólítani kívánt kínai elit kifejezetten fogékony a kereszténység etikai tanításaira, ill. némi érdeklődéssel fordul a megtestesülés vagy a feltámadás gondolatai felé, ugyanakkor a Szentháromság tana megemészthetetlen számára (hogyan lehetne egy a három, s három az egy?), és a hasát fogja a nevetéstől, ha azt hallja, hogy egy szűz gyermeknek adott életet. Ennek megfelelően a liturgia egy részét minden bizonnyal – vagy legalábbis valószínűleg – a jezsuiták latinul és saját maguk számára, illetve vélhetőleg a leginkább integrált kínai keresztényeknek adták elő a templom belsejében; a kínaiak számára befogadhatóbb részét pedig kínaiul, akár a templomon kívül is. Hogy kínai énekesek miként adták vissza az európai zeneműveket, illetve azok dallamvilágát, arra három, egymást kizáró forgatókönyv is megfogalmazódott: megpróbálhatták egy az egyben, direkt visszaadni, illetve közelíthették a saját kínai pentatóniájuk felé, illetve teljességgel kínai stílusú heterofóniában is. A CD-n hallható zene mindhárom megoldást prezentálja. Az utólagos zenei rekonstrukció tehát szélesebb körű, mint az egykoron volt tényleges zenei világ.”

Ezt követően a zenéhez tartozó ukronikus történetet is ismertette a filozófus, és rátért magának az ukróniának a történetére is.

Czeglédi András. „Bizonyos vélemények szerint az ukrónia már jóval azelőtt is létezett, hogy így hívták volna. Ismétlésképp: maga a kifejezés csak 1876-ban született meg. Ám vélhetőleg Titus Livius, az ókori történetíró jegyzi az első ukróniát: a Róma történetében, egy exkurzusban, kitér arra az eshetőségre, hogy mi lett volna, ha Nagy Sándor nem Keletre, hanem Nyugatra indul hódítani (és megpróbálja meghódítani Rómát; Livius szerint ez persze nem sikerülhetett volna).”

Az ukrónia rokon zsánerektől megtisztítása után az ukrónia lehetséges fajtáit tekintette át a közönség változatlan figyelme és érdeklődése közepette az előadó. (Megfosztások: nem pontos, ha az ukrónia bármiféle alternatív történelmet jelöl meg. Az ukrónia jelen- és itt-központúbb, mint az alternatív történelem, általában. Az ukróniát az alternatív történelmi irodalommal jövő-képleteivel szemben nem a jövő, hanem az alternatív múlt és az alternatív jelen érdekli.

Felvetette az irodalmiság kérdését előadásának ezen a pontján. Leszögezi, amíg az alternatív irodalom mindig irodalmi minőséget hoz létre, addig az ukrónikus nem feltétlenül, és nem tartja ezt elsődleges céljának. Livius, Toynbee és Bibó kapcsán tetszetős paradoxonnal él: „az ukrónia az alterernatív történelem átfogó zsánerének része, és bármely alternatív történelmi alkotás tartalmazhat ukrónikus mozzanatokat, de nem minden ukrónia alterernatív történeti irodalom. […] Vagyis, az ukróniát sokkal szabadabb viszony fűzi az emberi történések világához, mint az utópiát – különösen, mint a modern utópiát (és antiutópiát), ahol/amelyben találkozik a régi, klasszikus most-de-nem-itt struktúrája (jelenben játszódás fiktív helyen), illetve ennek determinizmusa, a zsidó-keresztény eredetű eszkatologikus mozzanattal (az eszkatológia a végidőkről szóló tanítás), ill. annak determinizmusával. E találkozás ugyanis a modern utópiát, ill. párdarabját, az antiutópiát fokozottan determinisztikussá tette.”

Rövid Shakespeare-kitérő után, melynek fölemlítésekor már evidensnek tekintette az ukrónia színházi formaként létezését, a legfontosabb elkülöníthető ukrónia-formák elősorolásba kezdett.

Czeglédi András. „1. Alig ukrónia, inkább scifi: az ukronisztikus short story: Ray Bradbury: Mennydörgő robaj. Időutazás, lelépés a kijelölt ösvényről, lepke a cipőtalpon. Visszatérve minden picit más (más nyerte az elnökválasztást). Pillangó effektus, a pillangóhatás első megfogalmazódása a populáris kultúrában!

2. Ukronisztikus alternatív történelmi regény: Milorad Paviĉ: Kazár szótár; Philip K. Dick: Az ember a fellegvárban (a tengelyhatalmak győznek a II. világháborúban, s a németek és japánok felosztják egymás között az USA-t; tökéletes – negatív – ukrónia: a jelenben játszódik, megtartja a valóságos történelmi szereplőket, illetve elképzelhető átlagpolgárok a mindennapi hősei, s még az ukrónia az ukróniában is megjelenik, benne az alternatív mozgástérrel: a Nehezen vonszolja magát a Sáska – azt írja le, hogy mi lett volna, ha a nácik és a japánok elveszítik a világháborút –, ill. a Ji King, amely alternatív lehetőségek sokaságát nyitja meg), steampunk (mi lett volna, ha a viktoriánus korban bekövetkezik a digitális forradalom: gőzerővel hajtott számítógépek stb.).

3. Nem irodalmasított alternatív történetírás: Andrew Roberts: Mi lett volna, ha … fejezetek a meg nem történt világtörténelemből (a németek elfoglalják Moszkvát, Sztálint leváltja és kivégzi a PB (amit azért titokban tart), de – nem is olyan – hosszú távon lényegében minden visszakanyarodik – vagyis ez egy rendkívül ritka ukrónia: determinisztikus –, és úgy történt volna, ahogy egyébként is: strukturalista determinizmus; Molotov mint új Sztálin, megérkeznek az angolszász fegyver- és egyéb szállítmányok, a németek megszállta területeken a rettenetes megszállás miatt széles körű partizánmozgalom bontakozik ki stb…

4. Vallás-, kultúr- és politika-történeti ukrónia: mi, magyarok is erősek vagyunk benne:  Bibó (Bácska mintha termékeny talaja volna az ukróniának – Bibó szegedi előadásaiból és jegyzeteiből növi ki magát a bibói ukrónia, Paviĉ szintén Bácskában): a 15. századi zsinati mozgalmak győzelme révén a kereszténység megújul és modernizálódik, s a reformáció a maga skizmatikus, egyházszakadásos formájában elmarad: és lesz modern felvilágosodás, modern tudományosság, humanitarizmus, demokratizmus, liberalizmus, szocializmus – de ez mind keresztény keretek között bontakozik ki! Így a szellemi élet minden képviselője címzetes egyházi funkciók képviselőjévé válik.

Pl. Marx pátert Európa összes monarchiájából kitiltják, s a vatikáni múzeum könyvtárában lel menedéket, és az ő szerzőségére vall az 1848-ban kiadott 3. (!) szociális pápai enciklika, a „Spectrum pervadit Europam” (magyarul: kísértet járja be Európát) kiáltványszerű hangja. Freud apát a gyónási technika modernizálásnak úttörője…”

Ennél a pontnál már felszabadultan derült az előadóval együtt a közönség. Mintha csak ezt érezte volna meg, de nem kizárt az előadás előre kiszámított dramaturgiája, Stirlitz-viccek ukróniáján keresztül szánkázott át humoron, történelmen, távol- és közelmúlton.

Végül, bár több ponton érintette már, a színház és ukrónia viszonyára fókuszált Czeglédi András.

„Hogy színháznak és utópiának lényegi közük van egy máshoz, az nem éppen újkeletű elgondolás, és időről időre szokás hangsúlyozni is. Ukrónia és színház kapcsolatáról viszont nemigen szokás gondolkodni.

Akad egy nemrég még kifejezetten divatos, de ma is eleven erővel ható majdnem-kortárs, XX. századi  francia filozófus, M. Foucault, aki nem egyszerűen kiemeli, de szisztematikusan el is helyezi a színházat és a színjátszást az utópia vonatkozásában. Tömören ismertetve: F. szerint korunk, immáron jóideje, a tér kora – s az idő alighanem csak a térben megoszló-megjelenő elemek elrendezésének egyik módja. Manapság a szerkezeti hely lépett hierarchikus helymeghatározás és a kiterjedés örökébe. De Foucault szerint a szerkezeti helyek közül is az ún. kívülség terei a legérdekesebbek, melyek kapcsolatban állnak az összes többi térrel, ám úgy, h. felfüggesztik v. visszájára fordítják az általuk jelölt kapcsolatokat. A kívülség terei 2 csoportra oszthatóak: utópiákra (irreális szerkezeti helyek, valóságos hely nélküli szerkezeti helyek) és heterotópiákra – ezek reális szerkezeti helyek, melyek mintegy megvalósult utópiaként „reprezentálják, kiforgatják, kétségek elé állítják a kultúra belsejében fellelhető valódi szerkezeti helyeket”. Foucault szerint a színház paradigmatikusan ilyen hely – azaz a megvalósult utópia egyik altípusa, alesete –, ráadásul megtestesíti a heterotópiák három alapelvét: eszerint a heterotópia ugyanazon reális helyen többféle, önmagukban összeegyeztethetetlen teret gyűjthet össze. „A színházban így váltakoznak a színpad síkján az egymáshoz képest idegen színterek.” Nem színházi vonatkozásban pedig Foucault beszél a heterokróniáról, arról az abszolút szakadásról, amelyet a heterotópia a hagyományos idő és az emberek vonatkozásában beállít.”

Előadása befejezéseként az ukrónia és színház négy fontos – és lehetséges – találkozási pontját vázolta föl.

  1. Amikor adott egy ukrónikus színdarab (pl. Noel Coward: Peace in our Time; a nácik legyőzik Angliát a II. világháborúban)
  2. Amikor adott egy szerző, aki előszeretettel épít be ukrónikus mozznatokat az alapjáraton nem feltétlenül ukrónikus színdbarabba; pl. Tom Stoppard (Árkádia; Rosencrantz és Guildenstern halott)
  3. Megtervezett ukrónia a színpadon, a szövegen és szerzőn kívül és túl: a jelen számára játszott Hedda Gabler (és másodlagos, hogy 1890-et írunk a darabban stb.), a kaposváriák legendás P. Weiss: Marat-Sade-ja – a jelen számára játszottság messze túl tud mutatni a szokott áthallásosságon, azon, hogy a bomlófélben lévő vagy éppen kialakulgató, még meg nem szilárdult autokratikus rezsimekben szokás.
  4. A spontán ukrónia a színpadon: kb. 20 éve, Budapesti Kamaraszínház, Thomas Bernhard: A színházcsináló (benne: A történet kerekén) Sinkó László (Bruscon), mobil – nem morális leckéztetés, nem elbohóckodás, nem is nem-tudomásul-vétel, hanem bevonni a darab élő idejébe (ripacság és morális komolyág és elviselhetetlenség, és ennek reflexiója, és mindennek persziflázsa együtt Bruscon alakjában).

Az ukróniával találkozó színjátszás ’egymáshoz közeledő, elágazó, megszakadó vagy éppen évszázadokon át egymást elkerülő időknek a szövevénye’.

A népes érdeklődő közönség még egy ideig faggatta az előadót, nem titkolt élvezettel és (ön)elégedettséggel: nem ördöngösség a filozófia, csak kell legyen, aki kellő tudással és bátorsággal, érthető nyelven és laikusok számára is alkalmas átszűréssel, el(ő)adni tudja. Az Ibsenben immár második alkalommal történt meg ez a csoda, hála Kovács Edit színész-filozófus-háziasszony hozzáértésének, kitartásának, bátorságának, amellyel az előadókat kiválasztja, a rendezvényeket megszervezi, és bízik a békéscsabai közönségben. Várjuk a harmadikat előadást, a harmadik előadót; az első kettő bizonyította, a Mindentudás Egyeteme a Színházban méltó és a szó legjobb értelmében nemes vállalkozás.

P. S. Köszönet Czeglédi Andrásnak, aki rendelkezésemre bocsájtotta előadása jegyzeteit. Közlésükhöz in concreto nem járult ugyan (még) hozzá, de remélhetően nála is működni fog a Gyenge Zoltán-effektus: fájdalom(jog)díjként felajánlva jófajta békési pálinka, ameddig az idő után a teret el nem veszítjük a talpunk alól…

 Zalán Tibor

 


Címke: , , ,
2021.06.23 - tiszatáj

AZ ARTÉR EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
Art-art: összetart!
Az Artér Egyesület immár több, mint 15 éve alakult Budafokon. Tagjai olyan művészek, akik különböző szálakon kötődnek Budapest XXII-ik kerületéhez. A hivatásos alkotók szakmái az alábbiak: festő, grafikus, szobrász, keramikus, ötvös, divattervező, textiltervező, fotográfus, üvegtervező, formatervező, építész, illetve restaurátor […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.23 - tiszatáj

– MONDJA CSUZDI ESZTER, A SIMÁNDY-ÉNEKVERSENY EGYETLEN MAGYAR GYŐZTESE
A Szegeden tanuló vajdasági szoprán, Csuzdi Eszter lett az idei Simándy-énekverseny egyetlen magyar győztese. Temesi Mária növendéke nemcsak az aranyéremmel járó félmillió forintot kapta meg, hanem koncertezni hívták Moszkvába, és további különdíjakat is nyert… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.22 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A kiállítás címe, Magánélet, nem sokkoló, csak tényt közöl. Miközben kísérlet(ek) tanúi vagyunk. Sajnos nem csak tanúi, a mi bőrünkre is megy (és ment) a játék. Soha eddig meg nem élt helyzetbe kerültünk, valamennyien. Váratlanul csapott le ránk a vírus, a karantén, a ránk kényszerített bezártság, a reménytelenség, az egyedüllét, a kettős, vagy többes magány, amiből semerre se léphettünk ki […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

OPERARAJT-PROGRAM INDÍTÁSÁT JELENTETTE BE ÓKOVÁCS SZILVESZTER
A szegedi Simándy-verseny tapasztalatai nyomán ötven énektanárral 2022-ben országszerte elindítanák a tehetségfejlesztő Operarajt-programot – jelentette be a vasárnapi díjátadó gálaesten a zsűri elnöke, Ókovács Szilveszter. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeretné, ha több fiú választaná ezt a pályát, és trendivé tenné az éneklést… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
Szabó Gábor tanulmánykötete a mikrohistória és az újhistoricizmus létrejötte óta igen intenzíven gyarapodó emlékezet-diskurzuso­kat bővíti kortárs magyar regények, rövidprózák, esszékötetek és Petri György lírai munkásságának mélyreható elemzésével. Első látásra is kitűnik, hogy Szabó nemcsak a legszűkebb és legelitebb kortárs kánon kínálatából válogat, hanem egy-egy szerző kevésbé előtérben lévő szövegével, vagy az idő próbáját még ki nem állt műveivel is előszeretettel foglalkozik… – KISS A. KRISZTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SIMÁNDI KATALINNAL, A LEGENDÁS TENORISTA LEÁNYÁVAL
Több mint két évtizeden át Simándy József özvegye képviselte a családot a legendás tenorról elnevezett szegedi énekversenyen. Jutka asszony köszöntőt mondott, díjat, ajándékot adott át, igyekezett segíteni a fiatal operaénekesek pályakezdését is. Halála után részben egyik leányuk, Simándi Katalin vette át ezt a feladatot, akivel a pénteki döntők szünetében beszélgettünk… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.19 - tiszatáj

ÁRAMSZÜNETTEL ZÁRULT A MARATONI SIMÁNDY-VERSENY
Négy kategóriából négyben déli szomszédaink énekesei győztek a szegedi Simándy-versenyen, pontosabban a II. korcsoportban Temesi Mária növendéke, a szerbiai Padéról indult Csuzdi Eszter, a szegedi művészeti kar hallgatója szerezte meg az első díjat. A győzteseket a vasárnapi díjátadó gálakoncerten hallhatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

SHIVA BABY 
Forma és tartalom ritkán olvad ilyen hibátlan egységbe. Sőt, Emma Seligman kritikai hozsannákkal útra bocsátott dramedyjéhez még nagyszerűbb bravúr köthető: a járványidőszakban piacra dobott művek talán legtökéletesebbje, plusz megoldásai bármelyik filmtörténeti irányzat díszére válnának… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

DARVASI LÁSZLÓ: PÁLCIKA, A DETEKTÍV
Darvasi László az első Pálcika-könyvében már megteremtette azt a színes, kedves és élettel teli mesevilágot, amely otthont ad a második kötet, A nagy Gerbera-nyomozás cselekményének is. Habár a könyv folytatás, a szerzői előszó összekapcsolja annak előzményével és el is választja tőle: „Ez most egy új mese” – így a szerző. A második kötet önmagában is megállja a helyét, bár ha valaki ezzel a kötettel ismeri meg a Pálcika-világot, annak valószínűleg egy picit fészkelődnie kell, mire a beszélő, izgő-mozgó tárgyak között kényelmesen elhelyezkedik. Mert itt megesik, hogy Pálcikának ceruzákat kell kivallatnia, az ereszt Endrének hívják és szereti heccből az emberek nyakába csorogtatni a vizet, és különös szerelem születhet egy fogpiszkáló és egy kutyatej virágocska között… – KATONA ALEXANDRA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)