A(z új) közép útja

BESZÉLGETÉS BALÁZS IMRE JÓZSEFFEL
Szokatlan módon a gramofon hangjaira lépünk be a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárába A közönség Balázs Imre Józsefre és Korpa Tamásra vár, a várakozás pillanatait a lejátszó elnémulása zárja keretbe. A beszélgetés a FISz/Book első etapja volt […]

BESZÉLGETÉS BALÁZS IMRE JÓZSEFFEL

Szokatlan módon a gramofon hangjaira lépünk be a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárába A közönség Balázs Imre Józsefre és Korpa Tamásra vár, a várakozás pillanatait a lejátszó elnémulása zárja keretbe. A beszélgetés a Fiatal Írók Szövetsége (FISz) idei programsorozatának, vagyis a FISz/Booknak az első etapja volt. Balázs Imre József költő, ebbéli minősége mellett, mint Az új közép szerzője és mint a legfrissebb, még a nyomdában fekvő Szkholion folyóirat centrális alakja látogatott el Debrecenbe.  Korpa Tamás rögtön beszélgetőtársa szerteágazó, „többemeletes” működését emelte ki: BIJ költő, kritikus, szerkesztő, számos tanulmánykötet és egy Hervay Gizelláról értekező kismonográfia szerzője, aki a kortárs erdélyi magyar irodalom meghatározó alakja; ha az erdélyiség nem beskatulyázó jelző, de erről később.

A moderátor két, markánsan kirajzolódó szövegalkotói technikáról, az angolszász irodalom és az Oravecz-életmű Balázs Imre Józsefre gyakorolt hatásáról kérdezett először. Utóbbi elsősorban a Vidarakönyvben „leplezhető le”, amelyet a Korpa Tamás a 2006-os esztendő egyik legizgalmasabb vállalkozásának nevezett. A szerző szerint az idősebb pályatárs hatása abból táplálkozott, hogy minden költő eljut egy idő után oda, hogy már nem pusztán verseket, hanem könyveket akar írni, úgy ő, mint Oravecz. Hasonlóak ehhez a könnyűzenei koncept albumok, amelyek egy, az egész lemezen keresztül végig vitt koncepcióra épülnek, s alkotnak kerek egységet egy korongon belül, ahogyan az irodalomban például a Hopik könyve, amely azonban nemcsak emiatt, hanem a mítoszba íródás és a mítosz(át)írás miatt is fontos Balázs Imre József kötetében. Az angolszász irodalom pedig az idegen nyelvű olvasással kapcsolódik a kérdéshez. A költő nagy élvezettel olvas idegen nyelveken, amelyek kimozdítják addigi poétikai pozíciójából, s olyasmikre is rákérdeznek, amik anyanyelven evidensnek hatnak, az idegen nyelvi tapasztalatok azonban újragondolásra késztetnek. Mellesleg újszerű költészeti mintázatokat kínálnak.

A vidra motívumában a mítosz és az angolszász irodalom össze is kapcsolódik: egyrészt Ted Hughes vidráról szóló szövegében, amelyet BIJ „szétír” a kötet egyik kísérletében (tizennégy versben), másrészt pedig a vidra motívumának mitológiai rétegzettségében. A vidra kevés mitológiában található meg, így az – a többi, jól ismert állathoz, például a medvéhez, nyúlhoz képest – talányossá válik az európai gondolkodó számára, s egy nem teljesen üres, de még nem is igazán belakott térként mutatkozik. BIJ kutatásai során két olyan mitológiát talált, ahol a vidrának szerepe van: a kelta mitológiát és egy alaszkai indián törzs mitológiáját. Utóbbiban a vidra emberi alakot öltve előbb megmenti, majd egy elhagyatott helyre hurcolja a hajótörött halászokat, a halál és az élet egy köztes terébe, ahol sem nem halottak, sem nem élők már, s ahonnan már nem térhetnek haza. A vidra egyfajta totemállattá vált számára az idők során, s a legizgalmasabb alkotói kihívást annak a nyelvnek a megalkotása jelentette, amelyen egy vidra észleletei, tapasztalatai, perspektívái közvetíthetővé válnak a befogadó számára. Mint elárulta, blogot is üzemeltet a „vidra mint olyan” számára (http://lutra.freeblog.hu/), ahol nemcsak a motívum különböző előfordulásait gyűjti egybe, hanem magáról az állatról szóló írásokat, felvételeket is közzétesz.

A beszélgetés során szóba került, hogy Balázs Imre József első verseskönyve, az Ismét másnap a Forrás utolsó kötete volt 1998-ban. A sorozat nem sokkal utána megszűnt, így ő vált egyszemélyben az utolsó „Forrás-nemzedékké”, olyan alkotók sorába lépve, mint Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár és nemzedéke, később Farkas Árpád, Szőcs Géza, Egyed Péter. Így tehát jelentésessé tehető a költői indulás, még ha mindez csak szerencse kérdése volt is: szövege ugyanis egy másik kiadó asztalán hevert már, mire a Forráshoz jutott, későbbi, végleges formájában.

Balázs Imre József reflektált arra is, hogy elmozdulás tapasztalható a korábbi szépíró pozíciótól: manapság sok alkotó katedrát kapott professzionális olvasó, akinek nevéhez már nemcsak szépirodalmi szövegek, hanem szaktanulmányok is köthetők, innen önmaga „többemeletes”, sokrétű munkássága is. A felolvasások után Korpa Tamás utolsó kérdése is erre irányult, kulcspontba Az új közép alcímét állítva, mely szerint a kötet kortárs tendenciák elemzését kínálja a magyar irodalomról. Ezzel kapcsolatban BIJ úgy érvelt, hogy szükség volna olyan irodalomtörténeti kézikönyvekre, amelyek irányzatosan mesélik el a magyar irodalom történetét, ugyanakkor érzékenyek a regionalitásra is, amelynek önmagában nem feltétlenül van létjogosultsága, de az erdélyi magyar irodalom hagyományszerkezetének újragondolása, vagyis a regionalitás szempontjának sajátos és tapintatos érvényesítése megoldhatná azt a problémát, amit az erdélyi írók a teljes magyar irodalmi kánonban való elhelyezhetőségének problémájaként gondolhatunk el. Nem mindegy ugyanis, hogy honnan vetünk pillantást az erdélyi magyar irodalomra, mert más utat mutat Sütő András és mást Bodor Ádám. Noha a beszélgetés során BIJ kevés konkrét példát említett, esszéi útmutatást adnak ebben a kérdésben. Például az irányzatos és „regionális” olvasás Dsida Jenőt oda illeszthetné Radnóti Miklós mellé, ahogyan Bánffy Miklós is felsorakozhatna Márai Sándor mellé. (A példákat a szerző Az erdélyiség hasznáról és káráról című írásából kölcsönöztem.)

BIJ számos tanulmánya és Az Új közép írásai is egy ilyesfajta regionális és irányzatos olvasásra vállalkoznak. Ami pedig az alcímben jelzett tendenciát illeti, véleménye szerint kirajzolódni látszik egy olyan út, amelyen a magyar írók elmozdulnak az úgynevezett szövegirodalom paradigmájától például az autobiografikus írás felé, s ebben a folyamatban a kilencvenes évek számára problémás referencialitás is visszacsempészi magát a művekbe. S hogy miért éppen közép? Ez jelezheti a szélsőséges pólusoktól való távolságtartást, de utalhat az egyre markánsabbá váló, s a kortárs magyar irodalmi nyelvet alakító középgenerációra, Grecsó Krisztiánra, Térey Jánosra és másokra. Arra a generációra, amelynek Balázs Imre József maga is tagja.

Balázs Imre József és Korpa Tamás beszélgetése, Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Könyvtára, 2012.

Uri Dénes Mihály

Fotó:  Bartha-Tóth Alexandra