Egyetlen „hazai” Nobel-díjasunk, Szent-Györgyi Albert 75 évvel ezelőtt szegedi kutatásaiért vehette át a legmagasabb tudományos díjat.
A legenda szerint a Nobel-díjat azért kaphatta meg, mert nem szerette a paprikát. Felesége az esti vacsorához egy zöldpaprikát is a tányérra tett, amit a tudós – hogy ne kelljen megennie – köpenye zsebébe csúsztatott. Késő este a laboratóriumában akadt újra a kezébe, és sok gyümölccsel és zöldséggel végzett sikertelen kísérlet után, minden-mindegy alapon megvizsgálta a paprikát is.
Ez volt a C-vitamin „születésének” éjszakája. Azé a vitaminé, amely világhírűvé tette Szent-Györgyit, Szegedet és a szegedi paprikát. A kalocsai paprikatermelők célozgattak is rá, hogy a szegedi paprikások biztosan sokat fizettek a tudósnak ezért!
A második világháború után Szent-Györgyi Albert teljes erejével, tekintélyével részt vett egy új, demokratikus Magyarország felépítésében, de 1947-ben, mikor hírét vette, hogy barátját, Zilahy Lajost letartóztatták, nem tért vissza svájci nyaralásából. Az Egyesült Államokban telepedett le, de igazán sohasem szakadt el hazájától és Szegedtől.
Ennek is köszönhető, hogy 1976-ban, amikor a Tiszatáj folyóirat összeállítást készített a tudomány szegedi műhelyeiről, közölhették/közölhettük Szent-Györgyi Albert egyik tanulmányának (A biológiai stabilitás és az evolúciós paradoxon) részletét is Vekerdi László fordításában. A Nobel-díjas tudós rövid, de igen kedves levélben járult hozzá a közléshez:
„Igen tisztelt Szerkesztő Úr,
Köszönöm szíves sorait, a fordításhoz és közléshez szívesen hozzájárulok.
Még figyelemmel és szeretettel követem a szegedi eseményeket, és örülni fogok, hogy szavam még egyszer oda hallatszik, ahol annyi kedves évet töltöttem.
Szíves üdvözlettel:
Szent-Györgyi Albert”
A levelet egy kedves elírás teszi még különlegessé: a tudós a borítékot a Tiszta táj szerkesztőségének címezte.
A levél megérkezett…
AG
