Magánbűnök, közerkölcsök

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

ZŰRÖS KETTYINTÉS,
AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN

Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját.

Szuperközelin mutatott erekciós pénisz, orgazmushangok, dús keblek, vagina, maszturbáció rózsaszín parókával, ostorral csapdosott háttal, szado-mazo játékkal dúsítva. Nincs tévedés, a Zűrös kettyintés in medias res nyit (nem mellesleg az év eddigi legütősebb, akciómozik, szuperhőseposzok „money shot”-jait szellemes éleslátással maga mögé utasító jelenetével), kompromisszummentesen egy határokat sértő jelenet centrumába hajít és nagyjából 5 percig ki sem engedi szemlélőjét nyers, rendezetlen kompozíciójú diegéziséből. Nyilvánvaló lesz az alkotói szándék – úgy tűnhet, szerzőnk csupán polgárpukkasztóként generál üres botrányt, de jóval többről esik itt szó. Jude rövid pillanatokon belül csúcsra járatja műve vezértémáját, néhány futó vágókép elég neki arra, hogy cselekménymentes, ám bitang rétegzett dramedy-je világképét összefoglalja.

Kanonizált, jelesül erkölcsösnek tartott értékrendszer, illetve perifériára rekedt, sőt, gyakran felforgatónak, gusztustalannak bélyegzett felfogás ütköznek össze. Pornóként definiálhatjuk a szcénát, csakhogy a direktor valójában előítéleteinket vesézi ki, arra kíváncsi, felháborodottan reagálunk-e, netán hagyjuk magunkat az ízekre szedett, home video-minőségű beállítások bizarr ritmusával sodorni – a Zűrös kettyintés örökké ideológiai ellentmondások sarkosan eltérő pólusai között ingadozva teremt párbeszédet nemcsak saját játékidején belül, hanem a publikum soraiban is. Így cseppet sem üthet homlokon bennünket, miszerint Jude a filmképpel játszadozik, csakhogy attitűdje véletlenül sem a posztmodern iróniának rendelődik alá. Politikai modernistaként univerzális kontextusba illeszti transzgresszív erkölcsiségét, vagyis az 1967-1975 közötti periódus éli másodvirágzását az egyszerre realista és nyíltan reflexív román újhullámon belül – és mivel a Zűrös kettyintés szép és csúnya, jó vagy rossz képlékeny etikai sávjait tünteti el, végképp indokolt, hogy a rendező dolgozata a Kép révén bírja problémafelvetésre és elemzésre nézőit.

Politikai és karaktertanulmánnyal egyszerre bíbelődő esszéfilm, hasfalszaggató komédia, valamint frivol szexőrület lépnek nászra: a méltatott történelemtanárnő, Emi canossája égetően kortárs társadalmi problémákra bök rá, vagyis a kiszivárgott, PornHubra feltöltött etyepetye örvén született rikácsolások, kommunikációs zűrzavar nem a látszólag erkölcstelen értelmiségit bírálják. Pontosan ellenkezőleg – rólunk alkot lesújtóan negatív portrét, csontig átvilágítva mindegyikünket. Archív felvételek, házi készítésű röpkék és dokudráma vadházasságából születik pimaszul okos mozi: a ragacsos, bűzös, szűk utcákat maszkban, a COVID-19 idején járó Emi a főváros átszelésével szociodrámai körképbe csöppen, így az anyázó, üvöltöző, káromkodó, majd a csürhe szintjére züllő, eleve zaklatott tanárnő egy bábeli zűrzavart átélő, a Ceausescu-diktatúra nyomait 2020-ban is viselő abszurd-ijesztő purgatóriumban kénytelen őrizni saját méltóságát. Mindenki vét hibákat, pontosabban átlagfigurák járkálnak fel-alá és valamennyien saját kicsinyességük csapdájában vergődnek. Vastag falú betonrengetegek lepik el Bukarestet, egymásra dudálnak az autók, csapzott ruházatú kispolgárok mennek ide-oda – a Zűrös kettyintés kakofóniát okozó, végletekig realista zörejkészletű panorámái egy önmagából szó szerint kivetkőzött világot ábrázolnak, Marius Panduru operatőr néha találóan romos, kihalt homlokzatú épületen vagy szexuális implikációkat rejtő szoborcsoportokon, esetleg egy konditerem-plakát alatt Hummerből kiszálló, mélynövésű, papucsos-atlétás senki beállításain mereng.

Három fejezetre osztott tragikomédiájában Jude a Bánom is én, ha elítél az utókor formanyelvét örökíti tovább – az izolált térben (vö: a 4 hónap, 3 hét, 2 naptól a Sieranevadáig, Malmkrogig tartó román zárt szituációs hagyománnyal) bonyolódó, apai-férfiúi csődöt egyszerre viccesen és tanulságosan ábrázoló Mindenki a mennybe megy, illetve a revizionista westernnek álcázott, 19. századi Havasalföldön pergő Aferim! rasszizmus-áttekintése és világképkritikája után a Zűrös kettyintés ismét napjainkban játszódik. Csakhogy véletlenül sem pusztán jelen idejű sztorit kapunk: Emi szánalmas passiójában feltárul a román néplélek múltja és jelene, miközben a jövőt illetően sem dédelgethetünk illúziókat. Utcafilmes karcolatú, neorealista tradíciókat mímelő első része után Jude egyszerre játékos és analitikus hangnemet választ: anekdotákból, szótári definíciókból eredezteti a diktatúra, népirtás, gyermekbántalmazás, szexuális erőszak, történelmi hanyatláselméletek 21. századig tartó következményeit. Süteménnyé formálódik a francia forradalom vállalása, a ’89-es szocialista forradalom borcímkeként végzi. Egy szatír által üldözött nudista hölgy parodisztikus műanyagdíszletek között rohangál, mire a humort egy sebzett, vérfoltos hátú kisfiú vagy a Ceasescu-pártközpont gyalázatos történetén értetlenkedő kínai turisták jelenete váltja fel, hogy újra női szeméremajkakat vagy Borat-stílben seprűnyéltánccal társadalmi távolságot („social distancing”) tartó falusiakat bámuljunk, majd a frivolitásból tankok, tömegsírok sokketűdjei rántsanak ki. Látszik, Jude zárójelbe rakja normális és abnormális, szerzői dráma vagy direkt trash-mozi választóvonalait – Dusan Makavejev nebulójaként esztétikust és rútat feltetet egymásra, sőt, hoz összhangba, mintha a Sweet Movie csokoládéreklámban intellektuális Katyn-tömegsírmontázsra maszturbáló meztelen modelljét vagy a W.R. „Baszás nélkül nem élet az élet!”-lózungot daloló, ürítkező, biológiai ösztönökbe kapaszkodó figuráit néznénk. Példás hangnemkeveréseivel a rendező azt vallja, nemhogy elfeledkeztünk volna róla, elfojtások, társaink piti verbális inzultusai folytán csak még nagyobbra hizlaltuk bárdolatlanságunkat, amely az I-II. világháború, a román titkosrendőrség idejére diktatúrává silányult, napjainkra pedig nímandok lélekölő, karaktergyilkos zrikálásává, stigmatizálásává aljasodott.

Walter Benjamintól Siegfried Kracaueren át A Béke Könyvéig terjedő idézetekkel tűzdelt pamfletje során Jude a harmadik, záró fejezetre tartogatja puskaporát: rózsaszín hátterű, karikatúraszerűen slágerritmusra hangszerelt intrói után a Zűrös kettyintés abszolút realistává avatja és a szorongató jelenbe helyezi problémafelvetéseit. Noha Emit látszólag szexuális szabadossága miatt vetik meg a szülők és a tanári közösség, újfent fordul a kocka – színes, villódzó fényekkel, szoborral tarkított udvari csörtét kreál Jude, afféle groteszk koncepciós perként és senki nem marad tiszta. Hősnőnk valóban félreérti privát szféra és a digitális nyilvánosság különbségeit, vagyis a Zűrös kettyintés a szexvideón kívül definíciós nehézségekkel is fricskázza a főkarakter romlatlanságát, de a jelentéstan, szót nem értés, vádaskodás, kirekesztés, xenofóbia diktatórikus intézményét katonaként dolgozó, felsőbbrendű, szexista-paternalista apára, provinciális, parancsolgató pilótaszülőre, tajtékzó középkorú mamára vagy a takarítót fizikai bántalmazással fenyegető igazgatónőre is kivetíti – miközben józan hangok egyre kevésbé jutnak a résztvevők fülébe. Tézise roppant világos: az összetett, asszociatív montázstechnikájú, értelmezések garmadát lehetővé tevő Godard-futamok/ Wakamatsu-igényű testiség-politika gyorsvágások után Jude azt válaszolja, pontosan az acsarkodó, magukat erkölcscsősznek vélő, civilizált szülők a leginkább civilizálatlanok. Diliház az egész világ. Rasszista kijelentéseket puffogtatnak (cigányozás), nőgyűlölőek (férfiak és asszonyok vegyes ribancozása Emi irányába), vagyis pontosan azokat a minőségeket emelik tudat alatt, civilizált gondolkodást mellőzve piedesztálra, melyekből világháborús rémtettek, szocialista autokrácia vagy éppen napjaink szélsőjobboldali kormányzatai születtek. Jöjjön elő angolul beszélő, racionális cseh édesanya vagy illessék „Butt” vezetéknévvel a híres táncdalénekest, a Zűrös kettyintésben mások szemében szálkára lelő, de a saját látószervükben éktelenkedő gerendára ügyet sem vető páriák köpködnek egymásra. Az etnikai tisztogatások, kivégzések réme ott rejtőzik az elidegenedést jelző, 2020-as maszkviselés összes rezdülésében és sajnos egyre jobban normalizálódik, gondoljunk csak a frusztrált, Brazíliától a Fülöp-szigetekig diktatúrákat felhúzó államfőkre vagy a békeidőben internetes fórumokon anyázó, szélsőséges véleményeket közlő, veszélyesnek ítélt jelenségeket kifogásoló, ám mocskolódásukkal önmagukat lejárató, toxikus billentyűharcosokra.

Pornót és művészmozit közös platformra terelő antifilmjében Jude a lehető legrendhagyóbb, ugyanakkor mégis leginkább elevenünkbe találó fináléra szavaz. Három epizód után három lehetséges végkifejletet dob be, melyek közül az utolsó, tudatosan elrajzolt, abszurd megoldás nyilvánvalóan közli: foglyul tart bennünket a kommunikációképtelenség, majd egymás elnyomásának, beskatulyázásának kényszere, hatalmi dominanciára törekvéseink révén pedig sosem lehet egyértelmű, hagyományos filmnyelvbe ültethető megoldás, ahogy egyetlen, komoly vagy vicces tónusú befejezés sem. Az utazás számít, nem maga a cél, a felvetések lényegesebbek, nem a kiegyezés, az ugyanis lehetetlen – a nép önnön kisszerűségével van elfoglalva. A Zűrös kettyintés pornográfiáján, tabudöntögetésein pontosan ezért felesleges háborogni. Igaz, röhögni sem lehet rajta, ugyanis hahotázásunkkal mások lekicsinylését, így saját rosszindulatunkat fogadnánk el – Radu Jude citromba harapásra kényszeríti nézőit, saját tökéletlenségünket vágja az arcunkba, elfogadott-szerzői, elutasított-szennyfilmes megoldásait sosem egymás ellenében, hanem egymásért játssza ki.

Szabó G. Ádám