Tiszatájonline | 2021. július 28.

Műhelymunka

„A tehetséggondozás szinte hozzátartozik a mindennapjaimhoz”

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

A Műhelyinterjú sorozatban magyar irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel beszélget Pánczél András az általuk végzett munkáról, céljaikról, eredményeiről. A sorozat rálátást biztosít a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás folyamatában részt vevő személyek és szervezetek munkájára. Bemutatja azt az egymástól leginkább függetlenül, jórészt civilek által működtetett tehetséggondozó rendszert, mely hozzájárul az irodalmárok pályakezdéséhez.

 
BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL

Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról.

– Munkája, feladatai során nyilvánvalóan számos fiatal, pályakezdő irodalmárral került kapcsolatba. Hogy látja, a formális vagy informálisan – egymással párhuzamosan – működő műhelyek rendszerében hogyan tudnak a kezdő írók bekapcsolódni az irodalmi életbe? Mennyire ítéli fontosnak a szervezet tehetségkutatás és gondozás folyamatát?  Ön mely tehetséggondozó programokban vállalt szerepet?

– A legfontosabbnak a spontán eredetű irodalmi szocializációt tartom, melynek során a tehetségüket felmérni, kipróbálni akarók az irodalom intézményes fórumain jelentkeznek, és egy kétségtelenül töredelmes folyamat során megedzik tehetségüket, szellemi állóképességüket. Az viszont ebben a folyamatban is igaz, hogy a szerkesztők gondos figyelme, érzékenysége, tapintatos ítélőképessége, ízlése, megérzés- és orientáló-képessége az egyik legfontosabb tényező. A megerősítések, illetve azok mellőzése megfelelő fogékonyságot kívánnak az irodalom szereplőitől.

A szervezett keretek között történő tehetségkutatás és -gondozás abban nyújthat segítséget, hogy a versengő tehetségek megtanuljanak együttélni ezzel a szocializációs folyamattal, annak pozitív és negatív elemeivel, történéseivel, és tudatosabban legyenek képesek elfogadni, illetve alakítani a róluk kialakuló képet.

Konkrét tehetséggondozó programokban általában nem szerepelek, de több-kevesebb rendszerességgel tartok foglalkozásokat íróiskolákban.  Kivételt képez ez alól a Szekszárdi Magasiskola Íróakadémia, amelynek a szakmai kialakításában döntő szerepem volt, és amelynek évi egyhetes táborában általában részt veszek. Átvittebb értelemben viszont a tehetséggondozás szinte hozzátartozik a mindennapjaimhoz: egyetemi oktatói munkám egyik legfontosabb része ez (ott a tudományos utánpótlás gondozásának, tudományszervezésnek nevezik ezt), de irodalomszervezői munkásságomat is végigkísérik az új erők, fiatal tehetségek bevonásának kísérletei, a szerkesztőségi gyakorlattól az esemény- és konferenciaszervezésen át az írószervezeti munkáig.

– Kérem, mutassa be a Mészöly Íróakadémiát. Mióta létezik a szabadiskola, milyen körülmények motiválták a létrehozását?

A – teljes nevén – Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémia 2013-ban indult Szekszárd Város, a szekszárdi PAD Egyesület, illetve a Mészöly Miklós Egyesület gondozásában. Létrehozását egyrészt az az évtizedes munka ihlette, amely a Mészöly-hagyomány gondozása során a helyi és régiós vonzásnál is tágasabb, országos kereteket teremtett meg, elsősorban a január 19-re időzített Mészöly-nap, illetve más, rendszeressé váló rendezvények alkalmával. Ebben hosszú éveken át teljes erőbedobással dolgoztak sokan, a Város intézményei, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a hozzá tartozó Irodalom Háza – Mészöly Miklós Emlékmúzeum, amely egyébként a maga tenyérnyi, de vonzó kertjével együtt az írótábor központi helyszíne lett. Nagyon komoly stáb alakult ki a Mészöly-kultusz körül az évek során.

A méltányosság kedvéért álljon itt egy érdemes névsor: Pócs Margit (Szekszárd Város), Liebhauser János (Illyés Gyula Megyei Könyvtár), Ódor János, Lovas Csilla (Wosinsky Mór Megyei Múzeum – Mészöly Miklós Emlékmúzeum), Dicső Zsolt, Gacsályi József, Jankovics Zoltán, Kis Pál István, Komjáthi Tamás (PAD Egyesület), Baranyai László, Jankovics József, Szolláth Dávid, Szörényi László (Mészöly Miklós Egyesület) – és még sokan mások…

Másrészt az az – ettől nem elválasztható – felismerés motiválta az íróakadémia beindítását, hogy a 20. század második felének egyik legtágasabb szemléletű, a maga következetes poétikájában is több-arcú, változatos írói életműve fontos szimbolikus keretet adhat az irodalmi gondolkodás kortársi kérdéseinek tárgyalásához, a fiatalok, illetve pályakezdők szabadság-alapú, de vonzó perspektívákat kínáló inspirálásához.

Ugyanakkor az elszaporodó íróiskolák, írótáborok, tanfolyamok idején indokoltnak láttuk egy integratív szellemű irodalmi minta kisugárzásának többletét hozzáadni az irodalmi szocializáció fennálló lehetőségeihez.

– Milyen jellegű kurzusokon vehetnek részt a tábor résztvevői?

Az első években az íróiskola és a szabadegyetem egyfajta kombinációját tekintettük célunknak. Meggyőződésünk volt ugyanis, hogy a nyelvi kreativitás is gazdagon összefügg azokkal az összművészeti, kritikai és gyakorlati tapasztalatokkal és ismeretekkel, amelyek a technikák, rutinok elsajátításán túltekintve az élményszerzéssel és új összefüggések felfedezésével gazdagítanak. A nyelv univerzuma ugyanis adekvát a világéval, nem kisebb, hanem egyenlő annak kimeríthetetlen tágasságával – és erre bizony nem árt időről időre rácsodálkozni. Egyúttal – a szervezőké mellett – kiépítettünk egy tágas, sokoldalú, de több-kevesebb rendszerességgel működő „tanári” stábot is. Az első évektől kezdve visszatérő „oktatói” a Szekszárdi Magasiskolának Tóth Krisztina, Kukorelly Endre, Péterfy Gergely, jómagam, és emlékezetes kurzusokat, szemináriumokat tartottak többek között Cserna-Szabó András, Géczi János, Győrffy Ákos, Márton László, Orcsik Roland, Podmaniczky Szilárd, Szilasi László, Vörös István, Závada Péter. A foglalkozások mellett gazdag irodalmi-kulturális programelemeket is beterveztünk, könyvbemutatókkal, kritikai kerekasztalokkal, kiadóvezetők és szerkesztők meginterjúvolásával, illetve esténként par excellence irodalmi-művészeti programokat is kínáltunk. A nyitónapon pedig – elsősorban a Pécsi Tudományegyetem Thomka Beáta által fémjelzett doktori iskolájából – fiatal irodalomtudósok adtak elő rendszeresen aktuális Mészöly-kutatásaikról. Itt tűnt fel számunkra például Márjánovics Diána vagy P. Simon Attila.

De a program részévé vált azoknak az emlékezetes és tanulságos portréfilmeknek a levetítése is, amelyeket Kis Pál István és Gacsályi József készítettek nagy gondossággal a Mészöly-díjat elnyert írókról a kitűnő operatőrrel, Pomsár Tamással.

Az utóbbi években a szabadegyetemi jelleget mérsékeltük, és – a hallgatók-résztvevők kívánságára – a professzionális íróképzés formáit erősítettük.

– A szabadiskola résztvevői jellemzően mely korosztályból kerülnek ki, milyen irodalmi előélettel, tapasztalatokkal rendelkeznek?

Érdekes módon szinte a teljes korspektrumot lefedik a – sokszor visszatérő – jelentkezők. A fiatalok mellett számos középkorú, sőt, kifejezetten az idősebb korosztályokat is képviselő hallgatónk van, nemegyszer olyanok is, akik a pályán már bizonyos fokú haladásról adtak tanúbizonyságot. Ez részben azzal is összefügg, hogy önköltséges jellegénél fogva a részvétel nem olcsó. Érdekesség ebben az összefüggésben, hogy ez a korfolytonosság jelzi, az írás iránti igény nem feltétlenül kopik ki az emberből a fiatalság fokozatos távozása során, hanem megmarad mint a szellemi öngondoskodás lehetséges eszköze. Ugyanakkor az érettebb személyiségek már izgalmas élet- és munkatapasztalattal rendelkeznek, ami sajátos élményvilágot és az annak megfelelő nyelvi tapasztalatot is plusz adottságként kínálhatja.

– Mennyire jellemző a visszatérő hallgatók jelenléte? Esetleg kiemelne egy-két sikeres irodalmárt, akinek a Mészöly szabadiskola az „alma mater”-e?

Nem szeretnék a tehetségüket sokféle módon edző, bizonyító, íróvá váló írójelöltek kisajátításának hibájába esni. De többször is résztvevői voltak a Magasiskolának olyan, mára már többé-kevésbé ismert irodalmi szereplők, mint – ábécérendben – Bakos Gyöngyi, Forgács Péter, Halász Rita, Harag Anita, Jobb Boróka, Molnár T. Eszter, Rédl Zóra, Rigó Kata, s rendszeres részvételével tisztelt meg bennünket többek között az ismert művészeti író, Kölüs Lajos. További értékes, nem feltétlenül szépírói tehetségek is mozognak ebben a körben, itt-ott már az ismertség perifériáján – az irodalomszervezésben például folyamatosan építünk H. Nagy Boglárka kompetenciájára, ahogyan a tudományos kontextusokban Vonnák Diána szakértelmére.

– Hogyan értékelik a szabadiskola eredményét a résztvevők részéről? Van-e valamiféle nyomon követés, esetleg tartósabb együttműködések valósultak-e meg?

Különösen a visszatérő szereplőkkel fennmarad egy természetes kapcsolat, annál is inkább, mert különböző rendezvényeink szervezése során alkalmanként őrájuk is gondolunk, őket is igyekszünk mozgatni. Az irodalmi életben elért sikereiket pedig érzékeljük, és büszkék is vagyunk rá.

– Hogy látja, lehetséges-e, illetve szükséges-e hatékonyabb tehetségazonosítási, -gondozási rendszer kiépítése? Mit gondol, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrét dolgoknak kellene ehhez megvalósulni?

Személy szerint ebben szkeptikus vagyok. Az irodalmi szocializáció korábban említett folyamatát senki nem kerülheti meg, és nem is tanácsos, hogy megkerülje. A szervezett tehetséggondozás egyrészt az irodalom intézményeinek szereplőire hárul. Abban viszont, másrészt, komoly szerepe lehet a szervezett tehetséggondozásnak, hogy ezt a folyamatot a pályakezdők tudatosan, felkészülten, az irodalom nyelvi, poétikai és társadalmi funkcióinak minél érettebb tudatában vigyék végig – ha tehetségük megfelelőnek bizonyul. És képesek legyenek annak az élménynek az elsajátítására, hogy az irodalomnak (is) egyik legfontosabb funkciója a szellemi otthonosság megteremtése.

Pánczél András

Fotó: Albin Olsson