Alföldi éneklő színháza

Az Armel operaverseny idén nyolc énekessel a fináléban érkezett meg végső állomására a Szegedi Nemzeti Színházba. Csakúgy, mint az előző négy évben ezúttal is öt operaprodukcióval készülnek a partner operaházak. Ezen verseny keretein belül mutatták be (Európában először) Alföldi Róbert rendezésében William Mayer Haláleset a családban című operáját. A New York-i Center for Contemporary Opera társulatának közreműködésével bemutatott előadásban egyetlen versenyszerep került kiosztásra; Philippe Brocard, francia bariton Jay szerepében mutatkozott be.

Az Armel Produkció és Sajtóiroda szervezésében második alkalommal (előtte a Mezzo TV irányításával) vált közel két hétre a világ operaénekeseinek versenyhelyszínévé a Tisza-parti város, Szeged. A fesztivál a Szegedi Nemzeti Színház előadásával, Giordano André Cheniér című operájával indult, amelyet a Mayer opera, a Haláleset a családban követett.

A kortárs operajátszás közvetítő közegének, egyben mérföldkövének tekinthetjük Szeged operaversenyét. Nincs még egy olyan hely az országban, ahol kevesebb, mint két hét lefolyása alatt láthatunk ősbemutatókat, magyarországi bemutatókat, illetve európai bemutatónak is szem- és fültanúi lehetünk. Mayer operája sem volt kivétel ez alól; október 8-án Európában, Szegeden láthatta először a közönség.

Alföldi Róbert az operaversenyek történetében, öt bemutatóval a háta mögött a legrutinosabb rendezőnek számít. Az előző évekhez hasonlóan idén is egy New York-i társulatnál rendezte meg versenyművét. Mayer operája közel hatvan szerep megjelenítésére biztosít lehetőséget, amelyet Alföldi ezúttal tizennyolc énekesnek oszt ki. A karakterek folyamatosan változnak, nem tudható előre soha, hogy a következő jelenetben ki kinek a bőrébe bújik. Ezzel sikerül a rendezőnek fenntartani a néző folyamatos érdeklődését. A kiszámíthatatlanság, a sablonokon és megszokásokon kívüliség biztosítja az előadás folyamatos pezsgését. A szimbolikus kellékekkel, jelmezekkel felruházott énekesek – ahogy Alföldi fogalmaz – egy „emeltebb jelrendszert” képviselnek, amely dekódolására szükséges a szakadatlan nézői figyelem. Olykor csak egy sapka, vagy egy újabb zakó, esetleg egy paróka választja el egymástól a különböző karaktereket, így szerezve kihívást az énekeseknek. Az operában manapság nem csupán a kiváló énekhang játszik domináns szerepet, hanem az évek során ugyanolyan fontos alkotóelemmé vált a színészi játék. Ennek az elvárásnak tökéletesen megfelel Alföldi rendezése.

Az előadás befogadása közben a zene már-már elhanyagolhatóvá válik, ezzel szemben a libretto, tehát maga az operaszöveg lép a primér forrás pozíciójába, amely segítségével el is vonatkoztathatunk attól, hogy operában ülünk. Sokkal inkább kiemelkedik az előadás drámai volta, amelyben a zene, az ének csupán egy plusz töltetként szerepel. Ezzel a módszerrel az opera éneklő színházzá konstruálja magát, így lépve versenybe a huszonegyedik század teatralitásának elvárásaival. Így nem csak témájában, hanem formájában is aktuális tud maradni. Ami az előadás témamegjelölését illeti, pont annyira szól a mának, mint az 1910-es éveknek, amelyben a történet játszódik. Ma is pont annyira égető téma a rasszizmus, a vallásosság, az Istenben való hit, az alkoholizmus vagy a családok széthullása, mint száz évvel ezelőtt. Ezen kérdéskörök boncolgatásával ritkán találkozunk egy operaszínpadon. A felsorolt okoknak, továbbá a zenei és a színpadon látott forma egyensúlyba hozásának köszönhetően egy igazán életszerű produkciót láthattunk.

Az előadás katartikus jellege Mayer zenéjében teljesedett ki. Igazán különleges hangzással bírt a jazzes elemek operai dallamokkal való keveredése. A mű nem ad lehetőséget nagy áriák prezentálásra, hatalmas zenei ívek megéneklésére, viszont a verseny hitvallásának, miszerint nem csak kifogástalan hangú, de ezzel párhuzamban megfelelő színészi teljesítményt nyújtó énekest keresnek, maradéktalanul megfelel. Ezt az egyébként minden évben magasra állított mércét gond nélkül ugrotta meg az opera egyetlen versenyszereplője Philippe Brocard. Szerepformálása a legkiválóbb színészekével vetekedett, emellett pedig kiválóan énekelte az egyébként nem túl magasröptű operai szólamot. Brocard minden akadályt kitűnően vett, megmutatta hangjának drámai oldalát, lágyságát, ezzel együtt elsöprő erejét. Jót mókázott a szerepbeli fiával, illetve annak fabábú megtestesítőjével. A bábot a kezében tartva, majd azt életre keltve alkotta meg játékpartnerét. A báb mint elidegenítő effekt, valamint az „übermarionett” jelenségének szimbolizálója kísérte végig Jay figuráját, akár a mesében Gepetto mestert Pinokkio.

A másfél tucatnyi szólista közül kiemelném Miksch Adriennt a tavalyi év különdíjasát, aki idén a feleség, Mary szerepében versenyen kívül állt színpadra. Olykor Brocard teljesítményét is túlszárnyalva, nagyfokú intenzitással és magabiztos hanggal énekelte végig az előadást. Méltán aratott osztatlan sikert, csakúgy, mint az előadás egésze.

Klatka Eszter

 Alföldi Róbert rendezése lett a legjobb produkció az Armel Operaversenyen >>>