10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Francia kapcsolat
2021.09.13 - tiszatáj

STILLWATER

Műfaji hagyomány és szerzői világkép példás egyensúlya: Tom McCarthy védjegyei nem tűnnek el, a 2015-ös Oscar-nyertes Spotlight után a független közegből érkező direktor újabb lépést tesz a populáris filmkészítés irányába, de csupán annyi sallanggal, hogy azok ne gátolják ambíciói kiteljesedését.

Egymás megértése, pontosabban kommunikációs lehetőségeink, társas lény voltunk, lelki békénk állnak a rendezői életmű centrumában – a hihetetlenül melegszívű Az állomásfőnökben és A látogatóban jelképesen magányos karakterek lépnek be egy általuk korábban nem ismert, rendkívül hétköznapi és realisztikus világba, melyben örök barátokra lelve új impressziókkal gazdagodnak. Noha a 2001-es bostoni, egyházi pedofilbotrányt oknyomozó thriller-formába öntő Spotlight bizonyos fokig cezúra a pályaképben, újabb ösvényt jelölt ki McCarthy-nak: a Stillwatert újfent valós események inspirálták, de csírájában az első két film vezértémái képzik a cselekmény betonbiztos alapját.

Ugyan a szobatársa meggyilkolásáért börtönbe zárt, majd több év után szabadon bocsátott egyetemista, Amanda Knox canossája szolgáltatott alapot McCarthy-nak, maga az érintett kategorikusan elzárkózik a feldolgozástól – úgy érvel, a készítők az ő beleegyezése nélkül használták fel a történetét, plusz a Stillwater főszereplője nem is ő, hanem egy fiktív apafigura, vagyis a female gaze-t ismét a hagyományos-atyáskodó, paternalista szemszög váltotta fel. Noha tűnődhetünk az állítás jogosságán, McCarthy képes lassú tűzön égő, de unalomba csak ritkán forduló, megfelelő ritmusú adaptációként tálalni a bűnügyet: részéről a Stillwater leginkább a címbéli oklahomai városból érkező, olajfúró melósként dolgozó középosztálybeli apa, Bill Baker metamorfózisának lenyomata. Partra vetett hal („fish out of water”)-narratívájú szerzői thrillerét örökké karakterdrámaként vizionálja a rendező: a DiCaprióra maszkírozott, Matt Damon játszotta főalak cseppet sem tökéletes családfő, McCarthy-t épp úgy, mint Az állomásfőnök és A látogatóesetében, a férfi-önképen tátongó hézagok, a maszkulinitás válsága foglalkoztatja.

 

 

Sőt, dolgozata tágabb perspektívát is nyit, lévén a Stillwater nemcsak egy munkásosztálybeli férfi átalakulását szemléli, a mikrouniverzumból kisebb döccenőkkel jut el a makroelemzésig. Baker ugyanis a középnyugati, nemrég Trump-szavazókat magában foglaló (melyet a sztori egy pontja ügyes érzékkel ki is gúnyol), gyűlöletpolitikát valló republikánus, vörös államok („red state”) lakóinak díszpintye, rendezőnk politikai indíttatású filmje így az USA skizofréniájáról és – a főfigura jellemfejlődése örvén – megosztottságáról ugyanúgy szól, mint feszültségmoziba illő vesszőfutásról. Dinamikus snittszervezés, nyaktörő jelenetek helyett gyorsan kifizetődik McCarthy komótos, olykor csaknem meditatív igényességű vonalvezetése – Baker ugyanis nem hősies indíttatásból gyűri fel kockás ingujját és teszi fel baseballsapkáját, a Stillwater korántsem az Elrabolva, inkább a Polanski-féle Őrület leszármazottja. Romhalmazként szerepelt le, apaként kudarcot vallott, mindig a feje felett lebeg a bukás lehetősége, vagy ahogy ki is mondják, egy lúzer: McCarthy ekképpen nemcsak az amerikai független mozik kisember-orientációját folytatja, tempója, ideológiája révén néha a ’70-es évek paranoiathrillerjeire (A Parallax-terv, A Keselyű három napja) is kitekint. Szerencsére politikai eszmefuttatásai nem telepednek a cselekményre, a Stillwaterben az emberi tökéletlenség számít: Baker családfői kudarca jelzi férfiassága csődjét, lebőgött apaként az amerikai kapitalista ideológia egyik sarokkövét, a család szentségét nem birtokolhatja, vagyis thrillerbe illő nekiveselkedésével önmagának próbál bizonyítani, túl szeretne lendülni a ráragadt vesztesszerepen.

Romeltakarítóként húzza az igát építkezéseken, azaz életének széthullott darabjait kénytelen felcsipegetni, majd nagyrészt aktív, cselekvő, sőt, morális kérdésfelvető figuraként zárul a karakteríve: a Stillwater e ponton megint csak tágabb, univerzálisabb kérdésekkel bíbelődik. McCarthy ugyanis kulturális differenciákon kezd elmélkedni (többek között A prófétát is jegyző Thomas Bidegain társíróval), antihősünket egy francia színházi színésznő édesanya és kislánya fogadják be marseille-i detektívmunkája során, vagyis a fotók, nyomok összegereblyézéséről szóló krimi helyett rendezőnk háttérbe vonul, egyszerre tárgyilagos, ugyanakkor érzékeny formanyelvvel egy új família és apa-lány, férfi-szerető viszony születéséről, de főként egy toleránsabbá, nyitottabbá szelídülő középkorú férfiről kezd mesélni. Higgadt, boldogságot, melankóliát árasztó vágóképeket emel be konyhai tánccal, intellektuális átformálódásra is reflektáló színielőadással – ismét Az állomásfőnök zárkózott vonatmodell-kedvelőjének, valamint A látogatóközönyösből barátságossá váló professzorának terepén járunk, a tradicionális cselekményszövést perifériára szorító, hangulatközpontú, eszköztelen epizódok a Lawrence Kasdan-féle, stúdiószisztémában készült Az alkalmi turistát juttatják az eszünkbe, pláne, hogy Bill Baker ugyancsak turista, nemcsak földrajzi, de belső-pszichológiai értelemben is.

 

 

Xenofóbiát, egészen konkrétan nyílt arabellenességet ugyancsak érint a film, de McCarthy az idevágó krimi-thriller narratívát is zárójelezi, ekkor szintén csak a rasszista, bárdolatlan, önsorsrontó Bill pálfordulása érdekli, ahogy megtanul racionálisan, valódi apaként viselkedni. Hovatovább, McCarthy a főhős új énjét sem veszi adottnak, a Stillwaterben Baker új emberré formálódását végül bizalmatlanság és hazugság vetik szét, mi több, e két vezérfogalom is a nemzetek, kontinensek eltérő világlátásának rendelődik alá. Míg Baker zokszó nélkül kénytelen szóba állni egy lehetséges, de fajgyűlölő informátorral, addig kísérője-tolmácsa, majd lelki társa, a színésznő Virginie rögtön lefújja a találkát a forrás minősíthetetlen hozzáállása miatt, sőt, a rejtély kulcsát is nyelvi nehézségek, kulturális összeférhetetlenségek duzzasztják enyhén tragikussá. Idealizmus kontra pragmatizmus vitájából, helyesebben különböző világnézetek kölcsönhatásából fejlik ki leginkább McCarthy véleménye az ún. culture clash-ről, a Stillwaterben az említett, Bill és Virginie között zajló lényeges pillanatok töltik szubsztanciával a sablonos „kultúrák összeütközése”-sztorit.

Damon és színészpartnere, Camille Cottin korrekten alakítják figuráikat. Ugyan előbbi nem oldódik fel teljesen átlagember-karakterében és látjuk a mögötte húzódó sztárperszónát, fals hangok nélkül jeleníti meg az egyre komplexebb, ellentmondásosabb vonásokat öltő melóst, míg francia kollégája intellektuális kontrapunktként tereli Billt egy kellemes világ felé, sőt, a közöttük mozgó gyerekszereplő, Lilou Siauvaud ugyancsak képes pluszrétegeket kölcsönözni a főalak színeváltozásának, de még a Baker-lányt játszó Abigail Breslin is állja a versenyt. Túlnyújtott, párszor feleslegesen hosszúnak érződő játékideje, illetve a mediterrán sziklákat, Földközi-tengert pásztázó kontemplatív snittek némileg oktalan halmozása apró teherként nehezednek a Stillwaterre (McCarthy-t egy napfényes krimi/ sun-drenched noir lehetősége izgatta, más kérdés, hogy a szóban forgó panorámajelenetekkel rögtön karóba húzza a Fogjunk tolvajt!-típusú zsánerelvárásokat), egyébként olyan fél-független drámát kapunk, amely a ’90-es években még a stúdióknál is szívesen látott vendégnek minősült. Jelenleg talán csak a Warnernél ténykedő Clint Eastwood áll rá e komótos elbeszélőformulára, de a hanyatló korszakát élő legendánál McCarthy feltétlenül jobb tanítvány: a generációkra szálló, családi átokként definiált hibák bemutatásának szentelt záróképek már-már elégikusan, a famíliák széthullását értőn vizsgáló regényíró, Rusell Banks (Eljövendő szép napok, Kisvárosi gyilkosság) modorában oldják fel a Stillwater nagy enigmáját és tesznek pontot Bill keserédes átlényegülésének végére.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Stillwater (2021)

Rendező: Tom McCarthy

Szereplők: Matt Damon, Abigail Breslin, Camille Cottin, Lilou Siauvaud, Deanna Dunagan

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)