Tiszatájonline | 2021. szeptember 5.

Ég és föld találkozása

BAKOS ANDRÁS ISTENI TESTEK CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Bakos András költővel Bene Zoltán beszélgetett, aki először úgy jellemezte a mellette ülőt, mint aki egy „igen jó tollú újságíró”, vagyis érthető, élvezhető, jól felépített, értelemmel teli és néhol poénos cikkekben jegyzi le a körülötte lévő világ történéseit. Ezzel szemben a költő mindig közelebb áll az éghez – idézték Ottlik Géza egyik interjúban elhangzott mondatát. Bene Zoltán kiegészítése szerint a költő akkor is közelebb áll az éghez, ha prózát ír. Valahol e kettő szimbiózisában érdemes keresni a költő-újságírót – újságíró-költőt, Bakos Andrást is.

BAKOS ANDRÁS ISTENI TESTEK CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

A 2021-es 92. könyvhéten Szegeden a Tiszatáj Könyvek is bemutatkozott, szeptember 4-én Bakos András Isteni testek című verseskötetet ismerhette meg a Dugonics téri közönség. A kiadott műsortól eltérően H. Balogh Gyula Alsóvárosi hitregék című novelláskötetének bemutatója szeptember 14-én lesz 18.30-kor a Bibliotéka Egyesületben.

Bakos András költővel Bene Zoltán beszélgetett, aki először úgy jellemezte a mellette ülőt, mint aki egy „igen jó tollú újságíró”, vagyis érthető, élvezhető, jól felépített, értelemmel teli és néhol poénos cikkekben jegyzi le a körülötte lévő világ történéseit. Ezzel szemben a költő mindig közelebb áll az éghez – idézték Ottlik Géza egyik interjúban elhangzott mondatát. Bene Zoltán kiegészítése szerint a költő akkor is közelebb áll az éghez, ha prózát ír. Valahol e kettő szimbiózisában érdemes keresni a költő-újságírót – újságíró-költőt, Bakos Andrást is.

Bakos egyszerre vált költővé és újságíróvá azáltal, hogy első versét tizenhét évesen a Délmagyarországban közölték. Hivatalosan először inkább napilapos újságíró lett, a munka során tapasztalt élmények később versbe és prózába kívánkoztak.

A költő megosztott néhányat a meghatározó élmények közül. Az anekdoták mesélése közben megérthettük tényleges rajongását a világ apró történései iránt, és felfedezhettük több személyiségjegyét: az alázatot, rendkívüli megfigyelési tehetséget és egyfajta kedves szentimentalizmust.

Bene Zoltán szerint Bakos András csak a válogatott verseit írja: az Isteni testek a költő első verseskötete, a pillanatnyi „best of”. A kötetből felolvasott két vers, a Hazalátogatás és a Vadidegenek alapján is kiderül, hogy olyan mikrotörténetek és életképek vannak benne, amik az Emberről szólnak egy emberen keresztül. Az újságíró felismeri, hogy rajta kívül sokkal érdekesebb dolgok is vannak. De mi is van igazából? Nem biztos, hogy az, amit látunk: az új tapasztalások mindig felülírják az addigi valóságokat. Itt nyer igazán értelmet az, mit is jelent, ha valaki egy újságíró szemével írja a verseit.

M. A.