10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

„Az ihletet is csak munkával lehet bevonzani”
2021.09.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS TÓTH KRISZTINÁVAL

 „Az irodalom segít megérteni a világot, megóv bennünket. Megvéd a butaságtól, a pusztítástól, a félelemtől” – mondta Tóth Krisztina a 92. Ünnepi Könyvhét szegedi megnyitóján. A népszerű költőre, íróra, akinek harmincegy könyve jelent meg magyarul, és akit már huszonhét külföldi fordításban is olvashatunk, sokan kíváncsiak voltak. Olvasói nemcsak a Dugonics téri könyvsátraknál álltak sorba dedikáltatni, hanem a Somogyi-könyvtár I. emeletét is megtöltötték, ahol Balog Józseffel beszélgetett.

– Miért fontos, hogy újra meg lehetett rendezni a könyvhetet?

– A bezártságban is sok mindenkit átsegített az irodalom a nehéz pillanatokon. Mérhető volt, hogy minőségi gyerekkönyvet milyen sokan vásároltak a bezártság hónapjai alatt. De semmi sem pótolja a személyes találkozást. Nemcsak az írók és az olvasók találkozására gondolok, hanem a könyvbarátokéra is. Azokra az informális beszélgetésekre, amikor valaki megállítja a barátját: „Te mit vettél?” „Jaj, azt én is megveszem!” Fontosak ezek a rövid beszélgetések, és az az öröm, amit átélünk közösen a kultúra rajongói, hogy ott lehetünk együtt fizikailag egy ilyen rendezvényen. Ez mégiscsak ünnep, a szó klasszikus értelmében. Nem csak egy rendszeresen megrendezett, szokásos esemény az idei könyvhét: most tényleg azt ünnepeljük, hogy újra itt vagyunk. Persze azokra is gondolunk, akik már nincsenek velünk. 2011-ben már elmondtam a könyvhét megnyitóján, milyen fontos azokra a szerzőkre is gondolnunk, akik már nem ülnek ott velünk a téren, mert időközben elmentek.

– Közülük kik jutnak elsőként eszébe?

– Békés Pál, akit nagyon szerettem és tiszteltem. Czigány Zoltán, akinek a gyerekkönyveit a fiam is nagyon szerette, és most már a kislányom is belenőtt a Csoda és Kószába. Térey János, aki kortársam volt. Esterházy Péter, Tandori Dezső, Konrád György. Nem voltam itthon több hónapig, külföldön ért a mellbevágó hír, hogy meghalt Kántor Péter, akit fiatal korom óta ismertem és szerettem.

– A könyvhétre jelent meg Bálnadal címmel az új verseskötete. Úgy tűnik, egyre kisebb a versbarátok tábora, milyen lehetőségei vannak így a lírának?

– Ezt a kérdést inkább egy marketingesnek kellene feltenni. Én költő vagyok, nekem nem az a feladatom, hogy azt mérlegeljem, milyen műfajban, hányan vásárolnak, hanem az, hogy megírjam azt, amit meg kell írnom. Egyébként vannak még versolvasók, nem fogynak. Harmincöt éve publikálok, azóta folyton azt hallom, hogy verset egyre kevesebben olvasnak. Én azokkal találkozom, akik igen. Tehát a versszeretők léteznek.

– Nádas Péter mondta: az írás kemény fizikai munka. Sokan munkának sem tekintik.

– Régebben történt, hogy a kislányom iskolájában tanítás nélküli munkanap volt, és kértem aznapra ügyeletet. Végül olyan kevesen igényelték, hogy az iskola nem biztosított gyerekfelügyeletet aznapra. A lányom egyik akkori tanító nénije azt mondta: „Anyuka, mindenki meg tudta oldani, még azok is, akik dolgoznak.” Ez a mondat nagyon megmaradt a fejemben. Sokan gondolják, hogy az író nem csinál semmit, csak otthon üldögél, néha leír valamit. Időnként utazgat, nézelődik, anyagot gyűjt. Ez persze nem így van, oda kell ülni, napi sok-sok órát dolgozni. A spontán leírt szövegből kevés, ami megmarad, én legalábbis rengeteget húzok ki. Egy írónak nincs munkaideje. Én nem fejezem be délután ötkor a munkát, mint más, nekem mindig a készülő vers vagy próza jár a fejemben. Miután a kislányom este lefeküdt, visszaülök a munkához. De ez öröm, nem teher. Sokszor évekig egy-egy készülő szöveg tölti ki a mindennapjaimat. Az írás komoly munka, struktúrát kell létrehozni, átgondolni a csomópontokat, megszerkeszteni az egyes részeket. Még mindig borzasztóan erős az emberekben a romantikus képzet az irodalomról. Az ihlet és a bohém szerző képe engem idegesít. Az írás rendszerességet kíván. Én eddig harmincegy könyvet írtam, ezeket nem lehetett bohém módon csak úgy összedobni. Az írás koncentrációt, összeszedettséget igényel, oda kellett ülni, átgondolni és megcsinálni. Határidők vannak. Egyszer Spiró György mondta – mindkettőnknek volt már gerincsérve –, hogy akinek nincs gerincbaja, arról ő nem is hiszi el, hogy igazi író, mert az nem seggel eleget.

– „Az önéletírás engem hidegen hagy. Az érdekel, hogyan lehet megalkotni, hitelesen felépíteni egy történetet, hogy lehet hozzá szerkezetet, hangot találni” – nyilatkozta. Mit gondol Karl Ove Knausgård hatkötetes Harcom-regényfolyamáról?

– Hozhatnék magyar példát is: Bereményi Géza regényét, a Magyar Copperfieldet lenyűgözőnek tartom. Az én írói alkatomtól viszont távol áll, hogy a saját életem eseményeit dolgozzam föl. Nem azt mondom, hogy nem használom őket alapanyagnak, de soha nem én vagyok a történeteim fókuszában. Engem igazából a fikció, az építkezés érdekel. Knausgård regényfolyama különben lenyűgöző. Ahogy indul a Halállal, az olyan, mint egy zenei felépítmény. Csodálatos az a szöveg, de ne gondoljuk ám egy percig sem, hogy ez a könyv Karl Ove Knausgårdról szól. Nem arról van szó, hogy az élete eseményeit rögzíti, hanem arról, hogy ezeken keresztül kísérli meg megérteni a környező világot. Ez a kiindulópont, ezen szűri át az eseményeket. Természetesen ez is egy művészi konstrukció, fel van építve, ki van találva. Nem egy öntudatlan hömpölygés, hanem egy nagyon is tudatosan eltervezett kompozíció. Ugyanez vonatkozik Bereményire is. Roppant érdekes megfigyelni, hogy a filmes alkatával mire fókuszál, mi az, amit felnagyít, amit kiemel az események közül. A számtalan részlet, tárgy, ami megeleveníti az ábrázolt közeget. Nagyon szerettem azt a jelentőségteljesre stilizált rövid történetet, amikor a főhős elmegy a Balatonra, ahol aztán letartóztatják. Abban a rövid, hátborzongató történetben tükröződik az egész pártállami rendszer. Egy mostani fiatalnak is tökéletesen megmutatja, milyen lehetett akkor élni. Levegőtlen, fojtogató kaland, ami egy egész generáció szorongásait, bűntudatát és undorát megmagyarázza. Ugyanez vonatkozik Knausgårdra: nemcsak és nem elsősorban önmagáról beszél. Olvasás közben megtudunk valamit arról, hogy például milyen kissé lenézett kisebbségiként élni, mondjuk, norvégként a gőgös, svéd kultúrában. Ezt egy erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági magyar is nagyon át tudja élni. A szülőségről, a belső vívódásokról is sokat mond. Szóval én ezeket a műveket csak formailag tekintem önéletrajznak. Ez az irodalmi keret. Szerintem úgy érdemes önéletrajzot írni, ha a személyesen történeteken keresztül valami általános tudást közvetítünk, valami mély emberi tapasztalatot, ami történetesen a mi életünkön keresztül vált láthatóvá, jól ábrázolhatóvá.

 

 

– Sok olyan története van, említhetném például a Holland süti című novelláját, amelynek szereplőiről úgy érezhetjük, mintha közös ismerőseink lennének. Előfordult már, hogy valaki magára ismert valamelyik novellája alapján?

– Többször is volt olyan tapasztalatom, hogy egy olvasó mélyen azonosult a leírt történettel és azt érezte, hogy apró változtatásokkal ugyan, de mégiscsak az ő saját sztoriját írta meg valaki. Egyszer egy vidéki író-olvasó találkozón egy olyan történetet olvastam fel, amelynek a főszereplője egy rákkal küzdő asszony. Kicsit későn vettem észre, amikor felolvasás közben felpillantottam, hogy az első sorban egy fejkendős, szemmel láthatóan beteg asszony ül. Meg is rémültem egy pillanatra, és átfutott rajtam, hogy nem ezt a novellát kellett volna választani, de nem lett belőle baj, sőt. Felolvasás után odajött hozzám az az asszony, és elmesélte a saját sztoriját. Úgy érezte, neki is van egy nehéz története, amit meg szeretne osztani. A fikciónál is fontos, hogy azt érezhessük, velünk történik, mert akkor valami tipikusat, jellegzeteset sikerült ebből a korból megragadni. A Holland süti című novella, amelyet ön emlegetett, mint jellegzetes történetet, például bármelyik kis magyar faluban játszódhatna. Arra törekszem, hogyha mondjuk harminc-negyven év múlva valaki olvassa ezeket a novellákat, akkor megképződjék benne egy kép, egy hangulat arról, hogy milyenek is voltak ezek az évek.

– Sokan óvatosságból inkább kerülik a xenofóbiával, rasszizmussal kapcsolatos kortárs történeteket. Nem tart a megosztó témáktól?

– Az irodalomban nem érdemes óvatoskodni, mindenről fontos írni, ami az embert foglalkoztatja, amit lényegesnek érez. Ezek a problémák jelen vannak a mindennapjainkban, mindannyiunkéban, hiszen itt élünk. Mivel elém sodródnak ezek történetek, és tükröződik bennük egy korszak gondolkodásmódja, ijesztő hasadtsága és fenyegető feszültsége, erről is írok, hogyne írnék.

– Egyes kötetei már több nyelven is megjelentek külföldön. Melyikre a legbüszkébb?

– Huszonhét könyvem jelent meg eddig külföldön fordításban. Legutóbb nagyon örültem a Seagullnál angolul kijött Pixelnek, ami majdnem egyszerre jelent meg a könyv olasz fordításával. Mindkét könyvborító gyönyörű. A Vonalkóddal együtt ez a legtöbb nyelvre lefordított könyvem.

– Melyik volt a legemlékezetesebb külföldi könyvpremierje?

– Az isztambuli, mert nem készült el a bemutatóra a könyv. A Pixelt Gün Benderli fordította le. A török nyomda kicsit lazábban kezelte a határidőt, mint ahogyan azt mi itthon megszoktuk.

– Hogyan mentették a helyzetet?

– Legalább egy borítót kinyomtattak a bemutatóra. Hárman mentünk volna az isztambuli könyvvásárra, de Spiró Györgynek begyulladt a dereka, ezért nem tudott eljönni, Rakovszky Zsuzsa pedig valahogy elfelejtette, hogy Törökország nem uniós tagállam, csak a személyi igazolványát hozta, így vissza kellett fordulnia Ferihegyről. Egyedül én érkeztem meg, nekem viszont nem volt kész a könyvem. Mindennap vártuk, hogy megérkezzék a nyomdából a szállítmány. Kár volt izgulni, két hónappal később nyomtatták ki a könyveket. De Isztambul így is csodálatos élmény volt! Nagyon jól sikerült a Pixel tavalyi, londoni bemutatója, amit egy könyvesboltban tartottuk. Ez utóbbi azért volt emlékezetes, mert akkor már beszédtéma volt, hogy a koronavírus miatt mekkora hisztéria van a világban, de ott még akkor nem voltak lezárások. Amikor hazaérkeztem, berobbant a járvány. Élcelődtek is a barátaim, London előtt ugyanis Hongkongban jártam a Nemzetközi Költészeti Fesztiválon. Ahogy hazaértem, kitört Kínában is, mindent lezártak, ahogyan Londonban is. Hosszú hónapokra töröltek minden eseményt. A milánói könyvbemutatót is elhalasztották, mert gócpont alakult ki a környéken. A mai napig nem tartottuk meg egyébként az olasz könyv bemutatóját.

 

 

– Mit tapasztalt, külföldi olvasói is ugyanúgy értik a novelláit, mint a magyarok?

– Úgy látom, hogy igen. Vagy ha nem is ugyanazt értik, mégiscsak magukra tudják vonatkoztatni ezeket a történeteket. A Vonalkód című novellás kötetem történeteinél eltöprengtem azon, hogy a nyolcvanas évek Magyarországának világából, díszleteiből, atmoszférájából vajon mit foghat föl egy külföldi. Érdekes volt megtapasztalni, hogy mindenki a saját kontextusára, a saját kulturális közegének dilemmáira reflektál, a saját történelmi konfliktusait éli át, és a saját személyes történeteit olvassa bele a szövegbe. A spanyol fordítóm együtt dolgozott egy társfordítóval, aki a Franco-érában volt gyerek: neki például a saját gyerekkora, a diktatúrában átélt konfliktushelyzetek és megaláztatások jutottak eszébe. A finn fordításnál pedig az volt az érdekes, hogy azt hittem, a jóléti társadalomban élő finnek nemigen érthetik a magyarországi kommunizmus utolsó időszakát. A Vonalkódban fontosak az alá- és fölérendeltségi viszonyok, játszmák, rejtett és nyílt agresszió. Tudható, hogy a finneknél a hetvenes években komoly probléma volt az alkoholizmus, és ezzel összefüggésben a családon belüli erőszak. Hiába az eltérő környezet és társadalom, azoknak az olvasóknak, akik akkoriban voltak gyerekek vagy fiatal felnőttek, ezek a sztorik emiatt ismerősek voltak. Mindegy, hogy mikroközösségben vagy egy egész társadalomban van feszültség, a játszmák hasonlóak, ezért ők is mélyen rezonáltak rá. Ha valami általános emberit sikerül megragadni, akkor az olvasó – függetlenül a díszletektől és az adott kortól – ráismer a saját történeteire. Knausgård regényfolyamában is ez fogott meg annyira. Például az a jelenet, amikor focizik, és az van a mezére írva: Trauma. Bizonyos értelemben mindannyian traumatizáltak vagyunk. Mindnyájan. Az én egész generációm.

– Az Anyát megoperálták című kötetében egy kislány mesél édesanyja mellrákjának történetéről. Milyen visszhangja volt ennek a nem épp szokványos gyerekkönyvnek?

– Jól fogadták, persze van egy nagyon konzervatív réteg is, amely azt mondja, gyerekkönyveknél bizonyos témákat nem illik érinteni. A többség szerencsére pozitívan reagált. Nemrég jelent meg az észt fordítása ugyanazokkal rajzokkal, amelyeket Hitka Viktória készített a magyar kiadáshoz. Elkészült már a francia fordítás, remélhetőleg a közeljövőben az is megjelenik. Közben írom a Malac és liba című gyerekkönyvsorozatot, abból is kijött egy új kötet, a negyedik, Fogjunk verebet!címmel. Liba, a főhős, egy verébbe lesz szerelmes a történetben. Kissé tanácstalan vagyok, hogy ez vajon sérti-e az újonnan hatályba lépett törvényt, és ilyenkor is kell-e fóliázás, vagy ez még átcsúszik.

– Kácsor Zsolt írta: „Tóth Krisztina női szépsége csak hab a tortán.” Előny vagy hátrány inkább a szépség a pályáján?

– Nem szoktam ezzel foglalkozni, ezek nem irodalmi szempontok. Ha valamit, akkor inkább hátrányt jelentett. Ha csak hab a tortán, akkor beszéljünk a tortáról.

– Egyre többen mondják: abszurd bohózat, ami Magyarországon zajlik, röhögni is lehetne rajta, ha nem benne élnénk. Milyen most a közérzete?

– Kezdem elveszteni a híres humorérzékemet, pedig nagyon nagy szükség volna rá. Örkény mondta: „Az emberi létnek nincs más orvossága, mint az emberismeret.” Próbálom a megfigyelői pozíciómat fönntartani anélkül, hogy nagyon lehorzsolna az események közelsége, de ha kizárólag az alapanyaggyűjtésre fókuszálok, azt mondhatom, nekem már van elég anyagom, köszönöm szépen. Már csak nyugodt körülményeket szeretnék ezek feldolgozásához. Valóban az abszurd korszakát éljük, azt hiszem, Ionesco vagy Jarry nagyon elégedett lenne hétköznapjaink spontán jeleneteivel.

– Mit árul el következő regényéről?

– A fő kérdés, amit A majom szeme című új regényem próbál körüljárni, az az, hogy meddig terjed a szabad akarat. Hogyan lehet emberek tömegét manipulálni? Egy pszichológiai kísérletet követünk, ami egy különös féldiktatúrában játszódik valahol itt, Európában. Nincs konkrét helyszíne. Egy pszichológus a főszereplője, aki viszonyt folytat kiszolgáltatott pácienseivel, és megpróbálja befolyásolni őket úgy, hogy pontosan tudja, kinek mi a betegsége: a gyengeségeiket kihasználva szerez valahogy uralmat a pszichéjük és a testük fölött. Később szabad kezet kap egy nagyobb szabású kísérlethez is. Az elkövetkezendő időben ezen szeretnék dolgozni.

Hollósi Zsolt

A szerző fotói


Címke: , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)